Tavaly közel kétmillióval nőtt a dollármilliomosok száma világszerte, miközben vagyonuk összértéke rekordszintet ért el – derül ki a párizsi székhelyű Capgemini Research Institute harmincadik alkalommal kiadott World Wealth Report című jelentéséből. A növekedést elsősorban az AI által is generált erős tőzsdei teljesítmény és a mérséklődő infláció ö
Egy új tanulmány arra utal, hogy a ChatGPT sztereotípiák alapján ítél meg bennünket a lakóhelyünk alapján, mivel a mesterséges intelligencia modell egyes helyeket okosabbnak, másokat butábbnak minősít.
Monaco hosszú évek óta a dögunalmas futamokról híres, de talán a 2026-os szabályokkal ez most nem így lesz, miközben az sem kizárt, hogy az idén először legyőzik a Mercedest.
Egy európai hosszú hétvége ma már könnyen komoly kiadássá válhat, de még mindig vannak városok, ahol a szállás, az étkezés, a közlekedés és a programok ára együtt sem száll el. A Post Office 2026-os City Costs Barometer felmérése szerint a legjobb ár-érték arányú városlátogatásokat továbbra is főként a Balkánon és Kelet-Európában találjuk. A listán
A Magyar Természetvédők Szövetsége fellebbezést nyújtott be a Pest Vármegyei Kormányhivatal Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környezethasználati engedélye ellen. Álláspontjuk szerint a határozat több ponton szakmailag hiányos, jogszerűsége vitatható, és nem nyújt megfelelő garanciákat a repülőtér környezetében élők egészsége és az éghajla
A repülőjegyek foglalása során gyakran találkozunk rejtett költségekkel és árfelhajtó stratégiákkal. Az alábbi módszer segíthet jelentős összeget megtakarítani, ha tudatosan alkalmazzuk.
Magyar Péter Berlinben és Párizsban folytatott magasszintű tárgyalásokat, miközben a magyar kormány átfogó megállapodást kötött Ukrajnával a kárpátaljai magyarság jogainak bővítéséről. A héten nagyszabású személycserék zajlottak az állami intézményrendszerben: távozott többek között az Országos Mentőszolgálat, az országos rendőrkapitányság, a katas
Június 5-től megújul a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájának (PEI) bejelentési rendszere: elindul az új, ügyfélbarát felület az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) - olvasható a NAV közleményében.
Ambrus Attila 58 évesen nehéz helyzetbe került: a gyermekeik édesanyja tavaly augusztusban elhagyta, magával vitte a kicsiket is, sőt, már a családi otthonukat is árulják. Így a Viszkisnek immáron sokadszorra kell erőt merítenie és megbirkóznia az élete új, nem várt fejezetével. Nem ez az első alkalom, hogy újra kell indítania az életét, de vajon m
Június 6-tól felfüggesztik a Visa és a Mastercard bankkártyákkal történő fizetéseket Kubában, miután a tranzakciókat lebonyolító külföldi bank megszünteti együttműködését a kubai állami pénzügyi szolgáltatóval, a Fincimexszel - közölte a kubai jegybank.
A finoman szólva is megosztó elektromos Ferrari Luce megjelenése kapcsán hoztunk 10 olyan autót, ami rendesen felháborította a világot, mégsem döntötte romba a márkát.
Juliette, akit Rebecca Ferguson alakít, visszatért a silóba, de elvesztette az emlékeit. A Siló 3. évadában többet tudunk meg arról is, mi vezetett a kinti világ pusztulásához.
A bitcoinbányászat energiaigénye évek óta az egyik legtöbbet vitatott téma a kriptoszektorban. Miközben a kritikusok gyakran a magas energiafogyasztást emelik ki, egyre több vállalat próbál olyan modelleket kialakítani, amelyekben a bányászat nem terheli feleslegesen az energiarendszert, hanem éppen annak hatékonyabb működését segíti. Erre egy újab
Összegyűjtöttünk hat olyan programot, amelyek között ugyanúgy ott van a vidék ízeire építő Gourmet Fesztivál, mint a roséba hajló ligeti piknik, egy nyárillatú tárlat, és egy csillagos ég alatti mozizás is.
Az Európai Unió megkezdte az első tárgyalási klaszter hivatalos megnyitásának előkészítését Ukrajna és Moldova csatlakozási folyamatában, miután valamennyi tagállam támogatását adta a lépéshez – közölte a ciprusi EU-elnökség, valamint az ukrán kormány csütörtökre virradóra.
A szociális és családügyi miniszter részletezte a kormány szociálpolitikai elképzeléseit. A 6000 milliárd forintos uniós forrásból többek között az idősellátást, családtámogatást modernizálnák, és mentális jóllétet támogató programot indítanának a fiataloknak.
Az iráni kormánynak és hadseregnek nyújtott segítség vádjával tartóztatták le egy kaliforniai technológiai vállalkozás vezérigazgatóját a szövetségi hatóságok.
Az egyes pénzügyi szervezetek panaszkezelésének formájára és módjára vonatkozó részletes szabályokról szóló rendelet jelent meg 2026. június 3-án, a Magyar Közlöny 2026. évi 63. számában.
A forint szerdán mérsékelten gyengült a vezető devizákkal szemben, amit elsősorban nem hazai tényezők, hanem az iráni–amerikai konfliktus kiéleződése miatti globális kockázatkerülés okozott. Csütörtök reggel az euró 355,9, a dollár 306,6 forint körül állt, ami minimális forinterősödést jelent a szerda esti szintekhez képest. A nap folyamán a befekt
December 3-tól látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, a Karácsonyra megjövök, amiben mások mellett Csányi Sándor, Lovas Rozi, Fehér Tibor, Csuja Imre, Hernádi Judit és Török-Illyés Orsolya szerepelnek. Az állami támogatás nélkül készült alkotás egy argentin sikerfilm magyar feldolgozása, az eredetiből pedig már francia és olasz adaptációt i
A testnevelő tanár Erzsi néni arra biztatta az egyik kisfiút, ha a társa, Brigi nem érti a feladatot, akkor „nyugodtan rugdossa meg”. A budapesti iskolában testnevelést tanító Erzsi néni fizikai erőszakra szólította fel egy másodikos kisdiákot. Akit arra utasított az egész osztály előtt, hogy ha a társa, Brigi nem érti a feladatot, akkor „nyugodtan
Vona Gábor szerint két rossz és egy jó megoldás van a jelenlegi feszült belpolitikai helyzetben, amelyet azt idézett elő, hogy Magyar Péter miniszterelnök el akarja távolítani a pozíciójából Sulyok Tamás köztársasági elnököt. A 2RK vezetője szintén az államfő lemondását szorgalmazza, és meg is nevezett öt személyt, akiket szívesebben látna a Sándor
Zöld utat kapott Ukrajna és Moldova az Európai Unió tagállamaitól, így megkezdődhettek az első tárgyalási klaszter hivatalos megnyitásának előkészületei – jelentette be a ciprusi EU-elnökség és az ukrán kormány csütörtök hajnalban.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) arra kéri a gazdálkodókat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra az egységes kérelmek benyújtását - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
Ha a teljes lakosság éves pazarlását tesszük mérlegre, akkora mennyiséget kapunk, amelyből 1 éven át közel 380 ezer ember teljeskörű étkezését biztosítani tudnánk.
Sokan elsőre el sem hiszik Dóriról, hogy nem lát. Egyedül él Budapesten, vakvezető kutyájával közlekedik, tanul, sportol és munkát keres. A fiatal nő szerint a látássérültség nem jelenti azt, hogy valaki lemondjon az álmairól vagy az önálló életéről.
Június 4-jétől Szajlai Csaba a Növekedés.hu új főszerkesztője – értesült a Media1 a honlapot kiadó Növekedés Média Kft.-től. Emellett nemrég több érdekes tulajdonosváltás is történt az elmúlt időszakban a Növekedés Médiánál: kevesebb mint egy hónapra például a Matolcsy Györgyhöz több szálon is köthető, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) társadalmi kapcsol
Vannak receptek, amik teljesen a praktikum miatt születnek, például amikor valami gyors és finom szendvicskrémmel akartam készülni a másnapi munkanapra. Aztán amikor megkóstolod, rájössz, hogy ez valami sokkal különlegesebb. Pontosan ez történt ezzel a krémmel, vagy inkább hívjam kenhető sajtvarázslatnak?
Az előttünk álló egy hétben igazi koranyári dinamika diktálja majd az ütemet, ahol a ragyogó napsütést menetrendszerűen váltják a felhősödések, a záporok és a hűsítő szélrohamok, miközben a hőmérő higanyszála tartósan a kellemes, sőt, néhol már a kánikulát idéző tartományokban marad.
Minden idők legnagyobb magyar kokainbárójának titulálják azt a magyar férfit, aki fél éve egy szlovák börtönben csücsül. M. Ferenchez kötnek egy 2,2 tonnás kokainszállítmányt, amit még Dominikán kapcsoltak le, de minden valószínűség szerint sok korábbit sikerült gond nélkül Európában szétterítenie: a nyomozók úgy vélik, a fél földrészt ő és a szerv
Megújul péntektől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodájának (PEI) bejelentési rendszere - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal új rovarölő szerrel bővítette az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre engedélyezett készítmények listáját. Az Oroganic nevű szer narancsolaj hatóanyagával a kabóca lárva- és imágóalakjai ellen hatékony, és ökológiai termesztésben is használható.
Ha mostanában nyaralni készülsz, érdemes tanulni a profi utazóktól, akik már megtapasztalták, mi az, ami semmiképpen sem kerülhet a feladott poggyászba.
Ez a vegyes kvíz arra vár, hogy bebizonyítsd: a tudásod nem egyetlen területre korlátozódik. A cél a legalább 60%-os eredmény, ami első hallásra talán nem tűnik elérhetetlennek, de a végére könnyen kiderülhet, hogy minden pontért meg kellett dolgozni. Vajon emlékszel rá, melyik országhoz tartozik a Húsvét-szigetek, vagy hogy milyen fizetőeszközt ha