Az ÉDV Zrt. a megszokottnál jóval kisebb mennyiségű ivóvizet tud biztosítani a DAKÖV Kft. számára, miközben a hőség miatt a vízfogyasztás jelentősen megnövekedett. Bujdosó Andrea, a térség országgyűlési képviselője arra kéri a helyieket, hogy a következő órákban takarékosan használják az ivóvizet és tartsák be a vízkorlátozás szabályait.
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosD
A divízió aktuális elnök-vezérigazgatója, Neil Fiorentinos – aki szeptember 1-jétől a BMW Group nagy-britanniai és írországi irányításáért lesz felelős – 2018 szeptembere óta vezeti sikerrel a müncheni központú vállalatcsoport közép- és délkelet-európai divízióját. Munkája jelentős mértékben járult hozzá a BMW Group egész régiót meghatározó, hosszú
A robotika és a mesterséges intelligencia összefonódása új korszakot nyit az iparban és a mindennapokban egyaránt. A frissen alakult Magyar Robotikai Szövetség célja, hogy összefogja a hazai ökoszisztéma szereplőit, hozzájáruljon egy nemzeti robotikai stratégia kialakításához, és segítse a vállalatokat a technológiai átállásban. Benyovszky Mátéval,
Több mint húsz tagszervezet kezdeményezte a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség elnökségének visszahívását, de ez a hétfői rendkívüli közgyűlésen nem történt meg. A napirendi pontok között szerepelt a Deutsch-Lazsányi Erikával szemben indított nemzetközi etikai eljárás is.
Mitől lesz valóban eredményes egy vállalati tréning 2026-ban? Erre keresi a választ a szeptember 23-i Tréning Kerekasztal Konferencia, ahol a résztvevők szakmai előadások, workshopok és személyes konzultációk mellett egy helyen találkozhatnak a hazai tréningpiac több meghatározó szereplőjével. A kedvezményes Early Bird jegyek már csak június 30-ig
Hadházy Ákos állítása szerint Papp Dániel volt vezérigazgató négy külföldi útra összesen mintegy 53 millió forint közpénzt költött el a delegációjával. Az MTVA az adatigénylésre adott válaszában szakmai és együttműködési célokkal indokolta az utazásokat.
Három kulcsszó – és egy varázsige, amit mindannyian ismerünk gyerekkorunkból. Többek közt ezekről is beszélgettünk Fintor Fruzsinával, akinek harminckét évébe telt, míg sikerült elfogadnia azokat a körülményeket, amikbe a születésénél fogva került.
Carlo Ancelotti, a brazil válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy nem hajlandó "mentális csatába" bocsátkozni a japánok elleni, 19 órakor kezdődő mérkőzés előtt.
Rendkívüli kétnapos ülést tart hétfőn és kedden a magyar Országgyűlés Ruff Bálint, Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezésére. Az ülés Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik, amelyben a kormányfő várhatóan a hőség elleni védekezésről, a hétvégi kormányülés tapasztalatairól és az átvilágítások első eredményei
A volt képviselő a Facebookon reagált Dúró Dóra posztjára, amelyben a Pride-on részt vevő gyerekekről tett közzé egy később törölt fotót. Állítása szerint a kép nyilvánosságra kerülése után az édesanyát azzal is megfenyegették, hogy elveszik tőle a gyerekeit.
Navracsics Tibor szerint kulturális veszteség lenne, ha Magyarországon megszűnne a nyomtatott politikai napilap műfaja. A volt miniszter Ferencz Orsolyával közösen írt nyílt levelük után arról posztolt, hogy nemcsak a jobboldali médiumok, hanem a Népszava sorsa is közös ügy lehetne.
Hosszasan vitáztak a képviselők a parlamenti mandátum háromciklusos korlátjáról, az ellenzékiek a népképviselet korlátozását, illetve a jogállam sérülését látják a javaslatban – írja a hvg.hu.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint a Tisza gyors alkotmánymódosításai hordoznak politikai kockázatokat. A videós elemzés összefoglalója.
Egy globális kutatás során a tudósok környezeti DNS segítségével 113 folyórendszer halállományát vizsgálták. Az eredmények szerint az emberi tevékenység nemcsak a halfajok számát csökkenti, hanem a folyók teljes biodiverzitási mintázatát is átalakítja.
Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az Usdt helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
A rendkívüli hőség nemcsak az embereket és a közlekedést, hanem a távközlési rendszereket is megterheli. A One Hungary közlése szerint az extrém magas hőmérséklet miatt átmeneti áramkimaradások és szolgáltatási problémák is előfordulhatnak egyes területeken.
Krasznahorkai László interjúban mesélt az amerikai The New Yorker magazinnak kudarcról, a modern ember és a művészet céltalanságáról és angyalokról. Most megmutatjuk a legfontosabb részeket. Ha pedig még több Krasznahorkaira vagy kíváncsi, ajánljuk a 200 oldalas Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadványunkat.
A dohányipari cég szerint a kirúgások egy olyan program részét képezik, amelynek célja, hogy a vállalat rugalmasabbá, költségtudatosabbá és innovatívabbá váljon.
A Madridtól alig másfél órára északra fekvő Pedraza olyan, mintha évszázadok óta alig változott volna. A középkori falakkal körülvett településre mindössze egyetlen szűk kapun keresztül lehet bejutni, a macskaköves utcák között pedig szinte minden részlet a régi kasztíliai városok világát idézi.
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke kezdeményezi minden olyan folyamatban lévő peres eljárás békés megegyezéssel történő megszüntetését, amelyben korábbi képviselők "küzdenek" az előző házelnök által kiszabott "túlzó mértékű" büntetések ellen. A házelnök erről az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt beszélt. Egyúttal kifogásolta, hogy a
2014 körül, egy a saját éttermük ellátási láncát érintő problémából indult minden: hiába kerestek igazán jó szörpöt, vagy a minőséggel volt gond - az adalékanyagokkal és tartósítószerekkel - vagy azzal, hogy a termékek nem voltak elérhetők egész évben. Galajda Péter, a Mayer Szörp alapító tulajdonosa végül inkább nem kompromisszumot kötött, hanem m
Jennifer Lopez szombaton a Prime Video első Obsessed Fest nevet viselő rendezvényén tűnt fel minden előzetes bejelentés nélkül, óriási örömöt okozva ezzel a közönségnek. A popdíva szettjére ezúttal sem találtunk szavakat.
Mozgásban van az egész piac, szükség lenne még olyan fórumokra, amik segítik a tisztázást és a jövő tervezését – mondta el Balaton Anita a Marketing&Media Top 50 Leaders Forum konferencia kapcsán. A FleishmanHillard ügyvezetője szerint a marketing, PR és belső kommunikáció stratégiai szinten ma már nem különválasztható.„Láthatóan mozgásban van az e
A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.
Christian az anyjáról mesélt, amikor az egyik mondatát ürügyül véve meglöktem. Némileg értetlenül védekezett, de látszott, alapjában nem lepi meg a támadás, hozzászokott az ok nélküli bántalmazáshoz. – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Can Togay írását közöljük.
Magyar Péter napirend előtti felszólalására válaszoltak a parlamenti pártok frakcióvezetői az Országgyűlésben. Dolgozunk a Szent István terven, hogy tíztelepülésenként egymilliárd forint pluszforrást kapjon a magyar vidék – mondta Magyar Péter.
A Noguchi bizonyult a legjobb ügynökségnek a Magyar PR Szövetség idei PR Excellence Awards (PREXA) versenyén, míg az év megbízója díjat a McDonald's Magyarország kapta. Az év kiváló PR-szakembere címet Varró Gabriella, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs vezetője vehette át, az év fiatal szakemberének Nemekh Barbarát, az ACG régiós PR-vezetőjét vála
A Business Lounge június 03-i adásában Kutasi Judit és Ritter Tamás két olyan területet vizsgált meg, amelyek jól mutatják, hogyan alakul át a márkák és vállalatok szerepe a fogyasztók és munkavállalók életében. A műsor első felében a Mercedes-Benz új, városi jelenlétre épülő márkastratégiája került fókuszba, míg a második részben az MBH Bank dolgo