2026. június 29. hétfő

jún. 29
10:27
Levelet küldött a kormány az óvodáknak és a bölcsődéknek: ezt kérik a rendkívüli hőségben (SzMo)
A kormány a szabadtéri programok mellőzését és a folyamatos folyadékpótlást is javasolja az intézményeknek. Arra is felhívták a figyelmet, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a rájuk vigyázó dolgozók védelme is fontos.
jún. 29
10:27
Újabb túlélőket mentettek ki a romok alól Venezuelában (Magyar Hírlap)
Négy nappal a földrengés után apát és fiát sikerült életben tartani.
jún. 29
10:27
Gépleégés, tarlótüzek: ijesztően nő az agrár-tűzesetek száma (Agrárágazat)
Egyre nagyobb veszélyt jelentenek és sokasodnak az agrártüzek a mezőgazdaságban – kampány indul a megelőzésért.
jún. 29
10:27
Sikertelenül küzdött a Főkert a túlhasználat ellen, visszaadja a Szabadság tér üzemeltetését a főváros az V. kerületnek (Telex)
Az önkormányzat nem csökkentette a rendezvényi terhelést, ezért Bardóczi Sándor szerint a Főkert hiába próbálta jól karbantartani a teret.
jún. 29
10:27
Lepattan a golyó róla, a kézigránátot kineveti a páncélozott Lexus (naphire.hu)
Egészen döbbenetes mutatókkal rendelkezik a legendás Land Cruiserre épülő Lexus LX.
jún. 29
10:27
Hogyan lett a koffein mém? – A kávéfüggés új arca (Diplomátszerzek)
„Két kávé előtt nem vagyok ember.” „A szervezetem 70 százalékban koffeinből áll.” „A vizsgaidőszakot energiaital és remény tartja össze.” Nehéz úgy végiggörgetni a közösségi médiát, hogy ne találkozzunk hasonló viccekkel. A koffein mára különös kulturális státuszt szerzett magának: egyszerre hétköznapi ital, életmódelem, identitásjelző és internete
jún. 29
10:33
Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg (Privátbankár)
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
jún. 29
10:33
Földrengés-méretű robbanássorozat Dél-Libanonban, Izrael figyelmeztetett (Infostart)
Az izraeli hadsereg (IDF) Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
jún. 29
10:33
Láthatatlan veszély fenyegetheti az AI-t használó dolgozókat! (HR Portál)
Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül - hívta fel a figyelmet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése.
jún. 29
10:33
Gigantikus chipoffenzívát indít Dél-Korea, masszív beruházások jönnek (Portfolio)
Dél-Korea minden korábbinál nagyobb szabású félvezető- és mesterségesintelligencia-programot jelentett be: a következő években több mint 576 milliárd dollárnyi beruházás érkezhet az ország stratégiai technológiai ágazataiba. A terv messze túlmutat néhány új gyár felhúzásán. Szöul gyakorlatilag újrarajzolná az ország ipari térképét, miközben megprób
jún. 29
10:33
Videón a szabolcsi Cobra 11: 180 km/órával menekült a 15 éves fiú a lopott furgonnal! (Autónavigátor)
Legalább 5 rendőrautó üldözte a lopott furgonnal száguldozó 15 éves elkövetőt, aki közel 100 kilométeren át menekült, helyenként 180 km/órás tempóval. Mutatjuk, mi lett a kergetőzés vége!
jún. 29
10:33
Vége van a hantának (Demokrata)
A hantavírus-járvány a végéhez közeledik.
jún. 29
10:33
Magyar Péter: Drámai a költségvetés állapota, a valós hiány meghaladná a 8 százalékot (Telex)
A miniszterelnök beszámolt a kihelyezett kormányülésről, ahol szó volt az átvilágítások első eredményeiről, a kiemelt beruházások sorsáról, a közmédia helyzetéről és a következő hónapok ütemtervéről is.
jún. 29
10:33
Diána hercegnét "felháborította", ahogy II. Erzsébet királynő kezelte a válását (in.hu)
Paul Burrell, volt királyi komornyik A Royal Duty című könyvében arról ír, hogy Diána hercegné annak idején személyes levelet kapott II. Erzsébet királynőtől a hercegnő és Károly király különválásával kapcsolatban. Diána a levelet olvasva felháborodott azon, hogy válásának ügyét előbb a miniszterelnökkel és az egyház vezetőivel egyeztették, mint ve
jún. 29
10:33
Erősödött a kutatói optimizmus, miközben az ipar határozott reformlépéseket követel (Gyártástrend)
Az Egyesült Államok és Irán között június közepén létrehozott, a fegyveres konfliktus megszüntetését szolgáló keretmegállapodás és a Hormuzi-szoros részleges megnyitása nyomán Németországban erősödtek a nemzetközi kereskedelem helyreállásával kapcsolatos pozitív várakozások. A külső feltételek javulása serkentő hatást gyakorolhat a német gazdaság t
jún. 29
10:39
Milliárdok mennek a kukába: ennyi ételt pazarolnak el a magyarok (Piac és Profit)
A Nemezti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. A 2025-ös felmérés eredményei szerint tovább erősödött a kedvező tendencia: az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent. Az otthoni
jún. 29
10:39
Ancelotti bejelentette: Neymar végre sokkal többet játszhat a sorsdöntő vb-meccsen (SzMo)
Carlo Ancelotti, a brazilok szövetségi kapitánya megerősítette, hogy Neymar állapota jelentősen javult. A csatár a skótok ellen mindössze 14 percet játszott, 2023 óta először.
jún. 29
10:39
Újra elérhető a Bakony napijegy (Magyar Hírlap)
A buszjáratokra is érvényes.
jún. 29
10:45
Magyar Péter "sokkoló" állapotokról beszél – reagált a Fidesz (Infostart)
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában. A Fidesz szerint a gazdaság azért áll le, mert Magyar Péterék csak Facebook-kormányzást folytatnak.
jún. 29
10:45
2031-re az elektromos autók uralhatják az európai piacot (Alternatív Energia)
Az elektromos autók kerülhetnek többségbe az európai újautó-piacon 2031-re.
jún. 29
10:45
Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke (ProfitLine)
A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
jún. 29
10:45
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat (Pénzcentrum)
Egy drogériában a vásárló többnyire csak azt látja, hogy a keresett termék ott van-e a polcon, megérkezik-e időben az online rendelés, vagy mennyire gyors a bolti átvétel. A háttérben azonban egy egyre összetettebb logisztikai rendszer dolgozik. A Rossmann új üllői központja 20 milliárd forintos beruházással készült el, és a több mint 260 hazai üzl
jún. 29
10:45
Kármán András bejelentette: megvan a döntés a NAV új vezetéséről (Portfolio)
Döntés született a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új vezetéséről, így az elnöki posztot a jövőben Tamásné Czinege Csilla tölti be, az adószakmai elnökhelyettes pedig Czöndör Szabolcs lesz - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében. Kármán András pénzügyminiszter bejelentése szerint az új vezetők feladata egy politikamentes, ügyfélközpontú in
jún. 29
10:45
Szabadkereskedelem Ausztráliával: ez a magyar termék van veszélyben (Agroinform)
Az EU és Ausztrália kereskedelmi megállapodása új kihívásokat hoz a magyar agrárpiacra. Ezeket vesszük sorra a kisebb jelentőségű változásoktól a legkomolyabb következményekig.
jún. 29
10:45
Dragomán György iráni fordítója: Nagyon válogatós és alapos vagyok a könyvválasztás során (Könyves Magazin)
Idén nyáron jelent meg Iránban Dragomán György A fehér király című regénye. A fordító az Mti-nek mesélt a munkájáról, az ország helyzetéről és az irodalom erejéről.
jún. 29
10:45
Megtorpant a földpiac: már a jó föld is kivár? (Mezőhír)
A mezőgazdaság egyik biztos pontja is fékez: kevesebb föld cserél gazdát, és az árak emelkedése is megtorpant.
jún. 29
10:45
Bitcoin-forkoknak hála kaphatnak új coinokat a BTC-tulajdonosok (BitcoinBázis)
A Bitcoin közössége előtt mozgalmas hónapok állnak. Két új fork-kísérlet is napirendre került, amelyek közül az egyik szinte biztosan elindul, a másik pedig ugyan kevés támogatással rendelkezik, mégis komoly szakmai vitákat váltott ki. A fejlemények azért fontosak, mert a Bitcoin-tulajdonosok akár ingyenes tokenekhez is juthatnak, ha az új hálózato
jún. 29
10:45
Kármán András bejelentette a NAV új elnökét (Telex)
Az adószakmai elnökhelyettest, Tamásné Czinege Csillát kérték fel a pozícióra. Az ő helyére is javasoltak valakit.
jún. 29
10:45
Hétköznapi mozdulataink kockázatosak lehetnek? – Tények és tévhitek a konyhai higiéniában (Digital Hungary)
Mindennapi étkezési és főzési szokásaink során gyakran ismétlünk olyan mozdulatokat, amelyekre a környezetünk felszisszen, vagy éppen fordítva: görcsösen ragaszkodunk olyan rutinhoz, amelyről azt gondoljuk, megvéd a betegségektől. De vajon mit mond a tudomány a leggyakoribb konyhai vitákról?
jún. 29
10:45
Június 24.: egy nappal több remény vagy csak a gazdaság lassulása? (Öko-drive)
Későbbre tolódott a magyarországi túlfogyasztás napja, de még nem a zöld fordulat miatt.
jún. 29
10:45
A szomszédom egy rémálom — vagy ő, vagy én, de egyikünk költözni fog (Bien)
Amikor beköltöztem, azt hittem, hogy megtaláltam a tökéletes lakást. Azonban a szomszédom viselkedése hamar rémálommá változtatta az életemet.
jún. 29
10:45
A hőségben az állatokra is különösen figyelni kell (Zöld Trend)
A vízfogyasztásra és a víz védelmére figyelmeztet a szaktárca.
jún. 29
10:47
Friss MNB-jelentés: rohamosan hízik a magyarok pénze, de egyre több panaszuk is van (Portfolio)
Kétszámjegyű ütemben bővült a biztosítási befektetett eszközállomány tavaly, a befektetési szolgáltatók ügyfél-értékpapírjainál és a befektetési alapkezelők által kezelt vagyon esetében is 10%-ot meghaladó növekedés történt – közölte az MNB a ma publikált, 2026-os Biztosítási, pénztári, közvetítői, tőkepiaci jelentés legfőbb eredményeit. A nyugdíjp
jún. 29
10:51
A nap kérdése: segíthet-e ingyen az egyéni vállalkozó élettársa a vállalkozásban? (Adózóna)
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy segíthet-e ingyen egy egyéni vállalkozó élettársa a vállalkozás idényjellegű működtetésében. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
jún. 29
10:51
Megvan az új NAV-elnök (444.hu)
Tamásné Czinege Csilla a kormányváltás óta eddig is irányította a hatóságot.
jún. 29
10:51
Rés a pajzson: Putyin most először ismerte el, ez a vég kezdete? (Promotions)
Putyin az ukrán támadásokról beszélt.
jún. 29
10:51
Hetek vannak csak hátra a Velencei-tó katasztrófájáig pedig az Orbán-kormány megmenthette volna: nem fogunk ráismerni rövidesen (Helló Magyar)
Az Orbán-kormány pontosan tisztában volt a Velencei-tó nehéz helyzetével, ám még a területért felelős miniszteri biztost sem érdekelte annyira a téma, hogy felemelje a szavát, inkább betonba öntötték a milliárdokat a parton. Még tervek sem készültek a hosszú távú megoldás érdekében, miközben idén nemcsak rekordalacsony a vízállás, de gyakorlatilag
jún. 29
10:51
Bagnaia fájdalmas kiesésen van túl, mégis kevés boldogabb ember van nála (Racing)
Francesco Bagnaia fékezéssel kapcsolatos gondok miatt esett ki a Holland Nagydíjról, majd hazautazott feleségéhez és újszülött gyermekéhez.
jún. 29
10:51
Bóna Szabolcs tiszta vizet öntött a pohárba a külföldi munkavállalókkal kapcsolatban (Magro)
A miniszter a napokban egyeztetést folytatott az érintett ágazatok szakmai képviselőivel, hogy áttekintsék a külföldi munkaerő helyzetét és a szektor jövőbeli lehetőségeit.
jún. 29
10:51
Tisztítótűz: új vezetők a NAV élén (Haszon.hu)
A NAV korábbi elnökének megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetésről. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormán
jún. 29
10:57
Tisztítótűz: Mészáros Lőrinc közpénzből felújított szállodáit is vizsgálhatják (Menedzsment Fórum)
A Magyar Péter kormányfő által bejelentett Tisztítótűz műveletnek a Kisfaludy-pályázat százmilliárdjainak az átnézése is része lesz. A pályázatok legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc cége volt.
jún. 29
10:57
Régi-új vezető a NAV élén (Piac és Profit)
Kármán András pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti
jún. 29
10:57
Ancelotti sejtelmesen fogalmazott Nyemarról (Infostart)
Carlo Ancelotti, a brazil labdarúgó-válogatott szövetség kapitánya nem árulta el, mi a terve Neymarral a japánok elleni mai, houstoni világbajnoki mérkőzésen, amelyen a tét a nyolcaddöntőbe jutás.
jún. 29
10:57
Rendbeteszi a költségvetést a Tisza-kormány (Magyar Hírlap)
A hőség elleni védekezésről és a kormányülésről számolt be a miniszterelnök.
jún. 29
10:57
Mi történt a venezuelai földrengés hátterében? (Telex)
Szakértővel elemezzük, miért nem lehet az ilyesmit pontosan előre jelezni, és miért fontos mégis megérteni a természeti katasztrófa geológiai alapjait.
jún. 29
10:57
Egy légiutas-kísérő elárulta azt az 5 hibát, ami miatt rengetegen lekésik a csatlakozó járatukat (Roadster)
Egy nyugdíjas légiutas-kísérő szerint néhány egyszerű döntéssel jelentősen csökkenthető annak az esélye, hogy lekéssük a csatlakozó repülőjáratunkat.
jún. 29
11:03
Megvannak a NAV új vezetői – miniszteri bejelentés (Infostart)
Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot javasolja Kármán András pénzügyminiszter – tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn.
jún. 29
11:03
Egyre szabálytalanabb krízishelyzetekre kell felkészülni –a legtanulságosabb esetek és kommunikációjuk a tavalyi évből (Kreatív Online)
Mi a tanulsága a gödi akkugyár katasztrofálisan induló és lakossági dühbe forduló kezelésének? Hogyan tálalta a sajtó az agyevő amőba okozta tragédiát? Milyen hibákat vétettek az SAP örömlány-botrányában? A hetedik Krízistérképből kiderül: a társadalom a közéleti hírekre emlékszik leginkább, de a százhalombattai tűzeset visszaidézése a legerősebb.
jún. 29
11:03
Magyar Péterék sokkoló és drámaian rossz dolgokat találtak a költségvetésben (ATV)
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
jún. 29
11:03
Felmondhatja a Bosch-sal való együttműködést a Volkswagen (Portfolio)
A Volkswagen várhatóan felmondja az önvezető technológiák fejlesztésére kötött együttműködését a Bosch autóipari beszállítóval, írta vasárnap a német Bild lap több belső forrásra hivatkozva. A döntés a német autógyártó költségcsökkentési és versenyképesség-javító intézkedéseinek részét képezi.

Keresés