2026. június 29. hétfő

jún. 29
0:13
Elalvó sofőrök és gerillaparkolók a szűkítéseknél – miért vált az M1-es autópálya a legveszélyesebb úttá? (rtl.hu)
Vitézy Dávid közlekedési miniszter szerint a Mészáros Lőrinc és Szíjj László nevével fémjelzett autópálya-koncesszornak kedveztek azok a szabálymódosítások, amelyek miatt jelenleg közel 40 kilométeren vannak lezárások az M1-es autópályán. Miközben a hatóságok és a szakértők a fáradt sofőrök és a szabálytalanul pihenő kamionosok okozta veszélyekre f
jún. 29
0:13
Megszólalt a Pénzügyminisztérium az árrésstop kivezetéséről (rtl.hu)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a következő hetekben, de legkésőbb nyár végéig el kellene törölni az árrésstopot. Ezt az ágazat több száz milliárd forintos veszteségével magyarázzák. A jegybankelnök a hét elején azt mondta: az árrésstop megszüntetése nem veszélyeztetné az árstabilitást. A GKI szerint hatására idén és jövőre is alig emelk
jún. 29
0:13
Egy nap alatt hárman fulladtak a Dunába (rtl.hu)
Hárman fulladtak a Dunába szombat délután. Egy 23 éves fiatal Iváncsa térségében merült el, egy 26 éves Bajánál, egy 60 éves férfi pedig Budapesten a Kopaszi-gátnál. Mindannyiukhoz azonnal segítséget hívtak, de egyikük életét sem tudták megmenteni. A bajai tragédia helyszínén nagyon erős a Duna sodrása, ott csak vasárnap találták meg a fiatalt. A r
jún. 29
0:13
Utcazene Karácsony Gergellyel? Mutatjuk a részleteket! (rtl.hu)
Karácsony Gergely városvezetésének kezdetektől fogva kulcsfontosságú célkitűzése, hogy Budapest ne egy rideg, autóközpontú metropolisz, hanem egy élhető, zöld és emberarcú közösség legyen. Ennek a víziónak a legújabb lépése a belvárosi utcazene-fesztivál, aminek a célja az, hogy a történelmi utcák és terek ne csak a turisták kiszolgálásáról vagy a
jún. 29
0:13
Már látszik a forróság vége: ekkortól csillapodik a tartós kánikula (Hóvége)
Az elmúlt napokban több országos és fővárosi melegrekord is megdőlt Magyarországon.
jún. 29
0:13
Nyugdíjra gyűjtenél? Itt a segítség a számításhoz (Haszon.hu)
Ingyenes, könnyen kezelhető online kalkulátorral segíti a jegybank a lakosság tudatos pénzügyi tervezését, az új eszközzel percek alatt kiszámítható, hogy mennyivel tolja meg az állami nyugdíj összegét az önkéntes nyugdíjpénztári befizetés.
jún. 29
0:13
Tarantino és Kylie Minogue közös filmet forgat (Librarius)
Lencsevégre Wales egyik tengerparti városában: Quentin Tarantino és Kylie Minogue egy új film forgatásán dolgozik együtt.
jún. 29
0:13
Enélkül esélyünk sem lesz a pokoli hőségben: csak ez menthet meg minket (Agrárszektor)
A városi hőszigethatások és az elviselhetetlen hőhullámok elleni védekezésben a nagy, dús lombú fák jelentik a leghatékonyabb természetes megoldást. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint az idős fák megóvása és a lombkorona-fedettség növelése a jövőben várható extrém hőségek idején a kültéri túlélés kulcsa lehet - jelentette a Hvg.
jún. 29
0:13
Tisztítótűz, aranykonvoj és Pride - ezek voltak a hét legolvasottabb cikkei a Kontrollon (Kontroll.hu)
Magyar Péter meghirdette a „Tisztítótűz” elnevezésű programot és a Tisza-kormány megkezdte az orbáni mélyállam lebontását. Az NKA-ügyben letartóztatták többek közt a volt fideszes képviselőt és polgármestert, Bús Balázst is, miközben az ukrán aranykonvoj miatt indult nyomozás során már Orbán Viktor neve is felmerült a felelősök között. Szombaton cs
jún. 29
0:13
Friss agykarbantartó kvíz: Vajon sikerül jobb eredményt elérned, mint a játékosok többségének? (Kvízguru)
Ez a friss agykarbantartó kvíz ismét olyan kérdéseket tartogat, amelyek próbára teszik a memóriádat és a logikus gondolkodásodat. Ha sikerül a legtöbb játékosnál jobb eredményt elérned, biztos lehetsz benne, hogy széles körű műveltséggel rendelkezel. Tudod, melyik különleges mitológiai lény díszíti Skócia címerét, vagy hogy miből készül a valódi ma
jún. 29
0:15
2026.06.29. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Isten mindig emlékszik ránk. Ő nem felejti el, hogy az övéi vagyunk.
jún. 29
0:16
Kevesen tudják: bizonyos lakásokban kockázatos lehet a mobilklíma használata (MagyarMa.hu)
A kockázat különösen azokban a lakásokban nagyobb, ahol korszerű, jól záródó nyílászárók vannak, így a levegő természetes utánpótlása korlátozott.
jún. 29
0:17
Holnaptól más tudattal léphet be az Auchanba (Infostart)
Az Indotek Group bejelentette, hogy megvásárolta az Auchan Magyarország Kft. fennmaradó tulajdoni hányadát, így a cégcsoport a kereskedelmi lánc magyarországi érdekeltségének immár kizárólagos tulajdonosává vált. A befektetőcég 2024-ben, négy évnyi tárgyalást követően szerzett először 47 százalékos tulajdonrészt az Auchanban.
jún. 29
0:17
Rendkívüli intézkedés Budapesten a hőség miatt (Infostart)
A rendkívüli hőség miatt a Fővárosi Vízművek Budapesten - az 551 közkifolyó, azaz nyomós kút, és a szezonálisan működő 63 ivókút mellett - 22 ideiglenes vízosztót is üzembe helyezett. Az élő környezetért felelős miniszter pedig a Facebook-oldalán közölte, hogy vízosztást szerveznek Nyíregyházán is.
jún. 29
0:17
Kisakkoztuk, milyen meccsek lesznek a "halálágon", lehet megint argentin–francia döntő (Infostart)
A világbajnokság 104 mérkőzéséből lejátszottak 72-t, előttünk van még 32. Valójában most kezdődnek az igazi izgalmak: tulajdonképpen ott tartunk, ahol a 2022-es katari vb rajtja előtt: 32 csapat van még versenyben. Igaz, innentől minden mérkőzésnek jelentősége van, aki vereséget szenved, kiesik. Megnéztük a következő forduló esélyeit és a lehetsége
jún. 29
0:17
Ukrajna fájó pontra csapott oda (Infostart)
Ukrajna vasárnapra virradóra két orosz kőolajfinomító ellen indított támadást a Krasznodari és a Jaroszlavli területen - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
jún. 29
0:17
Tömegek fogyasztják már ezt a szemetet: figyelmeztetnek a szakértők, komoly problémát okozhat (Blikk)
Mindent eláraszt.
jún. 29
0:17
Féklapot csináltak egy Lada tetejéből (Player)
Csuda dolog lenne, ha egyszer egy autóban egyesítenék mindazt a tudást, amit az oroszok felhalmoztak.
jún. 29
0:17
A Tata szigorította biztonsági rendszereit (Mínuszos)
A Tata Electronics szigorította belső informatikai hozzáféréseit, miután állítólag több százezer vállalati fájl került fel
jún. 29
0:17
Kíméletlen lesz az időjárás, tovább fokozódik a hőség Magyarországon - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Vasárnap sem enyhült az időjárás, a hét elején pedig még nagyobb hőség várható.
jún. 29
0:17
Öt perc alatt kész, milliók fogyasztják: miért imádjuk ennyire az instant tésztát? (Hamu és Gyémánt)
Kevés olyan étel létezik, amelyet egyszerre övez annyi kritika és akkora rajongás, mint az instant tésztát. Bár táplálkozási szempontból igen ritkán kerül fel az egészséges élelmiszerek listájára, világszerte évente több mint 123 milliárd adag fogy belőle. A siker mögött az alacsony ár, a gyors elkészítés és az is ott szerepel, hogy sokak számára i
jún. 29
0:17
Nosztalgiázz az RTL-el: Emlékszel még az Anikó Show-ra? (rtl.hu)
Ha a 2010-es évek közepének magyar televíziózására gondolunk, egy név és egy díszlet szinte azonnal beugrik: Nádai Anikó és a színes stúdió. Az Anikó show nem csupán egy műsor volt, hanem egy jelenség, amely nap mint nap milliókat ültetett a képernyők elé, hogy szemtanúi legyenek a legszürreálisabb családi drámáknak és szerelmi vallomásoknak.
jún. 29
0:17
A választás előtt kapott 2 milliárd forintot az erdélyi médiacég (rtl.hu)
Több mint 12 milliárd forintnyi közpénz jutott a Fidesz üzeneteit közvetítő erdélyi magyar médiacéghez 2017 óta. Ez derül ki az RTL Híradó által megszerzett dokumentumokból. Az Erdélyi Médiatér Egyesületnek 10 rádióadója és 8 hírportálja van. Még az áprilisi választás előtt is kaptak 2 milliárd forintot. Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter a t
jún. 29
0:17
Lélegzetelállító videón az új magyar ejtőernyős rekord (rtl.hu)
Új magyar ejtőernyős rekord - 16 nő kapaszkodott össze a levegőben a Balatonnál. Ilyen még nem volt Magyarországon. A rekordot egy korábban balesetben elhunyt társuk emlékére állították fel. A szervezők szerint fontos, hogy megmutassák, ebben a sportban is léteznek a női energiák.
jún. 29
0:17
Szerinted is milliókba kerül egy saját szauna? Ha így csinálod, meglepően olcsón ki lehet hozni (Hóvége)
Érdemes belevágni?
jún. 29
0:17
Ennyi évet kell dolgozni egy 70 négyzetméteres lakásért (Haszon.hu)
Hány évnyi nettó átlagbérre van szükség ahhoz, hogy egy 70 négyzetméteres ingatlant megvásároljunk? Ennek nézett utána az utóbbi húsz év statisztikái alapján a Bank360.hu pénzügyi portál.
jún. 29
0:17
Elfajult a helyzet Magyarországon: 91 éve nem látott dolog történt (Agrárszektor)
Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
jún. 29
0:17
Vegyes kvíz: Ha legalább 5 kérdésre helyesen válaszolsz, igazán büszke lehetsz magadra (Kvízguru)
Ebben a vegyes kvízben már az 5 helyes válasz is remek eredménynek számít, hiszen a feladatok a történelem, az irodalom, a földrajz és a természettudomány világából is válogatnak. Nem lesz elég egyetlen területen otthonosan mozognod, végig résen kell lenned. Vajon tudod, melyik városállam állt a déloszi szövetség élén, vagy miért nevezik Iv. Bélát
jún. 29
0:21
A Balaton vagy az Adria olcsóbb? – Jöjjenek a részletes számok! (Infostart)
Az ⁠Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss elemzése szerint – azonos fogyasztási szokások mellett – idén nyáron is a Balaton a kedvezőbb árú választás az Adriához képest egy magyar család számára. Bár a forint euróval szembeni erősödése mérsékelte a horvátországi utazás költségeit. Erdélyi Dóra, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány makroökonóm
jún. 29
0:21
Valakiknek forró nagy szerencséjük volt a hatoson (Infostart)
Volt telitalálat. Nem is egy, így nem lettek milliárdosok.
jún. 29
0:21
Afrika az igazi nyertes, felzárkózott Dél-Amerika és Európa mögé (Infostart)
Annak idején nagy vitákat váltott ki a világbajnoki létszámbővítés, illetve annak kapcsán a FIFA döntése a kontinentális szövetségek közötti helyelosztás. Megnéztük, a csoportszakasz mennyire igazolta vissza az elosztást.
jún. 29
0:21
Aggastyánok csatája, Biden beszólt Trumpnak (Infostart)
Joe Biden volt amerikai elnök a Marylandi Demokrata Párt adománygyűjtő rendezvényén tartott beszédében élesen bírálta utódja, Donald Trump intézkedéseit és politikai megítélését.
jún. 29
0:21
Meglepő változások történhetnek az agyaddal, ha 30 napra elhagyod a cukrot (Blikk)
Érdemes kipróbálni.
jún. 29
0:21
Tianna egyáltalán nem tud öltözködni (Player)
Csinos lány, de mintha nem bírná, ha ruha ér a testéhez. Azt a keveset is legszívesebben azonnal levenné magáról – még jó, hogy modellként dolgozik, és nem egy űrhajón.
jún. 29
0:21
Az SK Hynix megelőzte a Samsungot (Mínuszos)
Az SK Hynix hosszú távú HBM-fejlesztési stratégiája az AI-adatközpontok terjedésével fordította meg a vállalat és
jún. 29
0:21
Ez a vonzó nők 7 szokása, amivel kitűnnek a tömegből (Promotions)
A vonzó nők gyakran ugyanazokat a szokásokat követik, amelyek természetes karizmát adnak nekik.
jún. 29
0:21
Ennél a vércsoportnál magasabb lehet a 2-es típusú cukorbetegség kockázata (Hamu és Gyémánt)
Egy 2024-es átfogó elemzés szerint a B vércsoportú embereknél valamivel magasabb lehet a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. A kutatók szerint mindez nem kezelhető ok-okozati kapcsolatként, és messze nem olyan meghatározó, mint az étrend, a testsúly vagy a mozgáshiány. Az eredmény mégis érdekes, mert arra utal, hogy a vércsoportunk
jún. 29
0:21
Ettől elolvadsz: Rácz Jenő lánya már most örökölte apja egyik szokását (rtl.hu)
Rácz Jenő újabb aranyos fotókat osztott meg kislányáról. A bejegyzésből hamar kiderült, hogy Kamilla egy dologban nagyon hasonlít az édesapjára, ami a követők figyelmét sem kerülte el. A képektől pedig sokan teljesen elolvadtak. Mutatjuk, miben ütött az apukájára Kamilla!
jún. 29
0:21
Micsoda nap! 10 éve nem volt ilyen a Hatoslottón (rtl.hu)
Utoljára 2016. áprilisában volt ilyen különleges esemény, hogy egy sorsoláson három szerencsés játékos is telitalálattal nyert a Hatoslottón, így a nyereményösszegen osztozkodni kell. A vasárnapi sorsoláson kínált 860 milliós főnyeremény így három felé oszlik, és szelvényenként 289.381.095 forintot érnek.
jún. 29
0:21
Kvíz – Tudsz annyit, mint egy hatodikos? Teszteld a tudásod! (Hóvége)
Kitört a nyári szünet, a diákok fellélegezhetnek, a szülők stresszelhetnek. Vajon te mennyire emlékszel arra, amit egy mai hatodikosnak már tudni kell? Ha sikerül jól teljesítened ezt a kvízt, joggal mondhatod: igen, tudsz annyit, mint egy hatodikos! Ha tovább játszanál, vannak még kvízeink bőven:
jún. 29
0:21
Jó lesz vigyázni: veszélyes 4 órára készülhetnek a magyarok hétfőn (Agrárszektor)
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős Uv-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap.
jún. 29
0:21
Agyfrissítő kvíz: Már 6 helyes válasz is remek teljesítménynek számít ezen a kihíváson (Kvízguru)
Ez az agyfrissítő kvíz változatos kérdésekkel teszi próbára a tudásodat, így már a 6 helyes válasz is igazán szép eredménynek számít. A feladatok között földrajzi, történelmi és kulturális témák egyaránt helyet kaptak, ezért végig szükség lesz a figyelmedre. Vajon tudod, melyik hatalmas sivatag terül el Mongólia és Kína között, vagy hogy hol értek
jún. 29
0:25
A világuralomhoz energia kell – kiújult a plutóniumos atomvita (Infostart)
A XIX. századot a szén, a XX. századot az olaj, a XXI. századot pedig az áram döntheti el. Kína már nemcsak gyárakat épít gyorsabban, hanem az őket tápláló energiarendszert is, azaz erőműveket, hálózatokat, transzformátorokat. Amerika még mindig a világ legerősebb technológiai ökoszisztémája, de az AI-korszakban a zseniális algoritmus nem sokat ér,
jún. 29
0:25
Hétfőn nem kell bemenni dolgozni (Infostart)
Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a várhatóan tetőző hőség miatt hétfőtől a közszférában otthoni munkavégzést rendelnek el.
jún. 29
0:25
Max Verstappen megint nem lehet boldog (Infostart)
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben.
jún. 29
0:25
Orosz támadásra készül Lengyelország (Infostart)
A lengyel kormány orosz provokáció növekvő kockázatát látja a NATO keleti szárnyán - közölte vasárnap Pawel Szota ezredes, a lengyel külső hírszerző szolgálat vezetője a Rzeczpospolita című helyi lapnak nyilatkozva.
jún. 29
0:25
92. perces gól döntött a foci-vb kieséses szakaszának első meccsén (Player)
Elsőként Kanada jutott be a futball-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.
jún. 29
0:25
Vučić lemondása taktikai lépés lehet, nem menekülés (Promotions)
Aleksandar Vučić néhány héten belül lemond a szerb elnöki posztról.
jún. 29
0:25
Ha van otthon őszibarack és joghurt, már majdnem kész ez a finom nyári desszert (Hamu és Gyémánt)
A legjobb nyári desszertek kétségtelenül azok, melyek elkészítéséhez nem kell külön bekapcsolni a sütőt. Ez az őszibarackos pohárkrém pontosan ilyen: friss gyümölcs, könnyű, habos joghurtkrém és egy kis ropogós keksz kerül egymásra, az eredmény pedig látványosabb, mintha órákat töltöttünk volna a konyhában.
jún. 29
0:25
Megéri-e az árát a homeopátiás gyógyszer? Ezt érdemes tudni, mielőtt ilyen készítményt választasz (Hóvége)
A homeopátiás gyógyszer jelentése sokak számára nem egyértelmű. Sokan természetes gyógymódként tekintenek rá, mások szerint hatástalan. Mielőtt pénzt költenél ilyen készítményekre, érdemes tudni, mit mond róluk a tudomány. A homeopátia több mint 200 éves elmélet, amely két alapelvre épül. Az egyik szerint a hasonló a hasonlót gyógyítja, vagyis egy

Keresés