Döglött galamb hasában, burgonyák közé rejtve és csókkal átadva is próbálnak meg mobiltelefonokat csempészni a fogvatartottaknak a hazai börtönökbe. Bár a rácsok mögött egyetlen apró minimobil akár 100 ezer forintot is érhet, a hatóságok szigorú ellenőrzései miatt az utóbbi években töredékére esett vissza a sikeres csempészkísérletek száma.
Sztarenki Dóri ezúttal nem a színpadon vagy a mozivásznon bizonyította tehetségét: egy Instagramra feltöltött videóban megmutatta, hogyan pörgeti fel a hangulatot egy egészen őrületes tánccal. Csekkold a videót!
Pajkaszeg papjánál (Schmied Zoltán) elszabadult a festőbuli! A lakásfelújításba Zsolt (Fehér Tibor) és András (Mihályfi Balázs) is beszálltak, de a hengerek és ecsetek mellett hamar előkerültek a sörösüvegek és a pálinka is. A jókedv pillanatok alatt a tetőfokára hágott, a munka pedig szinte a háttérbe szorult, miközben egymást érték a szóviccek és
Azt is mondta, előrehozott elnökválasztást és parlamenti választást tartanak hamarosan, ő pedig az elnöki posztról távozva is aktív politikai szereplő marad. Szerb lapok azt találgatják, hogy megpróbálhat visszaülni a kormányfői székbe.
Hernádi Zsolt Mol-vezér hasonló lépése után többen is lemondtak kekvás pozíciójukról. Amióta a Tisza Párt bejelentette a kekvák működési modelljének átalakítását, feltűnően nagy a mozgás.
Vajon az új kormány hogyan fogja kezelni az LMBTQ emberek jogait? Ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a 31. Pride résztvevőit. Budaházy Edda egy kereszttel akarta megállítani a menetet, fokhagymát nem láttunk nála. Összefoglaló a Pride felvonulásról.
Bár a legtöbb nyaraló Rodoszra, Krétára vagy Korfura esik a választása egy görögországi nyaralásnál, egy kevésbé ismert görög sziget ugyanazt a mediterrán hangulatot kínálja, csak jóval nyugodtabb környezetben. A Szporádok szigetcsoportjához tartozó Alonissos kristálytiszta vízével, fenyőerdőkkel borított dombjaival és érintetlen természeti kincsei
Vasárnap még magasabb fokozatba kapcsol a kánikula. A trópusi éjszakát követően a hajnali minimumok is csupán 25 C-fok körül alakulnak, így a felfrissülés esélye minimális.
Utolsó frissítés: 2026-06-27 Hivatalosan is elértük azt a pontot, amikor a nyári meleg már nem a kellemes strandolásról szól. Hanem konkrétan a túlélésről. Az országos tisztifőorvos elrendelte a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) és az országos tisztifőorvos hivatalos tájékoztatása a
Ez a napi kvíz ismét változatos kérdésekkel teszi próbára a tudásodat, így minden feladat újabb kihívást jelent. A jó eredményhez nemcsak széles körű műveltségre, hanem figyelmes gondolkodásra is szükség lesz. Emlékszel például arra, melyik uralkodó alkotta meg az ókori Babilon híres törvénykönyvét, vagy melyik Magyarország legkisebb területű megyé
Szongoth Domán tengerentúli játékjogát a Buffalo Sabres csapata foglalta el az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati, éppen Buffalóban megtartott draftján.
Öngyilkosságot követett el egy brit börtönben Steven McBride, aki egy már eltörölt, határozatlan idejű szabadságvesztését okolta halála előtt írt üzenetében. A halálesetet vizsgáló esküdtszék arra a következtetésre jutott, hogy a férfi reménytelenségét és kilátástalanságát jelentős mértékben súlyosbította az úgynevezett IPP-büntetés, családja pedig
Sokan hajlamosak legyinteni a horrorra, pedig jó borzongást teremteni a filmvásznon a mozgóképművészet egyik legösszetettebb és legkifinomultabb formája. Persze mindannyian láttunk már olyan felejthető alkotásokat, amelyek jobb híján csak literenként öntötték a művért a nyakunkba, de a műfaj igazi mesterei valami egészen mást csinálnak: kreatív, zs
A 3I/Atlas jelenleg a Szaturnusz pályájához közeledik, és várhatóan 2029-ben halad el a Plútó törpebolygó pályája mellett, majd körülbelül 2035-ben hagyja el a Naprendszer külső határát. Korábban akadtak, akik úgy vélték, idegen űrhajóról lehet szó, a kutatók azonban biztosak abban, hogy a 3I/Atlas természetes égitest.
Mia, a felelőtlen tenyésztés miatt süketen és szemek nélkül született border collie teljesen új életet kezdett Fejérné Schneider Hanna kutyakiképző mellett. A korábban valószínűleg kennelben sínylődő állat mára a dog dancing parkettáján bizonyítja, hogy fogyatékkal is lehet teljes értékű életet élni.
"Nem vehetek be gyógyszert, ártana a babának. Amikor mérlegeltük, melyikünk hordja ki, nem gondoltunk a migrénemre." E heti novellánk egy várandósság pillanatképeit villantja fel.
A nyári hőség nemcsak a hőmérsékletet emeli meg, hanem a szívverést is felgyorsítja. hiszen a meleg esték, a vízparti bulik és a feszengésmentes hangulat tökéletes táptalajt biztosítanak a romantikának. boldog párkapcsolatban élsz? vagy éppen a nagy őt keresed a nyüzsgő tömegben? a júliusi és augusztusi fényszögek olyan érzelmi hullámokat indítanak
Ez az agymozgató kvíz olyan feladatokat tartogat, amelyekhez valóban sokoldalú tudásra lesz szükség. A 70 százalékos eredmény már kiemelkedő teljesítmény. Tudod például, melyik sejtosztódási folyamat során jön létre két genetikailag azonos utódsejt, vagy hogy hívják Don Quijote hű fegyverhordozóját? A kérdések között szerepel a Szaturnusz és a mohá
Az eszköz segítségével a szakemberek minden eddiginél életszerűbb körülmények között gyakorolhatják a legkritikusabb beavatkozásokat. Bese Nóra, a Bethesda Gyermekkórház stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a hiperrealisztikus eszköz pislog, pupillamozgása és szívhangja van, hallhatóak a szív- és bélhangjai, lélegeztethető, sőt még görcs
Bahrein közölte, hogy szombat hajnalban több iráni drón vette célba az ország területét. A bahreini külügyminisztérium szerint a támadás súlyosan veszélyeztette az ország biztonságát, és aláássa a térség békéjét célzó erőfeszítéseket.
Túl vagyunk a hónap leginkább várt eseményén, a 31. Budapest Pride-on. A tömeg délután 14 órakor indult az Operától és az Astorián valamint az Erzsébet-hídon át egészen a Vérmezőig vonult, ahol a színpadon beszédet mondott többek között a főpolgármester, Karácsony Gergely is. A hangulat ezúttal is elképesztő volt, hoztunk is belőle egy kis ízelítőt
Benjámin Netanjahu közben hatalmas sikerként könyvelte el, hogy az Egyesült Államok és Libanon is elismerte Izrael jogát egy libanoni biztonsági zóna fenntartására.
Ebben a vegyes kvízben több kérdés is első pillantásra könnyűnek tűnhet, de éppen ezek szokták a legtöbb hibát okozni. Ha szeretnél jó eredményt elérni, érdemes minden válasz előtt egy pillanatra átgondolni a lehetőségeket. Tudod például, ki írta az Égető Eszter című regényt, vagy melyik ország uralkodói jelképe a tizenhat szirmú krizantém?
Donald Trump amerikai elnök 100 százalékos importvám bevezetésével fenyegette meg azokat az európai országokat, amelyek digitális szolgáltatási adót vetnek ki az amerikai technológiai óriásvállalatokra.
Ez a műveltségi kvíz ismét sokoldalú tudást vár el a játékosoktól, ezért a jó eredményhez több területen is otthon kell lenned. A történelem, a természettudomány, a földrajz és az általános műveltség kérdései folyamatosan váltják egymást. Tudod például, melyik ország királya volt Capet Hugó, vagy milyen kromoszómákkal rendelkeznek a férfiak? A kérd
Történelmi fordulóponthoz érkezhet Németország: a közvélemény-kutatások szerint a szeptemberi tartományi választások után először alakíthat kormányt az Alternatíva Németországnak (AfD) egy német tartományban. A kelet-németországi Szász-Anhaltban a párt támogatottsága tartósan 40 százalék felett mozog, miközben a hagyományos pártok egyre nehezebben