2026. június 26. péntek

jún. 26
19:09
Az ENSZ leállította a Hormuzon áthaladó hajók kíséretét (Magyar Hírlap)
Egy hajót vélhetően megtámadtak.
jún. 26
19:09
Antonelli a második szabadedzésen is a leggyorsabb volt Ausztriában (Autószektor)
A világbajnoki pontversenyt vezető pilóta mögött a McLaren párosa, az ausztrál Oscar Piastri és a címvédő brit Lando Norris következett a második és harmadik helyen. Az első hatba még a Red Bull négyszeres világbajnoka, a holland Max Verstappen, illetve a legutóbbi futamon győztes, szintén brit Lewis Hamilton (Ferrari) és a Mercedes brit pilótája,
jún. 26
19:15
Majzik Balázs: intenzíven megjelent a kokainhasználat, a kannabisznak új változatai is lettek (Infostart)
Június 26-a a kábítószer-fogyasztás és illegális kereskedelem elleni nemzetközi nap. Az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatala idén az innovációt helyezte a középpontba. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Drogmegelőzési Programok Osztályának vezetője szerint az uniós drogjelentés alapján a hazai drogfogyasztási tre
jún. 26
19:15
Véres véget ért egy csuka visszaengedése: sokan elkövetik ezt a hibát (Agroinform)
Egy nagyméretű csuka a visszaengedés közben harapott rá a horgász kezére, a történtekről készült videó gyorsan bejárta az internetet.
jún. 26
19:15
Visszafordíthatatlan folyamat indult el: teljesen átalakulhat Magyarország, veszélyben a nyugdíjrendszer is? (Pénzcentrum)
A világ népessége várhatóan 1,4 milliárd fővel nő 2050-re. Ez elsőre óriási növekedésnek tűnik, a háttérben azonban rendkívül eltérő folyamatok zajlanak. Míg egyes országok lakossága robbanásszerűen bővül, mások - köztük Magyarország - jelentős népességcsökkenéssel néznek szembe, amely komoly terhelést jelent a hazai nyugdíjrendszernek is. A CHART
jún. 26
19:15
Magyar Péter döntést hozott, ezek a legfontosabb szabályok a hőségriadó alatt (Glamour)
Brutális, az elmúlt 20 évben nem látott hőhullám tarolja le az országot, a kormány pedig azonnali lépésekre kényszerült. Magyar Péter miniszterelnök rendkívüli kormányrendeletet fogadott el a hőségriadó miatti védelmi tevékenység összehangolására, amely közvetlenül érinti az állami szférát, a tömegrendezvényeket és a munkavállalókat is. Mutatunk mi
jún. 26
19:15
A rendkívüli hőhullám óriási gazdasági károkat okoz Európában (Növekedés)
A háztartások jövedelmének 3 százalékát emésztik fel Európában a szokatlan hőhullámok Európában - egy friss tanulmány szerint. Az áramszámlák és az élelmiszer drágulása miatt a szegényebb háztartások esetében 2,7 százalékkal több a bevételkiesés.
jún. 26
19:15
Lejárt naptej: Ne kend a bőrödre, kukában a helye (Bien)
A nyári hónapok legfontosabb kelléke a naptej, hiszen senki sem vágyik arra, hogy bőre rákvörösre égjen, netán hólyagosodjon az intenzív napsugárzás következtében.
jún. 26
19:21
Egyre több pénzt vesznek le a bankszámlájukról az oroszok, a jegybank szerint nincs baj (Portfolio)
Az orosz jegybank pénteki közleménye szerint nincs szükség további intézkedésekre a bankrendszer stabilizálásához, bár az utóbbi hónapokban érezhetően megugrott a készpénzfelvétel, amit a szakértők az internetkimaradások és a fizetési rendszerek esetleges fennakadásai miatti lakossági aggodalmakkal magyaráznak - írja a Reuters.
jún. 26
19:21
Minden stílusos nő Kate Hudson szandálját akarja: csinos és kényelmes (Femcafe)
Kate Hudson már javában forgatja Javier Bardem partnereként új romantikus vígjátékát, amelyben trendi outfitekből, valamint sikkes kiegészítőkből sem lesz hiány.
jún. 26
19:21
Ethan Hunt már a múlté: Tom Cruise most megkoronázhatja a karrierjét egy csúcsalakítással (Igényesférfi.hu)
A Mission: Impossible lezárása után Tom Cruise újra a komolyabb szerepek felé fordul, és Alejandro González Iñárritu új szatírájában, a Diggerben csillogtathatja meg színészi tehetségét.
jún. 26
19:21
Magyar Péter hét vármegye élére nevezett ki új főispánokat (SzMo)
A miniszterelnök hét vármegye kormányhivatalának élére nevezett ki új főispánt a pénteki Magyar Közlöny szerint. A kinevezések hétfőn lépnek hatályba, és a kormányfő korábbi ígéretét valósítják meg a közigazgatás depolitizálásáról.
jún. 26
19:21
Nehezen, de lett gyereked, mégis mit panaszkodsz?! – Olvasói írás az anyai bűntudatról (WMN)
Olvasói írás az anyai bűntudatról, miután nehezen sikerült teherbe esni. Hogyan küzdenek meg ezzel az anyák, miközben a társadalom értetlenkedik?
jún. 26
19:21
Több vezető lengyel ellenzéki politikus visszaadja ukrán állami kitüntetését (Demokrata)
A három politikus közli: a kitüntetésekről a volhíniai mészárlás áldozatai iránti tiszteletből mondanak le.
jún. 26
19:21
Vízkorlátozás, hőségriadó és a kerti kutak buktatói a nyári vízhiány idején (Magyar Mezőgazdaság)
A hőségriadók és a tartós kánikula miatt az ország több pontján évről évre korábban kénytelenek helyi vízkorlátozást elrendelni a szolgáltatók. Sokan a kerti kutak használatával igyekeznek tehermentesíteni a hálózatot, de ez veszélyekkel járhat.
jún. 26
19:27
Karnyújtásnyira a GTA VI, ez is kasszasiker lesz? (Menedzsment Fórum)
A Grand Theft Auto 6, a világ egyik legjobban várt játéka, amely már most is hatalmas érdeklődést váltott ki. A legendás sorozat új része hosszú évek fejlesztése után már előrendelhető, a megjelenés november 19-e.
jún. 26
19:27
Földrengéskáosz: rendkívüli bejelentést tett a Yettel és a One (Portfolio)
Kedvezményekkel segítik a Venezuelában tartózkodó ügyfeleiket a távközlési társaságok, erről közleményben tájékoztatták az MTI-t pénteken.
jún. 26
19:27
Sulyok Tamás aláírta a törvényt, jöhetnek a befagyasztott uniós milliárdok (SzMo)
A köztársasági elnök pénteken aláírta az uniós forrásokhoz való hozzáférést célzó törvénycsomagot. A jogszabályt kedden fogadta el az Országgyűlés, a hatálybalépéshez már csak a kihirdetés hiányzik.
jún. 26
19:27
Kiírták a mentőszolgálat főigazgatói pályázatát (Magyar Hírlap)
A vezetői megbízás adása és visszavonása az egészségügyi miniszter jogkörébe tartozik - olvasható a hirdetményben.
jún. 26
19:27
Visszatér Magyarországra a CEU (Demokrata)
Az Oktatási Hivatal engedélyezte azt is, hogy harmadik országból jövő kutatókat hívjanak meg, akik vízummal hosszabb időt tölthetnek hazánkban.
jún. 26
19:33
Már a bankok biztonságát fenyegetik egyes AI-modellek - Svájcból érkezett a legújabb figyelmeztetés (Portfolio)
A bankoknak és a pénzügyi felügyeleteknek gyorsan új technológiákat kell bevezetniük rendszereik biztonsági réseinek betömésére, mivel a mesterséges intelligencia jelentősen felerősíti a kiberbiztonsági kockázatokat – figyelmeztetett Marlene Amstad, a svájci pénzügyi piacfelügyelet (Finma) elnöke, aki egyben a felügyeleti technológiákkal foglalkozó
jún. 26
19:33
Jeszenszky Géza: Egy szégyen Szijjártó Péter viszonzatlan szerelmi viszonya az orosz külügyminiszterrel (SzMo)
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter szerint az elmúlt 16 évben a magyar kormány politikáját nem a magyar polgárok érdekei, hanem az oroszokkal szembeni szervilizmus vezérelte. Szerinte Szijjártó Péter bemutatta, milyen a lehető legrosszabb külpolitika.
jún. 26
19:39
Pokoli a hőség Németországban: emberemlékezet óta nem volt ilyen meleg (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint minden eddiginél magasabb, 41,3 Celsius-fokos hőmérsékletet mért a Német Meteorológiai Szolgálat (DWD) pénteken 17 órakor a Saar-vidéki Saarbrücken-Burbachban.
jún. 26
19:39
Az EU ismét meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat (Magyar Hírlap)
Marad a szigor.
jún. 26
19:39
Az eddigi legmagasabb hőmérsékletet mérték 41,3 Celsius-fokkal Németországban (Demokrata)
Az eddigi rekord Németországban 41,2 Celsius-fok volt, ezt 2019. július 25-én mérték.
jún. 26
19:45
Elemző: szimbóluma van annak, hogy nem "Brüsszel árnyékában" találkoztak a V4-ek, hanem egy történelmi helyszínen (Infostart)
Két év kihagyás után hétfőn Gödöllőn találkozott egymással a négy visegrádi állam vezetője egy V4-kormányfői egyeztetés keretében. A korábbi törésvonalakat próbálták felszámolni, a versenyképes Visegrád mottó jegyében zajlott a magyar elnökség; erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta.
jún. 26
19:45
Európa almája: a fagyok után a forróság rajzolja fel az új termést (Agroinform)
Az európai almapiacon fokozatosan kifutnak a tárolt készletek. A piaci helyzet országonként eltérően alakul, közben az időjárási szélsőségekkel is küzdeni kell.
jún. 26
19:45
Aláírta Sulyok Tamás a törvényeket: megnyílhat az út 16,4 milliárd eurónyi forráshoz (Portfolio)
Aláírta a köztársasági elnök azt a törvényt, amely utat nyithat a 16,4 milliárd eurónyi befagyasztott európai uniós forrás felszabadítása előtt. A Tisza-kormány javaslatára elfogadott jogszabály a jogállamisági és átláthatósági feltételek teljesítése érdekében megszünteti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, és szigorítja a
jún. 26
19:45
Nagy Ervin egy régi kollégáját nevezte ki az előadóművészetek élére (SzMo)
Nagy Ervin államtitkár bejelentette, hogy Sipos Imre színész-rendező lesz az előadóművészetekért felelős helyettes államtitkár. A két szakember együtt végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
jún. 26
19:45
Kórházba szállították a MotoGP egyik nagy balesetének érintettjét, márkatársát megbüntették (Racing)
Fermín Aldeguer és Álex Márquez állapotáról is érkezett tájékoztatás, míg Franco Morbidelli rajtbüntetést kapott a Holland Nagydíjra.
jún. 26
19:45
Bakancslistás kerti partik: 10+1 tematikus ötlet, amit imádni fogsz (Bien)
Ha nyár, akkor kerti parti: összegyűjtöttük neked a legjobb tematikákat, hogy az általad rendezett események mindig kiemelkedjenek a többi program közül!
jún. 26
19:51
Szombaton megszűnik a közmédia vezetőinek megbízatása (Infostart)
Szombaton megszűnik a közmédia vezetőinek megbízatása, mivel megjelent a médiatörvény módosítása a Magyar Közlönyben.
jún. 26
19:51
A paradicsom emiatt maradhat savanyú és ízetlen - a túl sok víz is ronthat rajta (Agroinform)
Sok kertész bosszankodik a savanyú, ízetlen paradicsom miatt. Vajon mi áll a háttérben? Megmutatjuk, hogyan tehetsz a zamatosabb termésekért, az igazán finom paradicsomért!
jún. 26
19:51
Országos sztrájk: a Tisza-kormány törvénytervezete ellen szólaltak fel a benzinkutasok (ATV)
A Fidesz-kormány idején is demonstráltak, " súlyosan jog-, alkotmány- és piacellenesnek" vélték az árstopot.
jún. 26
19:51
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza. Így óvjuk meg kedvencünket a nyári kánikulában (KKV Magazin)
A nyári rekkenő hőség nemcsak az emberek, hanem négylábú kedvenceink számára is komoly terhelést, kihívásokat jelent. A tudatos gondoskodás ilyenkor alapvető felelősség. A megelőzés kulcsfontosságú, legyen szó a forró aszfaltról, a vízi biztonságról vagy a megfelelő hűsítésről. Viselkedési tanácsadó segítségével összegyűjtöttük a legfontosabb tudni
jún. 26
19:51
A Polaroid új ötlete az emberek AI-ellenes érzelmeit váltja apróra (ICT Global)
Alapvetően tőkeellenes érzelmeket a tőke szolgálatába állítani, ez a marketing nagy csodája.
jún. 26
19:57
Most indulsz Budapest felől a Balatonra? Torlódásra számíts! (Portfolio)
Balesetek, útépítések és a nyaralók rohama miatt több forgalmas útszakaszon, köztük az M5-ös és az M7-es autópályán is torlódásokra kell számítani, ráadásul a hőségriadó miatt a hétvégi kamionstop szabályai is módosultak - jelentette az Útinform.
jún. 26
19:57
Veszélyes túrázni a Börzsönyben: a hegyimentők szerint a csúcsokon is 35 fok lesz (SzMo)
A Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat a hétvégére figyelmeztetést adott ki a rendkívüli hőség miatt. Azt javasolják, a túrázók a szokásosnál kétszer több, akár 4-6 liter vízzel készüljenek.
jún. 26
19:57
"Drágám, idő van, most kell szexelnünk!" – Most jó! (szexpozitív podcast) (WMN)
Kissé skizofrén állapot, amikor az ovulációs teszt és a hőmérő határozza meg, mikor induljon a "menet“, vagy ha az újdonsült anya a nap végén már kikészül minden érintéstől, de közben életben tartaná az intimitást. Hogyan lehet áthidalni ezeket a nehéz időszakokat? Szexpozitív podcastünk, a Most jó! új adása épp ezt vesézi ki.
jún. 26
19:57
Nyugdíjas érdekképviselettel egyeztetett a szociális államtitkár (Magyar Hírlap)
Az Idősügyi Tanács szervezetét átalakítják, újraépítik, kiemelt figyelemmel kezelik majd ezt a témát.
jún. 26
20:03
„Ez a verseny egy vérátömlesztéssel felér” – a cannes-i bronzéremről beszélgettünk a magyar Young Lions-párossal (Kreatív Online)
Pár perce vették át a Cannes Young Lions Film kategóriájának bronzérmét, amikor telefonon elértük Lénárd Enikőt, a feat. art directorát és Tóth Mátét, az Artificial Group szövegíróját. A magyar páros a The Water Watcher című filmmel került a nemzetközi mezőny három legjobbja közé: 48 óra alatt, idegen terepen és saját felszereléssel forgattak humor
jún. 26
20:09
A vb-történelem egyik legjobb kapusa szerint 64 csapatos torna kellene (Infostart)
Iker Casillas, a korábbi legendás spanyol válogatott kapus az X fiókján fejezte ki elégedetlenségét a jelenlegi lebonyolítási renddel kapcsolatban.
jún. 26
20:09
A rögzített üzemanyagár miatti veszteségeik ellentételezését és a törvényi szabályozás átdolgozását követeli a benzinkutas szervezet (ProfitLine)
A rögzített üzemanyagár miatti veszteségeik ellentételezését és a törvényi szabályozás átdolgozását követeli a Független Benzinkutak Szövetsége (Fbsz) - hangzott el a szervezet pénteki tiltakozó akciójáról tartott sajtótájékoztatón, Inárcson.
jún. 26
20:09
Új védelmi bankot alapítanak, Luxemburgban lesz az európai központja (Portfolio)
Mark Carney kanadai miniszterelnök (címlapképünkön) pénteki bejelentése szerint a tervezett új, többoldalú védelmi bank európai központja Luxemburgban, míg a fő székhelye Kanadában lesz - írja a Reuters.
jún. 26
20:09
A Hezbollah fegyvereseivel végzett Izrael (Magyar Hírlap)
A Dél-Libanonban folytatódó harcokban.
jún. 26
20:09
Milyen gyakran kell egy egészséges embernek kakilnia? Az is kiderült mi a nap legjobb időszaka rá (EgészségKalauz)
Hajlamosak vagyunk tabuként kezelni azt a témát, amely valójában az általános közérzetünk és egészségünk egyik legmegbízhatóbb barométere.
jún. 26
20:15
A platformok sem vakfoltok: milliós bírságok a sneakercsoportokban (Adózóna)
A revizorok érdeklődését is felkeltette a limitált utcai sportcipők, és egyéb lábbelik kereskedőinek világa. A zárt Facebook-csoportok sneaker-kereskedői mind megbuktak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésén – tette közzé a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága.
jún. 26
20:15
5 világszínvonalú magyar sorozat, ami még Hollywoodot is felszántaná, annyira pazar lett (Glamour)
A blőd szappanoperák ideje lejárt: az utóbbi években a magyar alkotók újra és újra bebizonyították, hogy bőven van élet a Barátok köztön és a Jóban-rosszbanon túl. Rakita Vivien filmkritikus olyan magyar sorozat listát hozott, amit kötelező látni - és nem csak magyarként.
jún. 26
20:15
13 ezer kilométeres autót minek vizsgálni? (Autószektor)
Mindig öröm és megkönnyebbülés, ha fiatal és/vagy keveset futott autókat rendelnek tőlünk, mert amikor bejönnek tinédzser német prémiumok, meg több brigádot kiszolgált duplafülkést melós-platós járgányok, előre tudjuk, hogy a szemlelapunk margóját is tele fogjuk írni hibákkal. Nyilván egy két és fél éves, mindössze 13.000 km-es autónál ilyen nem fo
jún. 26
20:15
6 étel, amitől természetesen barnább lesz a bőröd (Bien)
Léteznek egészséges trükkök arra, hogy vonzóbb árnyalatot érjünk el bőrünkön, még mielőtt a strandra indulnánk.

Keresés