2026. június 20. szombat

jún. 20
15:48
Cserbenhagyta a Velencei-tó az Orbán-kormány 51 milliárdos kajak-kenu központját (Menedzsment Fórum)
A Fidesz-kormány több tízmilliárd forintból épített a partra nemzeti akadémiát, kár, hogy ebből az összegből megoldhatták volna hazánk harmadik legnagyobb természetes tavának a teljes vízpótlását.
jún. 20
15:48
A folyószabályozás ára: Miért hiányzik most a víz az Alföldről, és hogyan hozhatjuk vissza? (Agroinform)
A vízmegtartás áll a Debreceni Egyetem fókuszában is.
jún. 20
15:48
Olyan dolog jön vasárnap Magyarországon, amilyen nem lesz több az évben (Pénzcentrum)
Vasárnap kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 10 óra 24 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján.
jún. 20
15:48
Leszakad az ég, özönvíz és diónagyságú jég 13 vármegyére - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Felhőszakadás várható, zivatarra is számítani kell országszerte, de marad a forróság.
jún. 20
15:48
Dmitrij Medvegyev: A neonáci Kijevvel szemben már nincsenek szabályok (Demokrata)
Az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke szerint az ukrán hadsereg részéről civilek szándékos megsemmisítéséről van szó.
jún. 20
15:48
Nem született meg a történelmi győzelem, Bagnaia húzta be a sprintet Brnóban (Racing)
Francesco Bagnaia már a rajtnál az élre tört, és bár Ogura elkezdte becserkészni, végül kibírta, és megszerezte idei első sprintgyőzelmét.
jún. 20
15:48
Áttörés: kutatók hanghullámokkal pusztították el a Covid- és az influenza vírusát (Sassy)
Brazil kutatók laboratóriumi körülmények között magas frekvenciájú ultrahanggal sikeresen megbontották a SARS-CoV-2 és az influenza A vírusok burkát. A módszer az akusztikus rezonancián alapul, és a környező sejteket nagyrészt sértetlenül hagyja.
jún. 20
15:54
Megérkezett az ukránok válasza arra, hogy a lengyel elnök visszavonta Zelenszkij kitüntetését (Telex)
Az ukrán elnöki iroda vezetője és a varsói ukrán nagykövet lemondott a korábban nekik adományozott lengyel tiszti keresztről.
jún. 20
15:54
A felhasználók kétharmada kiberbűnözés áldozata lehet: elkészült a biztonság kézikönyve a legveszélyeztetettebb vállalati és állami szektorok számára (Digital Hungary)
Tíz magyarból mindössze három képes éles helyzetben felismerni egy csalási kísérletet – derül ki egy friss kutatásból. A felhasználók felkészületlensége a teljes pénzügyi ökoszisztéma biztonságát veszélyezteti, a Cyber Islands - a Mastercard szakmai támogatásával - ezért elkészítette azt az iparág-specifikus kiberbiztonsági útmutató Playbook-ot, am
jún. 20
16:00
A diszkógömb mögött: Kylie Minogue élete, fájdalma és újjászületése (Magyar Hírlap)
A világsztár megmutatja, hogy hogyan lehet tovább táncolni akkor, amikor az ember már tudja, milyen sötét is lehet az élet.
jún. 20
16:00
Egészséges nyári szokások – Felkészültél a vakációra? (Szakmát Szerzek)
A nyár a pihenés, a kikapcsolódás és a szabadtéri programok időszaka, de a nagy meleg és az erős napsugárzás miatt ilyenkor különösen fontos odafigyelni az egészségünkre. Tudod, mennyi folyadékot érdemes fogyasztani, mikor a legerősebb az UV-sugárzás, vagy hogyan előzhető meg a kiszáradás? Derítsd ki, mennyire vagy felkészülve a biztonságos és egés
jún. 20
16:06
Ez Ordabaszi: árverésen kelt el a kazah bajnokcsapat (444.hu)
Kazahsztánban leépítik a profi sport állami-önkormányzati támogatását, aki megadja a kikiáltási árat, akár a listavezető csapatot is viheti mint ezúttal történt.
jún. 20
16:06
Mintha egy filmből lépett volna ki, Dua Lipa talpig Chanelben tündökölt második, szicíliai esküvőjén (Glamour)
Dua Lipa és Callum Turner két pazar esküvőn kötötte össze életét, az egyikre Londonban, a másodikra Szicíliában került sor. Míg az első, polgári menyegző ruhájáról már láthattunk fotókat, az olasz lagzin viselt darabról csak most rántotta le a leplet fátylat az énekesnő.
jún. 20
16:12
A belügyminiszter szigorúbb kontrollt ígér (Infostart)
Pósfai Gábor, sportot felügyelő belügyminiszter hangsúlyozta: minden sportág esetében szigorúbb kontrollt vezetnek be az állami források felhasználására, kiemelt figyelemmel követik és támogatják az utánpótlás-nevelést, és abban az esetben támogatják a nagyobb események megrendezését, ha a költségvetés átlátható, valamint ésszerű és reális terv kés
jún. 20
16:12
A termesztett növények számára a nagy meleg komoly stresszt jelent (ProfitLine)
A termesztett növények számára a hőség komoly stresszt jelent, ami általánosságban hatással van mind a termés mennyiségére, mind a minőségére; ráadásul a helyzetet tovább súlyosbítja, ha az éjszakai lehűlés elmarad, mert 18-20 Celsius fok feletti éjszakai hőmérsékletnél a növény nem tud regenerálódni és a felhalmozott tartalékait éli fel a légzésse
jún. 20
16:12
Felejtsd el az áruházak marketingdumáit laptopvásárláskor: íme legjobb büdzsé modellek 2026-ban, amikkel nem nyúlsz mellé (Pénzcentrum)
Nem feltétlenül kell több százezret költened ahhoz, hogy egy használható, gyors és megbízható laptopot vigyél haza - még 180 000 forint alatt is vannak kifejezetten jó választások. A kulcs az, hogy ne a papíron jól hangzó specifikációk alapján dönts, hanem tudd, melyek azok az alapvető szempontok, amelyek valóban számítanak a mindennapi használat s
jún. 20
16:12
Irán bejelentette a Hormuzi-szoros lezárását (Magyar Hírlap)
Irán állítása szerint a lépés az első válaszreakció egy szélesebb intézkedéssorozatban.
jún. 20
16:12
Donald Trump: Európának fizetnie kell az USA-nak Joe Biden miatt (Demokrata)
Az amerikai elnök szerint az európai országoknak kompenzálniuk kellene azt a 350 milliárd dolláros kiadást, amelyet Ukrajnának nyújtottak Biden elnöksége idején.
jún. 20
16:12
Az Audi bemutatta a Nuvolarit, az R8 utódját (Autószektor)
Az Audi valaha volt leggyorsabb és legerősebb sorozatgyártású járműve egy plug-in hibrid hajtáslánccal rendelkezik, amely egy középen elhelyezett, dupla turbós, négyliteres V8-as motorból, egy 7,3 kWh-s lítium-ion akkumulátorcsomagból és három axiális fluxusú villanymotorból áll. Utóbbiakból kettő az első tengelyen, míg a harmadik a benzinmotor és
jún. 20
16:12
Ipari alapanyag és egyben gyönyörű is (Magyar Mezőgazdaság)
Júniusban és júliusban virágoznak a levendulamezők, de a levendula a szépsége mellett fontos kozmetikai és élelmiszeripari alapanyag is.
jún. 20
16:12
Megkérdeztek közel 700 gyerekbántalmazót, mivel magyarázzák a tetteiket (rtl.hu)
A világ eddigi legnagyobb, pedofília témájú kutatása rögzítette, hogyan magyarázzák saját bűncselekményeiket azok a férfiak, akik gyerekek ellen követtek el szexuális visszaélést. A frissen publikált nemzetközi elemzés szerint az elkövetők döntő része nem pillanatnyi elmezavarra vagy kontrollvesztésre hivatkozik, hanem arra, hogy a gyerek szerintük
jún. 20
16:14
Az új, három eurós vámszabály leggyakoribb kérdései (Magyar Hírlap)
A szabályozás július 1-jei bevezetését nem lehet elhalasztani .
jún. 20
16:18
Irán bejelentette a Hormuzi-szoros lezárását (Infostart)
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
jún. 20
16:18
Innovatív takarmányozás: hogyan csökkenthető az állattenyésztés szénlábnyoma? (Agroinform)
A fenntartható állattenyésztés egyik kulcsa a körforgásos takarmányozás és a célzott takarmány-adalékanyagok használata.
jún. 20
16:18
Ghostingolt a barátnőd? Ezért fájhat jobban, mint egy szakítás (Glamour)
Egy barátság lezárulása sokszor csendesebb, mint egy szakítás, de ettől még nem fáj kevésbé. Vajon mi történik velünk lelkileg, amikor egy közeli barátnőnk magyarázat nélkül eltűnik az életünkből? Szakértő adja meg a választ.
jún. 20
16:18
Videó: Teljesen kiitták sörből a skót szurkolók Bostont, és megtrollkodták a köztéri szobrokat is (SzMo)
Az amerikaiak nem voltak felkészülve arra, hogy mennyit fognak vedelni a skótok. Az egyik nagy sörözőnek rendkívüli szállítmányokat kellett rendelnie, miután pár nap alatt a megszokott forgalom sokszorosát adták el. Videók az invázióról.
jún. 20
16:18
Irán ismét bejelentette a Hormuzi-szoros lezárását (Demokrata)
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
jún. 20
16:18
Jól hangzik! – reagálta Trump arra, hogy Hitlerhez, Maóhoz és Sztálinhoz hasonlították (Telex)
Az amerikai elnök újraosztott egy szöveget, amiben amellett érvelt a szerző, hogy Trump még a félelmet keltő történelmi személyiségeknél is befolyásosabb.
jún. 20
16:18
Döbbenetes igazság derült ki a magyarokról: ezt nem sok vásárló teszi meg (Agrárszektor)
Az uniós lakosság 2024-ben továbbra sem érte el a Who által ajánlott napi 400 grammos beviteli szintet, bár az előző évhez képest minimális mértékben nőtt a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása. A jövőre tekintve a Freshfel Europe megerősítette a 2026-2030-as időszakra vonatkozó kiáltványának fő üzenetét, amely a „Fresh First” megközelítést helyezi
jún. 20
16:18
Elhunyt Mirtse Réka (Librarius)
Mirtse Réka 1996-ban csatlakozott a Budapesti Operettszínház társulatához, amely későbbi pályafutásának legfontosabb állomásává vált.
jún. 20
16:18
Az óbudai korrupciós ügyben is előkerült Bánki Erik neve (Kontroll.hu)
Újabb korrupciós ügyben merült fel Bánki Erik neve: az óbudai korrupciós ügy főszereplője, Z. Zsolt azt állítja, hogy 2018-ban egy, a Hungast egyik vezetőjével szervezett találkozón váratlanul összefutott a fideszes politikussal az Oxygen Wellness tabáni VIP-részlegén. Bánki Erik szerint ilyen találkozó nem történt, és aki ezt állítja, hazudik.
jún. 20
16:20
A cukkini emiatt válik keserűvé és élvezhetetlenné - a stressz is közrejátszhat (Agroinform)
A cukkini keserűsége nem csak ízrontó, hanem akár veszélyes is lehet. Megmutatjuk, hogyan befolyásolja a stressz és a hőség a termést, és mikor nem ajánlott fogyasztani.
jún. 20
16:20
Az amerikai küldöttség nagy része már Svájcban várja a béketárgyalásokat, miközben Irán lezárta a Hormuzi-szorost (Telex)
Az amerikaiak részéről vasárnap kezdődhetnek a béketárgyalások. Az USA szerint a hajóforgalom zavartalan a szorosban.
jún. 20
16:24
A sportágak képviselőivel egyeztetett Pósfai Gábor - Így alakul a hazai sporttámogatások jövője (Portfolio)
Szigorítják az állami sportforrások felhasználásának ellenőrzését, a jövőben pedig kizárólag olyan nagyszabású sportesemények rendezését támogatja az állam, amelyek átlátható költségvetéssel és reális bevételi tervekkel rendelkeznek. Pósfai Gábor, a sportért is felelős belügyminiszter bejelentése szerint a sportszövetségekkel való együttműködés fók
jún. 20
16:24
Trump megszakította a barátságot Melonival (Magyar Hírlap)
Egy kép miatt?.
jún. 20
16:24
Konfitált fokhagymás pizza (Street Kitchen)
Ezzel a tejfölös, mégis olaszos vonallal igazi fúziós pizzát készítettem. Ez nem töki pompos, max tök pompás.
jún. 20
16:24
Ezek a világ legbiztonságosabb országai: Magyarország is listán (Haszon.hu)
Sorrendben Izland, Új-Zéland, Svájc, Szlovénia és Írország a világ legbiztonságosabb országa, de Magyarország is befért az első 15-be.
jún. 20
16:30
Perzselő napsugárzás és hőzivatarok – nem sok köszönet lesz a vasárnapban (ATV)
Felfrissülést nem, legfeljebb fülledtséget hoznak a zivatarok ma és holnap.
jún. 20
16:30
Dübörög a Lengyel csoda, ezermilliárd dollár felett a G20-ba tartó lengyel gazdaság (Promotions)
Lengyelország történelmi gazdasági mérföldkőhöz érkezett: a nominális GDP átlépte az 1 ezermilliárd dollárt, amivel az ország a világ húsz legnagyobb gazdasága közé került.
jún. 20
16:30
A paradicsomból a magot elültetve a saját termés már nem ugyanolyan. De miért? (Agrofórum)
A vásárolt ízletes paradicsomot, paprikát jó lenne otthon is termeszteni, de a termésből kiszedett magok nem biztos, hogy olyan termést fognak eredményezni, mint amire számítunk.
jún. 20
16:30
Etikai állásfoglalást kapnak az orvosok (Magyar Hírlap)
"Elkészült".
jún. 20
16:30
Zacskós víz osztását jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz (Demokrata)
A Magyar Honvédség felkészült, szükség esetén több tízezer liter zacskózott vizet biztosítanak – közölte a honvédelmi miniszter.
jún. 20
16:30
Okostelefonokkal a fejükön tanítanak be robotokat házimunkára, még fizetnek is érte (naphire.hu)
A mozdulatok kulcsfontosságúak, egészen meghökkentő módon tanítják be a jövő robotjait.
jún. 20
16:30
Tűzugrás, boszorkányok és éjszakai szamáretetés: így ünnepelheted a nyári napfordulót! (Sassy)
A néphagyomány szerint a tűzugrás szerencsét, egészséget és termékenységet hozott, de a napforduló lényege valójában az volt, hogy az emberek megálljanak egy pillanatra az év közepén.
jún. 20
16:36
A győri Audi meghatározó szerepet kapott az elektromos átállásban – ez történt a 25. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
jún. 20
16:36
A kaotikus festmény, amelyen már ott kísértett a nácizmus árnyéka (Hamu és Gyémánt)
Egy férfi vörös katonakabátban fekszik a földön. Fölötte egy kötéltáncos egyensúlyoz, a közelben egy alak kék kendő mögé rejti az arcát, a háttérből pedig egy furcsa, állatszerű figura figyel. Max Beckmann 1927-es Varieté című festménye első pillantásra egy egyszerű kabaréjelenetet ábrázol; csakhogy minél tovább nézzük, annál kevésbé tűnik szórakoz
jún. 20
16:36
Ingyen gyümölcshöz vezet a térkép, amit két srác rakott össze hobbiból (Telex)
A Gyümölcs Térképre olyan fákat regisztrálnak, amelyek közterületen állnak, gyümölcsöt teremnek, és szabadon lehet szedni róluk, hiszen, ahogy az ötletgazdák mondják, a gyümölcs nem a szupermarketben terem.
jún. 20
16:42
A 25 éves Kiss Kamilla lett Magyarország legszebb nője (SzMo)
A budapesti versenyző a Miss Universe Hungary 2026 pénteki döntőjén győzött, a koronát a tavalyi királynő, Dezsényi Kincső adta át neki. Az első udvarhölgy Sarka Lilien, a második pedig Óvári Kinga lett.
jún. 20
16:42
A Veszedelmes viszonyok és A királynő rendezője (Magyar Hírlap)
Több éve meghatározó alakja a brit filmművészetnek.
jún. 20
16:42
Szeptemberben állhat fel a Vagyonvisszaszerzési Hivatal – erről Magyar Péter beszélt a Híradónak (rtl.hu)
Magyar Péter elmondta: mégsem nyújtják be jövő héten a parlamentnek a hivatalról szóló javaslatot, hanem előtte társadalmi egyeztetésre bocsátják az erről szóló törvényt. A miniszterelnök várakozása szerint viszont nyár végére feláll az új szervezet. Részletek a Híradóban 18 órakor!

Keresés