Egy szörnyű tragédia ismét rávilágított, hogy milyen rendszerszintű kizsákmányolás szövi át az olaszországi (főként dél-olasz) zöldség-gyümölcs termesztést. Az ügyben megszólalók mind hangsúlyozzák, hogy ez egész Európa problémája.
Várhatóan augusztus végén, a fővárosban tart országos választmányt a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amelyen értékelik az elmúlt négy kormányzati ciklus tapasztalatait és tisztújítási kérdésekről is döntenek – tartalmazza az MTI birtokába került, a párt tagjaihoz eljuttatott levél.
A KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adatai szerint országos szinten nem változtak, sőt, Budapesten még 0,2 százalékkal csökkentek is az albérletárak. A következő időszakot azonban a kínálati piac alakulása határozza majd meg: középtávon érdemben bővült a választék, de ha a befektetői aktivitás csökkenése miatt a friss kínálat szűkülni kezd,
A június 21. és 27. között megrendezésre kerülő Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nemzetközi rövidfilmes versenyprogramjában szerepel majd Klingl Béla Alkotás című rövidfilmje, ami a Kecskeméti animációs Filmfesztiválon elnyerte a legjobb digitális technikával készült animáció díját, valamint a Magyar Filmkritikusok különdíját is. Az Alkotá
Négy és féléves csúcsot döntött meg a forint, mely az esti órákban is izmosodik. Az erősödés hátterében - többek között - az iráni háború lezárásának reménye nyomán kialakult kedvezőbb befektetői hangulat áll.
Kutatások egyre inkább azt mutatják, hogy az idősebb szülők gyermekei néhány szempontból előnyös helyzetben lehetnek, különösen ami az intellektuális fejlődést illeti.
Kylian Mbappé számára reális esély kínálkozik, hogy akár már a mostani tornán a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa legyen, ám a francia sztár számára a vb-trófea megszerzése sokkal fontosabb.
VI. Fülöp spanyol király által felajánlott repülőgéppel tér vissza XIV. Leó pápa Rómába Teneriféről pénteken, egyhetes apostoli körútjának utolsó állomásáról, miután meghibásodott az a gép, amely eredetileg hazaszállította volna.
A kormány a Tisza Párt javaslatánál is szigorúbban lépne fel, és szinte minden kültéri reklámot betiltana belterületen. A szakmai szövetség szerint a lépés 20-25 ezer ember megélhetését sodorja veszélybe.
Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven
A vadászgörény a közönséges európai görény háziasított alfaja, melyet az ember már évszázadok óta tart maga mellett. Eredetileg rágcsálóirtásra és üregi nyulak vadászatára használták őket. Mára leginkább csak kedvtelésből tenyésztik és tartják.
Itt a nyár, amely nemcsak a kánikulát hozta magával, hanem a szúnyogokat is. Nem elég, hogy éjszakánként a magas hőmérséklet miatt nehezen jön álom a szemünkre, még egy-egy zümmögő rovar is megzavarhat bennünket.
A Hosszútávú-világbajnokság (WEC) versenyzői ezen a hétvégén a szezon legnagyobb kihívásával néznek szembe, amikor a legendás Le Mans-i 24 órás 94. futamára (június 10-14.) készülnek. Az előzetes eredmények azt sugallják, hogy a küzdelem minden korábbinál nyíltabbnak ígérkezik. Le Mans a nemzetközi motorsport rangos "Hármas Koronájának" egyik futam
Az elmúlt hét a bitcoin szempontjából igazi hullámvasút volt. Az előző héten az árfolyam drámai zuhanást szenvedett el: a BTC 73 000 dollár feletti szintekről esett vissza egészen 60 000 dollár alá, ami a legrosszabb teljesítmények egyike volt az utóbbi időszakban. A vevők azonban nem tűrték sokáig az alacsony árakat és az árfolyam hamar visszakapa
Tiszás képviselők egyéni indítványaként nyújtotta be a TISZA Párt a médiatörvényt módosító, 54 oldalas javaslatcsomagot, ami teljesen átalakítaná a közmédia működését. Korábban Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter még országos egyeztetést ígért a közmédia jövőjével kapcsolatban. Ez egyébként egyelőre várat magára, p
A mexikói Guadalajarában rendezett világbajnoki meccsen a magas árak miatt több ezer szék maradt üresen. A torna nyitónapja előtt a hivatalos viszonteladói portálokon még közel 180 ezer jegy várt gazdára.
A filmszakma képviselőivel találkozott Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, aki pénteken a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy többablakos finanszírozási rendszert terveznek a köztelevízió átalakításával és egy V4-es koprodukciós alap létrehozásával, a fiatal pályakezdők számára pedig inkubátorprogram működtetését fogják biztosítani.
Témák: Két újabb képzőművészeti alkotás díszíti majd a Gyulai Várfürdőt. A következő, saját erőből megvalósuló fejlesztés a polip pihenő rendbetétele lesz, hogy méltó legyen a környezet a Lovardához és a Polip-medencéhez. Első alkalommal rendezték meg a Diák Élmény napot csütörtökön, a Várkertben. A Városi Diákönkormányzat által szervezett programo
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Magyarország harmadik legnagyobb tavának, a Velencei-tónak a vízállása a nyár folyamán történelmi mélypontra süllyedhet. Az apadó tóról drámai videót közölt a Reuters.
A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.
A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Megérkeztek a nyár első igazán forró napjai, és ezzel együtt a szezon legkedveltebb programjai is: strandolások, családi piknikek, kerti sütögetések és hosszúra nyúló, közös meccsnézések. Ilyenkor nincs is fontosabb annál, hogy minden kéznél legyen, amire egy gondtalan együttléthez szükség lehet - a jéghideg italoktól kezdve a grillre való finomság
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napilap megszűnését, sőt egyes forrásaink a fideszes médiaholding több más, elsősorban politikai jellegű termékeinek, például a megyei lapok vagy akár a PestiSrácok leállítását is valószínűnek látják. A HVG úgy tudja: a Magyar Nemzetet hetilapként életbe
A kutatók megállapították, hogy az észak-atlanti lehűlés nemcsak a felszínen, hanem a mélyben is zajlik, ami az Atlanti meridionális áramlási rendszer (AMOC) lassulására utal.
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Az elmúlt években megháromszorozódott a májusban eladott grilltermékek száma. A vásárlói adatok szerint a magyar fogyasztók ráadásul egyre tudatosabban is választanak alapanyagot, nyitottabbak a prémium kategóriákra, és mind nagyobb figyelmet fordítanak a húsok eredetére, minőségére és előállítási módjára. A változó vásárlói igényekre reagálva a Ki
Hadházy Ákos közlése szerint Orbán Győző visszavonta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál ellene tett beadványát. A politikus ugyanakkor kijelentette, hogy saját feljelentéseit továbbra is fenntartja, és a hatvanpusztai birtokkal kapcsolatos kérdéseket továbbra is napirenden tartja.
Vera Wang divattervező nemcsak ikonikus menyasszonyiruha-költeményeiről ismert, hanem arról is, hogy hetven felett is bomba formában van, és alakját rendre kihívó darabokban mutatja meg. A The Fragrance Foundation díjátadóján ismét kitett magáért.
Amíg tavaly szinte mindegyik európai termelő országban növelték a görögdinnye területét, az előző évi nem túl sikeres szezonvég után idén nagy visszaesésre volt kilátás. Végül végül átlagosan csak 5-6 százalékos lett a csökkenés.
Az iskolai év végi hajrában nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek és fiatalok szervezete is fokozott terhelés alá kerülhet. A tartós kimerültség ebben az időszakban nem pusztán hangulati kérdés: a koncentráció, az energiaszint és a regeneráció is érintett lehet. A szakértők szerint a családi egészségtudatosság, a megfelelő tápanyagbevitel és a tuda
Elképesztő átalakuláson ment keresztül a Misuta család pilisszentléleki otthona, a könnyeivel küzd ma este Enriko és párja, Szófia, valamint édesapja, Laci bácsi, amikor először pillantják meg a gyönyörűen megújult házat. Az Újratervezés csapata ismét kitett magáért! Lehoczky Léna lakberendező praktikus ötletei és kifinomult stílusa hétről hétre le