A modern orvostudomány és a pszichológia egyre szorosabb összefonódása rávilágított arra a tényre, amit őseink még ösztönösen tudtak: a test és a lélek nem különálló egységek, hanem egyetlen, bonyolult rendszer részei. Amikor a mentális terhek már túl nehézzé válnak, és a szavaink elfogynak, a testünk veszi át az irányítást, hogy fájdalommal, feszü
Több évtizede nem látott hideg csapott le az Alföldre május elsején reggel. A térségben lévő több mint 23 ezer hektár szőlőültetvény közel 80 százaléka szenvedett 100 százalékos tavaszi fagykárt - tudta meg az Agrárszektor Koch Csaba borásztól, a Hajós-Bajai borvidék elnökétől. Hangsúlyozta, mindez a hazai szőlő-bor ágazatnak közvetlen termelési ér
A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
Minden évben több száz olyan mérgezés fordul elő Magyarországon, amit növények idéznek elő. Kertjeinkben, a természetben és a szobanövényeink között is több olyan akad, amelyek veszélyeiről jó, ha tudunk.
Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő környezetért felelős miniszterét az egyre súlyosbodó aszályhelyzet miatt. Magyar Péter emellett a mezőgazdasági vízmegtartás erősítését és a "szivacsváros" szemlélet bevezetését is ígérte a városfejlesztésben.
"Nem diagnózisom van, hanem problémáim, mondta az egyik orvos, még a felvételkor" - olvashatjuk Schillinger Gyöngyvér Jobb napok című tárcasorozatának első részében, ahol már az elején tudjuk, hogy nem stimmel valami. A gyógyításra kijelölt intézményben pedig már az első nap megtörténik a tragédia.
Az idei Metropolitan Museum of Art Costume Institute-kiállítás témája a "Jelmezművészet", amelyet a test központi szerepének szentelnek a múzeum hatalmas gyűjteményében. És bár a test központi szerepet játszik a kiállításon, a gála öltözködési szabályzata – amelyet a "Divatművészet" irányelv határoz meg – tág értelmezési teret kínál a vendégeknek.
Szlovákia támogatja Ukrajna EU-tagságát, és kész megosztani saját tapasztalatait a csatlakozási folyamatról – mondta az ukrán elnök, miután telefonon beszélt Ficóval.
A tavasz végéhez közeledve nem csak a kertekben van bőven dolog! A természetben járva egyre több betakarítanivaló is akad, melyeket a friss fogyasztás mellett érdemes mihamarabb valamilyen formában fel is dolgozni. Vegyünk sorra néhányat a most gyűjthető növények közül!
A kormány nem tesz eleget az Európai Unió Bíróságának ítéletének – erről levélben tájékoztatta a köztársasági elnököt Orbán Viktor. A döntés hátterében a vitatott „gyermekvédelmi” törvény áll, amelyről a luxembourgi testület kimondta: sérti az uniós jogot.
Magyar Péter azonnali vízügyi cselekvési terv kidolgozására kérte fel Gajdos Lászlót, a Tisza Párt leendő kormányának élő környezetért felelős miniszterét az egyre súlyosbodó aszályhelyzet miatt. Magyar Péter emellett a mezőgazdasági vízmegtartás erősítését és a "szivacsváros" szemlélet bevezetését is ígérte a városfejlesztésben.
A CUE7 olyan rendszer, amely a cél felismerésétől a dobás kivitelezéséig teljes folyamatláncot kezel: kamerák és szenzorok segítségével azonosítja a gyűrűt, megbecsüli a távolságot, kiszámítja az optimális röppályát, majd finom korrekciókkal beállítja a dobó kar szögét és erőkifejtését. Az eredmény magas ívű dobás, amely gyakran csont nélkül hullik
Az elmúlt években a biztonság fogalma észrevétlenül átrendeződött: miközben egyre több eszközünk van a kockázatok mérésére és kezelésére, sokak szubjektív biztonságérzete mégis romlik. Nem véletlen, hogy egyes kutatások szerint a tartós bizonytalanságérzet és a stressz egyre szélesebb rétegeket érint: egy uniós felmérés alapján az emberek több mint
A néhány négyzetméteres városi tavacskák sok élőlénynek az utolsó menedéket jelentik a szárazságban. Egy egészséges tóból pár év alatt kikopnak a szúnyogok, de halat jobb nem tenni a vízbe. Ráadásul a hősziget-hatást is jelentősen tudja mérsékelni egy kerti tavacska, a környezetében akár több fokkal is csökkentheti a hőmérsékletet.
Katalin hercegné és Vilmos herceg 2025 végén új otthonba költözött, és a jelek szerint minden szempontból jó döntést hoztak. Az új rezidencia közelebb van a családjukhoz, praktikusabb a mindennapokhoz, és nagyobb teret ad a gyerekeknek is. Nem véletlen, hogy a szakértők szerint ez lehet az a hely, ahol hosszú távon berendezkednek.
A Berkshire Hathaway készpénzállománya történelmi rekordot döntött: az első negyedév végére 397 milliárd dollárra duzzadt a vállalatcsoport tartaléka, miközben Greg Abel az első negyedévét zárta vezérigazgatóként Warren Buffett visszavonulása óta – jelentette a Bloomberg.
Majoros Péter, ismertebb nevén Majka is reagált Hankó Balázs péntek esti Egyenes beszéd interjújára, ahol a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kifizetéseiről kérdezte Rónai Egon a leköszönő kulturális és innovációs minisztert.
A néhány négyzetméteres városi tavacskák sok élőlénynek az utolsó menedéket jelentik a szárazságban. Egy egészséges tóból pár év alatt kikopnak a szúnyogok, de halat jobb nem tenni a vízbe. Ráadásul a hősziget-hatást is jelentősen tudja mérsékelni egy kerti tavacska, a környezetében akár több fokkal is csökkentheti a hőmérsékletet.
Utoljára 2006-ban fordult elő, hogy a Fidesz nem nyert meg minden megyében legalább egy körzetet. A Tisza tarolása miatt most Budapest mellett 11 megye maradt fideszes képviselő nélkül. A problémát listáról ejtőernyőztetett jelöltekkel oldották meg.
A szervezet idegen testként kezeli a festéket, ami állandó, kellemetlen gyulladást okozhat. A tintákban lévő rákkeltő anyagok pedig a napfény hatására még veszélyesebbé válhatnak.
A szlovák miniszterelnök a háború kitörése óta nem járt az ukrán fővárosban. Robert Fico megerősítette, hogy Szlovákia támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvéseit.
Tóth Vera énekesnő a közösségi oldalán tette közzé egy nagykoncertjének tételes költségvetését. A poszt szerint a produkció tisztán piaci alapon, állami támogatás nélkül működik, a nullszaldó már sikernek számít.
A Lazard független befektetési bank mintegy 575 millió dollárért (megközelítőleg 180 milliárd forintért) felvásárolja a Bajnai Gordon korábbi magyar miniszterelnök által vezetett Campbell Lutyens magántőke-tanácsadó céget. Az ügylet nyomán létrejövő új üzletágat a volt kormányfő társ-vezérigazgatóként irányítja tovább.
Magyar Péter felkérte Gajdos Lászlót, a leendő Tisza-kormány élő környezetért felelős miniszterét, egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására. Facebook-posztjában hangsúlyozta, mivel a Tisza "Működő és emberséges Magyarország programjában" lévő fejlesztések az idei nyáron még nem fogják éreztetni pozit
Hét éve nem kapott engedélyt új gyomirtó-hatóanyag az EU-ban. Most egynek sikerült átjutnia a rostán, és a többi kontinens után végre Európában is alkalmazható lesz.
Globális szinten nézve is elmondható, hogy Brazília egy kriptobarát ország, ahol a kriptovaluták teljesen legálisak és széles körben használtak, 2025-ben a kriptoelfogadottsági rangsorban világszinten az ötödik helyet érték el. Viszont azt is el kell mondani, hogy a kriptoszektor nagyon szabályozott, minden kriptoszolgáltató engedélyköteles, magas
A nyereségesség fenntartása ma már nem csupán az eladási árak függvénye, hanem a gazdaságon belüli hatékonyság – különösen a takarmányozási stratégia – precíz optimalizálásán múlik. Emellett a járványügyi helyzet fokozott figyelmet követel, hiszen egy-egy betegség megjelenése pillanatok alatt írhatja felül a legoptimistább pénzügyi terveket is.
2021 óta a nők az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szülnek, most viszont újra lehetőségük lesz arra, hogy a választott orvosuknál szüljenek az állami ellátásban.
A leendő élő környezetért felelős miniszterhez a súlyosbodó aszályhelyzet, valamint a folyóvizeink, valamint a talajvíz kritikusan alacsony szintje miatt érkezett felkérés.
Életének 103. évében elhunyt nagytiszteletű Szabó Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor, a Nyírségi Református Egyházmegye közösségének meghatározó alakja.
Létezik egy módszer, ami állítólag többet elárul rólad, mint egy hosszú személyiségteszt – és csak pár perc az egész. Az aurád színe sokak szerint nemcsak a hangulatodat, hanem a teljes személyiségedet is tükrözi.