2026. május 5. kedd

máj. 5
9:51
Az élelmezési válság begyűrűzik Afrikába (HírTV)
A témáról Vukics Ferenc beszélt a Napindítóban.
máj. 5
9:51
Varga Mihály: dupla ennyit is hitelezhetnének a magyar bankok, célzottabb programok kellenek (Portfolio)
A magyar bankok tőkehelyzete egy kedvező gazdaságpolitikai környezetben és megfelelő külső körülmények mellett akár a jelenlegi hitelállomány dupláját is elbírná. Beindulhat a vállalati hitelezés, de ehhez nem általános, hanem célzott, akár ágazati szintekre is lehatoló programokra van szükség – jelentette ki előadásában Varga Mihály, a Magyar Nemz
máj. 5
9:51
Fotók: Heidi Klum élő szobornak, Rihanna kagylónak, míg Beyoncé kristálycsontváznak öltözött az idei Met-gálán (SzMo)
A "Fashion Is Art" öltözködési kód jegyében a sztárok a testet műalkotásként értelmezték a vörös szőnyegen. Egy-két jobban sikerült öltözék mellett igen meghökkentő vörös szőnyeges pillanatoknak is szemtanúi lehettünk.
máj. 5
9:51
Furcsa részletet szúrtak ki Balásy Gyula interjújában, így próbált manipulálni a milliárdos vállalkozó? (Promotions)
A Fideszhez igen közel álló nagyvállalkozó a Kontrollnak adott interjút.
máj. 5
9:51
Kolumbiai katonák is részt vesznek az ukrajnai háborúban (Demokrata)
"Nem akarunk a halál exportőrei lenni" – éles kijelentés Bogotából.
máj. 5
9:51
Magyar zenekar lépett fel a liverpooli Cavern Club színpadán (rtl.hu)
A MiIdlife Crisis, vagyis Életközepi válság nevű 11 tagú zenekart Liverpoolban a Fókusz riportere, Virágh Orsi kísérte. A zenés zarándoklat végére garantált, hogy mindannyian irigylik majd ezért. A zenekar John Lennon és Paul McCartney hasonmásával végigjárta és végigzenélte Liverpoolban az összes, a világslágerekben is szereplő helyszínt, végül ab
máj. 5
9:51
Két osztály 60 tanulója ballagott el a Bălcescu gimnáziumból (Gyulatelevízió)
Két osztály hatvan tanulója vett búcsút iskolájától péntek délelőtt a Bălcescu Román Gimnáziumban. Sokan már több nyelvvizsgával, illetve tudással felvértezve várták a hétfőn kezdődő érettségit. Hack Johanna Emma tanulmányait pszichológia szakon szeretné majd folytatni az ELTE-n. Magyar Bence a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karár
máj. 5
9:51
Az évi hárommillió tonna hulladékból csak alig 17 százalékot hasznosítanak újra Szerbiában (Magro)
Szerbiában a begyűjtött hulladéknak mindössze mintegy 17 százalékát hasznosítják újra, ennek jelentős része csomagolási hulladék
máj. 5
9:53
Kimondta Karácsony Gergely: százmilliárdok kellenének a kormánytól a főváros helyzetének rendezésére (Portfolio)
Budapest idén nem tud szolidaritási hozzájárulást fizetni, és a jelenlegi finanszírozáshoz képest 200 milliárd forintos plusz kellene a Tarlós-korszak szintjének eléréséhez – mondta Karácsony Gergely a Népszavának adott interjújában. A főpolgármester a kormánnyal partnerségi viszonyt szeretne kialakítani egy Budapest törvény keretében, amely magába
máj. 5
9:57
Online hibázott nagyot az adós: így találta meg a NAV az eltűnt autókat (Piac és Profit)
Egy árulkodó Facebook-hirdetés vezette el a NAV végrehajtóit egy szokatlan ügy megoldásához: miközben az adós autói a hatósági eljárás kezdetekor nyomtalanul eltűntek, a közösségi médiában felbukkanó, papírok nélküli BMW új irányba terelte a kutatást. Az eladó apró hibája végül elégnek bizonyult ahhoz, hogy a hivatal beazonosítsa az eltüntetni prób
máj. 5
9:57
Nem kímélték a diákokat: itt vannak a középszintű matekérettségi első feladatai (Blikk)
Kedd reggel 9 órakor több mint 79 ezer diák vágott neki a matematikaérettséginek. A középszinten vizsgázók számára az első 45 perc bizonyul a legintenzívebbnek: tíz-tizenkét rövid feladatot kellett megoldaniuk, amelyek között az exponenciális függvénytől a kör egyenletéig számos témakör megjelent.
máj. 5
9:57
Országos razzia volt Ukrajnában a korrupt toborzótisztek miatt (HírTV)
A témáról Dunda György beszélt a Napindítóban.
máj. 5
9:57
Bérezés átláthatósága: csúszik a törvényalkotás, mit tegyenek a magyar cégek? (Adózóna)
Biztosnak tűnik, hogy a 2026. június 7-ei határidőig nem lép hatályba a bértranszparenciáról szóló uniós irányelvet a hazai jogrendbe átültető törvény. A EY és Trenkwalder közös közleményben arra ösztönzi a hazai cégeket, hogy ettől függetlenül kezdjék el mielőbb alkalmazni a bértranszparencia-alapelveket.
máj. 5
9:57
Orbán Gáspárnak nem kell visszafizetnie a 40 milliós sandhursti képzés árát (ATV)
Nem kell visszafizetnie a Brit Királyi Katonai Akadémia képzési költségét Orbán Gáspárnak – írja a HVG, amit a Honvéd Vezérkar erősített meg.
máj. 5
9:57
Nagy bukóból támadt fel a világ legnagyobb vagyonalapja (Portfolio)
A világ legnagyobb állami vagyonalapja az első negyedéves veszteség ellenére áprilisban ismét pozitív tartományba fordult – közölte a norvég alap vezérigazgatója egy parlamenti meghallgatáson.
máj. 5
9:57
A Wolt bekerült Európa 10 legnagyobb online élelmiszer-kereskedője közé (MMonline)
A Wolt bekerült Európa 10 legnagyobb online élelmiszer-kereskedője közé, a Flywheel Digital elemzőcég mérése szerint, miközben a helyi online kereskedelmi platformon a retail (kiskereskedelmi) eladások már a globális értékesítés több mint egynegyedét teszik ki, jelentette be a vállalat.E mérföldkő elérése remekül szemlélteti a Wolt üzleti modelljén
máj. 5
9:57
A legrosszabb mondatok, ha a férfi egészsége a tét: így lehet sértődés nélkül szóba hozni a bajt (EgészségKalauz)
Ha éjszaka egyszer felébredsz, valószínűleg nem tulajdonítasz neki nagy jelentőséget. Ha viszont ez már rendszeresen kétszer vagy többször történik meg, felmerül a kérdés: még belefér vagy már komolyan kell venni? Sok férfi alábecsüli ennek a jelentőségét.
máj. 5
9:57
Meglepő irányba ömlik az ukrán gabona: nem gondolnád, hova kerül (Agrárszektor)
Ukrajna áprilisban jelentősen több búzát exportált az előző hónaphoz képest, a kivitel volumene 803 ezer tonnáról 1,29 millió tonnára ugrott. A szezon kezdete óta az összesített ukrán búzaexport így elérte a 11,06 millió tonnát.
máj. 5
10:03
Jön a nagy újítás, de Európában sem lesz felhőtlen a teslások öröme (Infostart)
Egyszer majd az a korszak is eljöhet, ahol alhatunk vezetés közben.
máj. 5
10:03
Helyreállt a hiba a GIRO-nál, rendben megérkeznek a munkabérek (HR Portál)
Az azonnali fizetési rendszer végig zavartalanul működött.
máj. 5
10:03
Most érkezett: kiderült, milyen feladatokat kaptak a diákok az idei matekérettségin (Pénzcentrum)
Kedden országszerte több mint 80 ezer diák ült be matematikaérettségire. Középszinten mintegy 72 ezren, emelt szinten pedig 8300-an adnak számot tudásukról.
máj. 5
10:03
Bombabiznisz a bankoknak: irdatlan pénzt fog hozni az AI – kérdés, hogy az ügyfeleknek jut-e belőle (Portfolio)
A mesterséges intelligencia forradalmi átalakulást hoz a bankszektorban: a Boston Consulting Group előrejelzése szerint 2030-ra évi 340 milliárd dolláros többletprofitot generálhat az iparágban. Juhász László, a BCG ügyvezető igazgatója szerint számos területen ugrásszerű javulást hozhat az AI, a korábban hetekig tartó folyamatok akár napokra rövid
máj. 5
10:03
Gajdos László a vágatlan május mozgalomhoz invitál (Magyar Hírlap)
Zöldebb, jobb és környezetbarát megoldásokat javasolt.
máj. 5
10:03
Ukrán légierő: Több ember meghalt az éjszakai orosz támadásban (Demokrata)
A légvédelem egy rakétát és 149 drónt hatástalanított az ország északi, déli, középső és keleti régióiban.
máj. 5
10:03
"Elkezdtem könyörögni, hogy halálos beteg vagyok" – szűkös a hozzáférés itthon a forradalmi rákgyógyszerhez (Telex)
Magyarországon csak külön kérelemre kaphatják meg egyes betegek az egyik legmodernebb rákgyógyszert. A Direkt36 kutatásai szerint ráadásul akár heteket is várni kell az elbírálásra, miközben a késlekedésnek súlyos következményei lehetnek a betegekre nézve.
máj. 5
10:03
Még csak május van, de már több tűz is volt a budai erdőkben (Telex)
A kis-hárs-hegyi Makovecz Imre-kilátó és a Csergezán Pál-kilátó közelében is oltani kellett.
máj. 5
10:05
Kongatja a vészharangot az IMF - hatalmas inflációt hozhat az iráni háború elhúzódáa (Portfolio)
A közel-keleti háború elhúzódása egyre komolyabb kockázatot jelent a világgazdaság számára, különösen az energiaárak és az infláció alakulásán keresztül. Az IMF szerint a jelenlegi folyamatok már a kedvezőtlenebb pályát tükrözik, ezért három forgatókönyvet készítettek, melyek közül a legrosszabb jelentős inflációval és minimális GDP-növekedéssel sz
máj. 5
10:09
Berobbant az újautó-piac: egyre több magyar vesz nullkilométeres autót (Piac és Profit)
2026-ban tovább nőtt az új autók iránti kereslet Magyarországon: a Carinfo adatai szerint áprilisban 9,7 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett járművek száma, és az év első négy hónapjában is hasonló ütemű bővülés látható. A növekedés elsősorban a személyautókhoz köthető, miközben a vásárlói preferenciák is egyre markánsabban kirajzolódnak.
máj. 5
10:09
Magyar Péter szerint Orbán Viktor az utolsó héten még teljesen kifosztaná az államkasszát (Blikk)
Éles hangvételű bejegyzésben támadta a leköszönő kormány gazdálkodását Magyar Péter, aki szerint a ciklus utolsó napjaiban még komoly pénzügyi döntések születhetnek Orbán Viktor részéről. A leendő miniszterelnök azt állítja, a háttérben olyan történések zajlanak, amelyek hosszabb távon megterhelhetik az államháztartást.
máj. 5
10:09
Chiari-Frommel-szindróma - Ha nem múlik a tejtermelődés a szoptatás abbahagyása után (WebBeteg)
Chiari-Frommel-szindrómáról akkor beszélnünk, ha a kismamánál magas prolaktinszint mérhető, tejtermelődése a szoptatás fokozatos ritkításával sem csökken és legalább hat hónapon át tejcsorgás észlelhető, illetve nem jelentkezik menstruáció. Ezek normál esetben is fokozatosan állnak helyre szoptatást követően, de Chiari-Frommel-szindróma esetén tart
máj. 5
10:09
Ezek voltak az idei Met-gála legdurvább pucérruhái (Femcafe)
Idén is lezajlott a sztárvilág egyik legfényűzőbb eseménye, a Met-gála, melynek során merész meztelenruhákból ezúttal sem volt hiány.
máj. 5
10:09
Év Magyar Autója 2026: Íme, a nyertesek (Autószektor)
Magyar Év Autója 2026 Hét kategóriában hirdetett győztest a zsűri. A kedvező árú autók kategóriát (8 millió forint alatti kezdőárral) a Fiat Grande Panda nyerte, a Citroёn C5 Aircross a családi autók között győzött, a Skoda Octavia TDI a flotta autók között, a Volkswagen T-Roc (kis méret) és a Audi Q5 (közepes- és nagy méret) a szabadidő-autók közö
máj. 5
10:09
Az aszály miatt drágul a szállítás is (Magyar Mezőgazdaság)
A közelmúlt száraz időjárása miatt kialakult alacsony vízszint akadályozza, hogy a teherhajók teljes rakománnyal közlekedjenek a Rajna németországi szakaszán, ezért a szokásos fuvardíjakra felárakat számítanak fel – közölték árupiaci kereskedők.
máj. 5
10:15
Matekérettségi gráffal, kvartilissal, exponenciális függvénnyel, dobókockával (Infostart)
Kiadták a középszintű érettségi feladattípusait, kevéssel később az emelt szint is nyilvánosságra került.
máj. 5
10:15
Orbán Gáspár leszerelt: nem kell visszafizetnie a több tízmilliós képzés árát (Blikk)
Orbán Gáspár leszerelt. A Honvéd Vezérkar tájékoztatása szerint az akár több tízmilliós képzési költséget nem kell visszafizetni a brit Royal Military Academy Sandhurst elvégzése után, mivel a szükséges szolgálati időt maradéktalanul letöltötte a miniszterelnök fia.
máj. 5
10:15
Tovább szenved az Audi, Amerikában és Kínában is masszívan esnek az eladások (Portfolio)
Kijöttek az Audi legfrissebb, idei első negyedéves számai, visszaestek az eladások és a bevételek is, de a költségcsökkentésnek köszönhetően mégis javult a működési eredmény. Az amerikai és kínai eladások meredeken esnek, előbbinél a magas vámok és az elektromos autók iránti kereslet visszaesése hatott negatívan, utóbbinál az öldöklő verseny. Haso
máj. 5
10:15
53 évesen lett újra édesanya Cameron Diaz, így jelentette be férje az örömhírt (Glamour)
Óriási hírt jelentett be Benji Madden: megszületett harmadik közös gyermeke feleségétől, Cameron Diaztól. Elárulták a nemét is: kisfiú, akit Nautasnak hívnak és mindannyian jól vannak, nagyon boldogok.
máj. 5
10:15
Exponenciális függvényes és gráfos feladatot is kaptak a diákok a középszintű matekvizsgán (Magyar Hírlap)
Elkezdődtek az írásbeli matematika érettségik kedden reggel.
máj. 5
10:15
Helló, bolsevizmus, rég találkoztunk! (Demokrata)
Balásy Gyula bűne, hogy gazdag, ráadásul vagyonát a nemzeti érdeket szolgáló politikai kampányban való közreműködéssel szerezte
máj. 5
10:15
Invazív fajok a kertben: a bíbor nebáncsvirág (egy.hu)
Dísznövényként és mézelő növényként hurcolták be Európába, Magyarországon pedig elsőként Felsőőrön került elő.
máj. 5
10:15
Két magyar páros a dobogón a szezon második versenyén (Racing)
A Riverside Bajával folytatódott a tereprali országos bajnokság, a szezon második futamán is külföldi páros győzött.
máj. 5
10:15
1,2 millió vendég pihent márciusban a szálláshelyeken (Üzletem)
2026 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,2 millió vendég 2,7 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 0,6, a vendégéjszakáké 0,9 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
máj. 5
10:15
"Alsógatyában fogok ülni a mentorszékben" – Majka ledobta a bombát (rtl.hu)
Az X-Faktor mentora villámkérdésekre válaszolt a tehetségkutató Instagram-oldalán: kendőzetlen őszintesége mellett meglepő mondat hagyta el a száját…
máj. 5
10:15
5+1 ok, amiért a lakásod sötétebbnek és kisebbnek hat, mint valójában – javíts rajta ezekkel a trükkökkel (Bien)
Van, amikor a lakásunk nem tükrözi megfelelően az egyéniségünket vagy a valódi méretét, hiszen sötétebbnek és szűkebbnek tűnik, mint valójában.
máj. 5
10:17
Varga Mihály: A pénzügyi stabilitás nem adottság, hanem eredmény (Demokrata)
A magyar bankrendszer megőrizte hitelezési képességét.
máj. 5
10:21
Mi a legnagyobb különbség a brit és a magyar hitelpiac között? - Nem az ügyfél (Portfolio)
Szabályozási konvergencia, részleges piaci felzárkózás, valamint az adatvagyon mélyülése és bővülése (a "képfelbontás növelése") határozhatja meg a régiónk és benne Magyarország hitelpiacának a jövőjét a következő években – vélte előadásában Mikola Gergely a Provident anyacégének, az IPF Plc.-nek a globális vállalati és kormányzati kapcsolatokért f
máj. 5
10:21
Itt vannak a matekérettségi feladatai (ATV)
Exponenciális függvényes és gráfos feladatot is kaptak a diákok a középszintű matekérettségi vizsgán.
máj. 5
10:21
Elég volt az importméregből: újabb uniós ország szigorít (Agroinform)
Varsó határozott lépéssel üzeni Brüsszelnek: nem kérnek a tiltott szerekkel kezelt külföldi árukból.
máj. 5
10:21
1156 lóerőt visz az útra – kipróbáltuk a Porsche Cayenne Turbo Electricet (Player)
Már több mint két évtizede íródik a Cayenne sikertörténete, és itt az újabb fejezet, hiszen a Porsche szabadidő-terepjárója is csatlakozott az elektromos forradalomhoz. A Cayenne Electric egyelőre nem küldi nyugdíjba a benzines modellt, de a fizika törvényeit rendesen megrángatja. Vezettük minden idők legerősebb széria Porschéját, és elállt a szavu
máj. 5
10:21
Csillagászok több mint 10 ezer lehetséges új exobolygót találtak (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt három évtizedben teljesen átalakult a bolygókról alkotott képünk: míg korábban csak közvetett bizonyítékaink voltak arra, hogy más csillagok körül is keringenek planéták, ma már több ezer exobolygót ismerünk. Egy friss kutatás eredménye azonban most minden eddiginél nagyobb ugrást hozhat, hiszen a csillagászok egyetlen elemzéssel több min

Keresés