Németország egyik régiójában egy különleges pénzügyi kísérletet folytattak. A projekt végül olyan jól sikerült, hogy az itt élők az euró mellett a mai napig saját pénznemüket használják. A Chiemgauert a boltokban, az éttermekben és a piacokon is elfogadják, sőt: bizonyos feltételek mellett majdhogynem ingyen is beszerezhető. De hogyan működhet egy
Autóban menekült az álrendőr, közben egy családi ház árát, 30 millió forintot szórt szét a szikszói úton, de így is elfogták. 30 millió forintot dobott ki a kocsija ablakán Szikszónál a menekülő álrendőr, aki végül ő és társa rács mögé került. Rendőrnek és banki biztonsági szakembernek adta ki magát a két csaló, akik több tízmillió […]
A ködfoltok és a rétegfelhőzet feloszlása után fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható pénteken. Az időjárás-előrejelzés szerint a záporoktól, a zivataroktól, sőt, akár a jégesőtől sem mindenhol szabadulunk meg. Mutatjuk, mire lehet számítani a következő néhány napban.
Több bűncselekmény gyanúját állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett ellenőrzése során, és ezért feljelentést tesz. A bejelentés után az egyetem közölte, hogy távozik posztjáról Czene Gréta elnök-vezérigazgató.
A Tisza-kormány kiszámíthatóbb adópolitikát ígért, melynek elemei közül elsőként az alacsonyabb jövedelműek adójóváírását vezethetik be, ám tekintettel a várható 300-500 milliárd forintos költségvetési hatására még nem az idén, ahogy a program legvitatottabb eleme, a vagyonadó bevezetése sem várható még 2026-ban - hívta fel a figyelmet a Forvis Maz
Azt gondolod, pontosan tudod, mi kerül a tányérodra? Sajnos nem mindig ilyen egyszerű a helyzet. Vannak alapélelmiszerek, amelyeket meglepően gyakran hamisítanak – és nagy eséllyel te is rendszeresen megveszed őket.
Elsőre teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy 1+1=2. Olyan alapigazság, amit senki nem kérdőjelez meg – mégis létezik rá egy több száz oldalas matematikai bizonyítás. Sőt, a híres Principia Mathematica című műben ez az állítás csak a 360. oldal környékén jelenik meg.
Ma, május 8-án tölti be 100. életévét Sir David Attenborough, a világ legismertebb természetfilmese. A legendát ma az egész világ ünnepli: megható üzenetek, különleges események és ikonikus pillanatok idézik fel páratlan életművét. Egy történet, amely örökre megváltoztatta, hogyan látjuk a Földet.
Április 12. után többek között a szegedi KDNP-s képviselő oldala is eltűnt. Bár a jog nem szabályozza ezt, a gyakorlat komoly átláthatósági kérdéseket vet fel a TASZ szakértője szerint.
Kemény kritikát fogalmazott meg az állami kommunikációs rendszer működéséről Szabados Krisztián, a Flow PR ügyvezető igazgatója az ATV Start adásában. A szakember szerint az elmúlt években mesterséges monopólium épült ki az állami kommunikációs piacon, amelyben gyakorlatilag csak Balásy Gyula cégcsoportja juthatott jelentős megbízásokhoz.
Május 9-én, Balatonkenesén indul a szezon egyik legjobban várt eseménysorozata, a One Design Balaton Tour. A minőségi nagyhajós pályaversenyzés kedvelői idén is a Kenese Marina-Portban gyülekeznek az első fordulón, hogy összemérjék tudásukat a tó egyik legszínvonalasabb versenysorozatán. A téli pihenő után ez a szezon első nagyhajós versenye, ezért
A Geely meghívására látogathattam ki a 2026-os Pekingi Autószalonra, ahol teljesen új kontextusba került számomra a kínai autógyártás. Mutatom, hogy mit láttam a világ valaha volt legnagyobb autóipari kiállításán!
A professzor egy televíziós műsorban állította, hogy Balásy Gyula egyik cége közpénzhez jutott az állami meddőségi ellátásból. A professzor vizsgálatot sürget a kifizetés ügyében.
Most már több banknál elérhető a kedvezményes devizaváltás lehetősége is, amit ilyen kedvező forintárfolyamnál egyre többen használhatnak ki akár befektetési célra is. A BiztosDöntés.hu adatai szerint gyorsan nő a lakossági devizaszámlák száma.
A galaktikus látogatók jelenléte különösen a gyerekek és a fiatalabb turisták körében okozott nagy feltűnést. Különleges látványban volt részük azoknak, akik május 2-án a Vörösmarty Tavasz forgatagában sétáltak. A népviseletbe
A Második Reformkor Párt elnöke reagált Melléthei-Barna Márton visszalépésére, és a kormányzati összeférhetetlenséget szabályozó törvényjavaslatát sürgette. A "Lex Sógor" néven ismertté vált javaslat megtiltaná, hogy közeli hozzátartozók egyszerre töltsenek be magas állami pozíciót.
A Budapestről Koppenhágába tartó járat útját kellett megszakítani, mert egy utasnak sürgős orvosi ellátásra volt szüksége. A fedélzeti személyzet a landolásig ellátta a beteget, akit a leszállás után kórházba szállítottak.
Mutatjuk, melyik az az illat, amit annyira kerülnek a poloskák, hogy megszabadulhatsz a társaságuktól! Így vegyszerek nélkül, illatosan tudod eltávolítani őket az otthonodtól!
A paradicsom az egyik legkedveltebb kerti növény, mégis sokan tapasztalják, hogy a szépen nevelt palántáknak kiültetés után hirtelen visszaesik a fejlődésük. Ilyenkor gyakran az időjárást vagy a palánta minőségét okoljuk, pedig a probléma sokszor az első hetekben elkövetett apró hibákból ered.
Van, aki nyugdíjba vonul, és van, aki ekkor kezd el igazán élni. A K&H örök aktív társadalmi felelősségvállalási programja az öngondoskodás fontosságára, valamint a hosszú, egészséges és teljes életre való tudatos felkészülésre hívja fel a figyelmet. Ennek része a K&H örök aktív pályázat, amelynek 50 díjazott önkéntese nem lassít, hanem közösségeke
Melléthei-Barna azt írta, hogy a hatalmas felhatalmazásból következik, hogy a társadalmi konszenzust növelni, nem pedig csökkenteni kell a jogállam és az igazságtétel mögött. Ezt pedig a miniszterelnökkel fennálló rokoni, baráti kapcsolat most nem segíti. Az ország érdekét az szolgálja legjobban, olyan szakember lesz a miniszter, "akit kizárólag te
Hol vannak már azok az idők, amikor izgalmas, szexi és játékos flörtbe bonyolódhattunk egy szellemes partnerrel? A flörtölés művészete úgy tűnik, veszélyeztetett műfaj lett.
A brit természetfilmes legenda szolgált a haditengerészetnél, megmászta a televíziózás szamárlétráját, járt az összes kontinensen, bevezette a színes televíziózást az Egyesült Királyságban, és immáron nyolc évtizedet felölelő karrierje során több mint harmincöt neves díjat, köztük több BAFTA-, Emmy-, és Peabody-díjat is kapott. Vannak azonban olyan
Kaáli Nagy Géza szülész-nőgyógyász az ATV Egyenes Beszédben egy meglepő összefüggésre hívta fel a figyelmet: a Balásy-botrány nyomán derült ki, hogy az államosított lombikprogram kommunikációs feladataira éppen Balásy Gyula egyik cégét bízták meg 211 millió forint értékben. Az egykori Kaáli Intézet alapítója szerint ez csak a jéghegy csúcsa.
Sir David Attenborough nemcsak megmutatta nekünk mindazokat a tájakat, amiket az élet meghódított, hanem megmutatta a helyünket is ebben a hallatlan összetett rendszerben. Úgy ismerhettük meg az élőlényeket, hogy kialakulhatott bennünk az érzés: ezek mi is vagyunk. Ott vagyunk az erdő fáinak susogásában, a hangyák minden egyes mozdulatában, a bálná
Szinte minden okostelefon-felhasználó átélte már azt az „élményt”, amikor egy baráti beszélgetésben elhangzott termékről pillanatokon belül hirdetést kap a közösségi médiában. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász tisztázza a „lehallgatási elméletek” mögött meghúzódó valóságot, elárulja, hogy a telefonunk hogyan „lát bele” a gondolatainkba.
Kríziskommunikáció, blog és LinkedIn tartalommenedzsment, sajtókapcsolatok, valamint termékbevezető kampány menedzselése. Többek között ezekkel a szolgáltatásokkal segíti a PRBK Kommunikáció csapata új B2B fókuszú ügyfeleit.Az utóbbi hónapokban több új vállalat került a PRBK Kommunikáció ügyféllistájára. Hazai és nemzetközi, oktatási, építőipari, I
Egy 10 napos külföldi út. Álom vagy lelkiismeret-furdalás? Sok anya vívódik azon, mikor "szabad" egy kisgyermeket másra bízni, és mennyi időre. A kérdés nem csak gyakorlati, hanem mélyen érzelmi is: meddig tart a kötődés, és hol kezdődik az önazonos döntés? – Csikós Borbála, pedagógus és coach írása. Az a jó anya, aki ott van Egyik nap a főnököm
Melléthei-Barna Márton bejelentette, lemond a miniszteri jelöltségről. Magyar Péter azonnal reagált a sógora közlésre: mint írta: köszöni a jelölt elkötelezettségét a hazája, a rendszerváltás és a Tisza Párt közössége iránt. Magyar Péter pénteken bejelenti az új jelöltjét az igazságügyi miniszteri pozícióra.
Melléthei-Barna Márton a közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond az igazságügyi miniszteri jelöltségről. A TISZA jogi csapatának vezetője azt írta, döntését azért hozta meg, mert szerinte a Magyar Péterhez fűződő családi és baráti kapcsolata árthatna annak a társadalmi konszenzusnak, amely a jogállam helyreállítása és az igazságtétel mögött ki
A honvédelmi minisztert arra kérték fel, hogy ha az FTC az állami kötelezettségeinek időbeli átütemezését kéri, akkor azt lehetőleg bírálja el kedvezően.
Donald Trump amerikai elnök július 4-ig elhalasztotta az Európai Unióból érkező járművekre kilátásba helyezett vámemelést, miután telefonon beszélt az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével csütörtökön.