2026. május 8. péntek

máj. 8
18:51
TBC-vel fertőzött diákot találtak Gyálon (rtl.hu)
A betegséget április közepén diagnosztizálták az egyik általános iskola tanulójánál, azóta pedig további 16 diáknál mutatták ki a kórokozót. Az RTL Híradónak nyilatkozó gyerekorvos szerint ez nem jelenti azt, hogy ezek a diákok fertőznek is, mert aki nem betegszik meg, az nem is adja tovább a súlyos betegséget.
máj. 8
18:51
Talán most van a legrosszabbul a budapesti házomlásban megsérült balerina (rtl.hu)
Ezt mondta az RTL Híradónak Tóth Nikolett, akinek négy éve a budapesti, Jókai utcai házomlás után lebénultak a lábai és kerekesszékbe kényszerült. Az omlás miatt indult büntetőeljárásban 4 ember ellen emeltek vádat – egyikük sem vallotta magát bűnösnek az előkészítő ülésen. Ezen Tóth Nikolett is ott volt, mint mondta azért, hogy a vádlottak szembes
máj. 8
18:51
A női felsővezetők behúzták a vészféket az AI kapcsán (Igényesnő.hu)
Egy friss kutatás szerint a felsővezető nők kulcsszerepet játszanak a mesterséges intelligencia vállalati stratégiájának alakításában, miközben arra figyelmeztetnek: a túl gyors technológiai fejlődés komoly emberi és munkaerőpiaci következményekkel járhat. A több mint ezer felsővezető nő bevonásával készült felmérés – amelyet a Chief és a The Harri
máj. 8
18:51
Sváby András páros lábbal szállt bele a TV2 két műsorába is, de meglepetésre megmenthetőnek tartja a tévécsatornát (Médiapiac)
Élesen bírálta a TV2 hírműsorait Sváby András, aki a 24.hu-nak adott nyilatkozatában a Tények és a Napló megszüntetéséről beszélt. Az egykori TV2-s műsorvezető szerint mindkét produkció teljesen elveszítette eredeti értékeit, és már régóta vállalhatatlanná vált.
máj. 8
18:57
Felbukkant a dúsgazdag vevő: új tulajdonosa lett a törcsvári Drakula-kastélynak (Blikk)
Amerikai befektetői csoport többségi tulajdonába került a híres törcsvári kastély, amelyet a világ Drakula-kastélyként ismer. A műemléket eddig a román királyi család leszármazottai és rokonai birtokolták, ám a közelmúltban az amerikai cég nyolcvan százalékos részesedést szerzett a kastélyt üzemeltető cégben. A kisebbségi tulajdon továbbra is a kir
máj. 8
18:57
Környezetszennyezők a balatoni hajósok? (AQUA)
A balatoni hajózás során keletkező szennyvíz megfelelő kezelését és a vegyszerhasználat radikális csökkentését szorgalmazta a környezetszennyezés csökkentése érdekében a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet. Vasas Gábor főigazgató a hajózási szezon kezdetén arra hívta fel a figyelmet, hogy a balatoni szabadidős és sporthajózás jövője szorosan összefü
máj. 8
18:57
11 ezer karátos rubint találtak Mianmarban (Demokrata)
Rendkívül nagy és értékes, 11 ezer karátos rubint találtak Mianmarban.
máj. 8
18:57
Akár 40 településen is lehet azbesztes kőzúzalék Vas megyében (rtl.hu)
Erről a kormányhivatal főigazgatója beszélt az RTL Híradónak. Orbán István azt mondja, a helyzet kezelése meghaladja a lehetőségeiket, ezért központi segítségben bíznak. Őriszentpéteren és Velem községben öt, míg Kőszegen tucatnyi helyen lehet súlyosan rákkeltő anyag a közterületekre szórva. Közben a Greenpeace Sopronban is azbesztszennyezést mutat
máj. 8
18:59
Görög Mártát kérte fel igazságügyi miniszternek Magyar Péter (rtl.hu)
A szegedi egyetem jogi karának dékánját azután kérte fel a leendő miniszterelnök, hogy Melléthei-Barna Márton, a sógora lemondott a jelöltségről. Ezt azzal indokolta, hogy a fennálló rokoni kapcsolat nem segíti a nemzeti egységet. Az RTL Híradónak nyilatkozó politológus szerint több szempontból is aggályos lett volna a jelenlegi politikai helyzetbe
máj. 8
19:03
Kiderült, hány településen lehet azbesztszennyezett kőzúzalék Magyarországon (Blikk)
Az azbesztszennyezés ügye egyre súlyosabb méreteket ölt Vas vármegyében, ahol már több mint 400 bejelentés érkezett az érintett területekről. Orbán István, a Vas Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója az RTL Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy a helyzet kezelése meghaladja a helyi hatóságok kapacitását, ezért országos szintű intézkedésekre van szük
máj. 8
19:03
Hadházy a gazos Hatvanpusztát fotózta, majd váratlanul összefutott Orbán Gáspárral (SzMo)
Hadházy Ákos egy friss bejegyzésben a hatvanpusztai birtok elhanyagolt állapotáról számolt be, ahol szerinte felveri a gaz a területet. A poszt végén egy váratlan felcsúti találkozásról is írt, ahol Orbán Gáspárral futott össze a stadionnál.
máj. 8
19:03
A Kúria elnöke szerint "nem időszerű" arról beszélni, hogy lemond-e a hivataláról (rtl.hu)
Varga Zs. Andrást azután kérdezte az RTL Híradó, hogy Magyar Péter többször is lemondásra szólította fel, legkésőbb május 31-ig. De nem csak őt: a köztársasági elnök mellett például a legfőbb ügyész székében is mást látna szívesen a leendő miniszterelnök. Nagy Gábor Bálint a 24.hu-nak beszélt arról, hogy "szeretné folytatni a megkezdett szakmai mun
máj. 8
19:09
Csökkent a Mol-csoport eredménye az első negyedévben (ProfitLine)
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (Ebitda) 205,1 milliárd forint (626 millió dollár) volt az idei első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 318,8 milliárd forint (833 millió dollár) után - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentéséből.
máj. 8
19:09
"Vészhelyzet lesz a nyáron" – riasztó eseményekre figyelmeztettek Budapesten (ATV)
A hagyományos elveket a feje tetejére állította a klímaváltozás, Budapest is elszenvedője a helyzetnek.
máj. 8
19:09
Összeszedték a Tények legkellemetlenebb pillanatait, ez a hírműsorok szégyene (Promotions)
A legtöbb szállóige lett, felfoghatatlan, hogy ez adásba került.
máj. 8
19:09
Az USA pénteken Irántól vár választ a javaslatra (Magyar Hírlap)
"Nem fogunk tárgyalni a Hezbollahhal".
máj. 8
19:09
Dermesztő hajnal a szőlőben (Magyar Mezőgazdaság)
A május 1-jei fagyok letaglózták a Duna Borrégiót. Szentpéteri Attilát (Kiskőrös) és Font Gábor (Soltvadkert) szőlész-borászokat kérdeztük a károk mértékéről, a védekezési lehetőségekről és arról, hogy hogyan élték meg az elmúlt napokat.
máj. 8
19:09
"Ha valaki sz*r autóval érkezik, az nem jön be" – a Határtalan szerelem Györgyije pénzes férfire éhezik (rtl.hu)
Szabados Györgyi nem rejti véka alá, hogy nála a nagyvonalúság és az igényesség kéz a kézben járnak, ha párkapcsolatról van szó. Azt vallja, hogy egy férfi esetében nemcsak a külső megjelenés számít, hanem az is, mennyire tud elegáns, stílusos és beszédes lenni. A Határtalan szerelem párkeresőjének az is fontos, hogy a férfi anyagilag stabil legyen
máj. 8
19:09
Gáspár Evelin havi egymillióért kezelte Szijjártó Péter közösségi oldalait, tudta meg az RTL (rtl.hu)
A Külügyminisztérium most közölt adatai szerint Gáspár Győző lánya május végéig szerződött. A tárca viszont a szerződést végül idő előtt, áprilisban felbontotta. A szerződéslistából az is kiderült, hogy három éjszakára pedig 21 millió forintot költött el a washingtoni nagykövetség az egyik legexkluzívabb szállodában, amikor Orbán Viktor és kísérete
máj. 8
19:15
"Szabadidő helyett a gonosz jöhet el" – bevezetné az ötnapos munkahetet Brazília, de ennek nem mindenki örül (Portfolio)
A munkaidő lerövidítésével szeretné visszanyerni a brazil kormánypárt a munkások bizalmát a választások előtt. A lakosság túlnyomó része támogatja az ötletet, a vállalatok viszont félnek attól, hogy így drágább lesz a munkaerő. A vitában mára már egészen anakronisztikusnak tűnő érvek is megjelennek, mint a címben idézett megszólalás, ami a társadal
máj. 8
19:15
Mi történne, ha mindenki elzárná az olajcsapokat: mennyi idő alatt dőlne romba a világ?! (Pénzcentrum)
A globális olajpiac az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt. Nem véletlen, hogy egyre többen teszik fel a kérdést: vajon mennyire vagyunk felkészülve egy esetleges ellátási sokkra? A CHART by Pénzcentrum friss epizódja a stratégiai olajkészletek és a benzinárak alakulását vizsgálja meg
máj. 8
19:15
Sosem volt igaz, hogy bármit elérhetsz, csak akarni kell (WMN)
A prostitúció, a szerhasználat, a mentális betegségek generációkon átívelő köreit mutatja be Mark Laita videósorozata. Maga a tömény nyomor, mégis érdemes megnézni. Újraolvasó
máj. 8
19:15
A keszthelyi Festetics-kastély a magyarok abszolút kedvence (egy.hu)
A Csodásmagyarország.hu legfrissebb online felmérése szerint
máj. 8
19:15
Osváth Zsolt még utoljára jó alaposan beletörölte a lábát a Tények távozó műsorvezetőibe (naphire.hu)
Osváth Zsolt búcsúzott a Tényektől, egyedi módot választott érzései kifejezésére.
máj. 8
19:15
9 rossz ötlet, amit mindig megbánsz (Bien)
Az emberi természetből fakadóan számos ötlet, amely kezdetben jónak és izgalmasnak tűnik, végül gyakran csalódást okoz. Az élet tele van meggondolatlan döntésekkel, amelyek kezdetben egyszerűnek tűnhetnek, de későbbi életszakaszunkban már nem feltétlenül tűnnek olyan bölcs lépésnek. A következőkben kilenc ilyen döntést mutatunk be, melyeket az embe
máj. 8
19:21
Tömeges karambol, mentők és 10 kilométeres torlódás az M5-ösön (Autószektor)
Hat személyautó és egy trailer ütközött össze az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Újhartyán közelében, a 42-es kilométerszelvénynél. A műszaki mentést a dabasi hivatásos tűzoltók végzik. A helyszínre mentő is érkezett. - Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom - írta a katasztrófavédelem. Az Útinform háromnegyed 7 után az
máj. 8
19:21
Hantavírus-hype söpör végig a mémcoinok világában (BitcoinBázis)
Egyre furcsább irányt vesz a mémcoinok világa, a közösségi médiában több kriptokereskedő már nyíltan egy újabb globális járvány lehetőségéről beszél, abban reménykedve, hogy az ismét felpörgetheti a spekulatív tokenek piacát. Az apropót egy Argentínából induló hajón kitört Andesi hantavírus-fertőzés adta, amely öt embert érintett, közülük hárman él
máj. 8
19:27
Jó ára lenne a fokhagymának, ha nem lenne ilyen jó a forint (Agroinform)
Miközben az európai piac beszállítói örömmel állapítják meg, hogy szépen emelkedett a fokhagyma ára, mi ebből semmit nem érzünk. Sőt! Miért van ez?
máj. 8
19:27
A kormányváltásra összejött az államháztartás tervezett hiányának 70 százaléka (Haszon.hu)
Áprilisban (egy hónap alatt) 429,4 milliárd forint hiányt halmozott fel az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere, szemben az előző évi azonos havi 376,4 milliárd forintos deficittel. A negyedik hónap végére a központi alrendszer deficitje ezzel 3849,8 milliárd forintra nőtt, ami az éves hiánycél 70,7 százaléka - derül ki
máj. 8
19:33
Az adóbevételek csökkenésére számít a német kormány (Adózóna)
A német kormány a korábban vártnál jelentősen alacsonyabb adóbevételekre számít a következő években az iráni háború okozta gazdasági lassulás és energiaársokk miatt, ami tovább növeli a nyomást a már most is feszült költségvetésen – közölte az MTI.
máj. 8
19:39
Riasztó ütemben dagad a hazai azbesztbotrány: már 40 magyar településen kongatják a vészharangot (Pénzcentrum)
Nagyjából 40 magyar településen merülhet fel azbesztgyanú, és már több mint 400 bejelentést vizsgálnak a hatóságok. A kormányhivatal rendkívüli ellenőrzéseket rendelt el a határátkelőkön és a tüzépeken, hogy kiszűrjék a szennyezett zúzalékot.
máj. 8
19:39
Itt az első fotó az új Fidesz-frakcióról, felsorakoztak a parlament lépcsőjén (SzMo)
A holnaptól kezdve már ellenzékben politizáló párt tagjai Gulyás Gergely vezetésével vágnak neki a következő 4 éves ciklusnak. A frakcióvezető a képhez hozzáfűzte, minden javasaltot támogatni fognak, ami a haza és a magyar emberek érdekét szolgálja.
máj. 8
19:39
Nem bízott az anyós a menyében, genetikai tesztre kötelezte - végül olyan titokra derült fény, amitől az ő családja esett szét (Promotions)
Sokk a családban, a kislány zöld szeme vezetett el a sötét igazsághoz.
máj. 8
19:39
Ukrán drónok először lőtték le FPV-vel a fedélzetükön lévő Gerbereket (Magyar Hírlap)
Ukrajna technológiai megoldásokkal válaszol az Oroszország új fenyegetéseire.
máj. 8
19:39
Orbán Viktor: a most leköszönő kormány kivezette az országot a válságból (Demokrata)
Orbán Viktor utolsó miniszterelnöki munkanapján elmondta, szomorúságot érez a választási vereség miatt.
máj. 8
19:39
Új külsővel lepte meg rajongóit Erős Antónia (rtl.hu)
Erős Antónia új külsővel lepte meg követőit, a változás után pedig csak úgy ragyog a Híradó műsorvezetője. Rajongói azonnal elárasztották hozzászólásokkal, és megosztották, szerintük az új vagy a régi megjelenése állt jobban neki. Mutatjuk a változást!
máj. 8
19:39
6 új Netflix-sorozat és film, amit érdemes végigpörgetni a hétvégén (in.hu)
Május elején több új premierrel bővül a Netflix kínálata: érkezik sötét skandináv krimi, megrázó dokumentumsorozat, brit kémthriller és egy érzékenyebb hangvételű film is. A heti újdonságok között feszült, nyomasztó és szívmelengető történetek is helyet kaptak.
máj. 8
19:41
Vas vármegyében 40 településen lehet a rákkeltő zúzalékból, a határon is elkezdték az ellenőrzéseket (SzMo)
A nyugat-magyarországi azbesztügy kiterjedése miatt a hatóságok a határátkelőkön és a tüzépeknél is vizsgálódnak a szennyezett kőzet után. Szombathelyen korábban a levegő azbesztkoncentrációja a megengedett határérték háromszázszorosát is elérte, ami komoly egészségügyi kockázatot jelent.
máj. 8
19:45
Sokkoló dolog derült ki az Európai Unióról: erre kell felkészülni a háborúk árnyékában (Pénzcentrum)
Az európaiak nagy többsége előnyöket lát országa európai uniós tagságában, és a közösséget a stabilitás és a biztonság pillérének tekinti európaiak 75 százalék véli úgy, hogy országának előnyei származnak az uniós tagságból. A kihívásokkal teli globális környezetben az európaiak 73 százaléka a stabilitás forrásának tekinti az EU-t.
máj. 8
19:45
"Lehet, hogy engem is kirúgnak?" – Egy állami szférában dolgozó nő vallomása a munkahelyi lojalitásról és a kormányváltásról (WMN)
Az ország érdeke olykor felülmúlja az egyéni sorsokat.
máj. 8
19:45
Megemlékeztek a nácik elleni harcokban elesett magyar katonákról Dél-Csehországban (Demokrata)
Megkoszorúzták a második világháború utolsó napjaiban egy német SS-különítmény elleni harcban elesett magyar honvédek és cseh katonák közös síremlékét.
máj. 8
19:45
Orbán Viktor megtette a nagy vallomását, amire sokan vártak, Dopemannek adott mélyinterjút (naphire.hu)
Orbán Viktor Dopemannek vallott az utóbbi idők nehézségeiről, bukásról, tervekről.
máj. 8
19:45
Vegánok kontra húsevők: miért utálják olyan sokan a növényi étrend híveit? (Bien)
Képzeld el, hogy meghívnak egy baráti piknikre, amin előkerülnek a grillsütők, a pácolt húsok, te viszont megkéred a házigazdát, hogy süsse meg neked a növényi alapú húspótlódat…
máj. 8
19:51
Okos sárgatál és ragacslap? Neked mennyit érne a pontos rajzásfigyelés? (Agroinform)
Magyarországon még nem elérhető, de Ausztriában már hamarosan kapható egy okos növényvédelmi előrejelző rendszer. Egy csapda, egy kamera és egy jó szoftver a lelke.
máj. 8
19:51
Djokovics támogatja a bojkottra készülőket (Magyar Hírlap)
"A játékosok tudják, hogy mindig is mellettük álltam, és ezt teszem továbbra is".
máj. 8
19:51
Kiugróan magas az AI-írástudatlanság a magyar diplomások körében (ICT Global)
Az Eurostat friss adatai arra mutatnak rá, hogy még a legképzettebb csoportokban sem evidens az AI eszközök ismerete – sőt, Magyarország több szempontból is kiugróan rosszul teljesít.
máj. 8
19:57
"Én egy becsületes ember vagyok" – Orbán Viktor megszólalt a választási vereségről (ATV)
Orbán Viktor péntek délután adott hosszabb nyilvános interjút az áprilisi választási vereség óta először. A leköszönő miniszterelnök Dopeman podcastjében beszélt felelősségről, a Fidesz vereségének okairól, a fiatal választók elvesztéséről és arról is, miért nem a megszokott jobboldali médiának nyilatkozott.
máj. 8
20:03
Előkerült egy térkép az európai nyelvekről, a szlovákok nyertek, ebben előzték meg a magyart (Promotions)
Kitört a nyelvháború, Magyarország lett az ezüstérmes.
máj. 8
20:03
Most éri meg igazán Törökországba utazni: Az erős forinttal most akár féláron is nyaralhatunk a Török Riviérán (Utazási Élmények)
Most különösen jókor jön egy török nyaralás: az erős forint és a szezonális akciók miatt a Török Riviéra all inclusive ajánlatai sok családnak elérhetőbbek lehetnek idén nyáron is.
máj. 8
20:09
Robert Fico Moszkvából üzent Magyar Péternek (Portfolio)
A Szlovákiát vezető Robert Fico egyedüliként vesz részt az uniós országok állam- és kormányfői közül a második világháborús győzelmet ünneplő orosz eseményen. Megérkezése után egyből az azonos napon beiktatásra kerülő magyar miniszterelnökről, Magyar Péterről kérdezték, akiről elmondta, hogy jó kapcsolatot igyekszik ápolni majd vele.

Keresés