Korábban írtuk A miskolci önkormányzat szoborba öntené Lehoczki alakját. Lekapcsolták a rendőrök Szabó Kevin megándetektívet. Szabó korábban Lehoczki László jobb keze volt, de azután összevesztek . A magánnyomozót az otthoni szomszédai figyelmeztették, hogy ismeretlenek figyelik a házukat. A szemfüles lakók felírták a gyanús autó rendszámát is, ame
Komoly visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban, hogy a Mark Hamill egy közösségi médiában megosztott bejegyzése miatt éles reakciót kapott a Fehér Háztól. A színész egy mesterséges intelligenciával generált képet tett közzé, amelyen Donald Trump egy sírban fekszik, "Donald J. Trump 1946–2024" felirattal.
A nagyvállalati szektorban megszokott extra juttatások kora leáldozóban lehet. Miután a Deloitte bejelentette komoly megszorításait, a kis- és középvállalkozások számára új esély nyílik a legjobb szakemberek bevonzására.
A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. a visszafogott február után márciusban ismét nagy kifizetések történtek. A legnagyobb tétel, 530 millió forint a Semmelweis Egyetem Alapítványának jutott.
Hétvégén kellemesen meleg, viszonylag nyugodt időben lesz részünk, zápor, zivatar csak kevés helyen - főként szombat délután, este nyugaton - alakulhat ki. Hétfőn azonban változás jön. Egy Balti-tenger fölött kimélyülő ciklon hullámzó hidegfrontja közelíti meg térségünket, előtte délnyugat felől még meleg, de már nedves, labilis levegő érkezik fölé
Az észak-angliai Morecambe tengerpartján a Sand In Your Eye művészeti csoport készítette el a különleges alkotást. A drónfelvételekkel is megörökített portré a természetfilmes egyik fontos környezetvédelmi üzenetét is tartalmazta.
Felmérést készített a Csodásmagyarország.hu arról, mi adja a kastélylátogatások fő vonzerejét. Az 5554 fő részvételével, 2026 márciusában készült online kutatásból az is kiderült, melyek a legszebb magyar kastélyok.
Elsőre egy szokásos zenés dokumentumfilmnek tűnhet. Aztán fokozatosan egy sokkal személyesebb élménnyé válik. Olyan pillanatokat mutat meg Cameron kamerája, amiket ritkán látni. Nem kell feltétlenül ismerned minden dalt ahhoz, hogy működjön.
A hatékonyabb munkavégzés érdekében a légiutas-kísérők között kialakult egy sajátos nyelv. Az ilyen „titkos” kódnevek segítenek nekik, hogy gördülékenyebben tudják kezelni a felmerülő problémákat. Bár a kifejezések légitársaságonként eltérhetnek, egyes kódok meglepően elterjedtnek számítanak a repülés világában.
Gyenge volt a hangulat ma az európai piacokon, amellyel párhuzamosan a magyar tőzsde is eséssel zárt, bár a BUX-nak sikerült ledolgoznia a korábbi mínusz egy részét.
Zoltán Erika számára is gyakran jelentett kihívást az alvás. Az egészséges alvás és a mindennapi ritmus került fókuszba a Ridikül adásában, amelyben a vendégek és szakértők meséltek a pihenés fontosságáról. A műsorban az eMeRTon-díjas énekes, táncos, producer, szövegíró is megosztotta személyes élményeit.
Hivatalban töltött utolsó napján a leköszönő miniszterelnök Dopeman-nek ad interjút . A szemmel láthatóan megkönnyebbült kormányfő arról beszélt, hogy 36 éve minden mozdulatát ellenőrzik, de ez szombaton véget ér.
A Pentagon pénteken nyilvánosságra hozott egy sor, korábban titkosított dokumentumot az ufókról, miután Donald Trump korábbi amerikai elnök az év elején erre utasította a minisztériumot. A lépés célja, hogy az amerikai polgárok közvetlen hozzáférést kapjanak az azonosítatlan légi jelenségekkel (UAP) kapcsolatos kormányzati információkhoz. A Védelmi
Bajnoki címvédőként nem a legjobb szezonját futja a Liverpool labdarúgócsapata. A vörösök csak a negyedik helyen állnak a Premier League-ben, trófeát pedig már biztosan nem nyernek idén. Ezért hétről-hétre téma Arne Slot vezetőedző jövője, Szoboszlai Dominik azonban tiszta vizet öntött a pohárba.
Az ügyvéd úgy véli, néhány egyszerű módosítással leváltható az alkotmánybírák többsége a jogállami keretrendszerben, köztük Polt Péter is. A Kúria elnöke, Varga Zs. András pedig szerinte méltatlan a pozíciójára, ezért alkotmánymódosítással eltávolítható.
Nézzük, mely három csillagjegy az, akik számára a május különösen izgalmas időszak lesz, hiszen könnyebben és merészebben flörtölnek majd, mint valaha!
Kitálalt egy „Kubatov-katona”, arról, hogy a Fidesznek is dolgozott az FTC-s fekete pufidzsekis sereg, akik magukat csak „aggódó polgárnak” aposztrofálták a leköszönő miniszterelnök országjárásán. Az FTC hivatalos válasza szerint a klubnak nincs is biztonsági szolgálata, senkire nem gyakorolnak nyomást, náluk a politikai hovatartozás nem számít.
Több mint 4 százalékos csökkenéssel, 2442 forinton zárt a Magyar Telekom árfolyama pénteken. Délután még az 5 százalékot is meghaladta a napi csökkenés, tehát kis mértékben sikerült korrigálni.
Nem csak Azahriah az, aki erősen megégette magát menedzsere árulása és visszaélése miatt. Tóth Andi és Tóth Gabi is váltott már menedzsmentet azért, mert átverték, és azóta jóval körültekintőbben választják meg, kivel dolgoznak együtt.
Videóban jelentkezett be Orbán Viktor, aki arról beszélt, hol folytatja a munkát a miniszterelnöki időszaka után. A leköszönő kormányfő a Fidesz Lendvay utcai székházánál beszélt új munkahelyéről, és egy "roomtourt" is kilátásba helyezett.
2026-ra a kriptotőzsdék piaca maga mögött hagyta a korábbi vadnyugati korszakot, és az uniós MiCA-rendelet égisze alatt egy érett és minden korábbinál biztonságosabb pénzügyi környezetté formálódott. A mai befektető számára már nem csupán a kereskedési volumen vagy a kínált érme a meghatározó, hanem a platform technológiai integritása, a tartalékok
Nehéz időszak ez Mészáros Bende számára, hiszen pár hete a nyilvánosság előtt is kimondták szakításukat Zsigmond Angival. Az influenszert lelkét azonban nem csak barátnője elvesztése nyomasztja, édesapja, Mészáros Árpád Zsolt egy interjúban elárulta, már egy ideje ők sem tartják a kapcsolatot.
A Farizon a kínai Geely csoport haszongépjármű-márkája. A most bemutatott V7E modell a Ford Transit képviselte méretkategóriában, a tisztán elektromos hajtású könnyű kishaszonjárművek piacán lép a hazai piacra. Ezekből a városi, városközi villanyos áruszállítókból tavaly kevesebb mint félezer darab kelt el, de az eladási volumen a környezetbarát ár
A közel-keleti konfliktus és az ebből fakadó energiaválság súlyos hatással van a globális légiközlekedési iparra, különösen az üzemanyagárak drasztikus emelkedése miatt. A British Airways anyavállalata bejelentette, hogy idén várhatóan két milliárd euróval többet kell költenie üzemanyagra a tervezettnél, ami jelentősen csökkenti a nyereségét. A vez
A leander teleltetés utáni tavaszi újraindítása kulcsfontosságú a növény egészséges fejlődéséhez. Mutatjuk az ideális időzítést, a gyakori hibákat, és a legjobb tippeket, hogy kertedben is sikerrel járj!