Az amerikai marhahústermelők abban bíznak, hogy a májusi amerikai-kínai csúcstalálkozón sikerül megállapodni a kínai exportengedélyek megújításáról, miután Peking az elmúlt egy évben hagyta lejárni az amerikai üzemek többségének regisztrációját - írta meg a Reuters. Az Egyesült Államok marhahús-kivitele Kínába 2022-ben érte el csúcsát, 1,7 milliárd
Mivel az elmúlt éveket a Fidesz-vezérkar egy nagy közös buborékban élte át, nehéz lehet most szembesülni a valósággal annak, aki korábban álomvilágban élt - írja véleménycikkében Fiala János annak kapcsán, hogy már az utcai járókelők is spontán a melegebb éghajlatra küldik a fideszes politikusokat.
Igazán komoly elismerésben részesült Magyar Péter leendő miniszterelnök, akinek nem várt tehetségét díjazta az egyik hazai sörgyártó. Magyar Péter egy kocsma pultja mögött csapolta a nedűt, erről készült egy videó, a sörgyár pedig erre figyelt fel.
Egy nappal azt követően, hogy az igazságügyi tárca várományosa, Melléthei-Barna Márton visszaadta megbízatását Magyar Péternek, a jövendő miniszterelnök már meg is nevezte újabb miniszterét Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja személyében. A lépést több ismert tiszás politikus is elismerően kommentálta,
Átláthatóbb és politikától függetlenebb filmfinanszírozási rendszert, kiszámíthatóbb működést és új Filmtörvényt sürget a Filmreform2026 kezdeményezés első „white paper” javaslatcsomagja, amelyet a magyar filmszakma szervezetei május 8-án mutattak be az Eurocine filmfesztiválon. A dokumentum célja egy hosszú távon fenntarthatóbb, szakmai alapú és n
Szombaton alakul meg az új Országgyűlés, amely várhatóan megválasztja Magyarország új miniszterelnökét is. Az áprilisi parlamenti választást megnyerő Tisza Párt elnöke, Magyar Péter lehet az ország következő kormányfője.
A filmszakma képviselői a EuroCine szakkiállításon gyűltek össze, hogy bemutassák javaslatcsomagukat a magyar film megreformálására. Az esemény Nagy Ervin, a Tisza Párt kultúrpolitikusának beszédével indult. Sok más mellett azt ígérte a magyar filmszakmának, hogy mostantól biztonságban vannak.
A miskolci és észak-magyarországi kkv-k egyszerre küzdenek magas költségekkel, ingadozó kereslettel és munkaerőhiánnyal, miközben a fejlesztés és technológiai felzárkózás versenyképességi kérdéssé vált. A támogatott hitelek és a Széchenyi Kártya Program kulcsszerepet játszhatnak abban, hogy a vállalkozások mikor és hogyan tudnak ebben előrelépni. A
A Bitcoin piacán a befektetők évek óta ugyanazokat a mintákat figyelik. Hatalmas emelkedés, eufória, majd brutális összeomlás. A korábbi ciklusokban a BTC árfolyama rendszeresen 75-85 százalékot zuhant a csúcs után, mielőtt újra erőre kapott volna. Most azonban valami teljesen más történik. Bár a Bitcoin az elmúlt időszakban jelentősen korrigált, a
Változás lesz a Tisza Párt sajtókommunikációjában: Tárkányi Zsolt, az eddigi sajtófőnök szombattól országgyűlési képviselőként tevékenykedik, ezért munkaviszonya a pártnál megszűnik. Búcsúzásakor fontos ígéretet tett a sajtó munkatársainak.
Ugrálva táncolva és énekelve ünnepelte Vilmos walesi herceg kedvenc labdarúgócsapatának, az Aston Villa sikerét. A birminghami együttes ugyanis csütörtök este hazai pályán 4-0-ra kiütötte szintén angol riválisát, a Nottingham Forestet, ezzel az elődöntő párharcot megfordítva 4-1-es összesítéssel bejutott az Európa-liga fináléjába. Az Egyesült Királ
A Ferencvárosi TC kérheti az "állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését" a Magyar Közlönyben csütörtök éjszaka megjelent kormányhatározat szerint – közölte az MTI.
Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem jogi karának dékánja lett a Tisza-kormány második igazságügyi miniszter-jelöltje. Korábbi hallgatói és kollégái is keménynek, de a kar érdekeit mindig hatékonyan képviselő vezetőnek írták le.
Mindez hosszabb távon ez azt jelentheti, hogy a ma még szuperszámítógépeket igénylő kvantumkémiai számítások mindennapossá válhatnak, ami felgyorsíthatja új katalizátorok, félvezető anyagok és gyógyszerek fejlesztését.
Magyar Péter egy civilt nevezett ki belügyminiszternek, ez végre esélyt adhat rá, hogy jelentősen csökkenjen az eddigi belügyminiszter Pintér Sándor fémjelezte belügyes közeg befolyása. A cél valószínűleg pont ez, hogy az új politikai elit szakítson a régi világgal. Nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen.
„Az semmi…” címmel Koltai Róbert és Jordán Tamás estjét tekinthették meg az érdeklődők a Gyulai Várszínház kamaratermében. Ez az est a két művész közös színházi élményeiről szól, ahol egymásra licitálva mondanak el jobbnál jobb sztorikat. Az egyes történetek végen „Az semmi! Hallgasd meg ezt!” – felkiáltással veszik át a szót egymástól. Jordán Tamá
A hajókon körülbelül húszezer ember szolgál, akik a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet főtitkára szerint most egy olyan csapdába estek, amihez semmi közük nincs.
Átláthatóbb és politikától függetlenebb filmfinanszírozási rendszert, kiszámíthatóbb működést és új Filmtörvényt sürget a Filmreform2026 kezdeményezés első „white paper” javaslatcsomagja, amelyet a magyar filmszakma szervezetei május 8-án mutattak be az Eurocine filmfesztiválon. A dokumentum célja egy hosszú távon fenntarthatóbb, szakmai alapú és n
A fogyasztói árak áprilisban 2,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és a piaci konszenzusnál. Ezzel ismét a jegybanki toleranciasávba emelkedett vissza az inflációs mutató, január után ismét. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek ismét az árak, az elemzői konszenzus 0,6
Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem jogi karának dékánja lett a Tisza-kormány második igazságügyi miniszter-jelöltje. Korábbi hallgatói és kollégái is keménynek, de a kar érdekeit mindig hatékonyan képviselő vezetőnek írták le.
Dr. Mosolygó Éva elmondta, hogy a hantavírus jellemzően fertőzött rágcsálók ürülékével vagy vizeletével való érintkezés útján jut be az emberi szervezetbe. Bár ritka esetekben az emberek közötti fertőzés sem zárható ki teljesen, a vírus elsősorban súlyos légzőszervi panaszokat okoz. A háziorvos szerint a fertőzés gyanúja esetén a gyors orvosi beava
Kiss Kriszta egy igazán retró hangulatú bulin vett részt a minap, ahol egy új arcát mutatta meg: ezúttal egy fekete parókát vett fel. Kijelenthetjük, ez a sötét árnyalat is remekül áll Stohl András barátnőjének.
Az Európai Parlament jelentős, több milliárd eurós agrárforrás-növelést javasol 2028 után, ami alapjaiban javíthatja a gazdák támogatási helyzetét és beruházási lehetőségeit.
Terjed egy képernyőkép a közösségi médiában, ami a megosztók szerint azt mutatja: a Pfizer egy hivatalos dokumentuma szerint a koronavírus-vakcinája egy mellékhatása lehet a hantavírus-fertőzés okozta tüdőgyulladás.
Megjelent a boltok polcán az A2-es tej, amelyről sokan mondják, hogy minden tejfehérje-érzékenységre megoldást nyújthat. Dietetikust kérdeztünk, mennyire biztos ez.
A Magyarország által Oroszországnak állítólagosan kiszivárogtatott uniós információk európai bizottsági vizsgálata mindeddig nem azonosított súlyos biztonsági réseket - jelentette ki Ujvári Balázs, az Európai Bizottság illetékes szóvivője Brüsszelben pénteken.
Azt hihetnénk, hogy a gyümölcsmosásnál egyszerűbb feladat kevés van: az ember megfogja, a csap alá tartja, majd megtörli és elfogyasztja. Kiderült, hogy ez nem minden esetben van így, ezért a szezonális gyümölcsök és zöldségek fogyaszthatóvá tételének lépéseiben segít eligazodni a Nébih, vagyis a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A világ legnagyobb szállodaláncát üzemeltető amerikai Marriott International az elemzők által vártnál magasabb egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereséget ért el az idei első negyedévben.