Az Európai Parlament és a Tanács tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a mesterséges intelligenciáról szóló uniós rendelet bizonyos szabályainak módosításáról.
Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját kérte fel Magyar Péter igazságügyi miniszternek, akit a szakma koronázatlan királynőjeként mutatott be. A leendő miniszter következetesnek tartja magát, addig megy, ameddig meg nem találja a megoldást egy problémára. Hallgatói a keménysége mellett a munkabírását és az á
Katalin stílusa évek óta inspirációt jelent azoknak, akik elegáns, mégis könnyen viselhető ruhadarabokat keresnek. A hercegné a legutóbbi családi fotójukon ismét egy olyan darabot viselt, amely egyszerű, visszafogott, mégis azonnal tavasziasabbá teszi az öltözéket: egy csíkos felsőt.
Igazi futballünnep várja a nézőket május 10-én, vasárnap este: a spanyol és a világ labdarúgásának egyik legnagyobb rangadója, az El Clásico ezúttal a TV2 képernyőjén lesz látható. A Barcelona–Real Madrid összecsapás akár a bajnoki cím sorsát is eldöntheti a La Liga idei szezonjában. Több mint egy mérkőzés – ez történelem, presztízs.
Ha nincs teljesen sötét alváskor, az negatívan hat a cukorháztartásodra.Egy kísérlet során a világosban alvó csoportnál másnap reggelre 15%-kal magasabb inzulinrezisztenciát mértek.
A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek nagymértékben meghatározzák, hogy a szélsőséges hőmérséklet mennyire növeli az egyes európai régiók halálozási kockázatát – derül ki a Barcelona Institute for Global Health (ISGlobal) által vezetett kutatásból, amelynek eredményeit a Nature Health közölte - közölte a Phys.org.
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 189,1 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként 354 ezer forintnyi befizetést jelent, ami után 71 ezer forintos adójóváírás igényelhető. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 20-ig ben
Humánerőforrás-hiány miatt május 16-tól jelentősen lerövidül a szakrendelési idő az Észak-Budai Szent János Centrumkórház gyermek fül-orr-gégészetén. Bár az intézmény próbálja feltölteni az üres álláshelyeket, a szakorvosi hiány országos szintű, így egyelőre az ellátás átszervezésével és szűkítésével igyekeznek fenntartani a biztonságos betegellátá
Gyorsult a német ipari termelés csökkenése márciusban havi és éves összevetésben egyaránt - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
Németország 2027-től átalakíthatja a kriptovalutákra vonatkozó adószabályait, ami potenciálisan korlátozhatja az országra jellemző egyéves adómentes tartási szabályt, miközben szigorítja a végrehajtást és további állami bevételek szerzésére törekszik. Németország arra készül, hogy 2027-től megváltoztassa a Bitcoin és más kriptovaluták adóztatásának
Megannyi romantikus randi, meghitt pillanat, csókok és egy közös éjszaka után eljött a pillanat, hogy Németh Zsófi és Tomi eldöntsék, hogyan folytatják tovább. A Határtalan szerelem párkeresője mindenképp adott volna egy esélyt maguknak, azonban udvarlóját megrémítette a gondolat, hogy mindent hátra kell hagynia ahhoz, hogy Balira költözzön. Vajon
Zoltán Gábor esszéi azért lehetségesek, mert a múlt még nincs lezárva. Szükség van tehát valakire, aki életben tartja a párbeszédet az egykor volt és a most van között. Kritika.
Az MI-rendszer és a moderátorok akkor kereshetik fel a kontaktot, ha a felhasználó olyan önsértéssel kapcsolatos beszélgetést folytat, amit úgy ítélnek meg, hogy veszélyes lehet.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tovább emelve megháromszorozta az árat, és immár 32 970 dollárban (10 millió forintban) határozta meg a legdrágább belépőért fizetendő összeget a nyári világbajnokság döntőjére.
A JPMorgan közel négy év után rontotta a Rheinmetall részvényeire vonatkozó ajánlását, miután a német védelmi vállalat sorozatban többször is elmaradt az elemzői várakozásoktól. A lépés nyomán az árfolyam tovább esett, éves szinten már közel 20 százalékos mínuszban áll a papír - írja a Bloomberg.
Egy új kutatás megerősíti: nemcsak vámpírok ellen véd a fokhagyma. Számos káros légy- és szúnyogfajnak elmegy a kedve a párzástól, ha a fokhagyma kénvegyületével találkozik. Igaz, az embernek is...
A Greenpeace megbízásából egy laboratórium két soproni helyszínen is kimutatta a tremolit típusú azbesztet. A szervezet szerint a probléma egész Nyugat-Magyarországot érinti, korábban Szombathelyen és Zalaegerszegen is találtak szennyezett kőzetet.
Lapértesülések szerint Dr. Gyurkó Szilviát, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítóját kérte fel a Tisza-kormány Gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárnak.
A szabadalmat igaz már 2024. október 7-én benyújtották, azonban csak most, 2026. áprilisban hozták nyilvánosságra, és a 0097707-es sorszámot kapta. Nagyjából három évvel ezelőtt a Ford már közzétett új szabadalmat állítható vontatótükrökre, amelyek ebben az esetben egy utánfutó szögérzékelőjét és állítható ablakokat használnának, amelyek megkönnyít
Május 10-e a Baromfi Világnap, amelynek bevezetését a Baromfi Termék Tanács (Btt) kezdeményezte, és a javaslatot az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (Avec), a Nemzetközi Baromfi Tanács (Ipc) és a tudományos baromfis világszervezet (Wpsa) is támogatta. A világnap gondolata 2010-ben vetődött fel, a Btt az első hazai rendezvényeke
Az Anthropic tíz új, szinte azonnal használható AI-ügynök "sablont" adott ki pénzügyi szervezetek számára. Ezek a sablonok a befektetési prezentációk készítésétől az ügyfél-átvilágításon át a hónap végi zárásig fedik le az iparág legidőigényesebb munkafolyamatait. A vállalat emellett bejelentette a Claude integrációját a Microsoft 365 alkalmazásaiv
A gyerekek nemcsak a szavakból, hanem a mindennapi helyzetekből szintén tanulnak, így a jó és a rossz vezetési szokásokat is könnyen átvehetik a szüleiktől, pláne, ha több ezer órát töltenek mellettük az autóban.
Sulyok Tamás köztársasági elnök alkotmánysértést követett el, ezért akár meg is foszthatják tisztségétől – erről beszélt a Klubrádióban Vörös Imre volt alkotmánybíró. A jogász szerint az államfő nemcsak passzív szemlélője volt a jogállami keretek lebontásának, hanem mulasztásával hozzájárult ahhoz is, hogy a közhatalom gyakorlása eltávolodjon az Al
A kriptovaluta-piac egyik legnagyobb különbsége a tőzsdével szemben, hogy itt nehéz kamatos kamatról és egy bizonyos trendről beszélni – sokkal inkább a narratívák uralják a piac alakulását. Legyen az a bitcoin, az AI-kriptovaluták, esetleg az NFT-k, mindig akadnak olyan lehetőségek, melyek túlteljesítik a piaci hozamot, de sok esetben ezek magasab
A hétfői parlamenti ünnepségről távol maradó politikusok a Nemzeti Választási Irodában vették át a dokumentumot. Az átvevők között volt Kocsis Máté és az új KDNP-frakcióvezető, Rétvári Bence is.
Már a nyitó hétvégén több ezren látogattak ki a Vörösmarty Tavaszra, ahol a népviseletbe öltözött táncosok bemutatói valóságos fesztiválhangulatot varázsoltak a térre. A napsütéses időben a közönség is bekapcsolódott a táncba, az idei év jelképévé vált májusfát pedig órák alatt teljesen ellepték a látogatók szerelmes üzenetei.