Esnek az európai tőzsdék péntek reggel és lefelé vette az irányt a BUX is, a hazai tőzsdeindexet a negatívra forduló befektetői hangulat mellett a Mol húzza lefelé, az olajvállalat a hajnali gyorsjelentése után kmolyabb eséssel kezdi a napot. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment
Komoly változás lépett életbe Ausztriában, amely az ingázó magyar autósokat is érintheti. Az új szabályozás értelmében automatizált kamerarendszerek figyelik a városi behajtási tilalmak betartását, és a szabályszegők bírságolása már emberi beavatkozás nélkül is megtörténhet.
A Pulitzer-emlékdíjas rádiós nem sokkal a születésnapja előtt szenvedett súlyos esést, ami után meg kellett műteni. A rehabilitációja napi sétákból és otthoni tornából áll, miközben új esszékötete kiadására is készül.
A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 205,1 milliárd forint (626 millió dollár) volt az idei első negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 318,8 milliárd forint (833 millió dollár) után – derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentéséből.
Csökkenéssel indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 760,5 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 135 138,83 ponton zárt csütörtökön.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke pénteken megkérdőjelezte az euróhoz kötött stablecoinok létjogosultságát, arra figyelmeztetve, hogy ezek alááshatják a jegybank monetáris politikájának hatékonyságát, és felerősíthetik a pénzügyi válsághelyzeteket.
Egy államférfi öröksége nem azon mérhető, hogy mit hozott létre hivatali idejében, hanem azon, hogy utódai milyen keretek között kénytelenek politizálni.
A Nav Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy főként Bács-Kiskun vármegyében konspiratívan működő bűnös céghálózatot számoltak fel, egy összehangolt intézkedéssorozat alkalmával.
A május eleji drasztikus lehűlés, amely több helyen -5 és -9 Celsius-fok közötti minimumokat hozott, nemcsak a virágokat, hanem a már kötődött kisgyümölcsöket is súlyosan érintette.
Áprilisban 2,1 százalékosra gyorsult az éves infláció a márciusi 1,8 százalékról - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Mutatjuk, mi áll a háttérben.
Szlovákia Robert Kaliňák védelmi miniszter bejelentése alapján bekapcsolódik a NATO balti légtérrendészeti missziójába – amelynek egyébként Magyarország is részese a Gripen harci gépekkel. A tárcavezető a lengyelországi Defence24 Days konferencián közölte, hogy a szlovák légierő F–16-os vadászgépei várhatóan 2027 végén kezdik meg a szolgálatot a té
Egy friss kutatás szerint az AI által leginkább veszélyeztetett munkakörökben döntő többségben nők dolgoznak, miközben sokuknak jóval kevesebb lehetősége van alkalmazkodni az új technológiákhoz vagy továbblépni más területekre.
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerint az ügyészség vissza fogja szerezni a Matolcsy-kör külföldre menekített vagyonát, az MNB-ügyben pedig a Központi Nyomozó Főügyészség már a következő hetekben konkrét eljárási cselekményeket tervez, amelyek nem a választási naptárhoz, hanem a nyomozások természetes menetéhez igazodnak.
Több mint 3 százalékos zuhanással nyitott a Mol részvénye, miután a társaság első negyedéves gyorsjelentése jelentősen alulmúlta az elemzői várakozásokat. A gyenge teljesítés fő oka a Downstream szegmens volt, amelyet a százhalombattai baleset és a Barátság-vezeték leállása terhelt – az üzletág eredménye legalább tíz éve nem látott mélységbe süllye
Christie Brinkley már a hetvenes éveiben jár, ám ezt első ránézésre egyáltalán nem mondanánk meg róla, hiszen legfrissebb fotóin is elképesztően fiatalos és elbűvölő.
Játszott már hősszerelmest, középkori lovagot és II. világháborús pilótát is az angol színész, Callum Turner. Célja pedig egyértelműen az, hogy ő legyen a hollywoodi filmezés megkerülhetetlen alakja. Nos, jó úton jár: jelenleg hat filmje és sorozata vár arra, hogy bemutassák, pedig szó szerint a semmiből vált világhírű szívtipróvá, stílusikonná - é
Az ügyvéd a Válasz Online-nak adott interjúban beszélt döntésének hátteréről. Tisztázta, hogy nem a Magyar Péterhez fűződő rokonság miatt került a Tisza Párthoz, és a barátságuk sem játszott szerepet abban, hogy miniszterjelölt lett.
A TikTokon terjedő egészségtippek és a mesterséges intelligencia magabiztos, de sokszor pontatlan válaszai között egyre nehezebb eligazodni a fiataloknak. A Detekto új online kurzusai segítenek felismerni a félrevezető tartalmakat, és tudatosabban használni az MI-eszközöket.
Ha megelégeltük, hogy Horvátországban elszálltak az árak, a spanyol vagy görög tengerpartokat pedig egyébként is drágának találjuk, próbáljuk ki Agadirt. Ez Marokkó egyik legnépszerűbb tengerparti úti célja, amely egész évben napfényes időjárásával, hosszú homokos strandjaival és nyugodt atmoszférájával vonzza az utazókat. A város különlegessége, h
A puffadás sokaknál szinte mindennapos probléma: feszül a has, kellemetlen a közérzet, estére pedig úgy érezzük, mintha felfúvódtunk volna. De meddig számít normálisnak, és mikortól érdemes jobban utána járni a puffadás okának?
Természetesnek veszed, hogy van, mert az intimegyensúly észrevétlenül "működik". Egészen addig, amíg valami miatt "megbillen". Nem kell hozzá nagy dolog: elég egy kicsi változás, és máris oda a komfortérzeted.
Esik a Magyar Telekom a ma reggeli kereskedésben, a társaság papírjai ma már osztalék nélkül forognak. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.
Bangó Sándor, a Szőlő utcai javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja közösségi oldalán bejelentette, hogy bement az ügyészségre vallomást tenni az ügy kapcsán.
A Szociális- és Családügyi Minisztériumban külön államtitkár felel majd a gyermekjogi és gyermekvédelmi ügyekért. A posztot Gyurkó Szilvia töltheti be.
Stanley Tucci visszatér, hogy felfedezze Olaszország rejtett gasztronómiai történeteit, regionális rivalizálásait és kevéssé ismert kulináris hagyományait. Népszerű sorozata második évadában Tucci újabb öt régió konyhájának titkait fedezi fel a tőle megszokott szórakoztató stílusban. A „Stanley Tucci: Az olasz konyha nyomában” (Tucci in Italy) máso
Az Atlanti-óceánon kialakult rejtélyes járvány után ismét a figyelem középpontjába került a hantavírus, miután több ember meghalt egy óceánjárón, és további fertőzötteket is azonosítottak.
Ma, május 8-án búcsúztatják a márciusban elhunyt ókortudóst és klasszika-filológust, Ritoók Zsigmondot a Fiumei úton. Egy 2018-ban, az Alibi 20 című antológiájában megjelent írásával búcsúzunk tőle.
2011-ben indult el a magyar sportfinanszírozás elmúlt 15 évének állatorvosi lova és legvitatottabb megoldása, a tao-rendszer. Ennek lényege röviden, hogy egy cég a 9 százalékos társasági adójának egy részét ahelyett, hogy az államnak, a központi költségvetésbe fizetné be, egy sportszervezetnek utalhatja át. Cserébe pedig adókedvezményben részesül.
Az államadósságok nagysága 2005 óta meredeken változott a nagyobb gazdaságok között. Számos ország – köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország – adóssága ma már meghaladja a GDP 100 százalékát.
Németország Mathias Gidselt ünnepli. A Füchse Berlin dán sztárkézilabdázója a Veszprém elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben remekelt, az első meccsem 13, a másodikon 10 gólt szerzett, s a csapata vezére volt. Szerdán a németek – az egygólos hátrányukat ledolgozva – 31-30-ra győztek, majd a büntetődobásokat 4-3-ra nyerték, amikor is az utolsó, dönt
A magok előcsíráztatása gyorsabb és biztonságosabb kelést eredményezhet, de csak ha jól csinálod! Ismerd meg a helyes időzítést, módszereket és a gyakori hibákat, hogy a házikertedben is sikerrel járj.