2026. május 8. péntek

máj. 8
7:33
Leépítések jönnek Centrál Médiacsoportnál (HR Portál)
Van olyan szerkesztőség, ahonnan négy dolgozó távozhat.
máj. 8
7:39
A következő tanévtől megszűnik a neves magyar gimnázium (Blikk)
A szlovák kormány iskolabezárási hulláma és az intézmény-összevonások miatt a magyar tannyelvű középiskolák önállósága került veszélybe. A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban 2026-tól megszűnik a gimnáziumi oktatás, az igazgató pedig attól tart, hogy a magyar intézmények szlovák igazgatás alá rendelése a nemzetiségi oktatás lassú
máj. 8
7:39
A Fradiról döntött az egyik utolsó rendeletében Orbán Viktor: itt a kormányhatározat (Blikk)
Különös kormányhatározat jelent meg csütörtök éjjel a Magyar Közlönyben, amely a Ferencvárosnak az állammal szembeni kötelezettségeit érintheti. A dokumentum alapján az FTC akár fizetési halasztást is kaphat, ha ezt hivatalosan kezdeményezi.
máj. 8
7:39
Elon Musk után már az Anthropic is az űrben keresné az áramot az Ai-hoz (Kripto Akadémia)
Elon Musk máriusban mutatta be grandiózus űrprojektjét, a Terafabot, amelyben Föld körül keringő AI-adatközpontokról és naperőművekről beszélt. Bár voltak, akik csak egyfajta sci-fi látomásként és marketingfogásként értékelték az előadást, most az AI iparág egyik legnagyobb szereplője, a Claude-ot fejlesztő Anthropic is közölte, hogy csatlakozna a
máj. 8
7:39
Különleges ügyletet hajtott végre az EBRD egy sor magánbefektető bevonásával (Portfolio)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) lebonyolította első jelentős kockázatátruházási ügyletét, amelynek célja a magántőke nagyobb arányú bevonása a feltörekvő piacok finanszírozásába, miközben a bank hatékonyabban használja a saját mérlegét - írja a Reuters.
máj. 8
7:39
Legfőbb ügyész: Bárki is próbál vagyont kimenekíteni, az a rossz hírem, hogy nem fog sikerrel járni, visszaszerezzük, ha büntetőeljárás van vagy lesz ellene (444.hu)
Nagy Gábor Bálint Völner Pálról és Balásyról is nyilatkozott, és azt is elmondta, támogatja a csatlakozást az Európai Ügyészséghez.
máj. 8
7:39
Az FBI szerint nem probléma, hogy az igazgató Ka$h feliratú whiskysüvegeket osztogatott ajándékba (444.hu)
Egy, a héten megjelent újságcikk problematizálta az esetet.
máj. 8
7:39
Negyven éve született a szovjet UFO-legenda (Magyar Hírlap)
Megégett kőzetek, furcsa maradványok és vitatott laboreredmények tették legendássá a szovjet korszak egyik leghíresebb UFO-ügyét.
máj. 8
7:39
Magyar résztvevőkkel kezdődik a szezon a motorsport MMA-jában (Racing)
A ralikrossz csúcsa az idén az Európa-bajnokság lesz, a szezon szombaton és vasárnap kezdődik Rigában, kilenc magyarral a rajtrácson.
máj. 8
7:45
Könyvklubot indított a református egyház (Infostart)
Az idei évre öt könyv elolvasását irányozták elő.
máj. 8
7:45
Kiterítette lapjait a Citigroup, nagyszabású célokat tűzött ki a bank (Portfolio)
A Citigroup új, középtávú eredményességi célokat tűzött ki, és nagyszabású részvény-visszavásárlási programot jelentett be csütörtöki befektetői napján. A Jane Fraser vezérigazgató nevéhez fűződő átalakítási program ezzel láthatóan kezd beérni - írja a Reuters.
máj. 8
7:45
Nem gyomos a föld, megmaradt a művelési ágban? Jönnek a határszemlék! (Agroinform)
A törvény értelmében a földet a művelési ágnak megfelelő termeléssel kell hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül megakadályozni a gyomnövények megtelepedését.
máj. 8
7:45
Matolcsy-ügy: Házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le a nyomozók (ATV)
Házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le az ügyészség nyomozói az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületében a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) érintő eljárással összefüggésben csütörtökön - írta meg a 24.hu, amelynek értesüléseit a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megerősítette.
máj. 8
7:45
Csak minden harmadikat ismerik fel időben: ezek a nyelőcsőrák tünetei (Femcafe)
A nyelőcsőrák az egyik legveszélyesebb és leginkább félreismert daganatos megbetegedés, amelynek gyakran csak akkor jelentkeznek az egyértelmű tünetei, amikor a folyamat már előrehaladott stádiumban van. A statisztikák elkeserítőek: a betegeknek csupán mintegy harmadát diagnosztizálják olyan időpontban, amikor a gyógyulás esélyei még kedvezőek, ezé
máj. 8
7:45
Amikor a női test azonnal jelez: a kellemetlen tünetek, amiket hiba a szőnyeg alá söpörni (x) (Glamour)
A hüvelygomba úgy csap le, mint a nyári vihar: hirtelen és váratlanul. Egy pillanat alatt megjelenhet a viszketés, az égő érzés, az irritáció – és vele együtt a rossz közérzet. Nem lehet kérdés, hogy vársz vagy azonnal lépsz.
máj. 8
7:45
Shakespeare felesége ma gendersemleges és poliamor lenne? – Olvass bele Patricia Lockwood regényébe! (Könyves Magazin)
Patricia Lockwood a kortárs amerikai irodalom egyik legprovokatívabb és legmegosztóbb fiatal hangja. Mutatunk egy részletet a popkulturális utalásokkal teli regényéből.
máj. 8
7:45
"Eddig bírtam cérnával, gyomorral, idegekkel." Felállt a PR-szövetség egyik elnökségi tagja a Balásy-interjú utáni reakciójuk miatt (Forbes)
"Megkésett, de legalább gyáva, megalkuvó reakció volt" – indokolja Szántó Balázs a lemondását a Magyar PR Szövetségből.
máj. 8
7:45
Őszinteség vagy illetlenség? Egyáltalán nem mindegy mikor és hogyan nyilvánítasz véleményt (Bien)
Az őszinteség értékes, de nem minden esetben indokolt. Fontos megérteni, hogy a szándék és az időzítés kulcsszerepet játszik az őszinteség és az illetlenség közötti különbségben.
máj. 8
7:47
Minden 50 feletti embernek kötelező lenne ezt fogyasztania, a legjobb megoldás csontritkulás ellen (Glamour)
Az oszteoporózis vagy más néven csontritkulás egy olyan egészségügyi állapot, amely igazán alattomos módon támadhat. Korai stádiumában általában nem okoz semmilyen tünetet, sok embernél csak akkor állapítják meg a betegséget, amikor csonttörés vagy -repedés következik be.
máj. 8
7:51
Meglepetéssel állt elő a McDonald's (Piac és Profit)
A McDonald's amerikai gyorsétteremlánc az elemzők által vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a március végén záródott negyedévben.
máj. 8
7:51
Hankó Balázs apjának lemondását követeli a gyógyszerész kamara (Blikk)
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége közleményben reagált azokra a belső szakmai fórumokon zajló vitákra, amelyek során Hankó Zoltán, a kamara elnökének lemondását követelik a fiának, Hankó Balázsnak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében felmerült érintettsége miatt. A közlemény szerint Hankó Zoltán nem tervezi a lemondását, és a konfliktust k
máj. 8
7:51
Kemény lobbira készülnek az amerikai bankok: kihasználnák, hogy még a republikánusoké a gyeplő (Portfolio)
Az amerikai nagybankok újabb offenzívára készülnek a tőkekövetelmények enyhítéséért: a novemberi félidős választások előtt szeretnék elérni, hogy a Fed tovább csökkentse a hitelkártya-keretekre és a rendszerszinten fontos bankokra vonatkozó tőketerheket - írja a Reuters.
máj. 8
7:51
Újabb hullám jön: teljes gőzzel beindul a zivatarszezon (ATV)
Végre több helyen is megnyíltak az égi csapok, a zivatarok kialakulásának esélyei kedvezőek lesznek.
máj. 8
7:51
Kvíz: túlélte, mégis meghalt. Kitalálod a Tények legendás egysorosait? (Player)
29 év után véget ér a Tv2 hírműsora, a Tények. A műsor, amely nemcsak arról volt emlékezetes, hogy hosszabb helyreigazítást kellett volna közölniük, mint a műsoridő, vagy hogy a hírolvasók elmondták, kire fognak szavazni a választáson, hanem a legendás egysorosokról is, amelyek általában emlékezetesebbek voltak, mint maga a hír. Úgy is mondhatnánk,
máj. 8
7:51
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész: Bárki is próbál vagy próbált vagyont kimenekíteni, nem fog sikerrel járni, visszaszerezzük (SzMo)
A legfőbb ügyész egy interjúban beszélt a választás után felgyorsult nyomozásokról. Szerinte a rezsimváltás légköre segíti a hatóságok munkáját, mert az emberek beszédesebbé váltak.
máj. 8
7:51
Donald Trump ultimátumot adott az EU-nak, súlyos vámok jöhetnek július 4-e után (SzMo)
Az amerikai elnök a közösségi médiában jelentette be, hogy az Európai Uniónak július 4-ig kell jóváhagynia a tavalyi kereskedelmi megállapodást. Ellenkező esetben az EU-ból érkező árukra "azonnal, sokkal magasabb" vámok jönnek, ami különösen az autóipart érintené érzékenyen.
máj. 8
7:51
Kávézás mellé kínálhat izgalmat a Szerencsejáték Zrt. (Magyar Hírlap)
Új, háromtagú sorsjegycsalád érkezik május 8-án a lottózókba.
máj. 8
7:51
Certina DS-2 – Női és férfi órák retró hangulatban (Kronometer)
A Certina általában a búvár kategóriában hoz vissza régi órákat, de a DS-2 jól mutatja, hogy nem csak ott tudnak egyedit alkotni. Vannak órák, amik mögött olyan történet áll, ami
máj. 8
7:51
Németország szigorít a kriptoadózáson: Mik az alternatívák? (BitcoinBázis)
Németországban hamarosan alapjaiban változhat meg a kriptovaluták adózása. A kormány ugyanis a 2027-es költségvetési csomag részeként olyan módosításokat készíthet elő, amelyek megszüntetnék az egyik legnagyobb vonzerőt jelentő szabályt, az egy évnél hosszabb ideig tartott kriptoeszközök adómentes értékesítését. A lépés nemcsak a német befektetőket
máj. 8
7:51
Új korszak jöhet az egészségügyben? Lemondott az országos kórházi főigazgató, ezzel indokolta a döntését (naphire.hu)
Váratlan bejelentést tett Révész János: lemondott az országos kórházi főigazgatói posztról. A döntését a közelgő kormányzati változásokkal indokolta.
máj. 8
7:51
Újraindul az Írómozi – Vendégünk A tanú című filmmel: Terék Anna (Litera)
Május 14-én a Három Hollóban újraindul a Litera filmklubja, az Írómozi, melyen  májustól novemberig öt női szerző lesz a vendégünk, öt magyar filmmel. Első meghívottunk Terék Anna, aki Bacsó Péter A tanú című klasszikusát választotta. A film cenzúrázatlan, felújított változatát vetítjük, a beszélgetést Szekeres Dóra vezeti.
máj. 8
7:57
Visszapattant a fontos határról a forint – ennyiért adják az eurót péntek reggel (Privátbankár)
Elfogyott a lendület a hét végére?
máj. 8
7:57
Itt a legfőbb ügyész nyilatkozata Zsolti bácsiról! (Blikk)
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész hosszú interjúban számolt be a tevékenységéről, arról, hogy lemond-e Magyar Péter felszólítására, de szóba kerültek kényesebb témák is, így például az állítólag Dubajba menekített Ferrarik esete vagy éppen a Szőlő utcai ügy. A vádhatóság vezetője azt is elmondta, mit lehet tudni "Zsolti bácsiról", az állítólagos ped
máj. 8
7:57
Most jött: a Szőlő utcai botrány koronatanúja az ügyészségen megnevezte Zsolti bácsit (Blikk)
A Szőlő utcai Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja azt állítja, már az ügyészségen is elmondta, ki lehet a "Zsolti bácsi" néven emlegetett személy.
máj. 8
7:57
Tarrósy István: milliók életét kockáztatja egy döntés, humanitárius katasztrófa fenyeget Afrikában (Infostart)
Milliók életét követelheti Afrikában az évtized végéig a nemzetközi segélyek megkurtítása és a helyi konfliktusok miatti elakadása. A humanitárius katasztrófa elkerüléséhez a következő években a nagyhatalmak beavatkozása mellett regionális összefogásra is szükség van – erről beszélt a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányo
máj. 8
7:57
Bekerült az Európai Bankfelügyeleti Hatóság igazgatótanácsába az MNB alelnöke (Portfolio)
Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) új igazgatótanácsi tagjának választotta Sipos-Tompa Leventét, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnökét - közölte az MNB.
máj. 8
7:57
A csúcsdöntés után gyengén nyitott a forint, így áll most a főbb devizákkal szemben (Pénzcentrum)
Gyengült a forint pénteken reggel a főbb devizákkal szemben a csütörtök esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
máj. 8
7:57
Súlyos árat fizetnek a magyar háztulajdonosok, milliókat veszítenek azok, akik nem figyeltek erre az apró részletre, szakértő figyelmeztet (Promotions)
Egyetlen apró hiba is elég a totális vagyonvesztéshez.
máj. 8
7:57
Iratokat foglaltak le az MNB-üggyel összefüggésben az Állami Számvevőszéknél (Demokrata)
Házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le az Állami Számvevőszék épületében.
máj. 8
7:57
Román kormányválság: a reformer pártok összehangolják politikai lépéseiket (Demokrata)
A szociáldemokraták április közepén vonták meg a bizalmat Ilie Bolojantól.
máj. 8
7:57
Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi kamara: pozitív irányba fordult az üzleti hangulat a választások után (Gyártástrend)
A korrupció visszaszorításában jelentős előrelépést várnak a szereplők.
máj. 8
7:57
Kert Attila lehet, hogy pályázni fog az új közmédia élére (Médiapiac)
A mesterséges intelligencia már most átalakítja az újságírást, de nem váltja ki azt, ami a szakma lényege: a terepmunkát, az információszerzést és az eredeti tartalom előállítását – erről beszélt Kert Attila, az Euronews budapesti irodájának vezetője a Spirit FM eMI és más című műsorában. Szóba került a magyar közmédia is.
máj. 8
7:57
2,5 milliárdos ügy miatt vették őrizetbe az MNV volt főigazgatóját (Kontroll.hu)
Nyomkövetőt helyezhetnek az MNV volt elnökére, akit hűtlen kezelés miatt vettek őrizetbe. Az ügyészség szerint egy állami tulajdonú cég úgy adott 2014-ben 8,15 millió eurós kölcsönt egy romániai naperőmű-projektre, hogy sem megfelelő kockázatelemzés, sem hitelképességi vizsgálat nem készült, a beruházás pedig végül meg sem valósult.
máj. 8
8:03
Nézze csak, mi történt a forinttal péntek reggel! (Menedzsment Fórum)
Nem tarthatott örökké az erősödés.
máj. 8
8:03
Bécsben terjeszkedik a Just Creative (MMonline)
Több éves előkészítés, számos sikeres nemzetközi projekt és professzionálisan levezényelt esemény után a Just Creative kommunikációs ügynökség átlépte az országhatárt: bejelentették rendszeres bécsi jelenlétüket. A lépés nem csupán egy új pont a térképen, hanem egy tudatosan felépített stratégiai válasz a közép-európai piac változó igényeire. A bud
máj. 8
8:09
Volt ugyan patkányméreg a bébiételben, de "kevés" (Infostart)
A toxikológiai vizsgálat szerint nem volt életveszélyes az ausztriai Burgenland tartományban lefoglalt Hipp-bébiételben talált 15 mikrogramm patkányméregdózis – közölte csütörtökön a kismartoni ügyészség az APA osztrák hírügynökség megkeresésére.
máj. 8
8:09
Gyávának és megalkuvónak nevezte az Mprsz Balásy-reakcióját, távozik az elnökségből Szántó Balázs (Kreatív Online)
„Nem nekem kellene lemondanom, maradnom viszont felesleges” – írta a közösségi oldalakon is megosztott lemondólevelében a kommunikációs szakember.
máj. 8
8:09
A kétharmados többség sem jogosít fel pártot az Alaptörvény megsértésére (Gondola)
Az országgyűlési választás lehetséges hatásaival is foglalkozott május 7-ei, Budapesten tartott ülésén a Százak Tanácsa.
máj. 8
8:09
Új sorsjegy a kávé és süti szerelmeseinek a Szerencsejáték Zrt-től (ProfitLine)
Új, háromtagú sorsjegycsalád érkezik május 8-án a lottózókba. Az 1500 forintos Kávé és Süti sorsjegyek, valamint a 3000 forintos Kávézó a baráti találkozók ismerős hangulatát idézik, miközben izgalmas játékokat és akár 150 millió forintos főnyereményt is kínálhatnak a játékosoknak.
máj. 8
8:09
Törley Katalin: Magyar Péter mindeddig adós maradt a bátor civilek felé tett köszönettel (444.hu)
A Tanítanék Mozgalom alapítója és arca hiányol egy fontos gesztust, a köszönetet azoknak a szervezeteknek és civileknek, akik "sok év munkájával és küzdelmével ásták alá a Fidesz aljas rendszerét".

Keresés