A NAV portálján közölt új szabályozás a közös magas prioritású termékek (úgynevezett CHP-termékek), illetve más elektronikus alkatrészekre vonatkozik. Ezek vámtarifaszám és árumegnevezés szerint szerepelnek az Oroszországgal és a Belarusszal szemben elrendelt szankciók mellékleteiben.
A fogköztisztító kefe (interdentális kefe) feje kicsi, a nyéllel többnyire 90 fokos szöget zár be, de lehet azzal folytatólagos irányú is, többféle változatban kapható. De valóban szükség van rá a mindennapi fogápoláshoz vagy csak bizonyos esetekben ajánlott alkalmazni?
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a nyári utazási szezon előtt idén is felhívja a figyelmet arra, hogy a körültekintő tervezés és a tudatos döntéshozatal kulcsfontosságú a kellemetlen meglepetések elkerüléséhez. A versenyhatóság az elmúlt időszakban több jelentős ügyben is fellépett az utazási és online szállásfoglalási piacon észlelt tisztességtele
Lezárult az "Év Talaja" pályázat jelentkezési időszaka. A kezdeményezés nemcsak a talaj fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a lábunk alatt rejlő világ történeteket mesél – mindannyiunknak.
Nicole Kidman ragyogó és fiatalos megjelenése évek óta a találgatások kereszttüzében áll, sokan ugyanis nem hiszik el, hogy csupán az egészséges életmódnak köszönheti külsejét. A Reggeliben Dr. Kovács András plasztikai sebész segítségével járták körbe a színésznő titkait, a botox-kísérleteitől kezdve egészen a gyanús fülcimpájáig.
Csütörtök reggel kezdődött, és napokra leáll az MVM online ügyintézése, a számláinkat sem tudjuk befizetni. A szolgáltató a felületein rendszerkarbantartással indokolta a többnapos kiesést.
Nemzetközi workshopok, pitch fórumok, forgatókönyvíró pályázatok és filmfesztiválok felhívásai is szerepelnek friss pályázati körképünkben. Összeállításunk a magyar filmszakma résztvevői számára.
A bankok kommunikációjának folyton ismétlődő toposzai azok a váratlan helyzetek, amelyek megoldására különböző gyorskölcsönökkel siet a pénzintézet. Azonban Pintye László, a BÁV Zrt. vezérigazgatója szerint ezek sokszor csak a nevükben gyorsak, szemben a zálogkölcsönzés intézményével, amely bár az elmúlt évtizedekben a köztudatban háttérbe szorult,
Kylie Jenner és Timothée Chalamet nemcsak a vörös szőnyegen, hanem a sportpályán is stílusikonná váltak. A sztárpár legutóbbi randija egy meccsen volt, ahol megjelenésük ismét bebizonyította, hogy a divat és a sport tökéletesen megfér egymás mellett - ők pedig mesterien keverik a kettőt.
Újra fellángolta az extraprofitadó körüli politikai vita Franciaországban a TotalEnergies 5,8 milliárd eurós negyedéves nyeresége miatt, amelyben a baloldaltól a szélsőjobbig szinte minden párt az energiacégek extra megadóztatását követeli. A korábbi francia kísérletek azonban kudarcosnak bizonyultak: a 2022-es szolidaritási hozzájárulás a vártnál
A Nemzeti Kulturális Alap titkos kollégiumában gyakorlatilag kampánycélokra osztottak pénzt. Mindeközben az NKA egyre kevésbé látta el azokat a feladatokat, melyekre eredetileg létrejött. Hankó Balázsból bűnbak lehet, de ez a történet jóval az ő színre lépése előtt kezdődött.
Egy friss elemzés szerint a teázás kis mértékben, de kimutathatóan jót tesz a csontoknak. A kutatók szerint ez "kis lépés lehet az erősebb csontok felé" a menopauza után.
A díszkertek kialakítása általában hosszú távú befektetés, amelynek eredménye csak évek múltán teljesedik ki. Ugyanakkor a kerttulajdonosok részéről egyre nagyobb az igény az azonnali látványra és a gyorsan záródó növényállományra.
Többmilliós szja-visszaigénylések akadtak fenn a NAV szűrőjén: a hivatal olyan eseteket tárt fel, ahol utólag bejelentett, jelentős munkabérekre alapozták az igényléseket, miközben nem végeztek valódi gazdasági tevékenységet. Az ellenőrzések után a NAV a jogosulatlan összegeket visszatartotta, és adókülönbözetet is megállapított. Magyarul: büntetet
Az olajárak csütörtökön tovább estek, a Brent újra 100 dollárt közelíti, miután erősödtek a remények egy amerikai–iráni megállapodásra, amely a Hormuzi-szoros fokozatos újranyitását eredményezheti. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizga
Bóna Szabolcs szerint szakmai alapon működő, politikamentes és szolgáltató szemléletű agrárkamarára van szükség. A leendő Tisza-kormány agrár- és élelmiszergazdasági miniszterjelöltje Papp Zsolt lemondására reagált, és több változtatást is szükségesnek nevezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál.
A holland KLM légitársaság munkatársát Amszterdamban különítették el, miután azon a járaton dolgozott, amelyről egy fertőzött utast szállítottak le. A járvány egy holland óceánjáró hajóról indult, a WHO eddig hét esetről és három halálos áldozatról tud.
A könyvsorozat adaptációja még a karácsonyi premier előtt megkapta a zöld lámpát a folytatásra. A készítők a lendület fenntartásával indokolták a lépést, és egy új társ-showrunnert is kineveztek.
Az ukrán vezetés újabb kedvező fejleményként tekint arra, hogy Magyarország visszaadta az Oscsadbank korábban zárolt pénzeszközeit és értékeit. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszólalása után Andrij Szibiha külügyminiszter is reagált az ügyre, és nyilatkozatában már a várhatóan felálló új magyar kormány külpolitikai irányvonalára is utalt. Az uk
Riasztó látványt nyújt a Duna és környéke: az aszályos időjárás miatt a folyó vízszintje drámai módon visszahúzódott, Esztergomnál pedig már a Kis-Duna medrének alja is látszik. Az aggasztóan alacsony vízállás miatt Neszmélynél a kompközlekedés is leállt, Budapesten pedig ismét felbukkant a baljóslatú Ínség-szikla. A szakemberek az egész országban
Pozitív irányba fordult a magyarországi vállalatok üzleti hangulata az áprilisi parlamenti választás után – hangsúlyozta Keszte Róbert, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke Budapesten, a kamara 2026. első félévi üzleti jelentését bemutató rendezvényen.
Eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően zajlott le a 2026-os országgyűlési választás – értékelt Sasvári Róbert, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke és Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke az Országgyűlésnek szerdán benyújtott beszámolójában. Az NVI elnöke négy egyéni választókerület beosztásának meg
Vészhelyzet lesz a nyáron Budapest főtájépítésze szerint, s elsősorban a meglévő fák megmentésére kellene koncentrálni - az év elején ültetett fiatal fák ugyanis óriási veszélyben vannak, a gyökérzetük még nem indult meg a talajvíz felé. Ugyanakkor Karácsony Gergely arról tájékoztatott, hogy a FŐKERT új faültetési rendszerével olyan szerkezeti tala
A versenytilalmi megállapodás célja, hogy a munkavállaló ellenérték fizetése fejében a munkaviszony megszűnését követően meghatározott ideig ne jelentsen konkurenciát a munkáltatónak. Mi a következménye, ha az egyik fél megszegi ezt? Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon.
Skóciában és Walesben parlamenti, Angliában tanácsi választásokat tartanak csütörtökön. Gálik Zoltán az InfoRádióban azt mondta, egyes előrejelzések szerint akár 2000 képviselői mandátumot is veszíthet a Munkáspárt, aminek komoly következményei lehetnek Keir Starmerre nézve is. A Budapesti Corvinus Egyetem docense beszélt arról is, milyen esélyei l
Palkovics László volt ipari és technológiai miniszter megerősítette, hogy a kormányüléseken többször is napirendre kerültek az akkumulátorgyárak szennyezésével kapcsolatos ügyek, miközben a Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbra is azt állítja, hogy ez nem mond ellent Szijjártó Péter korábbi nyilatkozatának – tudósított a Telex.
Az AI térnyerése kényszerítő erejű kérdést vet fel minden szervezet számára: javítjuk a munkavégzést, vagy csendben felszámoljuk a munkakörök egyes részeit anélkül, hogy megterveznénk a folytatást? Kevin Oakes, az Institute for Corporate Productivity (i4cp) vezérigazgatója szerint a HR-nek most kell a támogató funkcióból a munkafolyamatok valódi ép
A volt miniszter a 24.hu podcastjében beszélt a kormányzása alatti legvitatottabb ügyekről. Az akkumulátorgyárak környezetszennyezései kapcsán elismerte, hogy történhetnek technológiai hibák, de szerinte a hatóságok az ő minisztersége alatt megfelelően jártak el.
Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó ár
Egyre kiélezettebb a küzdelem az Éttermek csatájában, ahol minden rossz mozdulat és döntés számít. A legnagyobb nyomás a konyhafőnökökön van, akik mögött bár ott áll a csapat, ha rosszul teljesít bármelyik versenyző, azt rajta is leverhetik. Akad olyan versenyző, aki meglátja ebben a taktikát?
A 2026. május 13-a és május 17-e között megrendezésre kerülő 47. Magyar Kerékpáros Körverseny 1. szakasza (Gyula-Békéscsaba) Békés vármegyét a 2. szakasza Bács-Kiskun (Szarvas-Paks) vármegyét is érinti. A Tour de Hongrie kerékpárverseny idején 2026. május 13-án és 14-én számos autóbuszjárat módosított időpontban indul, terelt útvonalon, megnövekede
Ha gyakran elkésel, lehet, hogy nem a lustaság vagy a tiszteletlenség az oka, hanem az agy természetes működése. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan lehet felülírni ezt a jelenséget.