Hogyan kapcsolódik össze a felelősségvállalás, a fenntarthatóság a mindennapi vezetői működésben? Hogyan lehet a szervezetet a felelős vezetés irányába terelni, és a változások közepette ott tartani. Herbert Pratter, osztrák üzleti vezető és tanácsadó a Corvinus Egyetem GellértGreen talks keretében tartott előadást. Ennek apropóján kérdeztük.
Csütörtök reggel tovább gyengült a dollár a devizapiacokon az iráni béketárgyalások fejleményeinek hírére. A forint látványosan erősödött, a zlotyval szemben is két és fél éves csúcs közelébe húzott, míg az euróval szemben is újra rég nem látott erőt mutat a magyar deviza. Ez jól mutatja, hogy a mozgásban a nemzetközi dollárgyengülés mellett a Tisz
Május 28-án érkezik az RTL+ Premium felületére a Birodalom, a többszörös díjnyertes A Király alkotóinak új fikciós sorozata, amely a kilencvenes évek felnőttfilmes világából merít inspirációt, de nem a kulisszák mögötti szenzációra, hanem az emberi sorsokra és döntésekre fókuszál.
A Shell első negyedéves korrigált nettó eredménye 24 százalékkal 6,92 milliárd dollárra ugrott, jócskán felülmúlva az elemzői várakozásokat. A londoni székhelyű olajipari óriás eredményét az iráni háború nyomán megemelkedett olaj- és gázárak, valamint a piaci volatilitást kihasználó kereskedési üzletág húzta felfelé - tudósított a Bloomberg.
Péntek reggel érkezik az áprilisi inflációs adat, ami továbbra is visszafogott áremelkedési ütemet mutathat. Közben viszont szinte mindenki tudja, hogy néhány hónapon belül magasabb áremelkedés közeleg, hiszen az iráni háború hatásai csak most fognak megjelenni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára a kulcskérdés továbbra is az lehet, hogy az infláci
Barabás Évi a Fókusz vezetése mellett újra a Reggeliben – a népszerű műsorvezetőt ismét láthatják hétköznap reggelenként az Rtl nézői, ahogy a Fókuszban betöltött szerepe sem változik. Ismerős, mégis új szerepkörben láthatják a nézők Barabás Évit: a Fókusz meghatározó arca visszatér az Rtl népszerű reggeli műsorába, a Reggelibe, ahol ismét műsorv
A politikus szerint nem megszüntetni kellene a TV2 műsorát, hanem olyan blokkal indítani minden nap, amelyben bocsánatot érnek a néptől a hazugságokért. Arról is beszámolt, hogyan járatták le őt a műsorban.
Spanyolország uralja az EU salátapiacát, több mint 50%-os részesedéssel. 2025-ben 499 millió kg-ot exportált. A piac nőtt, de lassabban, Hollandia és Olaszország követi a rangsorban.
Salvador Dalí ritkán látható alkotásaihoz, Londonhoz, a világ legfontosabb szövetgyárához, és a Szépművészetihez is köze van a különleges eseménynek, amit a Galamb szabóság hozott létre.
Az arcjóga egyre népszerűbb, és sokan állítják, hogy természetes módon javítja az arcbőr megjelenését. De vajon tényleg működik? Kipróbáltam, és megosztom a tapasztalataimat.
Barabás Évi a Fókusz vezetése mellett újra a Reggeliben – a népszerű műsorvezetőt ismét láthatják hétköznap reggelenként az RTL nézői, ahogy a Fókuszban betöltött szerepe sem változik.
Május 6-án Baranyában és Tolnában öntöztek elsőként a záporok, zivatarok. Szigetváron esett a legtöbb, 24 milliméter. Ennyi csapadék sehol nem hullott az országban egész április folyamán - írta meg az Időkép.hu.
A memória- és tárhelypiaci árrobbanása, a szállítási idő kitolódása, valamint a felhőalapú infrastruktúrák térnyerése alapjaiban írja át a hazai IT-döntéshozatal logikáját. A cégek egyre inkább a hibrid modellek és a költségoptimalizált architektúrák felé kényszerülnek. A Portfolio-nak adott interjúban Tóth István, a Magyar Telekom Cloud kompetenci
2026. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 10,6 százalékkal, naptárhatástól és húsvéthatástól megtisztítva 8,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 20,6 százalékkal bő
Míg a specializált szaküzletek jelesre vizsgáztak tudatosságból, a hagyományos konyhák mentes próbálkozásai gyakran súlyos higiéniai és tájékoztatási kockázatokat rejtenek.
Komoly átalakulás jöhet a TV2 háza táján: megszűnik a Tények, és a Napló jövője is bizonytalanná vált. A csatorna vezetése szerint a hírműsorok teljes megújítására van szükség, miközben leépítések és további személyi változások is várhatók.
Körülbelül két hónappal azután, hogy Robert Francis Prevost bíborost, a chicagói származású papot megválasztották pápának, érdekes történet bontakozott ki egy egyszerű banki ügyintézés kapcsán. Tom McCarthy tiszteletes, a pápa közeli barátja mesélte el a történetet egy katolikus összejövetelen az illinois-i Naperville-ben.
Az Oktatási Hivatal csütörtökön, egy nappal a szerdai vizsga után tette közzé a középszintű történelemérettségi hivatalos megoldásait. Az idei írásbeli vizsga feladatsorában változatos témák szerepeltek, amelyek mind a diákok tudásának széles körű alkalmazását igényelték.
Hayden Panettiere 36 évesen elárulta, hogy már fiatal kora óta vonzódik a nőkhöz, de korábban félt a nyilvánosság véleményétől és a szakmai csapatának reakciójától. Úgy érezte, sosem volt itt a "megfelelő idő" az őszinteségre, és tartott tőle, hogy úgy tűnik majd, mintha csak egy divathullámot követne azzal, hogy biszexuálisnak vallja magát.
Ha neked is eleged van abból, hogy a kóbor macskák rendszeresen tönkreteszik a virágágyásaidat és a veteményesedet, akkor mindenképp érdemes kipróbálni ezt a természetes módszert, amely segítségével távol tarthatod a betolakodókat és a kéretlen látogatókat a kertedtől.
A K&H zöld hitelállománya 2025-ben meghaladta a 200 milliárd forintot, miközben a pénzintézet piaci részesedése a zöld finanszírozásban túllépte a 20 százalékot – az MNB zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjának módszertana alapján – derül ki a bank napokban közzétett, 2025-ös K&H riport a társadalom felé című kiadványából. A bank a lakossági és
Az elképesztő első mérkőzés után a gólfesztivál ugyan elmaradt, de így is szolgáltat beszédtémát a Bayern München–PSG labdarúgó-Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágója. A találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, így a BL-címvédő párizsiak 6-5-ös összesítéssel jutottak a budapesti döntőbe, ahol az Arsenal lesz az ellenfelük. Az összecsapás után visz
Jelentős összeget juttat vissza a Magyar Telekom a részvényeseknek osztalék formájában, viszont már csak ma lehet megvenni osztalékért a papírokat. A tegnapi záróáfolyamon számolt osztalékhozam meghaladja a 6 százalékot.
Évariste Vital Luminais alkotásán első pillantásra szinte idilli jelenet tárul elénk: két fiatal férfi fekszik egy csónakban, lassan sodródva egy folyón, puha takarók és párnák között. A kép nyugalmat áraszt, mintha egy csendes utazás vagy vallásos zarándoklat részlete lenne. A valóság azonban sokkal sötétebb ennél.
A HVG értesülése szerint az egykori igazgató áldozatai egyaránt említettek egy fekete bőrkanapét amikor arról vallottak, mit művelt velük Juhász Péter Pál.
Mintegy 50 milliárd forintot költött saját forrásból szállodái megújítására a Danubius Hotels Zrt. A külföldi tulajdonban lévő cégcsoport nem vett részt abban az állami programban, amelynek során Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels 18 milliárd forintot nyert el. A Danubius Hotels a magyar szállodapiac meghatározó szereplője: Buda
Kína legújabb ötéves terve egyre komolyabb kihívást jelent az európai ipar számára. Peking a hagyományos ágazatok modernizálása mellett a csúcstechnológiák terén is felzárkózna. Mindeközben az Európai Unió külkereskedelmi hiánya tovább növekszik, és az elipartalanodás réme fenyeget – jelentette a Bloomberg. Eközben Belgium azt kéri – Franciaország
A német sajtó egy része úgy érzi, igazságtalanság történt a Bayernnel, de az általános vélemény szerint a PSG megérdemelten jutott a BL-döntőbe a müncheni elődöntő-visszavágón. A kulcs Luis Enrique csapatának védekezése volt.
Szintén nagyot mentek a tengerentúli piacok. Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcsra emelkedett, amit a közel-keleti konfliktus rendeződésére utaló jelek mellett, az Advanced Micro Devices erős eredményei ralit indítottak el a chipgyártók és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények körében. Az AMD közel 19%-kal ugrott rekor