Minden év májusának első keddje a divaté, jobban mondva a Met-gála ikonikus lépcsőié, ahol egymás után vonulnak fel a sztárok, méghozzá a legkülönlegesebb kreációkban. Az idei téma ráadásul könnyen és szabadon értelmezhető volt. Lássuk azokat a darabokat, melyekben a legjobb érzés elmerülni.
A humorista legújabb videójában gúnyolta ki a Fidesz "szeretetre épülő" kampányát. Szerinte a szeretet valójában a hatalomra és a pénzre vonatkozott, aminek elvesztése most pánikot okoz.
Légkörrel rendelkező kis égitestet fedeztek fel japán csillagászok a Naprendszerünk legtávolabbi zugában, a Neptunuszon is túl lévő Kuiper-övben – számoltak be róla a Nature Astronomy folyóiratban megjelent tanulmány szerzői.
A rántott hús a magyar konyha örök kedvence, de valljuk be, a klasszikus változat nem éppen diétás vagy szívbarát fogás. Szerencsére egy kis kreativitással és néhány apró trükkel ugyanolyan ropogós, ízletes lehet a végeredmény – csak éppen sokkal egészségesebb! Mutatjuk, hogyan reformáld meg a panírt, milyen sütési technikákat érdemes kipróbálni, é
Minél idősebbek vagyunk, annál inkább számít, mit és hogyan eszünk. Negyven éves kor felett a rendszertelen étkezések, a gyors diéták vagy a túl sok feldolgozott étel már jobban megterheli a
A Hormuzi-szorosban zajló iráni dróntámadások és blokád miatt a Brent olaj ára megközelítette a 120 dollárt, ami világszerte felerősítette az inflációs félelmeket.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint márciusban az elemzői várakozásokban szereplő 60,9 milliárd dollár helyett 60,3 milliárd dollárra emelkedett ez a mutató.
Martin Sander, az igazgatótanács értékesítésért, marketingért és értékesítés utáni szolgáltatásokért felelős tagja elmondta: "Az új generációt a "True Volkswagen" jegyében alkottuk meg: tevékenységünk középpontjába mindvégig ügyfeleink igényeit helyeztük, hogy minden fejlesztésünk az Önök kényelmét és előnyét szolgálja. A tekintélyes hatótávolsá
Egy új, átfogó tudományos tanulmány több mint ötven évnyi kutatási anyag alapján térképezte fel a mélytengeri bányászat várható hatásait az óceánok egyedülálló élővilágára. Az eredmények vegyesek: egyes élőhelyeken évtizedekig tartó károkra kell számítani, míg más területekről még mindig túl keveset tudunk - írja a Phys.org
Távozik posztjáról Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztője – írja közleményében az Indamedia. Fekete-Szalóky nevéhez köthető a lap fideszes hatalomátvétele, egy hangfelvétel, amelyben elismeri, hogy Mészáros Lőrinctől kapják a pénzüket, valamint az AI-val készült, Tiszának titulált adóterv.
A Határtalan történet című műalkotás új kövének avatásával, felolvasással, vetítéssel, kerekasztal-beszélgetéssel és a Korossy Kvartett előadásával ünnepelte Krasznahorkai László Nobel-díjas írót a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden Budapesten.
A főváros kész tárgyalni az új kormánnyal annak érdekében, hogy radikálisan csökkentsék az óriásplakátok számát Budapesten - írta Karácsony Gergely főpolgármester kedden Facebook-oldalán.
Bár első ránézésre stabilizálódott a helyzet, a háttérben egyre nagyobb különbségek alakulnak ki a közép- és kelet-európai gazdaságok között. A Coface friss elemzése szerint 2025-ben összesen 46 161 fizetésképtelenségi eljárás indult a régióban, ami gyakorlatilag stagnálást jelent az előző évhez képest.
Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter stratégiai nyugalomra és kiszámíthatóságra szólította fel a kórházak vezetőit és dolgozóit a kormányváltás kapcsán. Hangsúlyozta, hogy a betegellátás folyamatossága, az intézmények stabilitása és a dolgozók biztonsága elsődleges szempont marad.
Sokunkban megfogalmazódik az a gondolat, hogy visszautaznánk az időben, és ott állva önmagunk mellett, bölcsességgel teli tanácsokat súgnánk akkor még naiv fülünkbe.
Lezárult a Kárpát-medencei nagyragadozók megfigyelése, 2 millió órányi vadkamerás felvétel és több száz megvédett haszonállat a hároméves program mérlege.
Van egy kicsi, könnyen félreértelmezhető változás a mindennapokban, amely sokkal többet árulhat el az egészségről, mint elsőre gondolnánk. Nem a feledékenység az egyetlen korai figyelmeztető jel a demenciára – a test néha egészen meglepő módon próbál üzenni, még jóval azelőtt, hogy komolyabb tünetek jelentkeznének.
Az Operaház főigazgatója szerint egy férfi az autójában egyedül ülő 12 éves lányát támadta meg szóban. A gyerek éppen egy iskolai vizsgára tartott, amikor az inzultus érte.
Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter stratégiai nyugalomra és kiszámíthatóságra szólította fel a kórházak vezetőit és dolgozóit a kormányváltás kapcsán. Hangsúlyozta, hogy a betegellátás folyamatossága, az intézmények stabilitása és a dolgozók biztonsága elsődleges szempont marad.
A Mastercard ma bejelentette, hogy sikeresen lezajlott az első éles, hitelesített AI ügynök által végrehajtott tranzakció az OTP Bank közreműködésével, bemutatva, hogyan valósítható meg az AI-alapú kereskedelem biztonságos és felelős módon.
Petényi Mirkó, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ vezetője egy Facebook-posztban írta le a tapasztalatait. Példaként említette, hogy egy PR-cikk ára a New Land–Lounge rendszerén keresztül a négyszeresére nőtt.
Egy holland és német kutatók által készített új tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy évente akár 20 millió tonna zöldséget is be lehetne takarítani a városi kertekben Európa-szerte, ami a térség jelenlegi zöldségfogyasztásának harmada.
Hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt nyomoznak Balásy Gyula cégei ügyében, miközben a NER egyik legfontosabb propagandavállalkozója hétfőn még arról beszélt: közjegyző előtt lemondott minden médiás és kommunikációs cégéről, és azokat térítésmentesen átadná az államnak.
Új, integrált minisztérium felállítását és működésének alapelveit ismertette Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A tárca a kulturális szféra és a társadalmi párbeszéd területeit fogná össze, működését pedig – a bejelentés szerint – a szabadság, az autonómia és az átláthatóság határozná meg.
A feszült helyzet miatt elmaradt a mexikói futam, ezért a hétvégén Olaszországban rendezik a Kumho FIA TCR World Tour szezonnyitóját. Misanó hazai pályának minősül Michelisz Norbi csapatának, a BRC Hyundai N Squadra Corse-nak. A szezonnyitó előtt a magyar pilóta és csapattársa, Mikel Azcona már tesztelt azt Elantra N EV TCR volánjánál a Misano Worl
Az elektromos autók eddig sokak számára elérhetetlennek tűntek, elsősorban az áruk miatt. A Volkswagen most egyértelműen a megfizethetőbb kategóriát célozza meg: bemutatta az ID. Polo nevű új modelljét, amely a márka legolcsóbb városi villanyautójaként érkezik.
A Disney Channelen a május a feje tetejére állt világ és a felhőtlen móka jegyében telik. A hónap rögtön A Galaxis újjáépítésével startol: az idővonal összekuszálódott, így jól ismert hőseinknek egészen szokatlan kihívásokkal kell szembenézniük.A legkisebbeknek is vidámabban indulnak a hétköznapok: az Ovis reggelek alatt Mickey egér játszótere, a V