Kevesebb autót adott el, mégis több pénzt keresett a Ferrari az első negyedévben, az olasz autógyártó a bizonytalan világgazdasági környezetben is meg tudta őrizni kiemelkedő jövedelmezőségét, és továbbra is erős keresletet lát a prémium modelljei iránt. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfoli
Karácsony Gergely ezzel az erős mondattal reagált a kormányközeli milliárdos, Balásy Gyula nagy port kavart interjújára. A főpolgármester szerint a felejtés nem opció, mert a lelkek ellen elkövetett bűnöket fel kell dolgozni.
Az Európai Unió digitális szabályozása új szintre léphet. Miközben Brüsszel hivatalosan továbbra is „ajánlásként” hivatkozik az életkor-ellenőrzési rendszerekre, egyre több jel utal arra, hogy a gyakorlatban sokkal szigorúbb irányba mozdul a politika. A legfrissebb nyilatkozatok szerint már nemcsak a platformok, hanem az anonimitást biztosító eszkö
Egy figyelmetlen Facebook-hirdetés buktatta le azt az adóst, aki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elől próbálta eltüntetni több millió forint értékű autóit. A Borsod vármegyében zajló ügy során a hatóság már korábban lefoglalta a járműveket, és az elszállításukról is értesítette az érintettet. Mire azonban a végrehajtók a helyszínre érkeztek, az autók
A nyugat-balkáni térség két állama is komoly előrelépéseket tett az európai integráció útján, de még mindkét érintett ország előtt nagy kihívások vannak.
Május 4-től Sipos Szabolcs tölti be a Toyota Central Europe Hungary Pr és kommunikációs vezetői pozícióját. A szakember az autóiparba való 2022-es érkezését megelőzően közel 20 éves tapasztalatot szerzett telekommunikációs (Pannon Gsm/Telenor, Vodafone) és banki (K&H Bank) szektorok különböző lakossági és vállalati marketing pozícióiban. Az autóz
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgató-helyettese jogi képviselője útján tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen. A beadvány szerint a támogatásokról szakmai kontroll nélkül, sürgetett eljárásban dönthettek.
Az új Mazda CX-5 úgy kell a magyar importőrnek, mint egy falat kenyér. Az elmúlt évben se a sikeres hatos, se a nálunk igen népszerű CX-5 nem szerepelt az étlapon. - 2026-ban jelentősen növekszik a márka értékesítése a CX-5 érkezésével - mondta el kérdésünkre Együd Tibor márkaigazgató az újdonság nemzetközi menetpróbáján. 2026-ban várhatóan négyszá
A Met-gála nemcsak a divatról szól: 2026-ban a beauty-lookok legalább akkora hangsúlyt kaptak. A "Fashion Is Art" dress code jegyében a sztárok merész sminkekkel, extrahosszú hajjal és csillogó részletekkel vitték új szintre az inspirációt. Bár a Met-gála vörös szőnyeges megjelenései ritkán "hétköznapiak", az idei szépségtrendek meglepően sok ötlet
A zöld átállás jegyében vegyészmérnökök boszorkánykonyhájából egy érdekes műanyag alternatíva látott napvilágot. A kender alapú új bioműanyag nemcsak ellenáll a forrásban lévő víznek, hanem saját méretének akár 1 600 százalékára is képes megnyúlni.
Van, aki eltűnik, és van, aki jelen marad. Bujtor István az utóbbiak közé tartozik: tizenhét évvel a halála után is ott van a nappalikban, a televíziók képernyőjén, a baráti beszélgetések félmondataiban, a nevetésekben, amelyek ugyanazokon a jeleneteken törnek fel újra és újra. Mintha nem múlt volna el semmi, csak átalakult volna emlékezetté. A fel
A foszfor a szervezetünk számára fontos ásványi anyagok közé tartozik. Minden egyes sejtünkben megtalálható szervetlen és szerves foszfátvegyületek formájában, legnagyobb mennyiségben kalcium-foszfátként a csontok szilárdságához szükséges. Túlzott bevitele ugyanakkor egészségi problémákat okozhat, ezért általánosságban a foszforvegyületek étrendi b
Július 24. és augusztus 2. között a Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármasban ismét a kultúráé a főszerep, hiszen immár 35. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye.
Kőcsipkés szegélyű tornyok és pompás veteményeskertek, felújított kastélyok és nosztalgikus ízek: a vidéki élet álomszerű hangulatát idézi meg újdonságaival a Spektrum Home és a Tv Paprika. Ébredő nemesi hajlékok, szépségüket visszanyerő falfestmények, hagyományos receptek alapján készülő elegáns fogások – távoli szakmák mestereinek remekei, amel
A Halley-üstökös törmelékéből származó Eta Aquaridák meteorraj május 5-6. éjjelén tetőzik. A megfigyelést idén egy fényes, fogyó domború Hold nehezíti, ami a hajnali órákban is az égen lesz.
A Böllér-Ker Kft. visszahívta a forgalomból az általuk forgalmazott 250 grammos morzsolt kaporlevelet, és a 220 grammos morzsolt gasztro prémium kaporlevelet, miután határérték feletti növényvédőszer-maradékot mutattak ki.
A Magyar Nemzeti Bank visszavonta a River Factoring Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A felügyelettel együtt nem működő pénzügyi vállalkozás adatszolgáltatásának, főkönyvének és analitikájának összhangját nem biztosította, a szükséges mértékű értékvesztés elszámolását és céltartalék képzését nem igazolta. Vagyoni- és
A Magyar Nemzeti Bank visszavonta a River Factoring Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A felügyelettel együtt nem működő pénzügyi vállalkozás adatszolgáltatásának, főkönyvének és analitikájának összhangját nem biztosította, a szükséges mértékű értékvesztés elszámolását és céltartalék képzését nem igazolta. Vagyoni- és
Május 4. és 29. között országszerte 200 hazai iskolában valósul meg az aktív közlekedést népszerűsítő "Bringázz a suliba!" program – számolt be az InfoRádiónak a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.
A határértéket meghaladó nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több mintás vizespoharát a Tiger Stores Hungary Zrt. A Kínában gyártott termékek Dánián keresztül jutottak el a Flying Tiger üzletekbe – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) mai közleményében.
Ma már mindenki a mesterséges intelligenciáról beszél. Van, aki rajong érte, van, aki tart tőle, és talán a legtöbbünk egyszerre féljük és áldjuk is ezt az új technológiát. A Budapesten, az EconomX szervezte Money Talks konferencián, Tari Annamária klinikai szakpszichológus pontosan erről adott elő: vagyis arról, hogy a "új intelligencia" nemcsak m
Dr. Nemény András, Szombathely a Facebookon bírálta a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által kiosztott támogatások elosztását. Szerinte 17 milliárd forint ment el a semmibe, miközben az igazi értékek nem kaptak semmit.
Ez a kvíz már nem pusztán memóriát, hanem valódi gondolkodást igényel. A kérdések leírásokra és történelmi utalásokra épülnek, így segítenek mélyebb összefüggéseket felismerni. Különösen hasznos érettségire készülőknek, ahol nem elég a felszínes tudás. Próbáld ki, és derítsd ki, mennyire vagy valódi „városismerő”! A kiemelt kép forrása: 123RF.
Kiadóvá vált egy 410 és egy 370 négyzetméteres, magas műszaki színvonalú, hipersebességű internetkapcsolattal kialakított iroda a Perc utca 8. szám alatti Urban Studios irodaház első és második emeletén – tájékoztatott a Kara Real Estate Group egyik értékesítője hétfőn délután telefonon.
A szolgáltatószektor továbbra is bővül, a munkaerőpiac feszessége kissé enyhül, ám a részletekben aggasztó lassulási jelek bújnak meg, miközben az inflációs nyomás makacsul kitart.
Úgy képzelte, geológusként vadregényes tájakon mászkálhat, aztán zavarta, hogy amit csinál, alig érdekel valakit. Régóta dolgozik az akadémia berkeiben, részt vett például a Fiatal Kutatók Akadémiájának megalapításában is. Határozott elképzelései vannak arról, mit kezdene a HUN-REN-nel, az MTA kommunikációjával és a pályázati rendszerrel. Portré az
Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy Magyarország mikor vezetheti be az eurót, és hogy egyáltalán készen áll-e rá a gazdaság. Bod Péter Ákos friss nyilatkozatában arról beszélt, hogy hosszú távon az euró lehetne a jobb irány, ugyanakkor jelenleg komo
A mesterséges intelligencia térnyerése váratlan fordulatot hozott a munkaerőpiacon: a toborzók egyre gyakrabban hagyják el a digitális platformokat, hogy a való életben találjanak rá a legjobb jelöltekre. Egy friss felmérés szerint a szakemberek többsége már bárokban, koncerteken vagy akár randiappokon is nyitott szemmel jár, mivel az automatizált
Világsztárok, ikonikus hazai előadók, különleges új helyszínek és több ezer kulturális élmény gondoskodik róla, hogy idén is könnyű legyen elveszni és feltöltődni a Völgyben.
A fagylaltkészítésről sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint egy bonyolult, eszközigényes folyamatról, pedig létezik egy olyan változat, amelyet kifejezetten könnyű elkészíteni. Ez a hűsítő finomság szinte magától áll össze: néhány jól előkészített alapanyagból készül, mégis meglepően krémes, lágyfagylalt-szerű állagot ad, külön cukor vagy tejszín
Sokan szembesültek azzal, hogy nem érkezett meg a fizetésük, a családi pótlékuk vagy más, bankszámlára várt utalásuk. A probléma hátterében nem egyedi munkáltatói hiba áll, hanem a magyar bankközi elszámolási rendszer egyik fennakadása.
Ha egy könnyed, gyümölcsös desszertre vágysz, ami egyszerre friss és krémes, ez az epres-mascarponés süti tökéletes választás: puha piskótaalap selymes, eperrel gazdagított krémmel, ami minden falatban hozza a nyár ízeit.
Orbán Viktor a Zebra DPK nevű zárt Facebook-csoportban közzétett bejegyzésében először beszélt nyíltan a Fidesz választási vereségéről és a jobboldal jövőjéről.