A Warner Bros. Discovery részvényesei jóváhagyták a Paramount 111 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, amely Hollywood történetének egyik legnagyobb fúziója lehet.
Az ügyészség szerint nem vitte időben orvoshoz, és nem megfelelően táplálta a gyereket, amit a nő tagad. A bíróságon azt mondta, sajnálja, hogy nem törődött eléggé a babával.
A Híradónak panaszkodó diákok szerint az irodalmi teszt nehezebb volt a megszokottnál, és hiányzott a választható novellaelemzés. A Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint hiba volt, hogy csak lírai művek közül lehetett választani.
Az Amixa Holding Nyrt. a 2025. üzleti év nyeresége, valamint a rendelkezésre álló eredménytartalék felhasználásával összesen 390 182 940 forint osztalékot fizet ki a részvényeseinek. A mostani osztalékfizetés nemcsak eredményfelosztási döntés, hanem az Amixa befektetői értékajánlatának megerősítése is.
A csődeljárás alatt álló Spirit Airlines szombaton végleg beszüntette működését. A vállalat az amerikai csődbíróságtól kért engedélyt arra, hogy megtartási bónuszt fizethessen a megmaradt alkalmazottainak. A diszkont légitársaságnak saját bevallása szerint nem maradt más lehetősége, mint a rendezett leállás.
Donald Trump az Artemis II legénységének Fehér Házi fogadásán arról beszélt, hogy szerinte fizikailag alkalmas lenne egy űrküldetésre. A 22 perces eseményen a Holdat megkerülő négy űrhajós egyetlen szót sem szólt, és kérdéseket sem kaptak.
Forrás: Debreceni Repülőtér Azt írták, a munkálatok célja a repülőtéri infrastruktúra hosszútávú, zavartalan működésének biztosítása és a futópálya állapotának folyamatos javítása. A pályakarbantartás során a szakemberek alapos ellenőrzéseket és szükség alapján felújításokat végeznek, hogy a repülőtér mindig a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújt
A "Semmelweis-rend" feladata az lenne, hogy rendszeresen ellenőrizze a tisztaságot és jelezze a hiányosságokat. Hegedűs Zsolt az RTL Híradónak azt mondta, a cél a kórházi fertőzések visszaszorítása. A Magyar Orvosi Kamara szerint az elképzelés jó, de kérdés, lesz-e elég szakember hozzá.
Az Emirates gépei júniustól ismét naponta közlekednek Budapest és Dubaj között, a légitársaság működése közel jár ahhoz, hogy visszatérjen a normális üzletmenetre, globális hálózatának 96 százaléka már helyreállt - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
Közben a Váci Hírlap arról írt, hogy Rétvári Bencéhez köthető alapítványok is kaptak összesen 50 millió forint támogatást, amit az érintettek kulturális programokkal indokoltak.
A kormányközeli lapokat kiadó Mediaworks feljelentést tett – nemcsak az elkövetők, hanem olyan újságírók ellen is, akik beszámoltak a kiszivárgott dokumentumok tartalmáról. A Tisza Párt alkalmazásából ellopott adatok ügyében viszont épp a Mediaworks lapjait marasztalhatja el napokon belül a hatóság.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) átfogó, laboratóriumi vizsgálatokkal egybekötött ellenőrzést indított a textiltermékek piacán. Az ellenőrzés célja annak megállapítása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható termékek megfelelnek-e a hatályos jogszabályi előírásoknak, valamint hogy a címkéken feltüntetett információk valós
A kormányközeli lapokat kiadó Mediaworks feljelentést tett – nemcsak az elkövetők, hanem olyan újságírók ellen is, akik beszámoltak a kiszivárgott dokumentumok tartalmáról. A Tisza Párt alkalmazásából ellopott adatok ügyében viszont épp a Mediaworks lapjait marasztalhatja el napokon belül a hatóság.
Sokan érzik úgy, hogy az érettségi kimaradt, vagy nem a megfelelő időben sikerült megszerezniük. Jó hír, hogy felnőttként is van visszaút az iskolapadba. Esti, levelező vagy akár online formában is elindulhatsz azon az úton, ami új lehetőségeket nyithat a munka és a továbbtanulás felé – mutatjuk, hogyan működik mindez a gyakorlatban.
A kormányzati kampányokból ismert üzletember, Balásy Gyula közjegyzői okiratban ajánlotta fel médiacégeit, valamint magánvagyona egy jelentős részét a magyar államnak.
A NER egyik befolyásos médiavállalkozója a Kontrollnak adott interjúban beszélt arról, hogy hétfőn lemondott a rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében lévő tulajdonrészéről, és azokat átadja az állam részére.
A klímaváltozás hatása a bolygónkra már most is érezhető, de talán az élelmiszerbiztonság kérdése az, ami az egyik legnagyobb kihívást jelenti a jövőre nézve. Az éghajlati változások következményeit nem csupán az ökoszisztémák megsínylik, hanem a mezőgazdasági termelés is rendkívüli nyomás alá kerül. Ez pedig hosszú távon kihat az élelmiszerek elér
Az iráni vezérkar közleményben figyelmeztette hétfőn az amerikai haditengerészetet, hogy ne lépjen be a Hormuzi-szorosba - jelentette az iráni állami média, miután az Egyesült Államok tudatta, hogy megkezdi a régióban rekedt hajók kiszabadítását.
Andrew McAfee, az MIT mesterséges intelligencia kutatója szerint azok a vállalatok, amelyek az AI segítségével kiváltják a belépő szintű pozíciókat, hosszú távon súlyos hibát követnek el. A fiatalabb, Z generációs munkavállalók hiánya ugyanis több vonatkozásban is megbosszulja magát. McAfee, az egyetem Digitális Gazdaság Kezdeményezésének társigazg
A vezetői személycserék szükségesek, de a jövőre nézve nem jelentenek elégséges garanciát – többek között ezzel indít az a nyílt levél, amelyet Melléthei-Barna Márton leendő igazságügyi miniszternek írt az aktív bírákból szerveződött Res Iudicata Egyesület.
Feszültebb hangnem jellemzi az utóbbi napokban a szlovák–magyar politikai párbeszédet, különösen a beiktatás előtt álló magyar miniszterelnök, Magyar Péter kijelentései nyomán. Pozsonyban több kormánypárti politikus is bírálja a leendő kormányfőt, amiért beszédeiben következetesen Felvidékként hivatkozik Szlovákia magyarlakta területeire. A diplomá
Rekordmértékben zuhantak a CSG nevű cseh védelmi ipari vállalat részvényei, miután a Hunterbrook Capital shortos befektetési alap egy friss jelentésben megkérdőjelezte a cég üzleti modelljét. Bár a vállalat visszautasította a vádakat, a részvényárfolyam jócskán a januári tőzsdei kibocsátási ár alá esett - jelentette a Bloomberg. A hírnek hazai szem
A Kúria jogerős döntése értelmében a Magyar Nemzeti Bankhoz köthető Padme Alapítványnak ki kell adnia a megalakulása óta tartott összes kuratóriumi ülés dokumentumait. Ezen felül nyilvánosságra kell hozniuk az Optima Befektetési Zrt.-ről szóló belső ellenőri jelentéseket is. Az ügy hátterében a jegybanki alapítvány több százmilliárd forintos, vitat
Balásy a teljes cégbirodalmát felajánlotta az államnak, beleértve a cégekben található készpénzt is. A Kontroll című műsorban láthatóan összetörve arról beszélt, szeretné a cégcsoportban dolgozó 500 ember jövőjét biztosítani.
Hazánkban április 30-a a Méhek Napja, amit 1994 óta ünneplünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (Omme) kezdeményezésére. Az időpontválasztás nem véletlen: április végén indul be igazán az élet a kaptárakban, ekkor kezdődik a mézgyűjtés időszaka.
Elstartolt a 2026-os érettségi szezon, ahol közel 150 ezer diák ad számot tudásáról országszerte. A Cápák között című műsorban is bemutatkozó páros, Mester Márk és Nyiri Donát, a Jójegy alapítói videós tananyagokkal segítik a felkészülést, a megértésre és a gyakorlásra helyezve a hangsúlyt.
Tavaly a lakásbiztosításokra és a bankszámlákra is bevezették az árstopot, de ezek az intézkedések lejárnak az év közepén – erről beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában.
Nem sok olyan téma van, amely annyira heves vitákat váltana ki, mint az, ki számít jó anyának. Kevéssé meglepő tehát, hogy az egyébként is alaposan megfigyelt brit királyi család tagjait nagyítóval vizsgálják ebből a szempontból.
A legtöbben mindig ugyanúgy zuhanyzunk - de vajon van helyes póz? Egyáltalán számít az, hogy szemben vagy háttal áll a víznek? A bőrgyógyászoknak ez a véleményük erről.
Mesterséges intelligenciával működő robotrendőröket állítottak szolgálatba Kelet-Kínában a május elsejei ünnepi időszakban a forgalom irányítására és a közlekedésbiztonság javítására – derül ki a kínai állami média hétfői beszámolójából.
Sharon Stone az egyik legjobb példája annak, hogy életkortól függetlenül bátran vállaljuk fel a külsőnket és annak változásait, hiszen egy érett, hatvan pluszos nő is lehet pontosan olyan vonzó, mint bármelyik huszonéves fiatal.
A K&H biztos jövő felmérésének friss adatai szerint a 30-59 évesek átlagos havi nettó háztartási jövedelme 2026 első negyedévére elérte a 602 ezer forintot, ami több mint a duplája a tíz évvel ezelőtti 269 ezer forintos összegnek, ötéves távlatban pedig másfélszeres emelkedésnek felel meg. A középkorúak 38 százaléka az átlagosan több mint nettó 746
Röviden A Porsche Leipzig és a Lipcsei Ártéri Erdőállomás közös környezetvédelmi nevelési projektje a helyi természetet elérhetővé teszi a gyermekek és családok számára. A Porsche Safarival a vállalat megerősíti társadalmi elkötelezettségét, és elősegíti a korai környezeti nevelést, valamint a biodiverzitás tudatosítását. A 2018-ban indított Porsch
Jól fizető állás ígéretével csaltak Peruból Oroszországba embereket, akiket végül az ukrajnai háború frontvonalába vezényeltek. A családok kétségbeesetten keresik szeretteiket, miközben a hatóságok emberkereskedelem miatt nyomoznak.
A Duna House-becslése szerint 2026. áprilisban országosan 9815 lakóingatlan-adásvételt ütöttek nyélbe, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege elérhette a 240 milliárd forintot.
Magyar Péter a Tisza Párt nevében visszautalta Wáberer György 100 millió forintos támogatását. A nagyvállalkozó az összeget azonnal tovább is adta Iványi Gábor közösségének. Az üzletember egyúttal tisztázta korábbi nyilatkozatát. Elmondása szerint másfél évig csak elviekben támogatta a párt programját, az anyagi hozzájárulás pedig szándékosan egybe
Balásy Gyula bejelentette, hogy felajánlotta kommunikációs és médiacégeit, valamint vagyonának jelentős részét az államnak. A NER-hez köthető üzletember a Kontrollnak adott interjúban beszélt döntése hátteréről és a cégcsoport jövőjéről. Magyar Péter üzent is az ügyben.
Balásy Gyula közjegyzői okiratban ajánlotta fel az államnak a teljes, 22 éve épített cégcsoportját. A vállalkozó a döntést az 500 munkavállalója iránti felelősséggel és a cégek állami feladatainak jellegével indokolta.