2026. május 31. vasárnap

máj. 31
8:39
A teljes tavalyi profitot, kétmilliárd forintot kiszednek Mészáros Lőrinc gyerekei építőipari cégükből (Telex)
Nem volt annyi megrendelése a Fejér B.Á.L.-nak, mint korábban, de így is szépen termelt.
máj. 31
8:39
A Moszad nem azért különleges, mert okosabbak vagyunk, hanem, mert nincs más választásunk (Telex)
A Moszad korábbi vezetője szerint az iráni beavatkozással kevésbé kiszámíthatatlan lett a világ. Yossi Cohen Budapesten adott interjút a Telexnek, ahol beszélt arról is, milyen volt az izraeli hírszerzés kapcsolata a magyar szolgálatokkal, mit gondol a Pegasusról és milyen esélye van a kétállami megoldásnak. A kémfilmek szereplőire nagyon irigy.
máj. 31
8:45
Hatalmas küzdelem indult a BL-döntő után az éjszaka a fővárosban (Infostart)
Vasárnap reggelre hiánytalanul elszállították a labdarúgó Bajnokok Ligája döntője után keletkezett hulladékot a fővárosi közterületekről. A Puskás Arénában rendezett sporteseményt és a belvárosi szurkolói programokat követően a Budapesti Közművek munkatársai ütemezett éjszakai műszakban tisztították meg az érintett útszakaszokat.
máj. 31
8:45
Zseniális növény: Brutális zöldtömeget ad, elnyomja a gyomot és imádják a méhek! (Agroinform)
A facélia kiváló választás a fenntartható gazdálkodásban: gyors fejlődése, gyomelnyomó képessége és méhbarát virágzata miatt egyre több gazda alkalmazza.
máj. 31
8:45
Gyereknap: ifjúsági részvételi csoportot hoz létre a kormány (444.hu)
Lannert Judit szerint a fiatalokról nem lehet úgy döntéseket hozni, hogy közben nem hallgatjuk meg őket.
máj. 31
8:45
Erről ír a világsajtó a BL-döntő kapcsán (Demokrata)
"Legendás" – áll lényegre törően a Le Parisien címlapján.
máj. 31
8:45
Egy újabb zseniális újítás a Google Maps-től (Autószektor)
Emelje fel a kezét az, aki még nem tévesztette el az utat a Google Maps nem egyértelmű jelzései miatt. Most megkönnyebülhetünk, mert egy nagyon érdekes újdonság érkezik a navigációs felületen. A navigáció érthetőségének egyértelmű javulása akkor történt, amikor a Google Maps bevezette a sávjelzéseket, kiemelve, hogy hány sávos az út és melyikre kel
máj. 31
8:45
Kiderült, milyen ivós játékot játszik még mindig szívesen Katalin hercegné (in.hu)
Katalin hercegnéről gyakran hallani, mennyire sportos és versengő alkat, most azonban a királyi család egyik tagja egy jóval játékosabb részletet árult el róla. Mike Tindall, Zara Tindall férje egy friss interjúban beszélt arról, hogy a walesi hercegné állítólag még mindig szívesen beszáll egy bizonyos ivós játékba.
máj. 31
8:45
A világ 9 legelszigeteltebb úti célja, amit egyszer az életben látnod kell (Bien)
Fedezd fel a világ legelszigeteltebb úti céljait, ahol a természet az úr, és az élmények életre szólóak. Ezek a helyek nemcsak lenyűgözőek, hanem formálják is az embert.
máj. 31
8:45
10 radar alatti úti cél Európában, ahol nyáron sem kell tömegre számítani (Drive)
Párizs, Róma és Barcelona népszerűsége továbbra is töretlen, de egyre többen keresik azokat az európai úti célokat is, amelyek távolabb esnek a jól bejáratott turistaútvonalaktól. Az European Best Destinations Treasures, vagyis „kincsek” nevű listája most ilyen különleges helyszínekre hívta fel a figyelmet: olyan városokra és régiókra, amelyek látv
máj. 31
8:51
Fontos döntés született a Dunai Vasmű ügyében – megjelent a rendelet (ATV)
A dunaújvárosi nehézipar jövőjét alapjaiban határozhatja meg az a friss kormányzati döntés, amelynek értelmében az állam kész komoly anyagi forrásokat mozgósítani a helyi ipartelep megóvására.
máj. 31
8:51
Videó: Ilyen volt Travis Scott bulija a BL-döntő után a Barba Negrában (SzMo)
A világhírű rapsztár a csepeli Barba Negrában tartott eseményen lépett fel. Travis Scott legutóbb 2016-ban járt Magyarországon, azóta pedig karrierjét nemcsak hatalmas sikerek, hanem komoly botrányok is kísérték.
máj. 31
8:51
Feljelentést tettek a magyar zászlót égető szabadkai diákok ellen, a kormány is elítéli a történteket (SzMo)
Két szerb diák ellen tett feljelentést a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola, miután a ballagáson felgyújtottak egy magyar zászlót. Tarr Zoltán miniszter a magyar kormány nevében elítélte a gyűlöletkeltést, és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta.
máj. 31
8:51
Orbán és Csányi ott volt a BL-döntőn, de egy férfi még náluk is sokkal gazdagabb volt a Puskás Arénában (Promotions)
A világ 114. leggazdagabb embere is ott volt, de a végén csak a könnyeit törölgette.
máj. 31
8:51
Sportok, amelyek segítenek az embereknek hosszabb ideig élni (Magyar Hírlap)
Egy tudós szerint.
máj. 31
8:57
4 lépés a trendi kertért 2026-ban (Spa Trend Online)
A kert és a terasz trendek 2026-ban is nappali stílus körül forognak. A kültér az otthon szerves része, amelynek kényelme, kialakítása és bútorzata tekintetében is a nappalik világából nyeri az inspirációt! Idén a prémium kerti bútorok még közelebb hozzák a benti kényelmet a kinti szabadsághoz. Ha szeretnéd a teraszodat egy stílusos, pihentető mene
máj. 31
8:57
Sportok, amelyek segítenek az embereknek hosszabb ideig élni (Magyar Hírlap)
Egy tudós szerint.
máj. 31
9:03
Itt van Irán feltétele a háború végére (Infostart)
Az iráni vezetés szerint a Washingtonnal tervezett keretmegállapodás előfeltétele, hogy az Egyesült Államok hozzáférést biztosítson a külföldön befagyasztott iráni pénzügyi eszközök egy részéhez.
máj. 31
9:03
Mi vár a magyar egészségügyre? - Hozzuk a választ! (Portfolio)
Tizedik alkalommal rendezi meg a Portfolio a Private Health Forum 2026 konferenciát szeptember 10-én a budapesti Marriott Hotelben, amely immár a magyar magánegészségügyi szektor legfontosabb találkozási pontjává vált. Az esemény már csak azért is érdekes, mert az egészségügy érdekes időszakát éli, az állami egészségügyben nagy tervek körvonalazódn
máj. 31
9:03
Hegedűs Zsolt: Egy hosszú hét után a négy fiaddal együtt nézni a Bajnokok Ligája-döntőjét – megfizethetetlen érzés (SzMo)
Az egészségügyi miniszter a Facebookon osztotta meg, hogy hol és kikkel nézte a BL-döntőt. Egyúttal meg is köszönte a mentőknek és az ügyeletes kórházakban dolgozó egészségügyi dolgozóknak a munkáját.
máj. 31
9:03
A Roszatom szerint ukrán drón csapódott a zaporizzsjai atomerőműbe (Telex)
Az ukrán hadsereg tagadja a vádat.
máj. 31
9:03
Nem tudom, mit főzzek ma – Gyereknapi falatok (Street Kitchen)
Gyereknap közeledtével sokunknak okozhat fejtörést, hogy mivel lepjük meg a kicsiket az ünnepen. Miért ne tennénk izgalmassá a főzést, és válogatnánk olyan falatok közül, amelyeket akár velük együtt is elkészíthetünk? Ezek biztosan mosolyt csalnak mindenki arcára! :)
máj. 31
9:09
Kilőtt az új ügyfelek árfolyama a bankoknál, akár 150 ezer forint is járhat a frissen érkezőknek (ProfitLine)
Egyre feljebb sprófolják a bankok azt az összeget, amennyit bezsebelhet tőlük egy új ügyfél a számlanyitásért. Az elmúlt hetekben újabb jóváírási akciók indultak, és a már meglévőket is vonzóbbá tették – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az esetenként százezer forint feletti ajándékpénzekért cserébe viszont teljes elkötelező
máj. 31
9:09
Kizárólag rajongóknak (Demokrata)
Mortal Kombat 2. – amerikai akciófilm, fantasy, 2025
máj. 31
9:09
Iránytű apokaliptikus időkben (Demokrata)
Szántó Áron: A küszöb – Figura Könyvkiadó, 2026
máj. 31
9:11
Útkeresés (Demokrata)
Jethro Tull: Under Wraps – Magneoton/Warner, 2026
máj. 31
9:15
Veszteséges maradt Mészáros Lőrinc péksége (Menedzsment Fórum)
A világ még nem harapott rá Mészáros Lőrinc kenyerére.
máj. 31
9:15
Egy új kutatás szerint nem is tartozik a legnehezebbek közé a magyar nyelv elsajátítása (Piac és Profit)
Az olyan nyelvek, mint a spanyol, a francia, az olasz és a holland, általában 24-30 hét tanulást igényelnek az angolul beszélők számára a professzionális munkavégzéshez szükséges jártasság eléréséhez. Az olyan nyelvek, mint az orosz, a hindi, a török ​​és a vietnami, körülbelül 44 hetet vesznek igénybe, ami majdnem kétszer annyi, mint a legkönnyebb
máj. 31
9:15
Lajhár, cowboy, kilincs és ötgyerekes anya – ezek akartunk lenni gyerekkorunkban (WMN)
Mik akartunk lenni gyerekkorunkban? – A WMN-csapat gyereknapi vallomásai.
máj. 31
9:15
Az éghajlatváltozások előre jelezhetik a katonai konfliktusokat (Magyar Hírlap)
Az El Niño idején nagyobb a konfliktusok kockázata.
máj. 31
9:15
Állami kézbe venné a pálmaolaj-kereskedelmet Indonézia, padlót fogtak az árak (Magyar Mezőgazdaság)
Az indonéz kormány pénteken találkozott a pálmaolaj-termelő gazdák képviselőivel, hogy kezeljék a friss termések (FFB) árának meredek csökkenésével kapcsolatos aggodalmakat.
máj. 31
9:15
A leghisztisebb csillagjegyek rangsora: Kik csapják a legnagyobb drámákat? (Bien)
Most eláruljuk, kik azok, akik a legkisebb apróságon is képesek óriási drámát csinálni, és kik, akik inkább a nyugalom mintaképei.
máj. 31
9:21
Táplálkozás perimenopauza idején (WebBeteg)
A nők életében a perimenopauza egy biológiai szempontból átmeneti időszak, amely megelőzi a menopauzát, azaz a menstruáció végleges elmaradását. Ez a fázis általában a 40-es évek elején-közepén kezdődik és akár 8-10 évig is tarthat.
máj. 31
9:21
Hepatitis A-fertőzés miatt zártak be egy csoportot a balmazújvárosi óvodában (ATV)
Hepatitis A-fertőzés miatt 26 gyermek és több óvodapedagógus sem látogathatja egy hónapig a balmazújvárosi óvodát, miután az intézmény egyik dajkájánál kimutatták a vírust.
máj. 31
9:21
Jobb, ha mindenki felkészül a legrosszabbra: jégesőre és heves viharra is számíthatunk ezekben a megyékben délután (Pénzcentrum)
Másodfokú, narancs riasztást adott ki a HungaroMet Zrt. Vas és Zala vármegyékre vasárnapra hevesebb zivatarok miatt, amelyekhez akár 80-85 km/h-s széllökések, nagyobb szemű jégeső és felhőszakadás is társulhat. A Dunántúl többi részére és Bács-Kiskun vármegyére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
máj. 31
9:21
Könyörtelenül tegye meg ezt az uborkával, ha a lehető leggazdagabb termést várja el tőle (Agrofórum)
Első pillantásra talán kegyetlen megoldásnak tűnik az az eljárás, amivel az uborkát erősebb gyökerűvé és bőtermővé varázsolhatjuk.
máj. 31
9:21
Magyarországon sűrűn kellene: 25 ezer forintért felvésték az amerikai alkotmányt a Bitcoinra (BitcoinBázis)
Egy névtelen Bitcoin-felhasználónak köszönhetően mostantól az Egyesült Államok Alkotmányának teljes szövege közvetlenül a Bitcoin blokkláncról olvasható. A felhasználó néhány nappal ezelőtt véste fel a dokumentum egészét a megváltoztathatatlan láncra, így az a hálózat létezésének teljes ideje alatt elérhető marad. A Bitcoin viszonylatában jelentősn
máj. 31
9:27
Csigacsapda házilag: melyik működik, és mitől térnek vissza a csigák? (Agroinform)
A házilag készített csigacsapdák egyszerűek és olcsók, de sokan tapasztalják, hogy a csigák újra és újra visszatérnek. Mutatjuk, hogyan javíthatsz az eredményen, mikor érdemes csapdázni, és melyek a leggyakoribb hibák!
máj. 31
9:27
Az utolsó mohikán – eltűnik a manuális váltó a VW kínálatából Amerikában (Autónavigátor)
A Volkswagen hivatalosan is búcsút int a kézi váltóknak az amerikai piacon. A gyártó megerősítette, hogy a 2027-es modellévtől kezdve véget ér a manuális Volkswagenek korszaka az Egyesült Államokban.
máj. 31
9:27
Az oktatási minisztérium részvételi fórumot hoz létre, hogy a gyerekek is elmondhassák a véleményüket az őket érintő témákban (Telex)
Az új csoport konkrét kereteit a következő hónapokban dolgozzák ki, funkciója a gyerekek álláspontjának becsatornázása lesz.
máj. 31
9:27
Ennyi a büntetés, ha lejárt műszakival közlekedsz és rajtakap a rendőr – de van egy fontos kivétel (naphire.hu)
Érdemes ellenőrizni a műszaki dátumát, komoly büntetés lehet a vége, ha valaki figyelmetlen.
máj. 31
9:27
A Taxisofőr sztáríróját kidobta a műbarátnője – A mesterséges intelligencia is kikosarazta Paul Schradert (Médiapiac)
Szokatlan történetet osztott meg követőivel Paul Schrader amerikai filmrendező és forgatókönyvíró: a 79 éves alkotó szerint „szakított” vele az általa kipróbált, mesterséges intelligenciával működő online barátnő. A Taxisofőr forgatókönyvírója egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy kíváncsiságból kezdett el használni egy MI-alapú társalkalmazást
máj. 31
9:29
Hatalmas a baj a műtrágyaellátásban – Kongatják a vészharangot az agrárvezetők (Agroinform)
A Perzsa-öböl exportkockázatai miatt a műtrágyaárak ugrásszerűen emelkedtek. Az európai mezőgazdaság importfüggősége fokozza a helyzet súlyosságát, különösen a nitrogénalapú műtrágyák piacán.
máj. 31
9:31
Így védekezz, ha nem akarsz poloskákat a kertedben! (Agroinform)
A poloskák visszaszorítása nem ördöngösség, de sokan elrontják az alapokat. Megmutatjuk, hogyan kerülheted el a tipikus hibákat és mitől lesz sikeres a védekezés!
máj. 31
9:33
Genetikai gyorsítósáv – mikor indokolt az inszeminálás helyett embrióátültetést választani? (Agroinform)
A nyári hőstressz hátrányosan befolyásolja a tejelő szarvasmarhák reprodukciós teljesítményét. Az alábbi cikk rávilágít az embrióátültetés előnyeire és a hőstressz-monitorozás jelentőségére a szaporítási eredmények javításában.
máj. 31
9:33
Új területet hódíthat meg az Nvidia: nagy felfordulást okozhat az AI PC-k piacán (Portfolio)
Az Axios értesülései szerint az Nvidia és a Microsoft közösen fejlesztett, Nvidia CPU-val szerelt Windows PC-ket mutathat be, amelyeket több gyártó, köztük a Dell és a Microsoft saját Surface márkájának eszközeibe is bekerülhetnek. Az Nvidia ezzel először lépne be központi processzorgyártóként a PC-piacra. A Microsoft emellett egy olyan szoftvert i
máj. 31
9:33
Szakemberek: ezzel az 5 mondattal buktatja le magát a pasi - megcsalt (Femcafe)
A hűtlenség a legtöbb párkapcsolat legfájdalmasabb töréspontja, de a jelek sokszor már a lebukás előtt is egyértelműek. Párterapeuták szerint a hűtlen férfiak szinte mindig ugyanazt az öt mondatot ismételgetik.
máj. 31
9:33
Keanu Reeves irgalmat kér a rendezőnek, aki 4 milliárdot lopott a Netflixtől (SzMo)
A színész a bíróságnak írt levélben kért méltányosságot a 47 Ronin rendezője, Carl Erik Rinsch számára. A filmest tavaly bűnösnek találták, amiért 11 millió dollárt költött el a Netflix pénzéből.
máj. 31
9:33
Nem mindegy, milyen kenyérből készül – ezen múlik a tökéletes francia pirítós (Hamu és Gyémánt)
Édes reggelire vágysz, de már unod a palacsintát és a zabkását? Ilyenkor lehet jó választás a francia pirítós, amely akkor igazán jó, ha kívül finoman ropog, belül viszont puha, vajas és szinte sodószerűen lágy marad. Ehhez nem bonyolult technika kell, csak jól megválasztott alapanyagok: leginkább egy vastag szelet briós vagy kalács, amely sütés kö
máj. 31
9:33
A neandervölgyieknek már több tízezer évvel ezelőtt volt vallásuk (Magyar Hírlap)
A tudósok felfedezték, hogy mit imádtak a titokzatos rituálékban.

Keresés