A PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérésében részt vevő 210 hazai cégvezető szavazatai alapján idén Jelasity Radován, az Erste vezérigazgatója vehette át Az Év Leginspirálóbb Vezetője Díjat. Az elismerést május 27-én, a Szépművészeti Múzeumban megrendezett PwC CEO Summiton adták át.A PwC Magyarország tizenötödik alkalommal készítette el Magyarors
Tegnaptól érhető el az RTL+ Premium felületén a Birodalom című sorozat, amely a kétezres évek popkultúrájának meghatározó szereplője, Kovács István Kovi kulisszái mögé enged betekintést. A rendező és felesége, Magdi őszintén vallottak a szakmai határokról, a féltékenység elkerüléséről és a forgatásokon kialakult családi kötelékekről.
Az ATV Start adásában a mohácsi csata új értelmezéséről és egy hiánypótló történelmi dokumentumfilmről beszélgettek a műsor vendégei. A Budapesti Történeti Múzeum történésze, B. Szabó János és a film kreatív producere és írója, Gesztesi Máté arról meséltek, hogyan próbálják közérthetően és látványosan bemutatni a mohácsi vereség valódi történelmi ö
A hitelminősítő döntése kulcsfontosságú lehet a heti záróárfolyamban. Egyre acélosabb árfolyamot céloz meg a reggeli órákban a forint. Már a 354-es szintet közelíti az euróval szemben.
A szociális és családügyi miniszter a teljes gyermekvédelmi rendszer átvilágítását jelentette be Szegeden. A megbeszélésre azután került sor, hogy a rendőrség öt embert gyanúsított meg egy Csongrád-Csanád megyei intézményben történt visszaélések miatt.
Egy helyi panzióvezető és a kőszegi polgármester is levélben fordult az illetékes miniszterekhez, országgyűlési képviselőkhöz, hogy tegyenek lépéseket minél előbb, mert egyre aggasztóbb a helyzet.
Új történelmi csúcsra emelkedett az S&P 500 és a Nasdaq, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok és Irán egy 60 napos tűzszünet-hosszabbítási megállapodás tervezetéről egyezett meg. A hír enyhítette a Hormuzi-szoroson keresztül zajló olajszállítások esetleges fennakadásaival kapcsolatos aggodalmakat, ami az olajárak csökkenésén keresztü
Pénteken többfelé szakadhat meg a nyárias időjárás Magyarországon. A meteorológiai előrejelzések szerint erősen megnövekszik a felhőzet, és az ország több pontján záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket helyenként viharos széllökések is kísérhetnek. A hőmérséklet ugyan még több térségben 20 fok fölött marad, de a hét eleji nyárias meleghez ké
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Szil hősnek született, de amikor jön az örvény, és elnyeli, a gamer egy egészen más emberré változik: egy satnya, szerencsétlen, szolgálatra termett lénnyé. Képes lesz valaha visszaszerezni az életét? És vajon melyik valósága az igazi? Olvass bele Ecsédi Orsolya Paralista című regényébe!
A szociális és családügyi miniszter a teljes gyermekvédelmi rendszer átvilágítását jelentette be Szegeden. A megbeszélésre azután került sor, hogy a rendőrség öt embert gyanúsított meg egy Csongrád-Csanád megyei intézményben történt visszaélések miatt.
A taxik minőségének javítására irányuló intézkedéseket is terveznek, ahogy Novak a "Mein Bezirk" (Az én kerületem) című interjúban kifejtette. A járműveket színük alapján lehet majd taxiként azonosítani. A minőséget mind az autók – például a tisztaság –, mind a kínált szolgáltatások tekintetében javítani fogják, mondta Novak. A sofőrök szociális bi
A nyár a legzamatosabb teák időszaka. Amikor csak kimegyünk a kertbe, és szinte mindig találunk valamilyen finom, illatozó növényt, amiből lehet teát készíteni. Szárítás hatására az illatanyagok egy része elillan.
Az elmúlt két évben nem lehetett kérdezni Balog Zoltánt a kegyelmi ügyről, pedig fontos szerepe volt benne. Csütörtök este Lovasberényben kaptuk el, hogy feltegyük neki a mindenkit foglalkoztató kérdéseinket – már amennyit hagytak.
Ahogy közeleg a 2026-os világbajnokság, érdemes a női futballra is nagyobb figyelmet fordítani, hiszen a sportág az utóbbi években rengeteget fejlődött.
Lengyelországban május végén lassan csökken a fürtös paradicsom ára. A hűvös, borús idő átmenetileg fékezte az ilyenkor szokásos áresést, de a szezonális nyomás továbbra is erős.
Évek óta a mesterséges intelligenciát okolják a pályakezdő állások visszaszorulásáért, egy új nemzetközi kutatás azonban más magyarázatot talált. A kutatók szerint a home office jóval erősebb összefüggést mutat a junior pozíciók számának csökkenésével, mint az AI. A távoli munkavégzés ugyanis megnehezítheti a fiatal munkavállalók betanítását és tám
Akik minden évben követelik a szokásos virtuális ólomadagjukat, megnyugodhatnak: idén is lesz CoD, mégpedig a Modern Warfare 4 alcímű eresztés, melyben egy rakás ismerős arc visszatér.
A NASA bemutatta a 2032-ig megvalósuló állandó holdbázis ütemtervét, amelyben magáncégek robotjai, nukleáris reaktorok és holdjárók kapnak szerepet a Kínával folytatott éles űrversenyben.
A napraforgó gombabetegségei kapcsán a legtöbb figyelem általánosságban a virágzáskori kezelésekre irányul, pedig az állomány egészségi állapotát sokszor már hetekkel korábban eldöntik a szárat és a levélzetet fertőző kórokozók. Mire a látványos tünetek megjelennek, a fertőzés gyakran már visszafordíthatatlan károkat okoz a növény belső szöveteiben
Ez a fejlődés hosszú távon alapjaiban változtathatja meg a krónikus sebek kezelését, és új lehetőségeket nyithat a sürgősségi ellátásban, a hadászati orvoslásban és a mindennapi sebkezelésben is.
A mesterséges intelligencia és a kriptovaluták világa egyre jobban fonódik össze, ennek legújabb példája a MoonPay és a ChatGPT együttműködése. A kriptofizetésekre specializálódott MoonPay bejelentette, hogy alkalmazása mostantól elérhető a ChatGPT App Store-jában, így a felhasználók közvetlenül a beszélgetési felületen belül vásárolhatnak kriptova
A Miskolci Egyetem és a szöuli Chung-Ang University kutatóinak együttműködésében olyan nagyhatékonyságú kondenzátor-elektródok készültek, amelyek alkalmasak elektromos energia hatékony tárolására.
Bár a szélsőjobboldali Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés jól szerepelt a franciaországi helyhatósági választásokon tavasszal, a legnagyobb városokban továbbra sem sikerült áttörést elérniük. Így pedig szinte megjósolhatatlan, hogy jövőre ki válthatja a köztársasági elnöki pozícióban a távozó Emmanuel Macront.
Sokba kerülhetnek az európai országok gazdasága és pénzügye számára a meggyengült növekedés és a lecsökkent pénzügyi bevételek miatt az olyan hőhullámok, mint a jelenleg Európa egy részét sújtó szélsőséges meteorológiai jelenség – állapítja meg az Allianz Trade nemzetközi biztosítótársaság csütörtökön közzétett tanulmánya.
Országos tűzgyújtási tilalom lép életbe mától, amely mindenkit érint, aki erdőben vagy annak közelében tartózkodik. A szabályok betartása most kiemelten fontos.
Győr-Moson-Sopron vármegye munkaerőpiaca elérte azt a pontot, ahol már nem elsősorban a bérek, hanem egyszerűen az elérhető emberek hiánya jelenti a legnagyobb problémát.
Belgium tengerpartja nem tartozik Európa legismertebb nyári úti céljai közé, pedig bőven ad okot a látogatásra. Az egyik ezek közül a Kusttram névre hallgató villamosüzem, amely 67 kilométeren át követi az Északi-tenger partját, miközben strandokat, dűnéket, kikötőket és elegáns üdülővárosokat köt össze.
A Hongkongot, Makaót és Csuhajt összekötő Hongkong–Csuhaj–Makaó híd a világ leghosszabb tengeri hídja: az 55 kilométeres átkelő kilenc év alatt, mintegy 127 milliárd kínai jüanból épült meg. Az óriásprojekt jelentősen átalakította a régió közlekedését, a hidat pedig úgy tervezték, hogy ellenálljon a tájfunoknak, a földrengéseknek, valamint egy több
Tovább szárnyalnak a dél-koreai technológiai részvények, pénteken a piac két legnagyobb sztárpapírja is látványos emelkedést mutatott. Az LG Electronics közel 24 százalékot ugrott új, Google-lel közösen fejlesztett autóipari technológiáinak bemutatása után, a Samsung Electronics pedig több mint 6 százalékos pluszba került, miután megkezdte legújabb
Gulyás Gergely szerint a frakciójuk támogat minden olyan költségcsökkentési szándékot, ami nem jár az országgyűlési képviselői munka ellehetetlenítésével és minőségének romlásával.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ötvenegyedik küldöttgyűlésén elfogadták az új kamarai etikai kódexet, jóváhagyták a szervezet 2025-ös beszámolóját 20,5 milliárd forintos árbevétellel, és megszavazták a 2026-os költségvetési tervet.
A robbanás után tűz ütött ki az épületben, hetven embert kellett evakuálni. Ez az első olyan eset, amikor egy drón sűrűn lakott területen csapódott be, és okozott sérüléseket Romániában.
Péntekre tűzte ki a magyar államadós-osztályzat idei első felülvizsgálatát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően várhatóan késő este jelenti be döntését Londonban.
A professzor szerint azok, akik aktívan részt vettek a NER kiépítésében, most visszaszivárognának az egyetemi világba, ahol épp az ellenkezőjét írják és tanítják, mint amit napi szinten képviseltek a döntéseikkel. Etikai bizottságokat szeretne, amelyek kivizsgálnák a szerepüket.
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége szerint minden, amit a boltokban meg tudunk vásárolni, biztonsággal elfogyasztható, nincs jó vagy rossz élelmiszer.