Lionel Messi a hatodik világbajnokságára készül. Az Inter Miami világklasszisának neve –a várakozásoknak megfelelően – szerepel Lionel Scaloni szövetségi kapitány a tornára kijelölt 26-os keretében.
A Naprendszer két legtávolabbi óriásbolygóját, az Uránuszt és a Neptunuszt mindössze egyszer látogatta meg űrszonda, a Voyager–2 küldetése során az 1980-as években. Azóta sem tértünk vissza hozzájuk, holott a kutatók szerint a Naprendszer legizgalmasabb és legrejtélyesebb objektumai lehetnek. Ráadásul az idő is szorítja a szakembereket: ha a tervez
Összesen 16,4 milliárd euró uniós forrás válhat hozzáférhetővé Magyarország számára a vállalt reformok és beruházások végrehajtását követően – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke május 29-én Brüsszelben, a Magyar Péter miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Egy estére ismét feltárulnak a hazai kreatívipar kulisszái: 2026. június 5-én hatodik alkalommal rendezik meg az Ügynökségek Éjszakáját, ahol a szakma meghatározó szereplői saját irodáikban várják az érdeklődőket. Az ingyenes eseményhez idén az Artificial Group, a DDB Budapest, a feat., a Mito Group, a Positive Adamsky, a Publicis Groupe Hungary és
Nemcsak a régiós devizák közül emelkedik ki idei erősödésével a forint, a feltörekvő devizák szélesebb piacán is a legnagyobb drágulást elérő fizetőeszközök közé tartozik. Ugyanakkor a forintba vetett optimizmus kockázatokat is rejt.
A miniszterelnök Brüsszelben, az Európai Bizottság elnökével tartott sajtótájékoztatón közölte a V4-csúcs pontos dátumát. A kormányfő a bejelentéskor hangsúlyozta, hogy a kormány a szomszédos országokkal való viszony rendezésére és az ukrán-magyar kapcsolatok javítására is törekszik.
A Sárvári Gyógyfürdő Kft. megvásárolta a Harmónia Thermál Hotelt – értesült róla a Spabook.net. A stratégiai beruházás révén a fürdő közvetlen szomszédságában található, 31 szobás hotel kerül a társaság tulajdonába,…
Egyre élesebb politikai feszültség bontakozik ki a köztársasági elnök, Sulyok Tamás körül, miután a Magyar Péterhez köthető politikai térben újabb tiltakozó akció szervezéséről kezdtek beszélni.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter leváltotta Both Andrást, a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatóját. Az új vezető Néz Péter, a MOL korábbi CIO-ja. Összefoglaltuk mit érdemes tudni.
A hagyományos gyep évtizedek óta a kerttulajdonosok kedvence, de egyre többen fedezik fel, hogy a lóhere nemcsak szebb és természetesebb hatást nyújt, hanem olcsóbb, zöldebb és nem utolsó sorban fenntarthatóbb.
A Budapest Airport partnereivel és a hatóságokkal közösen hónapok óta készül a UEFA-bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére. Az 1. Terminál teljes értékű terminálként nyit újra, és változások…
A Budapest Gyógyfürdői Zrt. ebben az évben is csatlakozott a Magyar Fürdőszövetség által indított Suli a strandon akcióhoz, aminek keretében a tanév utolsó két hetében öt fővárosi fürdő és strand…
Történelmi pillanatnak nevezte a Tisza Párt új fővárosi frakcióvezetője, hogy az áprilisi választás után először ült össze a Fővárosi Közgyűlés. Orbán Árpád szerint itt az ideje, hogy a főváros kilépjen az áldozati szerepből. A főpolgármester szerint ez nem egy szerep volt, míg a Fidesz arra szólította fel a Tiszát, hogy végre vegyen részt a főváro
A háromszoros olimpiai bajnok cége jelentős mínuszból állt talpra egyetlen év alatt: míg 2024-ben több tízmilliós vesztesége volt a vállalkozásnak, most már százmilliós osztalék kifizetése is "belefért".
Hamarosan kiderül, hogy idén a Psg vagy az Arsenal lesz a Bajnokok Ligája-finálé győztese, ráadásul a focirajongók Budapesten szurkolhatnak, hiszen idén a Puskás Arénában rendezik meg az év egyik legfontosabb mérkőzését. Ám a könyvek és a foci nem állnak messze egymástól: 5 kedvencet mutatunk, amivel ezt bizonyítjuk!
A hangoskönyvek népszerűsége az elmúlt években jelentősen nőtt, de vajon ugyanolyan hatékonyak, mint az olvasás? A tudományos kutatások részben választ adnak erre a kérdésre.
Reagált a sajtóban megjelent találgatásokra Hont András, az Ötmédia vezetője és az ÖT című műsor egyik ismert arca. A publicista közölte: az idei nyári szünet nem rendkívüli esemény, a műsor korábbi éveiben is hasonló menetrend szerint működött.
A Külügyminisztérium 776 diplomata- és 167 szolgálati útlevél visszavonását javasolja, mert szerintük indokolatlanul sok NER-közeli szereplő kapott ilyet. A listán kulturális szereplők, üzletemberek és a miniszterelnök török partnere, Adnan Polat is szerepel.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A NASA 2006-ban törpebolygóvá minősítette vissza a Plútót, az asztrológiában azonban a szerepe ettől nem lett kisebb. A Plútót továbbra is a nagyobb hatású bolygók között tartják számon, mivel a változáshoz, a hatalomhoz, a válságokhoz és az újjászületéshez kapcsolják.
A tudományos és technológiai miniszter csütörtökön közzétett bejegyzésében sérelmezte, hogy az előző kormány nem hosszabbította meg a felsőoktatásban tanulók és dolgozók által használt alkalmazások biztosítására vonatkozó szerződést, holott az rég lejárt, így most az új kormánynak kell "tüzet oltania".
A háború dacára tizennegyedik alkalommal is megrendezésre került a kijevi Book Arsenal Könyvfesztivál; az idei Ingeborg Bachmann-díj döntősei között szerepel Tóth Kinga; a hangoskönyvektől a mangáig az irodalom minden területén kérdések övezik a mesterséges intelligencia jövőbeli szerepét; meghalt Sonny Rollins. – Külföldi hírösszefoglalónkat olvas
A magyar munkavállalók egyre tudatosabban használják a mesterséges intelligenciát, de az AI-használatból származó előnyök nem minden csoportnál jelennek meg azonos mértékben – derül ki Török Balázs AI-szakértő és digitális marketing tanácsadó 2026-os AI-használati kutatásából.
A korábbi vígszínházi konfliktusok évek óta időről időre visszatérnek a nyilvánosságba, most pedig a rendező-színésznő nyílt bocsánatkérése indított el újabb reakcióhullámot a szakmán belül, újra betámadták Eszenyi Enikőt.
25 millió forint adatvédelmi bírsággal sújtotta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a Blikket, amiért a lap nyilvánosságra hozta egy transznemű nő személyes adatait, ezzel szándékosan megsértette az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseit.
A háború dacára tizennegyedik alkalommal is megrendezésre került a kijevi Book Arsenal Könyvfesztivál; az idei Ingeborg Bachmann-díj döntősei között szerepel Tóth Kinga; a hangoskönyvektől a mangáig az irodalom minden területén kérdések övezik a mesterséges intelligencia jövőbeli szerepét; meghalt Sonny Rollins. – Külföldi hírösszefoglalónkat olvas
A Ferrari a héten bemutatta első teljesen elektromos modelljét, a Luce-t, amely 550 ezer eurós, mintegy 220 millió forintos indulóáron lesz majd kapható. Az autó látványosan szakít a márka hagyományos formavilágával, amivel finoman szólva megosztó lett az új modell. A befektetők reakciója egyértelműen negatív volt, a Luce debütálását követően a Fer
A Nespresso új korszakot nyitott, amelynek középpontjában a kíváncsiság, a felfedezés és a kávézás élménye áll. A márka legújabb globális kampányának arca ismét Dua Lipa lett, aki tökéletesen megtestesíti azt a szemléletet, amely szerint minden csésze kávé egy új világ kapuja. Az énekesnő stílusosan inpirál arra, hogy legyél merészebb a kávézással
A helyspórolás leghatékonyabb módja nem a ruhák feltekerése, hanem a bőröndbe való ruharendező tasakok használata, így a bőrönd kapacitása látványosan megnő.