2026. május 29. péntek

máj. 29
14:27
Közel 60 éve a kaszálás élvonalában! (Agroinform)
A KUHN közel hat évtizede fejleszti kaszálási és takarmánybetakarítási technológiáit, amelyek mára világszerte meghatározó szereplővé tették a márkát.
máj. 29
14:27
Már külföldön is a magyar hatóságok készültségéről írnak, ezért félnek a Bajnokok Ligája döntőtől az angolok (Promotions)
Súlyossá válhat a helyzet, ha elszabadul a pokol Budapest utcáin és a Puskás Aréna környékén.
máj. 29
14:27
6500 kalória egy nap alatt – ilyen terhelést kaptak a profi kerékpárosok a Tour de Hongrie-n (Autószektor)
Brutális vízveszteség Egyetlen versenyszakasz (ami Magyarország legnagyobb kerékpárversenye esetében 140 és 210 km közötti távot jelent) során egy profi kerékpáros akár 5 liter folyadékot is elfogyaszt, pótolva a fokozott erőfeszítés miatt kiesett mennyiséget – ez önmagában több mint kétszerese egy átlagos felnőtt napi ajánlott vízbevitelének. Min
máj. 29
14:27
Szujó Zoltán mellett Szijjártó Péter családi köre állami pénzekhez jutott a HVG szerint – az RTL tavaly azt mondta, nem gond velük üzletelni (Media1)
A HVG szerint a HUMDA körül állami pénzek jutottak Szijjártó Péter családi köréhez köthető motorsportos vállalkozásokhoz is. A Media1 tavaly már megírta: az RTL Magyarország ugyanennek a Szijjártó-rokoni üzleti körnek az egyik cégével kötött együttműködést. Ezt a tévétársaság akkor nem tartotta problémásnak. További érdekesség, hogy Szujó Zoltán is
máj. 29
14:29
Műemlékrombolás miatt elmarasztalta a kamara Hatvanpuszta építészét (ATV)
A Magyar Építész Kamara (MÉK) elmarasztalta Taraczky Dánielt, aki a hatvanpusztai uradalom építésekor lerombolt több műemléképületet.
máj. 29
14:33
Leváltották a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatóját (Infostart)
Vezérigazgatót vált a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ); Both András távozó vezérigazgató a Telexnek megerősítette, hogy csütörtökön leváltották a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) fejlesztését is felügyelő ügynökség éléről.
máj. 29
14:33
Bejelentette Magyar Péter: történelmi megállapodás született Brüsszelben, 6000 milliárd forint jön Magyarországra (Pénzcentrum)
A miniszterelnök Brüsszelben tárgyalt az elmúlt napokban, többek között hatezer milliárd forintos uniós támogatás sorsáról - mint most kiderült, ezt Magyarország most több év után visszakapja.
máj. 29
14:33
Borbély Balázs a bajnok Győrt elhagyva a Ferencváros vezetőedzője lesz (Magyar Hírlap)
"Egyértelmű szándéka" volt, hogy a következő szezonban is folytassák a közös munkát.
máj. 29
14:33
Célegyenesben hazánk 15. Tesla töltőállomása (Villanyautósok)
A Sztráda bevásárlóközpont parkolójába már a töltőoszlopok is megérkeztek.
máj. 29
14:33
Leó pápa Gandalfot idézve buzdít rá, hogy fegyverezzük le a mesterséges intelligenciát (Telex)
Mit keresett a katolikus egyházfő oldalán egy ateista IT-vezér, érünk-e valamit, ha kiveszik belőlünk a szeretet és hogy jön a képbe Tolkien?
máj. 29
14:33
Női "piszoárt" telepítenek egy budapesti futóversenyre, de a nők egy része kiakadt (Sassy)
Az Aldi Női Futógálán Lapee DUA női piszoárokat állítanak fel a hagyományos mobil vécék mellé. A szervezők szerint a rendszerrel 3 percről 30 másodpercre csökkenhet a vécéhasználat ideje, de sokan az intimitás hiányától tartanak.
máj. 29
14:33
Elkezdődtek a 32. Erkel Diákünnepek versenyprogramjai (Gyulatelevízió)
Pénteken elkezdődtek a 32. Erkel Diákünnepek versenyprogramjai. A könyvtárban vers-, majd prózamondás várta a fiatalokat. A diákok között többen már nem első alkalommal mérettették meg magukat a gyulai tehetségkutatón. A május 28-a és 30-a közötti esemény hívószava ez alkalommal a „Remake – Gondold újra!” volt. A szervezők célja, hogy egy olyan élő
máj. 29
14:39
Brüsszel döntött: Magyarország hozzájut a több éve jegelt 16,4 milliárd euróhoz (Menedzsment Fórum)
Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Magyar Péter, Magyarország miniszterelnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be.
máj. 29
14:39
Éves bértervezés a gyakorlatban: hogyan készülhet fel a HR és a pénzügy? (ProfitLine)
Az éves bértervezés minden vállalat számára kiemelt jelentőségű folyamat. Nemcsak arról szól, hogy a következő évben milyen mértékű béremelésre lesz lehetőség, hanem arról is, hogyan tudja a cég összehangolni a pénzügyi kereteket, a munkavállalói elvárásokat, a jogszabályi változásokat és az üzleti célokat.
máj. 29
14:39
"A gyalogság a fegyvernemek királynője" (Demokrata)
Dr. Vass László, Udovecz György és Szkenderovics Zoltán alapítói voltak egy-egy neves katonai hagyományőrző alakulatnak.
máj. 29
14:39
Globális a rakétahiány az iráni háború miatt (AC News)
Az iráni háború már az amerikai rakétakészleteket is felemészti, Zelenszkij sürgős segítséget kért Trumptól.
máj. 29
14:39
Orbán Viktor török barátja, az Alapjogokért Központ vezetője, Rúzsa Magdi és Rákay Philip is kapott diplomata-útlevelet (Telex)
Az Orbán- és Szijjártó Péter-éra alatt elég szabadon osztogatták a diplomata-útleveleket, a Telexhez most eljutott néhány név. Producer, színházigazgató, hírhamisító és cégvezetők is vannak a listán.
máj. 29
14:39
Prémium anyagok, mediterrán életérzés és visszafogott elegancia – Ez a márka lehet a férfidivat új sztárja (Roadster)
Az amszterdami központú márka az elmúlt években fokozatosan vált a minőségi férfiruházat egyik feltörekvő szereplőjévé.
máj. 29
14:45
Magyarország megkapja a több éve jegelt 16,4 milliárd eurós uniós forrást (Privátbankár)
Ez jelenlegi árfolyamon közel 6 ezer milliárd forintnyi uniós forrás, az éves költségvetés 13 százaléka válik elérhetővé.
máj. 29
14:45
Van már állatjóléti felelős is a kormányapparátusban (Infostart)
Pompár Ágnes szemléletének középpontjában az állatok érdeke, a szakmai hitelesség, a felelős állattartás erősítése és a párbeszédre épülő, rendszerszintű megújítás áll.
máj. 29
14:45
Razzia indul a magyar utakon: mutatjuk, mire figyel a rendőrség (Portfolio)
Európai szintű akció keretében országosan ellenőrzi a motorkerékpárral közlekedőket, elsősorban a bukósisak helyes használatát, a motorok gumiabroncsát, a rendszártáblák láthatóságát és a lámpák megfelelő működését a rendőrség június első hetében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police-hu-n pénteken.
máj. 29
14:45
Hatalmas ATM-leállások jönnek Magyarországon: százezrek maradhatnak készpénz és utalás nélkül ezeken a napokon (Pénzcentrum)
A munkálatok érintik az internetbanki és mobilalkalmazási rendszereket, az internetes kártyás fizetéseket, az azonnali fizetési rendszert, a SZÉP-kártya felületeit, számos bankautomata működését, valamint a telefonos ügyfélszolgálatot is.
máj. 29
14:45
Sokat tanultak a Hezbollah fegyveresei az ukránoktól, száloptikás drónokkal támadják az izraeli hadsereget (444.hu)
Az olcsó és hatékony eszközök a síita milícia fő fegyverévé váltak, Izrael számára ez a legnagyobb – immár nem is taktikainak, hanem stratégiainak tekintett – kihívás a libanoni határ mindkét oldalán.
máj. 29
14:45
Sikersorozatok és nagy visszatérések az HBO Maxon (MMonline)
Júniusban az HBO Max kínálatát a nagyszabású visszatérések (Sárkányok háza), friss HBO Original produkciók (Az élet, Larry és a boldogtalanság hajszolása, Büszke), európai dokumentumsorozatok (A Topuria család) és kiemelt filmes premierek (Árva, Sehol se otthon, Sisu – A bosszú útja) határozzák majd meg. Újdonságként elérhetők a podcastok (a soroza
máj. 29
14:45
Vége a játszmáknak: így szolgáltat igazságot a Plútó retrográd 2026-ban (Bien)
2026 tavaszán a Plútó retrográd mozgása spirituális nagytakarítást hoz életünkbe. Ez az időszak a rejtett igazságok felszínre kerüléséről és a belső átalakulásról szól.
máj. 29
14:47
Újabb hatalmas mínusz: nagyon lassan olvad az MNB vesztesége (Portfolio)
554 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2025-ös évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank honlapjára feltöltött éves jelentésből. Ez ugyan javulást jelent az elmúlt két évhez képest, de láthatóan lassan csökken csak a veszteség a még mindig magas kamatszint miatt. A jegybank saját tőkéje így még mindig tetemes, majdnem 1400 milliárd
máj. 29
14:51
Megjönnek az uniós milliárdok? Magyar Péter bejelentést tett (Piac és Profit)
6000 milliárd forintnyi uniós pénz szabadul fel Magyarországnak.
máj. 29
14:51
Hatalmas tragédia a sertéstelepen: állatok százai égtek benn (Agroinform)
Leégett egy sertéstelep és egy gabonaraktár Lengyelországban, megkezdődött a gyűjtés a károsult gazdák megsegítésére.
máj. 29
14:51
5 felejthetetlen gyereknapi program az egész családnak (Hamu és Gyémánt)
Május utolsó hétvégéjén Budapest több pontján is egész napos családi programokkal készülnek gyereknapra. A kínálatban szerepel tudományos show, zenei barangolás, távcsöves bolygómegfigyelés, kisvasutas kaland, kerületi születésnap és nagyszabású szabadtéri program is. Összegyűjtöttünk 5 programot, amelyek között a kisebbek és a nagyobbak is könnyen
máj. 29
14:51
Oroszország továbbra is fenyegetést jelent (Magyar Hírlap)
Robbanótöltettel felszerelt drón zuhant egy panelházra a romániai Galacon.
máj. 29
14:51
Elődje intézkedésének eltörlésével betonozná be még jobban hatalmát az FIA elnöke (Racingline)
Az FIA közgyűlésén hamarosan megszavazhatják, hogy megszüntessék azt a szabályt, amely maximálja az FIA első emberének hivatali idejét.
máj. 29
14:51
Bőséges globális kínálat, nyomott belföldi bázisárak: érdemes-e raktárra termelni az idei repcét? (Magro)
Hazánkban 480 ezer tonna repcemag betakarítását vetítik előre, ami 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez a jelentős volumen stabil alapot adhat a belföldi olajütők ellátásához és az exportpozíciók megtartásához, ám a mennyiségi örömöt a jövedelmezőségi oldalon komoly árnyoldal kíséri.
máj. 29
14:51
Tejallergia veszély: termékvisszahívás érinti a Wasabi Mayo popcornt (Hóvége)
Tejérzékenyek semmiképp se egyék meg!
máj. 29
14:53
Történelmi megállapodás az uniós pénzről: 6000 milliárd forint érkezik Magyarországra (Agroinform)
Politikai egyezség jött létre a magyar-EU-s tárgyalásokon, amelynek köszönhetően hatalmas források szabadulnak fel.
máj. 29
14:57
Megsínylette a magyar gazdaság a Barátság kőolajvezeték év eleji leállását (Menedzsment Fórum)
A KSH szerint több mint 1 milliárd euróval csökkent hazánk külkereskedelmi többlete áprilisban.
máj. 29
14:57
Már a Fradival tárgyal a bajnok Győrtől távozó Borbély Balázs (Player)
Az Eto-val bajnoki címet szerző Borbély Balázs egyre közelebb van ahhoz, hogy a Ferencváros edzője legyen.
máj. 29
14:57
Viszlát, kapkodós hajmosás, helló, fejbőrápoló rutin! (Glamour)
Számodra is a mindennapi énidő elmaradhatatlan része a többlépéses arcápolási rutin? De mi a helyzet a fejbőröddel? Szerencsére ma már a fejbőrápolás is lehet a mindennapok része. Mutatjuk is a legfrissebb újdonságokat és azokat a praktikus lépéseket, amelyekkel megalapozhatod a ragyogó és egészséges hajat.
máj. 29
14:57
Szintet lépett a Sulyok Tamás és Magyar Péter közötti vita: az államfő külföldi segítséget kért (SzMo)
A köztársasági elnök a Velencei Bizottsághoz fordult, mert szerinte az eltávolítására tett felszólítások sértik az alkotmányos rendet. Sulyok Tamás megerősítette, hogy kész együttműködni a kormánnyal és az Országgyűléssel, de ehhez feltételeket szabott.
máj. 29
14:57
Régi sebeket feltépő ügyek: mély családi drámák keverednek az új belga krimisorozatba – érkezik a Juliet (Médiapiac)
Országos televíziós premierként láthatják június 3-tól a Juliet című belga bűnügyi tévéfilmsorozatot a Duna nézői. A klasszikus krimielemeket emberi drámával és érzelmi mélységgel ötvöző, hatrészes széria szerdánként 21 órától várja a nézőket.
máj. 29
15:03
Kinevezte a miniszter az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatóját (Infostart)
A Semmelweis Egyetem transzfuziológiai tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát kérte fel az egészségügyi miniszter az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatójának.
máj. 29
15:03
Hatott a Merz-kormány beavatkozása, lassult májusban a német infláció (Portfolio)
Ellentétes irányba mozdult a német és az olasz infláció májusban. Míg Németországban a kormányzati üzemanyagár-csökkentő intézkedések hatására mérséklődött a pénzromlás üteme, addig Olaszországban az energiaárak további emelkedése húzta felfelé a mutatót - jelentette az ING Bank.
máj. 29
15:03
Döntött Brüsszel: 6000 milliárd forintnyi uniós forrást kap Magyarország (SzMo)
Ursula von der Leyen és Magyar Péter brüsszeli tárgyalásán dőlt el a befagyasztott pénzek sorsa. A 6000 milliárd forintos csomag feltétele a jogállami reformok, köztük az Európai Ügyészséghez való csatlakozás.
máj. 29
15:03
Zene a romok között, esti csillagles: mutatjuk a legkülönlegesebb gyereknapi programokat (SzMo)
A Budapesti Fesztiválzenekar az Aquincumi Múzeum romjai között tart ingyenes zenei vásárt és családi napot május 31-én. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban pedig szombat este napvizsgálattal, meteoritsimogatással és távcsöves megfigyeléssel készülnek a gyerekeknek.
máj. 29
15:03
Feljelentést tett a Balásy-ügyben Vona Gábor, elkezdődött a nyomozás (Magyar Hírlap)
Egyébként hűtlen kezelés és pénzmosás gyanújával már folyik a nyomozás - tette hozzá.
máj. 29
15:03
A túlélésért küzd a magyar árufuvarozás (Demokrata)
A hazai vasúti árfuvarozás lemaradása mögött több tényező húzódik meg.
máj. 29
15:03
A galaci drónincidens miatt Románia bezáratja a konstancai orosz főkonzulátust, Moszkva válaszlépéseket ígért (Telex)
Nicușor Dan román államfő bejelentette azt is, hogy Románia nemkívánatos személlyé nyilvánítja Oroszország konstancai főkonzulját.
máj. 29
15:09
Egyre tudatosabban használják az AI-t a magyar munkavállalók, de az előnyök nem egyformán oszlanak el (ProfitLine)
A magyar munkavállalók egyre tudatosabban használják a mesterséges intelligenciát, de az AI-használatból származó előnyök nem minden csoportnál jelennek meg azonos mértékben – derül ki Török Balázs AI-szakértő és digitális marketing tanácsadó 2026-os AI-használati kutatásából.
máj. 29
15:09
Magyar Péter 6000 milliárd forint felszabadításáról állapodott meg az Európai Bizottság elnökével (ATV)
Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott közös sajtótájékoztatót Ursula von der Leyennel, 16,4 milliárd eurónyi forrás felszabadításáról állapodtak meg.
máj. 29
15:09
Magyar Péter élő adásban árulta el, ennyi pénzt sikerül hazahoznia Brüsszelből (Promotions)
A magyar állam teljes költségvetésének jelentős részét sikerült kilobbiznia a Belgiumban vendégeskedő miniszterelnöknek.
máj. 29
15:09
Hatvanpuszta: csúnyán megbüntették Orbán építészét (AC News)
Műemlékrombolás miatt felfüggesztette az Építész Kamara az Orbán-családhoz köthető építész tagságát Hatvanpusztánál.

Keresés