Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 5,5 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban, de ez az össze
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A budapesti Bajnokok Ligája döntőre, amit május 30-án rendeznek, a csapatok mellett szurkolók és vendégek tízezrei érkeznek Budapestre, dedikált repülőgépekkel és kereskedelmi járatokkal egyaránt. A Budapest Airportnak a szokásos napi utasforgalmon felül több tízezer, charter- és menetrend szerinti járatokkal, továbbá magánrepülőgépekkel érkező és
A 2025-ös évben átlagosan közel 1,2 millió mémcoint hoztak létre havi szinten, amely indítások jelentős részét a Pump.fun platformja bonyolította. Az összes új mémcoin elindításának túlnyomó többsége három láncon történik, a BNB Chainen, a Solanán és az Ethereumon, bár utóbbi inkább a magasabb minőségű projektekért felelős. Az idei új projektek kül
Sokan ismerjük az óriási tüzet, amely erőteljesen ég bennünk, amikor új dologba kezdünk. Hatalmas erővel megyünk napról napra előre. Azonban a tűz könnyen kialszik, ha fogy a ráfordított figyelmünk. Megtalálni a sárgán kikövezett utat, mint mindenben, kihívást jelent. De hogyan alakítható ki és tartható fent hosszútávon a jóga életmód? Ehhez hoztu
Így nyaral a magyar vendég Horvátországban idén nyáron: jellemzően 5-7 éjszakára foglal, apartmant választ, és leggyakrabban 2-4 fős társaság vakációzik együtt. A foglalások területi megoszlása alapján a legtöbb magyar vendéggel a Kvarner-öböl, a Dalmácia - Zadar és az Isztria régiókban találkozhatunk.
Feszült hangulatú közgyűlést tartott kedden Budapesten a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), ezen nem született döntés a Tour de Hongrie kapcsán és az elnök, illetve elnökség visszahívása sem történt meg.
A jakuzzi sokak szemében a valódi feltöltődés záloga, és bár a prémium masszázsmedencék önmagukban is képesek megteremteni a tökéletes relaxálás helyszínét, a környezetük kialakítása nagyban befolyásolja az élményt. Amikor egy fárasztó nap után csak a meleg víz lazító hatására vágysz, meg tudja törni az élményt, ha előtte vízben úszó levelekkel, sá
Világszerte változik a tervezőszoftverek piaca, a Graphisoft is ennek megfelelően alakította át az értékesítési rendszerét - mondták az építészetben használt tervezőszoftvereket fejlesztő cég vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Noha az iráni háború kitörését követően az Európai Unióban kilőttek az elektromosautó-értékesítések az olaj- és üzemanyagárak megugrásának hatására, az európai autógyártók a villamos energiát terhelő adók csökkentését sürgetik az e-mobilitás elterjedésének felgyorsítása érdekében. Az iparág érvelése szerint a nyilvános és otthoni töltési költségek
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Nemzetközi sikereket ér el a Phylazonit Spanyolországban! Miközben Magyarországon egyre többet beszélünk az aszályról, a vízhiányról és a klímaváltozás mezőgazdaságot érintő következményeiről, Európa bizonyos térségeiben ezek a kihívások már régóta…
Mostanra végleg elkelt Zámbó Jimmy egykori csepeli otthona, amelyben a család három évtizeden át élt. A legendás énekes legkisebb fia, Zámbó Adrián a fővárosi agglomerációba költözött, és élete során most először él teljesen egyedül. Édesanyja, Edit asszony szintén elhagyta a kerületet, miközben a családi ereklyék sorsa is eldőlt.
A Kap St Akg kék vércse Tecs esetében a szálas pillangós takarmánynövények, zöldugar, illetve méhlegelő első kaszálását a teljes területük legalább 50 százalékán május 31-ig el kell végezni. Ez azért fontos, mivel a kék vércse költéskor leginkább nagyobb rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal, illetve kisebb gerincesekkel táplálkozik,
Fehér Ház egy olyan történelmi bejelentésre készül, amely alapjaiban rázhatja fel a globális pénzügyi rendszert. Hamarosan hivatalosan is elstartol a titkos amerikai bitcointartalék, amely mögött elképesztő állami vagyon állhat. A pénzügyi világ mindent elsöprő földrengés előtt áll, az epicentruma ezúttal a Fehér Ház. Egy olyan bejelentés készülőd
Egy Vacheron Constantin luxus sportóra is lehet tényleg sportos. A három nagy luxus sportóra gyártó, a Patek Philippe, az Audemars Piguet és a Vacheron Constantin közül utóbbi nyúl legbátrabban népszerű
Fotó: Nio Egy autó. Nem több. Ez a kínai Nio gyártó szomorú mérlege a Német Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) új forgalomba helyezési statisztikái szerint 2026 áprilisában. Ahogy januárban, úgy a márka most is fekete hónapot él át. És az év más hónapjaiban sem ment sokkal jobban a cégnek. Januártól áprilisig Németországban mindössze kilenc Nio-j
A Karib-tenger egyik legismertebb természeti csodája, a Belize partjaitól mintegy 70 kilométerre található Nagy Kék Lyuk évtizedek óta vonzza a kutatókat és a kalandvágyó búvárokat. A fenekén azonban hátborzongató dolgok rejtőznek.
A tejtermékek piacán egyre erősebb trend a cukorcsökkentés és a "clean label" megoldások térnyerése. A gyártók számára azonban komoly technológiai kihívás az íz és az állag megőrzése.
Újabb fordulóhoz érkezett az európai bankszektor egyik legnagyobb felvásárlási ügye: a német Commerzbank hivatalosan is elutasította az olasz UniCredit ajánlatát. A döntés nem csupán két pénzintézet konfliktusáról szól, hanem arról is, hogyan képzeli el Európa a kontinens bankrendszerének jövőjét egy egyre bizonytalanabb geopolitikai és gazdasági k
Az ELTE Társadalomtudományi Kara új projektet indít Megbékélés és demokratikus nyilvánosság az Orbán-rendszer után címmel, amely az orbáni propaganda társadalmi és pszichológiai következményeit vizsgálja. A kutatás célja a sérelmek feldolgozása, felelősség rendezése és a demokratikus közösség újjáépítése.
Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően.
Egy nagy betegcsoporton végzett vizsgálat szerint a krónikus vesebetegség (veseelégtelenség) előrehaladottabb formái nagyobb eséllyel társulnak kognitív hanyatlással, vagyis a gondolkodási képesség és a memória romlásával.
Kedden egyszerre folytatódott az új kormány apparátusának építése, a korábbi ügyek feltárása és a külpolitikai nyitás. Magyar Péter miniszterelnök nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy kormányzati dokumentumainak egy részét, Sulyok Tamás hivatala pedig jelezte: együttműködik az iratok átadásában. Közben több felmentés és kinevezés történt, újabb fejl
A Tüskevár Kert Sármelléken és a szentgyörgyvári hegyen példaértékűen valósítja meg a vegyszermentes bogyósgyümölcs-termesztést, saját feldolgozással és folyamatos technológiai fejlesztéssel, ötvözve a hagyományt és az innovációt.
A jeli arborétum főkertésze szerint ideje végre búcsút venni a tujától, és új irányt venni a kertekben. A klímaváltozás és az egyre aszályosabb, szélsőségesebb időjárás miatt több olyan örökzöld került előtérbe, amely jobban bírja a terhelést, és hosszabb távon is fenntarthatóbb megoldást jelenthet a sövényeknél. A szakember 3 olyan növényt is megn
A vegetációs időszak májusi szakaszában egyre több növényen jelennek meg újabb és újabb károsítók. Ezek közé a kártevők közé tartoznak a levéltetvek is, amelyek szinte minden termesztett és vadon élő növényünkön megtalálhatók. Jelenlétük többféle kártétellel is jár, így nem éppen szívesen látott vendégek a gazdaságokban és a kiskertekben sem.
Szombathely környéke elsőre talán nem klasszikus gasztronómiai úti célként jut eszünkbe, pedig a város közelében több olyan étterem is működik, amely miatt érdemes akár vacsorára is útnak indulni. A hangulatos vidéki vendéglőktől a kifinomultabb konyhákig nyolc helyet ajánlunk, ahol jó eséllyel emlékezetes élmény lesz az étkezés.