Dokumentumfilm készül John Lennon utolsó óráiról. Steven Soderbergh bemutatja, hogy néhány órával lelövése előtt még rádióinterjút adott a zenész, s gyilkosa már akkor is várt rá.
A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyo
A magyar nép megfogadta II. János Pál pápa tanácsát, hogy ne féljen - jelentett ki a miniszterelnök a lengyelországi Gdanskban, köszönetet mondva ezért.
Bár már véget ért a fázós, téli időszak, az immunrendszer támogatásáról az év többi szakában sem szabad megfeledkezni. Sokan elkövetik ezt a hibát, pedig az egészségünk mindennél fontosabb.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Agrármarketing Centrum szervezésében 21 magyar élelmiszeripari cég mutatkozik be Amszterdamban, a PLMA kiállításon. A cél a hazai termékek, köztük gluténmentes és funkcionális élelmiszerek exportlehetőségeinek bővítése a globális piacon.
A sportolási szokások sokat elárulnak egy társadalomról: az egészségi állapotról, a lehetőségekről és a mindennapi prioritásokról is. A CHART by Pénzcentrum friss epizódjában azt vizsgáljuk meg, hogyan sportolunk Magyarországon és a világ különböző pontjain. Arra is igyekszünk választ adni, hogy vajon milyen tényezők alakítják hazánkban a választás
A Hettyei-Éptech Kft. közel 30 éve dolgozik a szakmában, komplex megoldásokat kínál a tervezéstől a generálkivitelezésig, különös hangsúlyt fektetve a minőségre, a rugalmasságra és a hosszú távú működőképességre.
Befutott a Netflix Little Brother című mozijának első előzetese, melyben John Cena életébe visszatér rég nem látott fogadott kisöccse, és hirtelen minden összedől körülötte.
A Közszolgálati Testület elutasította a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójának éves beszámolóját, ami példa nélküli az intézmény történetében. A testület június elején személyesen is meghallgatja a vezetőt, mielőtt a menesztéséről dönthetnek.
Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták ö
Az OpenAI akár már ezen a héten benyújthatja az elsődleges részvénykibocsátáshoz (IPO) kapcsolódó előzetes dokumentációját. Ősszel így már a tőzsdén is kereskedhetnek a papírjaival. A mesterségesintelligencia-fejlesztő cég ezzel a lépéssel az egyik legnagyobb technológiai tőzsdei debütálásra készül - írta meg a Financial Times.
A kriptovaluták és a blokklánc-technológia térnyerésével a hagyományos bankrendszer hosszú ideig védekező pozícióba kényszerült, ám úgy tűnik, Európa vezető pénzintézetei megelégelték az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok, valamint a jegybankok által támogatott digitális euró projekt (CBDC) lassúságát. Egy példátlanul széles körű, immár harminc
A nyári wellness ma már nem feltétlenül a forró vízről szól. A termálfürdők mellett egyre többen keresik a hűvösebb, természetközelibb élményeket is. Egy új kutatás most megmutatta, mely hideg vizes úti célok kerültek leginkább az utazók látókörébe.
A Tisza Párt beadta javaslatait az Alaptörvény módosítására, amelyben szerepel a miniszterelnöki mandátum maximalizálása is, ahogy azt Magyar Péter a kampánya során többször is ígérte.
Meg kell védeni a magyar gazdákat, a fogyasztókat és az élelmiszerpiacot attól a kockázattól, amelyet az ukrán agrártermékek behozatala jelent – közölte a NAK.
Magyar Péter első hivatalos útja Lengyelországba vezetett. Legalább egy dologban következetes: Lengyelország piedesztálra emelésében és a saját országa lehúzásában.
Újabb fordulat történt Budapest és az állam között zajló szolidaritási hozzájárulási vitában. A főváros hatvan napos haladékot kapott a 7,5 milliárd forintos befizetés teljesítésére, így egyelőre elkerülhető az inkasszó és a közszolgáltatások veszélyeztetése. A háttérben továbbra is komoly jogi és politikai konfliktus húzódik, amely évek óta feszül
A Tisza Párt beadta javaslatait az Alaptörvény módosítására, amelyben szerepel a miniszterelnöki mandátum maximalizálása is, ahogy azt Magyar Péter a kampánya során többször is ígérte.
"A visszajelzés hiánya nem teljesítményértékelés, hanem kapcsolati zavar, ami orvosolható" – írta D. Tóth Kriszta Lelki társad hírlevelünk korábbi számában, és egy eszköztárat is összeállított, hogyan érdemes visszajelezni. "Munkahelyen, párkapcsolatban, szülőként – a helyzet más, az idegrendszer ugyanaz."
Exkluzív háttér-információk: így békült ki Menczer Tamás és Bencsik András. Műsorunkban emellett beszéltünk arról is, miért tartja napirenden a kegyelmi ügyet Magyar Péter.
Nyersen minden egészségesebb? Nem mindig! Bár manapság egyre népszerűbbek a nyers ételek és a "minél természetesebb, annál jobb" elv, van néhány alapanyag, amit semmi esetre sem szabad hőkezelés nélkül fogyasztani. Ezek ugyanis komoly veszélyt jelenthetnek az egészségedre – még akkor is, ha ártalmatlannak tűnnek. Mutatjuk, mely ételekkel bánj nagyo
A Tisza Párt benyújtotta az Alaptörvény-módosító javaslatát, amely összesen nyolc évben maximalizálná a miniszterelnöki megbízatást. A szabály visszamenőlegesen, 1990-től számolná a betöltött hivatali időt, így az Orbán Viktorra is vonatkozna.
Attól még nem kell tartani, hogy az öntudatra ébredő gépek holnap esetleg kikiáltják a tanácsköztársaságot, azonban jó tudni, hogy az MI nemcsak ismeri, hanem bőszen használja is a marxista retorikát.
A rendőrség két éve nem adott érdemi választ arra, hogy gyanúsítottként kihallgatták-e K. Endrét a tanúbefolyásolási ügyben. A nyomozás kimenetele kulcsfontosságú lehet.
Benyújtotta első törvény- és határozati javaslatait a Tisza-frakció, a csomagban több, korábban hangsúlyosan kommunikált választási ígéret is megjelent. A párt többek között az Alaptörvény módosítását, a miniszterelnöki mandátum időbeli korlátozását, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését, valamint több vizsgálóbizottság felállítását kezdemén
A magyar állam ellen döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a szociális dolgozók sztrájkhoz való jogának megsértése miatt. Az Európa Tanács felügyelete mellett működő bíróság tízezer euró sérelmi díj és az eljárási költségek megfizetésére kötelezte Magyarországot.
Egy friss, hosszú távú nemzetközi tanulmány megdöbbentő eredményre jutott: bizonyos, a mindennapokban rendszeresen fogyasztott élelmiszerek drasztikus mértékben növelik a tüdőrák kialakulásának esélyét, függetlenül attól, hogy az illető dohányzik-e.