Magyar Péter a lengyel miniszterelnökkel tartott találkozója után arról beszélt Varsóban, hogy ahhoz, hogy Európa visszanyerje a régi fényét, a közép-európai országok összefogására van szükség. Több mint két év után ülhet össze a V4.
A pályakezdőktől ma már elvárják, hogy ne csak végzettséggel, hanem magabiztos digitális készségekkel is érkezzenek a munkaerőpiacra. Tudniuk kell online együttműködni, kritikusan használni a technológiát, gyorsan alkalmazkodni az új eszközökhöz, és eligazodni az olyan területeken is, mint a mesterséges intelligencia. Az oktatás egyik legnagyobb ki
A kínai-orosz kapcsolatok új, dinamikusabb fejlődési szakaszba léptek, és a két ország megállapodott a jószomszédsági és baráti együttműködési szerződés meghosszabbításáról is – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadta.
Hamarosan az Aldi Magyarország összes üzletéből eltűnnek az újságok és a magazinok. A kiskereskedelmi lánc az országos szintű kivezetést a működési hatékonyság növelésével és a termékkínálat optimalizálásával indokolja - írja a Média1.
Balatonfüreden rendezték meg a Balaton fagyija verseny idei döntőjét, ahol tizennyolc induló harminc egyedi fagylaltkreációval mérte össze a tudását és a kreativitását. A rangos megmérettetésen végül egy balatonmáriafürdői különlegesség hódította el a győ
Öt évvel a Nincs idő meghalni című film bemutatója után hivatalosan is elindult a következő James Bond keresése. Daniel Craig távozása óta rengeteg név felmerült a 007-es szerepére, most pedig már a castingfolyamat is zajlik, így egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy kiderüljön, ki öltheti magára legközelebb a legendás titkosügynök öltönyét. Mutat
A zeneipar bevételi struktúrája évtizedek óta vitatott téma. A streaming platformok megjelenésével a művészek ugyan szélesebb közönséghez jutottak el, ám az egy lejátszásra jutó bevétel minimálisra csökkent. Ebben a környezetben merültek fel a zenei NFT-k, amelyek a blokklánc technológia segítségével ígérnek új jövedelemforrásokat az alkotók számár
A Commerzbank közgyűlésén a dolgozók, a vezetőség és több befektető is egyöntetűen elutasította az UniCredit felvásárlási ajánlatát. Ezzel is megerősítették a német bank függetlensége melletti elköteleződésüket. Az olasz bank egyébként meg sem jelent a közgyűlésen.
Sokáig azt hitte, csak egy erősebb influenzát kapott el. Magas láz gyötörte, hasogatott a feje, fájt minden porcikája, és úgy érezte, mintha egyik napról a másikra teljesen elhagyta volna az ereje. Eszébe sem jutott, hogy egy ritka, de akár életveszélyes fertőzés támadta meg a szervezetét. Később derült ki: hantavírussal fertőződött meg.
Az ökológiai termelés szerepe Magyarországon is folyamatosan bővül, miközben a rendszer sajátosságai - a szigorú szabályozás, a piaci értékesítés kihívásai - egyszerre jelentenek biztonságot és terhet a termelők számára. A Portfolio AgroFuture 2026 konferencián, Kecskeméten megtartott kerekasztal-beszélgetésen a szakértők arról beszéltek hogy a haz
12 uniós országban nőtt a méhkaptárak száma 2020-hoz képest, leginkább Olaszországban (+822 490 méhkaptár; +79 százalék). Ezzel szemben 10 országban csökkenés volt megfigyelhető.
Egyre több bejelentés érkezik a medvék felbukkanása miatt Szlovákiában, a szakemberek pedig fokozott óvatosságra intik a lakosságot és a turistákat. Az év elejétől április végéig már 260 alkalommal észleltek barnamedvét az ország területén – derül ki az Állami Természetvédelem adataiból. A helyzet több közkedvelt kirándulóhelyen és történelmi helys
A Yettel ProSuli tizedik éve támogatja a digitális készségek fejlesztését akkreditált, országos lefedettségű képzésével – immár 180 intézmény bevonásával, több mint ezer pedagógus szemléletét formálva, évi 15ezer diákot elérve.
Cikksorozatunk harmadik részében arra a kérdésre keressük a választ, hogy mit tekintünk vagyonnak, és azt hogyan lehet igazságosan, objektíven és végrehajtható módon megadóztatni. A Magyar Közlönyben megjelent az 1147/2026. kormányhatározat, amely előírja, hogy a vagyonadóztatás jogszabályi feltételeinek meghatározása és a bizalmi vagyonkezelés adó
A devizapiacokon kedden végig a közel-keleti geopolitikai feszültségek, az olajárak mozgása és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások határozták meg a hangulatot. A forint reggel még stabilan kezdett, napközben azonban egyre nagyobb nyomás alá került, ahogy romlott a nemzetközi kockázati környezet és erősödött a dollár. Az euró jegyzése délu
Kedden sajtótájékoztatót tartott az online szupermarket, amelyen mi is részt vettünk és megtudhattuk, új szakaszba lép a vállalat; még nagyobb fókuszt kapnak a helyi termelők.
Miért van, hogy amikor a Merkúr retrográdban van, valóban több kommunikációs és technológiai hibát észlelünk? Megerősítési torzításnak hívják a pszichológiai okot.
A saláta az egyik legizgalmasabb köret lehet, ha tudjuk, milyen alapanyagokkal és hogyan dolgozzunk. A titok nem egyetlen különleges hozzávalóban rejlik, inkább az ízek, textúrák és az öntet tudatos felépítésében. A következő 7 módszer szinte bármilyen salátát teljes értékű fogássá varázsolhat, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a salátabárokban megszokhat
A vagyonosodás hírére a volt partnerek viselkedése gyakran megváltozik. Íme néhány történet, amikor a gazdagság újraélesztette a régi kapcsolatokat, vagy éppen új problémákat hozott felszínre.
Komoly botrány robbant ki a Married at First Sight UK, vagyis a Házasság első látásra brit változata körül. Több korábbi szereplő is súlyos vádakat fogalmazott meg a műsorban kialakított kapcsolatokkal kapcsolatban, az ügy pedig már politikai szinten is visszhangot váltott ki az Egyesült Királyságban.
Biztonságosabban közlekednek majd az új Skodák, a belső terük pedig eredményesebb munkavégzést szolgál majd. Hamarosan átalakul a teljes mentőszolgálat, erre Hegedűs Zsolt, az új miniszter tett ígéretet még parlamenti meghallgatásán.
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség jubileumi ülésen ünnepelte 35. évfordulóját. A herceghalmi eseményen az ágazat szereplői értékelték az elmúlt évtizedeket, díjazták a szakembereket és kijelölték a jövőbeli fejlődési irányokat.
Ezen a héten is összegyűjtöttük azokat az alkotásokat, melyek most kerülnek be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és melyekkel érdemes lesz tenni egy próbát.
A Volvo legújabb elektromos autója, az Ex60 nem egyszerűen a középső modell a kínálatban, hanem több szempontból is korszakalkotónak számít. Barcelonába utaztunk, és az elsők között próbáltuk ki, hogy kiderítsük, valóban új fejezetet nyithat-e az idén százéves svéd márka történetében.
Számos nő kétségbeesik, ha hűtlenségen kapja a párját. Másokban azonban a szívszaggató fordulat felébreszti kreatív energiáikat, és szinte örömüket lelik az édes bosszú alapos kitervelésében.
Az szja-bevallás határideje május 20. Aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a Nav által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk.
Az Európai Parlament törvényhozói és a tagállamok ma hajnalban megállapodásra jutottak a vitatott, az Egyesült Államokkal kötött, közel egy éve fennálló kereskedelmi egyezmény végrehajtásáról, miután a közelmúltban Donald Trump amerikai elnök új, magasabb vámok kivetését helyezte kilátásba.
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Jó hír érkezett az időseknek: május 20-án megkezdődik az idei szénpénz kifizetése. A jogosultak – köztük egykori bányászok és özvegyeik – fejenként 118 ezer 195 forintra számíthatnak, amit az állam automatikusan juttat el a címzettekhez, így külön ügyintézésre nincs szükség.