Pamela Anderson ismét nyitott lehet a szerelemre, és a pletykák szerint most nem akárki került közel hozzá. Hollywoodban egyre többen beszélnek arról, hogy a színésznő és Tom Cruise között különleges kapcsolat alakulhatott ki.
Donald Trump amerikai elnök újabb kemény figyelmeztetést küldött Iránnak, miután elakadtak a háború lezárását célzó tárgyalások. Az amerikai elnök a Truth Socialön azt írta: Irán számára „ketyeg az óra”, és Teheránnak gyorsan kell lépnie, különben „semmi sem marad” belőle.
Ezúttal főként az autókkal és gépészettel kapcsolatos aeroszolok kerülnek a fókuszba, és legalább három nagyon fontos szempontot vizsgál majd rajtuk az NKFH.
Hétfőre virradóan megrongálták Petőfi Sándor emlékművét Strasbourgban, a helyi rendőrség magyar állampolgárok, Magyarország Európa Tanács melletti Állandó Képviselete, valamint a helyi önkormányzat feljelentése alapján megkezdte az ismeretlen tettes, vagy tettesek felkutatását.
Az Európai Bizottság delegációja péntekig Budapesten tárgyal az uniós források felszabadításáról, majd utána jövő héten a miniszterelnök utazik Brüsszelbe.
Péter és Béla egy igazán izgalmas játékban vehettek részt a The Floorban. A képernyőn fordítva leírva jelentek meg a szavak, a játékosoknak pedig minél gyorsabban ki kellett találniuk ezeket. A visszafelé felolvasott szavak egyre hosszabbak és nehezebbek lettek. Vajon hogy birkóztak meg vele a párbajozók?
Erős asztrológiai hét kezdődik, amely több csillagjegy számára is új felismeréseket és váratlan lehetőségeket hozhat. A Bika újhold hatása még érezhető, közben pedig olyan bolygómozgások indulnak el, amelyek főleg a biztonság, a kapcsolatok, az otthon és a személyes határok témáit erősíthetik fel.
Alapjaiban változhatnak meg a közösségi oldalak a következő években, miután az Európai Unió egyre határozottabban lépne fel az úgynevezett addiktív platformfunkciók ellen. A TikTok, az Instagram, a Facebook vagy akár a YouTube Shorts működését is érintheti az a szabályozás, amely a fiatalok mentális egészségét védené.
A kormányszóvivők Magyar Péter miniszterelnökkel kiegészülve közös sajtótájékoztatón ismertették, milyen ügyeket tárgyalt a kabinet a második kormányülésen. A tájékoztatón több jelentős gazdasági, igazságügyi és intézményi reform is szóba került, a Dunaferr helyzetétől kezdve a végrehajtási rendszer átalakításán át egészen az állami média, köztük a
A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt – egy é
Az Éttermek csatájában kivételesen nemcsak a konyhában csaptak össze a Paletta és az Espelette versenyzői, hanem a paintball pályán is. A két csapathoz Sárközi Ákos és Rácz Jenő is csatlakozott, így a séfekkel kiegészülve megindulhatott a leszámolás. Jenő azonban elszámolta magát feltűnő, fehér pólójában. Minden kék őt akarta levadászni.
Egy szállodába érkezve általában a recepcióra, a csomagokra és a szobakulcsra figyelünk, közben viszont több olyan felületet is megérintünk, amelyen könnyen megtapadhatnak a kórokozók. A közös terekben naponta rengeteg vendég fordul meg, ezért bizonyos pontok sokkal szennyezettebbek lehetnek, mint elsőre gondolnánk.
Elérkezett egy újabb eredményhirdetés az Éttermek csatájában. Miután Sárközi Ákos és Rácz Jenő megnézték, hogyan szavaztak a vendégek, Jenő meglepő döntést hozott. Az Espelette séfje mindenkit sokkolt kijelentésével, még Ákost is, akit külön felszólított, hogy fogadja el ezt a fordulatot.
A dokumentumban a közigazgatási államtitkárok kinevezése mellett számos olyan ügy is szerepel, amikről a kormányülés utáni sajtótájékoztatón is szó volt.
Bari Laci is közreműködik Gáspár Laci készülő lemezén: a You're My Friend című számban ő énekel az X-Faktor mentora helyett, aki ezúttal basszusgitáron játszik. Milyen volt a közös munka? Mivel keltettek nagy feltűnést a belvárosi klipforgatáson? A Blikknek mesélt Az ének iskolája egykori felfedezettje.
Egymást követően hatodszor nyert a Nürburgring 24 órás TCR kategóriájában a Hyundai Motorsport, mind a két Elantra N TCR pilótái keményen harcoltak. Izgalmas volt a futam, melyen a versenyzőknek, Mikel Azconának, Marc Bassengnek, Nico Bastiannak és Manuel Laucknak többször kellett megküzdeniük a vezetésért és csak a verseny utolsó óráiban szerezt
Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.
Molnár Andi táncművész és hű társa, Borisz, a terápiás vizsla izgalmas kalandba vágott: az eplényi Síaréna Vibe Parkban ők is tesztelték az ország új kutyás élményparkját. Bár a négylábú segítőnek akadtak fenntartásai a magassággal kapcsolatban, végül élvezte a libegőzést.
Varga Viktor mindig is közel állt a természethez, most pedig épp egy nagyobb madarat fogadott be a fészeknek is beillő rasztahajába. Az énekes sorra osztja meg a fotókat és videókat az együttélésükről.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) újszerű piacfelügyeleti vizsgálatot indít az aeroszol termékek forgalomba hozatali feltételeinek ellenőrzésére. A vizsgálat középpontjában annak értékelése áll, hogy a termékek megfelelnek-e a vonatkozó műszaki biztonsági, tűzveszélyességi és jelölési előírásoknak. Az ellenőrzések fókuszában
Amennyire rövid volt kettőjük kapcsolata, annál nagyobb port kavart szakításuk. T. Danny a mai napig nehezen dolgozza fel, hogy már nincs együtt Enikővel, aki új zenéiben is megjelenik.