Hírarchívum - 2026 május 19.

2026. május 19. kedd

máj. 19
0:09
John Travolta megfilmesítette elhunyt fia emlékére írt könyvét, Arany Pálmát kapott Cannes-ban (Librarius)
John Travolta először állt a kamera mögé, hogy adaptálja 1997-ben megjelent Propeller One-Way Night Coach című könyvét.
máj. 19
0:09
A sükösdi tamburazenekar vezetője nem akar találkozni Toroczkaival (Kontroll.hu)
A Mi Hazánk országgyűlési képviselőinek kivonulása a sükösdi tamburazenekar előadásáról ledöbbentette a társulat vezetőjét. Nébl Zsoltot a szélsőjobboldali párt elnökének asszisztense nemrég kereste meg telefonon, azonban nem járt sikerrel.
máj. 19
0:09
Válogatásalbum készült Kiss Tibor Noé Olvadás című könyvéhez (Litera)
Zenei album készült Kiss Tibor Noé tavaly megjelent, Rommer Vilmos-díjas regényéhez, az Olvadáshoz. A szerző felkérésére tizenkét zenei formáció írt a regény hangulatához illeszkedő dalt, a Leukémia együttes pedig hozzájárult, hogy a regény címét adó kultikus száma megjelenhessen az albumon.
máj. 19
0:13
Felfoghatatlan, mennyit segítünk a kínai navigációs ipar fejlődésének (Infostart)
Több mint 160 millió viselhető okoseszköz, valamint több mint 100 millió személygépkocsi használta a Pejtou navigációs és helymeghatározási szolgáltatásait.
máj. 19
0:13
Eke Angéláék lakóautóban romantikáznak a tengernél (Blikk)
Eke Angéla és Budavári Balázs egy lakókocsiban táboroztak le a görög tengerparton, amiről a színésznő a közösségi oldalán adott hírt.
máj. 19
0:13
Kiabálás és büntetés nélkül is lehet: itt a titkos japán módszer, ami csodát tesz a hisztis gyerekekkel (Blikk)
Létezik egy nevelési modell, amely fenyegetés és kiabálás nélkül képes lecsillapítani még a legmakacsabb gyerekeket is.
máj. 19
0:13
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések (Infostart)
Első hivatalos kormányszóvivői tájékoztatóját tartja a Tisza-kormány. Tartson velünk!
máj. 19
0:13
Hantavírus: 30 országban 440 ember áll megfigyelés alatt (Infostart)
Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik – írta az NlTimes hírportál.
máj. 19
0:13
Havasi Bertalan: "Magyar Péter higgadjon le, nyugtassa meg az idegeit, és inkább kormányozzon" (Blikk)
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda hétvégén azonnali hatállyal felmentett helyettes államtitkára. Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke beszélt a szombati minisztériumi incidensről, a Megafonba "öntött" és szerinte kidobott pénzekről, a Fidesz ellenzéki megújulásá
máj. 19
0:13
Hantavírus: megerősítették a fertőzést – Nyolc kontaktszemély került karanténba Romániában (Blikk)
Megerősítették a hantavírus-fertőzést annál a romániai férfinál, akit jelenleg az Arad megyei sürgősségi kórházban kezelnek. Az ügy miatt egy pszichiátriai intézmény nyolc betegét karanténba helyezték, miután kapcsolatba kerültek a fertőzöttel.
máj. 19
0:13
Harry Kane fizetésemelést követel a Bayern Münchennél (Infostart)
Harry Kane – noha korábban arról lehetett olvasni, hogy a Barcelona kiszemelte Robert Lewandowski helyére – állítólag készen áll arra, hogy meghosszabbítsa a Bayern Münchennel kötött szerződését. Ugyanakkor az angol válogatott csapatkapitánya súlyos pénzügyi feltételt szabott az aláírásához. Hasonló összeget szeretne kapni, mint csapattársa, Jamal
máj. 19
0:13
Borbély Balázs meghatóan ünnepelte a kislányával a Győr bajnoki címét (Blikk)
Óriási bulit tartottak vasárnap délután Győrben. A város futballcsapata, az ETO FC 13 év után nyert újra bajnoki címet az NB I-ben. Borbély Balázs vezetőedző a kislányával is megünnepelte a sikert.
máj. 19
0:13
Újabb fordulat - Havasi feljelentette Magyar Pétert (Gondola)
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I.
máj. 19
0:13
Anthrax koncert Budapesten (HírExtra)
Éppen időben: a budapesti koncert előtt két héttel megérkezett az Anthrax új, elsöprő energiájú dala. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő Cursum Perficio lemezen lesz rajta, de június 1-én élőben is elhangzik majd a Barba Negrában. Az amerikai thrasherek előtt a Decapitated is fellép.
máj. 19
0:13
Negyvenéves a Top Gun! Még mindig hódítanak az amerikai haditengerészet légi fenegyerekei – Elmondjuk a jelenség titkát (Blikk)
A Top Gun a nyolcvanas évek legendás mozija, kultuszfilmje, emberek millióiban lobbantotta lángra a repülés iránti szenvedélyt. A történetet ugyanis háttérbe szorították az elképesztő légi felvételek, a jó kiállású, férfias pilóták, a jó zene, a fénykorában lévő Kelly McGillis, és persze Hollywood ifjú titánja, Tom Cruise. Május 29-én lesz negyven
máj. 19
0:13
Okx Eu: a MiCa-határidő után már nem mindegy, melyik kriptotőzsdén tartjuk a pénzünket (Kripto Akadémia)
Az európai kriptopiac sokáig olyan volt, mint egy globális alkalmazásbolt. Letöltöttünk egy tőzsdei appot, regisztráltunk majd vettünk bitcoint, ethert vagy solanát. A legtöbben legfeljebb akkor kezdtek el gondolkodni a háttérben lévő céges struktúrán, amikor valami baj történt. Ez a korszak hamarosan lezárul. 2026. július 1-jén jár le a MiCA, vagy
máj. 19
0:13
Havasi Bertalan a felmentési pénzről: Én nem ajánlom fel a káprátaljai gyerekeknek és senki másnak (444.hu)
Nem szeretne másnak dolgozni, csak Orbán Viktornak, és szerinte nem a Fidesznek kell megújulnia, hanem Orbánnak.
máj. 19
0:13
Kikötött a hantavírusos hajó Rotterdamban, a legénység karanténban (444.hu)
Az utasok már leszálltak a Kanári-szigeteken.
máj. 19
0:13
Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat (Azenpenzem)
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegyzők sem élvezhetik majd tovább jelentős privilégiumaikat.
máj. 19
0:13
Retrokvíz – Tudod, kik játszották a pusztító Familia Kft. karaktereit? (Player)
A magyar televíziózás mélypontjainak egyike volt a Família Kft., amely 385 részen keresztül rombolta a közízlést. Emlékszel, kik alakították a Szép családot és barátaikat?
máj. 19
0:13
Újabb csúcstechnológiás fegyverrendszer érkezik a frontvonalra: hamarosan ukrán fejlesztésű irányított bombák csapnak le az orosz csapatokra (vg.hu)
Valóban felpörgött az ukrán hadiipar, a legújabb fejlesztés pontos és halálos.
máj. 19
0:13
Zelenszkij: A tömeges dróntámadások Oroszország ellen, a háború "fordulópontja" (Magyar Hírlap)
600 drón, 14 régió.
máj. 19
0:13
100 ezer Ft-nál is nagyobb összeget buknak most ezek a nyugdíjasok, mutatjuk ki nem részesül a juttatásban (Promotions)
Több, mint 100 ezer forint a tét, nem mindenki kapja meg a Tisza-párt nyugdíjprogramjából származó juttatást.
máj. 19
0:13
Magyar Péter május 31-ig kérjen elnézést Sulyok Tamástól! (Demokrata)
Magyar Péter két hete más sem tesz, mint folyamatosan fenyegeti, sértegeti a köztársasági elnököt.
máj. 19
0:13
Tényi István feljelentést tett, miután Magyar Péterék arról beszéltek, hogy az előző kormány meghamisította a költségvetést (Magyar Nemzet)
Nem kellett sokat várni arra, hogy Tényi István munkába lendüljön.
máj. 19
0:13
Felfejtették a HEPA hálózatát – így szórták a pénzt Üzbegisztántól Kanadáig (Forbes)
A magyar export fejlesztésére létrehozott HEPA pénzügyi hálózatát nehéz átlátni, a Telex viszont beleásta magát a dokumentumokba. Kiderült, hogy a Magyar Exportfejlesztési Ügynökségen keresztül jelentős pénzek landoltak Tiborcz István török üzlettársánál, illetve a Nyugat-Balkánon. Mi történt? A Telex fejtette fel a szálait annak a hálónak, amit a
máj. 19
0:13
18+ Megrázó videón, ahogy gyakorlatilag két ütéssel kivégeznek egy fiatal srácot Budapest belvárosában (Helló Magyar)
Előrkerült egy videó, amiből világosan kiderül, hogy mi hogyan történt.
máj. 19
0:13
Lökdösődés az Aprilia-garázsban – Martín sajnálja, amit tett (Racing)
Jorge Martín csalódott a reakciója miatt, mert mint mondta, hiába gondolkodott a motoron sokat, végül eluralkodtak rajta az érzelmei.
máj. 19
0:13
3,5 millió euróval rövidítették meg az uniós költségvetést, nyomoz az Európai Ügyészség bukaresti irodája (Üzletem)
A fő vádlottak mellett 22 stróman ellen is nyomozás folyik, akik a feltételezések szerint a teljes projektérték 10–15 százalékának megfelelő jutalék fejében járultak hozzá ahhoz, hogy nevükben csalárd támogatási kérelmeket nyújtsanak be.
máj. 19
0:13
Zsákokban álltak a ledarált dokumentumok – Magyar Péter feljelentést emleget (rtl.hu)
Zsákszámra talált ledarált dokumentumokat és Fidesz-kampányanyagokat Magyar Péter a korábbi Építési és Közlekedési Minisztérium alagsorában. A Tisza Párt elnöke szerint a leletek súlyos bűncselekmények gyanúját vetik fel, ezért az ügyben feljelentést tesznek.
máj. 19
0:13
Ő az Eurovízió idei győztese: Dara Magyarországon is járt (rtl.hu)
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese már korábban is feltűnt az RTL képernyőjén. Az énekesnő a bolgár X-Faktorban indította karrierjét, néhány éve pedig Magyarországon is színpadra lépett. Mutatjuk, honnan lehet ismerős az idei győztes!
máj. 19
0:13
Kamerán a gyújtogatás: pillanatok alatt porig égett a 25 milliós autó Érden (rtl.hu)
Az autó tulajdonosa azt mondta a Híradónak, hogy a rendőrök megmutatták neki a kamerafelvételeket, de nem ismerte fel a gyújtogatókat. A rendőrség rongálás miatt nyomoz.
máj. 19
0:13
Thuróczy Szabolcs elárulta, miért nem nézi vissza a Heti Hetest (rtl.hu)
A Heti Hetes legújabb adásában Hajós András cirkuszi kikiáltóként indította el a show-t, míg Linczényi Márkó szerint a műsorban komoly verseny zajlik a szereplők között. Thuróczy Szabolcs a felvételről sietve távozott egy fellépésre és azt is elárulta, miért nem hajlandó soha visszanézni a saját szerepléseit vagy a filmjeit.
máj. 19
0:13
Két osztrák túrázót megtapostak a tehenek, egyikük meghalt (Telex)
Az Osztrák Alpinista Klub baleseti adatbázisa szerint ez volt az ötödik halálos tehéntámadás az osztrák hegyekben 2005 óta.
máj. 19
0:13
XIV. Leó első enciklikája a mesterséges intelligencia felemelkedéséről fog szólni (Telex)
A pápa körlevele az ember védelméről fog szólni a mesterséges intelligencia korában.
máj. 19
0:13
Bejelentette az ÁKK: csökken a két legnépszerűbb állampapír kamata (Telex)
Egységesen változtatják a FixMÁP és a MÁP Plusz kamatszintjét.
máj. 19
0:13
Magyar a kegyelmi ügyről: A fideszes fiúk előszeretettel bújnak nők szoknyája mögé (Telex)
Magyar Péter bejelentette, hogy kedden hozzák nyilvánosságra a kegyelmi ügy dossziéját. Ebben nincs benne, hogy Varga Judit miért írta alá a megváltoztatott döntést. A miniszterelnök szerint a fő felelős az, aki rávette Novák Katalint, hogy adjon kegyelmet.
máj. 19
0:13
A kormány már tárgyal az Európai Bizottsággal, de feltételt szabott Ukrajna uniós csatlakozásához (Telex)
Magyar Péter kész Beregszászon találkozni Volodimir Zelenszkijjel, ha rendeződik az ukrajnai magyar kisebbség helyzete.
máj. 19
0:13
Nem tudta bizonyítani a spanyol adóhatóság, hogy 2011-ben adót csalt Shakira, több mint 50 millió euró visszajárhat az énekesnőnek (Telex)
2011-ben kevesebb mint 183 napig tartózkodott az országban a kolumbiai énekesnő, ezért kártérítés járhat neki.
máj. 19
0:13
A kaliforniai esküdtszék elutasította Elon Musk OpenAI és annak vezetője, Sam Altman ellen indított ügyét (Telex)
Musk azért indított pert a cég és alapítói ellen, mert szerinte azok feladták az OpenAI küldetését, amikor óriásvállalattá alakították át a nonprofitként induló szervezetet.
máj. 19
0:13
Borzasztó tragédia árnyékolta be Bajor Imre múltját, a magyar kriminológia egyik legsötétebb ügye (naphire.hu)
A nézők mit sem sejtettek róla, hogy Bajor Imre kit veszített el.
máj. 19
0:13
Így segített Lilibet Meghan Markle-nek felöltözni – ez a nap legédesebb fotója (in.hu)
Meghan Markle új, meghitt fotót osztott meg kislányáról, Lilibetről. A képen a négyéves hercegnő édesanyja lábánál térdel, és úgy tűnik, éppen abban segít neki, hogy felvegye a cipőjét.
máj. 19
0:13
Titkos fegyver lett a digitális PR a fintech cégek kezében (Fintech)
A fintech szektor az elmúlt években elképesztő sebességgel változott meg. Miközben a technológiai innovációk, a mesterséges intelligencia és a Web3 megoldások új szintre emelik a pénzügyi szolgáltatásokat, a cégeknek egyre nehezebb kitűnniük a zajból. A Fintech Világa legutóbbi adásában Érczfalvi András műsorvezető Siklós Bencével, a Peak tanácsadó
máj. 19
0:13
Orvosmeteorológia: fulladást és nehézlégzést okozhat a mostani időjárási helyzet (EgészségKalauz)
Súlyos tünetek is lehetnek.
máj. 19
0:13
Titokban elvette párját A besúgó sztárja – Till Attila tudatta (Médiapiac)
Megházasodott Patkós Márton, az Örkény Színház tagja, A besúgó című sorozat sztárja. A színészt a közönség az És mi van Tomival? című filmben is láthatta – esküvőjén Till Attila is megjelent.
máj. 19
0:13
Váratlan drágulás jöhet a boltokban: csendben emeltek árat a gigagyártók (Agrárszektor)
Európában jelentősen emelkedtek a csomagolópapír-árak áprilisban. A nagy gyártók egységesen áremeléssel reagáltak a dráguló alapanyagokra és energiára - írta meg a FruitVeB.
máj. 19
0:13
Lackfi János 55: „Lackfi Jánosnak lenni szédítő dolog” (Librarius)
Lackfi János íróval csapatmunkáról, zsibongásról, emlékezetes aranyköpésekről beszélgettünk, de szóba került a doboló költő is.
máj. 19
0:13
Nemcsak az NKA, az MVM is támogatta a Rétvári Bence kampányeseményeit szervező alapítványt (Kontroll.hu)
Tízmillió forinttal dobta meg a Rétvári Bencének kampányoló alapítványt a Magyar Villamos Művek leányvállalata, az MVM Energetika Zrt. A lapunkhoz eljuttatott közadatkérés alapján a volt államtitkár választási kampányát támogató Dunakanyari Védegylet Alapítvány székhelye egy olyan épületben van, amit az állam Váctól sajátított ki.
máj. 19
0:13
Paul Muldoon: Nagycsütörtök; Találkozás a britekkel (Litera)
Azzal helyet foglal két asztallal odébb. / Tudjuk, te is, én is, hogy tovább nincs, / Hogy ez vagy az, de valami közénk / Állt, vagyunk vagy voltunk akármik. – Paul Muldoon ír költő két verse Spiegel Máté fordításában.
máj. 19
0:15
Napi horoszkóp 2026. május 19.: a Bika bárkit meggyőz az igazáról, a Szüzeket félrevezethetik (Life)
A csillagjegyek számára nem a kommunikáció tartalma, hanem annak módja lesz az igazán meghatározó. Ha a megfelelő szavakat megfontolt gondolkodással párosítjuk, sikerre számíthatunk a napi horoszkóp szerint.

Keresés