A hasnyálmirigyrák az egyik legveszélyesebb daganattípus, mert a korai tünetei sokszor annyira általánosak, hogy az emberek egyszerű emésztési problémának vagy fáradtságnak hiszik őket. Mire pedig kiderül a valódi ok, a betegség gyakran már előrehaladott állapotban van.
Dél-Ázsia lakói az elmúlt hetekben a természet könyörtelen erejével szembesültek: a régiót sújtó hőhullámok nemcsak a hőmérőket, de az emberek tűrőképességét is a végletekig feszítették. Pakisztán és India egyes részein a hőmérséklet elérte, sőt meghaladta a 45 Celsius-fokot, ami nemcsak az életminőséget, de az egészséget és a megélhetést is súlyos
Már két hónap telt el azóta, hogy egy felelőtlen autós elgázolt két rendőrt, akik a villogó szolgálati autójuk mellett éjszaka le akartak húzni egy elpusztult szarvast az úttestről Veszprém határában. Két napra rá az egyikük, Zalavári Bálint Zsolt életét vesztette a kórházban, amit a családja érthető módon képtelen feldolgozni. A Blikknek most az é
Török sajtóhírek szerint az Aston Villa érdeklődik Sallai Roland iránt. Az Európa-liga-döntős angol futballklub állítólag már fel is vette a kapcsolatot a Galatasarayjal. A magyar válogatott szélső nemrég második török bajnoki címét ünnepelhette már.
A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31-29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31-30-ra győzte le Szerbiát a selejtezőben.
A magyar válogatott bukta az első kulcsmeccsét az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, de még nincs veszve semmi, kedden este a szintén nullán álló britek következnek.
Gondolod, hogy mindent tudsz a világról, ami körülvesz? Ezek az egyszerűnek tűnő kérdések talán komolyabb kihívást jelentenek, mint elsőre hinnéd, de az is lehet, hogy visszajönnek az iskoláséveid, és csípőből kirázod a válaszokat.
Kovácsovics Fruzsi kendőzetlenül mesélt arról, hogyan változott a saját magáról alkotott képe az évek során. Az énekesnő elmondása szerint gyerekként erősen küzdött az önelfogadással – többek között erről is mesélt Kadarkai Endre podcastjében.
A magyar politikai életben az utóbbi időben látványosan eltolódott a hangsúly a klasszikus programoktól az érzelmi reakciók felé. A kormányváltás után új korszak kezdődött, ahol a közbeszédet egyre inkább a düh, a félelem és a remény határozza meg – és ez mindent átír, amit a politikáról gondoltunk.
Évtizedekig elzárt terület volt, most bárki láthatja: Magyar Péter miniszterelnök bejárást tartott a Karmelita kolostorban, ahol olyan luxus tárult a nyilvánosság elé, amelyről eddig csak találgatni lehetett. Szivarszobák, csúcsművészeti alkotások és milliós bútorok – mutatjuk a felvételeket!
Az MNB-alapítvány legnagyobb befektetésének számító lengyel GTC körül egyre nagyobb a feszültség: a cég árfolyama zuhan, a részvényesek elégedetlenek, és miközben a vezetés a túlélésért és a vagyonmentésért küzd, a háttérben továbbra is ott lebegnek a Matolcsy-körhöz köthető szerződések.
Magyar Péter szombaton felmentette Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkárát, amire több fideszes politikus azt reagálta: jogszerűtlen, mert a miniszterelnöknek azt Rogán Antalnak kellett volna javasolnia. Megnéztük, mit mondanak a jogszabályok.
Történelmi alakokról gyakran egyetlen, leegyszerűsített kép marad fenn, pedig sokuk élete ennél jóval összetettebb és ellentmondásosabb volt. Charles Lindbergh titkos családjaitól Hedy Lamarr tudományos találmányain át Coco Chanel vitatott háborús kapcsolataiig, ezek a figurák mind olyan kettős életet éltek, amelyek új megvilágításba helyezik a ról
Olaszországot sokkolta a modenai ámokfutás: egy elmebeteg férfi autóval a tömegbe hajtott, majd késsel támadt az emberekre. A brutális támadásban nyolcan megsérültek, többen életveszélyes állapotban kerültek kórházba.
A globális élelmiszeripar továbbra is küzd a magasabb állatjóléti normák gyakorlati megvalósításával. Ez derül ki a Business Benchmark on Farm Animal Welfare (Bbfaw) legfrissebb jelentéséből, amely 149 nemzetközi élelmiszeripari vállalatot értékelt. A felmérés szerint a vállalások szintje ugyan magas, de az ígéretek és a tényleges tettek között jel
Több mint harmincezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből, miközben a szakdolgozói állomány jelentős része néhány éven belül kieshet a rendszerből az egészségügyi miniszter szerint. Az előző kormánytól örökölt állapotok már nemcsak működési problémákat, hanem közvetlen betegbiztonsági kockázatot jelentenek.
Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
A balatonfüredi Anna Grand Hotel különleges ajánlattal vár, ráadásul, ha ott pihennéd ki a májusi fáradalmakat, akkor az Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR rendezvényen is részt vehetsz, melynek ebben a hónapban Oroszlán Szonja lesz a vendége.
Kíváncsiságot, alapos önismeretet és aktivitást kér tőlünk a Kozmosz. A napi horoszkóp alapján a csillagjegyek komoly eredményeket érhetnek el, ha nem félnek lépni, amikor eléjük kerül a lehetőség.
Bereczki Zoltán és Mészáros Árpád Zsolt közösen élte meg a nagy áttörést a 2004-es Rómeó és Júliával, amelyben Mercutiót, illetve Benvoliót játszották. A próbák során versenyt csináltak abból, hogy ki bírja jobban a fizikai terhelést, és az előadásban látható több méteres ugrást is igyekeztek minél vagányabban végrehajtani; amíg meg nem történt a b
Az államilag támogatott napközis táborok tavalyi megszüntetése miatt idén nyáron tízezres nagyságrendben jelenhet meg új kereslet a napközis táborok piacán, ami érezhetően felgyorsítja a foglalásokat – mondta az InfoRádóban a Táborfigyelő.hu ügyvezetője. Tóth Béla szerint az államilag támogatott konstrukcióknak minimális költségük volt, a jelenlegi
Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) és Ugandában rohamosan terjedő Ebola-járvány miatt. Komoly aggodalomra ad okot, hogy a most terjedő variáns ellen tehetetlenek az orvosok, nincs rá ellenszer, nem létezik a megállítására vakcina. A fertőzöttek
A koronavírus-járvány megfékezésekor világszerte használt mRNS-vakcinákat kifejlesztő Nobel-díjas magyar tudós szerint az oltásellenesek leginkább keresztre feszítve látnák őt szívesen. Karikó Katalin elmondta, hogy az utóbbi években gyakran mutattak neki olyan üzeneteket, amelyben akasztással fenyegették. A világhírű magyar tudós szerint ugyanakko
A német vezérkari főnök szerint Oroszország legkésőbb 2029-re katonailag is próbára teheti a NATO-t. A katonai vezető ezért egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti.
A MOL Esztergom 35-30-ra kikapott a dán Viborg HK-tól a női kézilabda Európa Liga bronzmérkőzésén, a dijoni négyes döntő vasárnapi játéknapján. A magyar csapat annak ellenére veszített öt találattal, hogy héttel több kapura lövése volt, mint ellenfelének.
A Vasas 2-1-re legyőzte a vendég Ajkát a labdarúgó Merkantil Liga vasárnapi zárófordulójában, ezzel bajnokként jutott fel az élvonalba az ezüstérmes Honvéddal.