A Balaton partján álló villák nemcsak építészeti értékek, hanem történetek őrzői is. A Balaton múltja ezekben az épületekben és lakóik életében elevenedik meg. Siófokon, a Batthyány úti villasor egy-egy épülete mögött érdekes történetek húzódnak. Ebben az utcában állt egykoron Than Mór (1828–1899), Vágó Pál (1853–1928), Tölgyessy Artúr (1853–1920)
Van, aki egyszerűen képtelen csukott ajtónál aludni. Kell a térérzet, a "szabad levegő", vagy csak az a megnyugtató érzés, hogy nincs semmi elválasztva körülötte. Pedig egy apró esti szokás sokkal komolyabb hatással lehet az alvásodra és a közérzetedre, mint hinnéd. És nem, most nem valami misztikus energiáról lesz szó.
A figyelmünk egyre inkább rövid részletekhez szokik: idézetekhez, kivágott bekezdésekhez, gyors összefoglalókhoz és néhány perc alatt elfogyasztható tartalmakhoz. Egy teljes könyv végigolvasása ehhez képest türelmet, kitartást és lassabb ritmust igényel. Robert Greene amerikai író szerint éppen ezért érdemes az olvasásra úgy tekinteni, mint a figye
A Friderikusz TalkShow következő vendégei között lesz Lábas Viki énekesnő, Németh Hanna matematikus, Hajnóczi Soma kétszeres világbajnok bűvész, Rainer-Micsinyei Nóra színész és stand-upos, valamint Bognár Balázs, a hazai FIRE mozgalom vezetője is. A meghívás hírére többen alig hittek a fülüknek: volt, aki először azt hitte, csak valaki szórakozik
Megszűnik a Hitel folyóirat, miután a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Anyanyelvi Kollégiuma nem ítélt meg támogatást a lap további működésére – jelentette be a szerkesztőség a Facebook-oldalán.
Megérkezett a várva várt eső, az ország több területén kiadós csapadékot ígér a meteorológia, záporok, zivatarok és heves széllökések is előfordulnak. Az ég nagyrészt borult lesz, napközben a Dunántúlon 16 fok lesz a legmagasabb nappali hőmérséklet, míg a Tiszántúlon a húsz fokot is elérheti a higany mérőszála. A kültéri programokra ma kevésbé lesz
Péntekig összesen csak mintegy másfélmillióan adták be bevallásukat – tudta meg az Azénpénzem a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Az 1+1 százalékról pedig eddig csaknem egymillión rendelkeztek. A számok alapján nagyon sokan hagyják az utolsó pillanatra kötelezettségük önálló teljesítését, pedig idén különösen fontos kontrollálni a tervezetet.
Úgy tűnik, ismét zátonyra futott Hollywood egyik legnépszerűbb fenegyerekének kapcsolata, pedig most mindenki abban bízott, hogy a családalapítás meghozza a várva várt nyugalmat.
Egyre több kutatás mutat rá arra, hogy nem feltétlenül a különlegesként emlegetett alapanyagok jelentik az egészséges öregedés titkát. Sokkal inkább azok az egyszerű, hétköznapi ételek, amelyek szinte minden konyhában ott lehetnek, csak gyakran háttérbe szorulnak.
A modern városok látképét meghatározó betonrengeteg alapanyaga a homok, ami egyre korlátozottabb mennyiségben áll rendelkezésre, de úgy tűnik, hogy a megoldás éppen a régi, elhagyatott épületek romjai között rejtőzhet. Olasz
A bika újhold a stabilitás, a bőség és az érzelmi biztonság témáit helyezi fókuszba, miközben különösen erősen hat gondolkodásunkra és kapcsolatainkra is. A következő időszak kedvez az új kezdeteknek, a belső minták átírásának és annak, hogy mélyebben kapcsolódjunk önmagunkhoz, vágyainkhoz és egymáshoz. Különösen tüzes és érzéki flörtökbe keveredhe
Májusi számunkban bemutatjuk azt a húsz borászt, akik az elmúlt két évtizedben elnyerték a Borászok Borásza díjat – ők szerepelnek címlapunkon is. Tesztünkben ezúttal a Pannonhalmi borvidék borait értékelték szakértőink,
A nárcisztikus személyiségzavar jeleit könnyen felismerhetjük, ha figyelünk a testbeszédre és a kommunikációs mintákra. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan ismerheted fel ezeket a jeleket a mindennapi életben.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Országos Küldöttközgyűlésén 2026. május 15-én pénteken átadta az egészségügyi ágazat helyzetét bemutató, valamint megoldási javaslatokat tartalmazó szakmai dokumentumát dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek.
A Festetics Palotában rendezett nagyszabású ELLE Awards gálán Erős Antónia kapta a közönségdíját Wonder Woman kategóriában, pedig az utóbbi időben több bántó üzenetet is kapott a kora miatt. Az RTL Híradó műsorvezetője mellett többek között Kulka Jánost, Rujder Vivient és D. Tóth Krisztát is díjazták.
Az akár egy egész várost is elpusztítani képes aszteroida veszélyesen közel halad el a Föld mellett, miközben a Nasa szakértői szerint bolygónk továbbra sincs teljesen felkészülve egy hasonló fenyegetés kivédésére.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága örömmel jelenti be, hogy átvette a kétszázadik Airbus A321neo repülőgépét, egy ultrahosszú távot lerepülni képes A321 XLR-t; a repülőgép a 9H-XLE lajstromot kapta. Ez a mérföldkő elérése is bizonyítja a Wizz Air töretlen bővülését, és elkötelezettségét, hogy folyamatosan csökkentse karbonintenzitásá
A bukott román kormány egyik utolsó mezőgazdasági intézkedése lett volna a kedvezményes dízelprogram, amely jövedéki adó és áfa nélküli gázolajat biztosított volna a gazdáknak.
Elég borús a kép a Hormuzi-szoros elhúzódó lezárása miatt. Csökkennek a globális olajkészletek, hiányjelenségek lépnek fel, Európában például a kerozinhelyzet a legkritikusabb.
Az új autók jellegzetes szalonillata mögött valójában összetett vegyi kipárolgások állnak, amelyek hőmérséklet- és használatfüggően jelentősen változhatnak. Az ADAC friss vizsgálata négy új modell utasterének levegőminőségét elemezte laboratóriumi körülmények között, és arra kereste a választ, hogy a mért VOC- és formaldehid-kibocsátások jelentenek
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Május 16-án mágikus újhold ragyog az égen. A hónap végi újhold a Bikában kel fel, ami feltárja a Kozmosz összes misztikumát – Megmutatjuk, hogy fordíthatod a javadra!
Egy nő elvált a férjétől, hogy a mesterséges intelligenciával kezdjen szerelmi viszonyba. Egy japán nő házasságot kötött egy általa létrehozott AI-személyiséggel. Egy házas férfi teljes érzelmi kötődést épített ki a ChatGPT-vel, sőt meg is kérte a kezét. Ez csak pár példa az elmúlt egy évből arra, hogy milyen valószerűtlen kötődésre is képes az emb