Michael Jacksonnal kapcsolatban mindig a "pop királyának" sikereire és a reflektorfény csillogásra gondolunk, a színfalak mögött azonban egy rendkívül fájdalmas gyerekkor kísérte végig a zenész életét. A The Jackson 5 sikertörténete kívülről amerikai álomnak tűnhet, a család dinamikáját azonban a szigor, a félelem, az elszigeteltség és az erőszakos
A színész a vörös szőnyegen egy emlékezetes divatpillanatot okozott, amikor lányával vonult fel. Első rendezésének premierje előtt azonban őt is egy meglepetés érte.
A polc, amit hónapok óta nem akasztottál fel. A kerti bútor, ami szét kellene szerelni. A gyerek új falilámpája, amit hónapok óta tervezel felfúrni. De nincs mivel. A PARKSIDE akkus fúró-csavarozó készlet most 12 999 forintért kapható a Lidl-ben - és ez pontosan az az eszköz, amivel végre kipipálhatod ezeket a feladatokat.
Donald Trump amerikai elnök szerint még a republikánusok politikai érdekei sem írhatják felül azt a célt, hogy Irán ne juthasson atomfegyverhez. Az elnök a Fox Newsnak adott pénteki interjúban arról beszélt, hogy a közelgő félidős kongresszusi választások sem befolyásolják az iráni politikáját.
A célpont Abu-Bilal al-Minuki volt, aki 2023 óta szerepelt az USA szankciós listáján. A műveletet amerikai és nigériai erők közösen hajtották végre, a részleteket még nem közölték.
Öntörvényű volt, csak akkor írt, amikor volt mit mondania. Kiégett abban, amit a legtöbb szerkesztőség elvár egy újságírótól: mennyiséget írjanak, akár napi 4-5 cikket is. Pedig Hajni írásainak mélysége volt, humora, rétegei: aki egyszer Hódos Hajni cikket olvasott, függő lett.
Magyar Péter szerdán kijelentette, hogy amennyiben nincs meg a teljes kegyelmi akta az Igazságügyi Minisztériumban, elvárja azt a köztársasági elnöktől, hogy hozza azt nyilvánosságra. Sulyok Tamás szerint a jogszabályoknak megfelelően kezelik az elnöki kegyelmi ügy aktáit.
A negyvenes éveiben járó tanárnőt "édes, kedves, szerethető szabad léleknek" nevezték halála után, amely néhány perccel azután következett be, hogy a diákok megérkeztek az iskolába az érettségi vizsgájukra.
A volt miniszterelnök egy interjúban részletezte, hogy mindig a szabad, szuverén Magyarországért dolgozott. "A helyzet és a körülmények mások, de a lényeg ugyanaz: a politika nálam nem állás, hanem szolgálat" – fogalmazott a beszélgetést ajánló Facebook-bejegyzésben. Az interjúban elmondta, már zajlik az előkészítés, ősszel indulhat a munka, de elő
Élesen bírálja Orbán Viktor volt miniszterelnök az új kormány intézkedéseit. Mint azt lapunk is megírta, Magyar Péter kormányfő megtiltotta, hogy a leköszönő kormány tagjai felvegyék a végkielégítésük összegét. Ezzel kapcsolatban reagált a közösségi oldalán Orbán Viktor, mint írja, az őt jogszabály alapján megillető 38 millió forintot a kárpátaljai
Magyar Péter miniszterelnök viselkedése távol áll az európai normáktól. Az államelnökkel szembeni kireksztés nevetséges infantilizmus. Sajnos, párttársai nem figyelmeztetik, hogy ezzel a magatartással nemcsak önmagát, hanem pártját is lejáratja.
Az adatfelvétel fókuszában a földhasználati, állattartási, illetve a trágyázással, az állattartás épületeivel, a borszőlő termesztésével és a munkaerővel kapcsolatos kérdések állnak.
Oroszország, kihasználva földrajzi adottságait és a melegedő klímát, szisztematikusan építi fel új mezőgazdasági szuperhatalmi státuszát, ami alapjaiban forgathatja fel a nemzetközi kereskedelmi láncokat a következő évtizedekben.
A Bitcoin most eltér a korábbi csúcsokat meghatározó ciklusok mintáitól. Az on-chain adatok szerint azok a mutatók, amelyek a korábbi csúcsokat jelezték, továbbra is nyugodtak maradnak, még úgy is, hogy a BTC árfolyama átlépte a 81 000 dollárt. Bitcoin ciklus: az MVRV Z-Score, ami eddig mindig jól mutatott Az MVRV Z-Score a Bitcoin piaci értéke
Közzétette az adománylevelet is, amiben megígéri, hogy továbbutalja a pénzt a kárpátaljai gyermekotthonnak. Magyar azt üzente, várja a számlaszámot, az állam közvetlenül utalja majd a pénzt.
Sajtótúrán belestünk a Karmelita kolostorba a Budai Várban, ellátogattunk Rogán Antal volt minisztériumába és Pintér Sándor birodalmába is. Leesett az állunk is...
Nyílt levélben reagált Orbán Viktor Magyar Péter legfrissebb hergelésére. Orbán szerint mindaz, amit az elmúlt tizenhat évről és az ország kifosztásról hazudoztak, most a Tisza-kormány alatt valóra válik. Orbán továbbá hozzátette, hogy a neki járó végkielégítést jótékony célokra ajánlja fel.
Az OTP Pénztárak megbízásából készült friss kutatás rávilágít: a 18-35 éves magyar fiatalok kétharmadát legalább közepes mértékű pénzügyi stressz terheli. Minél kevesebb pénzügyi alapot kapott valaki gyermekkorában, annál súlyosabb ez a szorongása. A felmérés rámutat bizonyos összefüggésekre a pénzügyi szocializáció és a felnőttkori öngondoskodás k
Az Anthropic tavaly nagy port kavart, amikor kiderült, hogy chatbotjuk, a Claude egy szimulált teszt során zsaroláshoz folyamodott, csak hogy elkerülje a lekapcsolást. A cég most közzétette vizsgálatának eredményeit. Szerintük a jelenség fő oka az, hogy a mesterséges intelligencia a tudományos-fantasztikus irodalomból tanulta meg, hogyan zsaroló "i
Ezzel a két, bármelyik háztartásban megtalálható összetevővel olyan italt dobhatsz össze, ami valósággal olvasztja a kilókat. Mutatjuk mi kell hozzá, hogy beinduljon a fogyás.
A magyar AWS énekese 29 évesen halt meg rákban, egy ír győztes pedig ma a Tescóban dolgozik. A színpadi siker után sokszor csak a dráma és a tragédia maradt.
A hétvégén egy felettünk átvonuló ciklon határozza meg az időjárást, amely bőséges csapadékot és borult eget hoz magával. Szombaton az ország nagy részén esernyőkre lesz szükség, ugyanis a Dunántúlon tartós, áztató esőzésre kell készülni. Ezzel szemben a keleti országrészben, különösen a Tiszántúlon időnként felszakadozhat a felhőzet és a nap is ki