A valódi intelligencia nem csupán a magas Iq-számban vagy az akadémiai sikerekben mutatkozik meg, hanem abban is, hogyan kommunikálunk másokkal. A kutatások szerint léteznek olyan szófordulatok, amelyek gátat szabnak a fejlődésnek és szűklátókörűségről árulkodnak – éppen ezért a kiemelkedő értelmi képességekkel rendelkező emberek tudatosan kerülik
Ha ránézünk a jelenleg 57 éves Jennifer Anistonra, egyből az ugrik be mindannyiunknak, hogy vajon minek köszönheti, hogy ugyanolyan bombanő, mint mikor megismerte a világ. Nos, a válasz egyszerre meglepő és igencsak emberközeli.
A Fidesz frakcióvezetője a motivációt politikai bosszúként értelmezi, mivel szerinte szakmai érvek nem támasztják alá a döntést. A kormány a már átutalt több mint 22 milliárd forintot is visszakéri az alapítványtól.
A brit királyi család tagjai olyan kiváltságok között élnek, amelyek a legtöbb ember számára elképzelhetetlenek. A paloták, állami bankettek és ceremóniák világa azonban nem pusztán reprezentatív díszlet: a monarchia működéséhez ma is pontosan meghatározott feladatok kapcsolódnak. A kérdés ezért inkább az, mit jelent a munka egy olyan intézményben,
Harry herceg és Meghan Markle újabb Netflix-projekten dolgozik, ezúttal azonban nem dokumentumfilmről van szó. A sussexi hercegi pár egy afganisztáni háborús memoár alapján készít játékfilmet a streamingplatform számára.
Hétvégén újra különleges adománygyűjtő különkiadással jelentkezik a Fókusz Plusz, ahol a Bátor Tábor javára szervez gyűjtést az RTL. Az élő adás házigazdája Barabás Évi lesz, aki egyben az alapítvány nagykövete is.
A 32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében a K&H Bank standján tartott szakmai előadás és kerekasztal-beszélgetés átfogó képet adott a hazai agráriumot érintő legfontosabb gazdasági folyamatokról.
Megszólalt az ismert léleklátó Stohl András sorsáról. Elmondta, miért érik sorra szerencsétlenségek a színészt a szerelmi életben. Rövid idő után véget ért Stohl András és választottja, Kiss Kriszta románca. A Nagy Ő című műsor győztese a színésszel közösen jelentette be a TV2 Titkok Ramónával című szórakoztató műsorban, hogy véget ért kettejük pár
Hogy mennyire összefonódott Orbán Viktor személye, a Fidesz és a miniszterelnök mint intézmény a NER tizenhat évében, arról árulkodik, hogy az oldallal kapcsolatos észrevételeket a honlap@orbanviktor.hu-ra kell küldeni, de az orbanviktor.hu a Fidesz weboldalára van átirányítva.
Úgy tűnik, óriási a szakadék a brit királyi család tagjai között. Sajtóértesülések szerint András herceg még unokaöccse közelgő esküvőjére sem kapott meghívást, miközben a család több meghatározó tagja ott lesz a ceremónián.
A nyári szünet közeledtével sok szülő aggódik a gyerekek programjainak megszervezése miatt. Azonban a 'lassú nyár' filozófiája szerint nem szükséges minden percet kitölteni.
Az Amalfi-parton vagy Cinque Terrén tapasztalható tömeg miatt nyáron sok olasz inkább kevésbé ismert tengerparti helyeket választ. Olaszország közel 8000 kilométernyi partszakaszán bőven akadnak városok és szigetek, ahol nyugodtabb, autentikusabb nyaralás várja az utazókat. A következő gyűjtés 10 ilyen úti célt mutat be, ahol a mediterrán hangulatr
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
A 24.hu újabb Fideszhez köthető kedvezményezetteket azonosított Heves, Somogy és Borsod megyékben. A pénzeket közösségépítő eseményekre, például kolbászfesztiválra és polgári piknikre adták.
Török Sophie sosem érezte magát igazi anyának, és lánya, Ildikó sem érezhette magát igazi gyereknek. Nevelőanyja nem tudta feldolgozni, hogy a lánya "nem igazi", végül kitagadta, Ildikó azonban haláláig küzdött Babits örökségéért.
Egy igazán jó szendvics életmentő lehet. Jól indul vele a nap, de a tökéletesen megválasztott kiflivel vagy zsömlével egy hideg vacsorának is fantasztikus.
Borongós, csapadékos és szeles idővel telik a hétvége Magyarországon. A HungaroMet előrejelzése szerint több hullámban érkezhet eső, zápor és zivatar, több térségben jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat. A hőmérséklet főként a Dunántúlon visszaesik, miközben keleten még átmenetileg 20 fok fölé emelkedhet.
Panyi Miklós szerint politikai hangulatkeltés zajlik a Karmelita körül. A volt államtitkár állítja, hogy a Diákhitel Központban luxusosabb berendezést látott, mint a most támadott miniszterelnöki hivatalban.
A volt miniszterelnök szerint a hatalom el akarja hallgattatni a jobboldali nyilvánosságot, a Balásy-ügy is ezt a célt szolgálja. A Fideszből való kibeszéléseket azzal magyarázta, hogy a párt szellemi hátországát megviselte a hosszú kormányzás, az NKA-botrányból pedig egészen mást olvasott ki, mint a valóság.
Franciaországban ott a ratatouille, Olaszországban a peperonata, a Balkánon a dzsuvecs, Törökországban pedig a menemen számít hasonlóan ikonikus fogásnak.
Színészekkel leforgatott filmszerű jelenetekből, 3D-s animációkból, a téma legismertebb magyar és nemzetközi szakértőivel készített interjúkból áll össze az alkotás, ami bemutatja a tudomány legújabb eredményeit. Mindezt igazán élvezetes, fogyasztható formában teszi.
Fedezzétek fel a gyors, finom és megúszós ételek világát, amelyek nemcsak az ízlelőbimbókat kényeztetik, hanem az időtökkel is spórolnak. Legyen szó egy 15 perces zöldséglevesről vagy egy szaftos brownie-ról, ezek a receptötletek garantáltan feldobják az egész napot!
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetett, hogy Oroszország Fehéroroszországot még mélyebben be akarja vonni az ukrajnai háborúba, és azt fontolgatja, hogy Fehéroroszország területéről indít támadást Ukrajna északi régiói vagy akár egy NATO-tagállam ellen - tette közzé a Reuters hírügynökség.
Megerősítette változatlan negatív kilátással Románia hosszú és rövid futamidejű, devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságának "BBB mínusz/A-3" szintű besorolását az S&P Global Ratings.
Miután megírtuk, hogy ott folytatja a gyerekek kampánycélú felhasználását, ahol Pócs János abbahagyta, a videót egy képre cserélte a bejegyzésben, aminek a szövegét is kiegészítette.
Zivatar és eső veszélye miatt összesen 16 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést Magyarországon. Zivatar esetében az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat, míg az eső szepmontjából az jelenti a veszélyforrást, hogy 24 órán belül akár 20 miliméter csapadék is eshet.