Iránban több "repülő eszközt" megsemmisítettek az F-15-ös vadászrepülőgép amerikai pilótájának mentése alatt – közölte vasárnap az iráni Forradalmi Gárda a hozzá közel álló Tasnim hírügynökséggel.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje reagált a délelőtt megjelent hírre, miszerint nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a Török áramlatnál elhelyezve.
A szerb sajtó szerint a Magyarkanizsán talált két hátizsákban összesen 4 kg robbanóanyag volt. Pásztor Bálint fontosnak tartotta leírni, hogy rendre és biztonságra van szükség, nem cirkuszra és lázításra.
A klasszikus pázsit egyre több kertben szorul háttérbe a fenntarthatósági és fenntartási szempontok miatt. A rendszeres nyírás, öntözés és tápanyag-utánpótlás jelentős ráfordítást igényel, miközben sok területen nem is ideális a gyep telepítése.
A Jeep merész, kiemelkedő terepképességekkel rendelkező koncepciójárműveket vitt a március 28. és április 5. között megrendezett, 60-ik Húsvéti Jeep Safarira. "Moab nem csupán egy hely, ahová ellátogatunk. Olyan próbapálya, amelyet tisztelünk és védelmezünk, egy táj, amelybe folyamatosan befektetünk, és egy közösség, amelyet büszkén nevezünk másodi
Vučić bejelentette, hogy a szerb-magyar határ közelében robbanóanyagot találtak a Török Áramlat nevű gázvezetéknél, ami után mindenki megszólalt. Orbán összehívta a védelmi tanács ülését, fideszes politikusok szerint terrortámadást hiúsítottak meg, a szerbek nyomoznak. Magyar részt vett volna a védelmi tanács ülésén, és azt üzente, hogy nem lehet m
A tavaszi szezon egyik legizgalmasabb színtrendjét a cerulean, vagyis a tiszta, élénk kék képviseli, ami idén mindenhol felbukkan. Nem türkiz, nem lapis – egyszerűen cerulean. A divatkedvelőknek a szín talán ismerős lehet Az ördög Pradát visel című filmből, ahol Miranda Priestly, a Runway magazin főszerkesztője elmagyarázza, hogy az árnyalat a diva
Israel Katz hangsúlyozta, hogy amíg az izraeli civileket célzó támadások folytatódnak, a válaszlépések az iráni állami infrastruktúra erodálására fognak irányulni. Április 5-én, a háború 37. napján Irán ballisztikus rakétákat indított Izrael északi és déli területei …

Vasárnap 18 óra 30 perctől rendezik a soproni Novomatic Arénában a Tippmix Killik László Női Magyar Kupa 2026-os döntőjét. A Sopron Basket a Tarr Ksc Szekszárddal küzdhet meg a trófeáért. Nézzük, hogy miként készül a találkozóra a 12-szeres kupagyőztes soproni együttes. Tippmix Killik László Női Magyar Kupa Április 5., vasárnap 18:30 Tarr Ksc Szek

Nagy dobásra készül az OTP Bank-Pick Szeged: a klub vasárnap bejelentette, hogy nyártól visszatér a csapathoz a magyar válogatott beálló, Rosta Miklós.
Négy év után újra berobbant a Exatlon Hungary, és már az első hetekben bebizonyította: a tét nagyobb, a küzdelem keményebb, mint valaha. A Kihívók egyik legerősebb játékosa, Koplányi Gábor kendőzetlen őszinteséggel beszél a kihívásokról, a sikerekről, és arról is, mi az, ami a leginkább hiányzik neki a dominikai mindennapokból.
Hihetetlen, de igaz: az Intel most már arra is fókuszál, hogy egy-egy alaplapi processzorfoglalat több generáción át kompatibilis maradjon, így ne kelljen minden fejlesztésnél teljes rendszert cserélni.
A kreatív szakmákban soha nincs igazi "megérkezés", mindig van egy új projekt, amit kipróbálhatunk. Schuszter Borka megosztja, miért választja az önazonosságot a gyors siker helyett.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje reagált a délelőtt megjelent hírre, miszerint nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a Török áramlatnál elhelyezve.
Tíz emberből legalább egynél előfordul, hogy elalvás közben hirtelen úgy érzi, mintha lövés, robbanás vagy egy hatalmas csattanás riasztaná fel a félálomból. Az élmény kifejezetten ijesztő, mégsem számít veszélyesnek: az úgynevezett robbanó fej szindróma általában nem jár fájdalommal, és önmagában nem jelzi azt, hogy valami komoly probléma lenne az