Egyre komolyabbnak tűnik Harry Styles és Zoë Kravitz kapcsolata, és a hozzájuk közel állók szerint az sem kizárt, hogy a a családot alapítanak. Az énekes már régóta szeretne gyereket, most pedig, hogy Zoë Kravitzcal révbe érni látszik, a környezetében többen is úgy gondolják, hamarosan új szintre léphet a kapcsolatuk.
A halálos balesetet hozó 1975-ös Spanyol Nagydíjon a pilóták el sem akartak indulni, de végül megfenyegették őket. Végül 5 néző vesztette életét, az F1 pedig soha többet nem tért vissza az egyébként közkedvelt pályára.
Európa-szerte újra terjedőben vannak a kérődzőket veszélyeztető fertőző betegségek, és Magyarország sem marad érintetlen, újra figyelnünk kell a kéknyelvre, a gümőkórra és más járványokra.
Már csak néhány napjuk maradt az MVM ügyfeleinek, hogy benyújtsák a rezsistop érvényesítéséhez szükséges nyilatkozatot. A harmincszázalékos kedvezmény igénybevételéhez kötelező az állami szolgáltató hivatalos űrlapjának használata, a saját kézzel írt dokumentumokat vagy a késve érkező igényeket ugyanis könyörtelenül elutasítják.
Az új Cayenne Coupé modellek magabiztos kiállásukat a 911 ikonikus tetővonalával – amelynek a Porsche a "flyline" nevet adta – ötvözik. A Coupé modellek az A-oszloptól hátrafelé eltérnek az alapváltozattól, és a szélvédőt is kifejezetten az újdonság számára tervezték. "A finoman lejtő tetővonal elegánsan ível át az autó széles vállain, és különösen
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Már az alacsony alkoholfogyasztás is mérhető károsodást okozhat az agyban - derül ki egy új amerikai kutatásból. A vizsgálat szerint a mérsékeltnek tartott ivás is csökkenti az agyi vérellátást, és elvékonyítja az agykérget, különösen az életkor előrehaladtával - jelentette a Sciencealert.
Újabb adag hideg, száraz légtömeg zúdult be vasárnap a Kárpát-medencébe, erős, helyenként viharos széllökések kíséretében. A lehűlés hatására éjjel többfelé visszatértek a fagyok: az ország számos pontján -3 és 0 fok közé hűlt a levegő, északkeleten pedig ennél alacsonyabb értékek is előfordultak.
A Heti Hetes legutóbbi adásában a TV2 belső konfliktusai is szóba kerültek. Hajós egy folyosói ordibálást, Majka pedig egy korábbi, személyes vitáját idézte fel.
Az idén elvetett kapás kultúrák, így a napraforgó és a kukorica kelése nem sokára már esedékessé válik. Bár a jelenlegi csapadékhiányos időjárás éppenséggel nem segíti ezeknek a szántóföldi növények a kelését, de előbb-utóbb azért mind ki fognak kelni és leveleik megjelennek a felszínen.