2026. április 24. péntek

ápr. 24
0:13
Továbbra is lesz anyaországi támogatás Erdélynek (Balk)
Nem lett fejcsere, nem lett pénzcsap-elzárás sem: Magyar Péter és Kelemen Hunor első találkozója inkább tűnt kényszerű békekötésnek, mint elszámoltatásnak – Erdély pedig egyelőre fellélegezhet, de az új játékszabályok már körvonalazódnak
ápr. 24
0:15
Katonai objektumok felderítésével gyanúsított férfit vettek őrizetbe Moszkvában (Magyar Hírlap)
Az FSZB közlése szerint a férfi beismerő vallomást tett.
ápr. 24
0:15
2026.04.24. Üzenet: Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Tekintsünk lelki szemeinkkel a kenyérre, és a borra mint Jézus testére!
ápr. 24
0:17
Térdre kényszerült Tomán Szabina cége, a Toman Diet: 23 üzletét kellett bezárnia tavaly (Blikk)
Tomán Szabinát már gyerekkora óta motiválta, hogy jobb életszínvonalat teremtsen önmaga és a családja számára, mint amilyenben maga felnőtt. A Money Talks üzleti konferencián azonban elárulta, hogy az értékrendje mostanra gyökeresen megváltozott. Arról is őszintén beszélt, milyen volt átélni üzletasszonyként, hogy tavaly júniusban drasztikusan viss
ápr. 24
0:17
Szelfizés miatt ütközhetett két repülő Dél-Koreában: bocsánatot kért a légierő (Blikk)
A dél-koreai légierő hivatalosan is bocsánatot kért a 2021 decemberében történt baleset miatt, amelyben két F-15K típusú vadászrepülőgép ütközött össze a levegőben. A baleset okait feltáró vizsgálat szerint a pilóták figyelmetlensége és a repülés közbeni szelfik, valamint videók készítése vezetett az incidenshez. A légierő szóvivője sajtótájékoztat
ápr. 24
0:17
Felelősöket neveztek meg – A Dvtk közleménybe foglalta az Nb I-es kiesésig vezető vesszőfutást (Blikk)
Szokatlan módját választotta a kiesés konstatálásának a labdarúgó-NB I-től az idény végén már biztosan búcsúzó Diósgyőri VTK. A borsodi együttes ugyanis hosszú közleményben tért ki az elmúlt évek rossz döntéseire, az egyéni hibáktól kezdve a klubvezetés tévesztéseiig.
ápr. 24
0:17
Újabb letartóztatási hullám rázza a török ellenzéket (Infostart)
A legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) újabb politikusait vették őrizetbe Törökországban – jelentette szerdán az Anadolu török hírügynökség.
ápr. 24
0:17
Schobert Norbi szívszorító sorokkal búcsúzik Orbán Viktortól: "Ne bántsatok, hadd gyászoljak..." (Blikk)
"Az én személyes búcsúm Orbán Viktortól" – kezdte megindító bejegyzését Schobert Norbi, aki feleségével, Rubint Rékával mindig, mindenben támogatja egymást. Ennek az a videó is a tanúbizonysága, melyet okkal tett azokhoz a sorokhoz, melyben a legmeghatározóbb pillanatokra emlékezik vissza. A bejegyzés sokat elárul arról, hogyan tekint a leköszönő O
ápr. 24
0:17
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat (Infostart)
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat – közölte a választáson nyertes párt elnöke a közösségi oldalán.
ápr. 24
0:17
Szoboszlai győzött, de lemaradt a kétharmadról (Infostart)
Február után márciusban is Szoboszlai Dominik lett a hónap legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál, összességében már ötödször ebben az idényben.
ápr. 24
0:17
Nem kérnek a faluban A mi kis falunkból, költöznie kell az Rtl stábjának - itt a polgármester bejelentése (Blikk)
Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere a Facebookon osztotta meg gondolatait A mi kis falunk című televíziós sorozat forgatásáról, amely Pilisszentléleken, Esztergom egyik városrészében zajlik. A polgármester bejegyzésében rámutatott, hogy a téma megosztja a helyi lakosságot: míg egyesek támogatják a produkció jelenlétét, mások ellenzik azt. A helyz
ápr. 24
0:17
Még meg sem alakult a Tisza-kormány, már itt az LMBTQ tévé (Gondola)
Új kormány, új szelek. Szivárvány TV néven új, LMBTQ-közösségre fókuszáló, 24 órás online és lineáris csatorna indulhat Magyarországon.
ápr. 24
0:17
Toborzási rémálom fenyeget: csak a cégek negyede készült fel erre (HR Portál)
A fiatalok megérkezése a munkaerőpiacra felerősítette minden munkavállaló vágyát: tiszta keretek és együttműködések, visszajelzés, megerősítés. Jelenleg a Z generációsok magyar munkaerőpiac 16-17%-át jelentik, de az arány hamarosan 30% lesz. Ám drámaian csökken a belépő fiatalok száma, miközben a cégek 77%-ának nincs utánpótlásterve. A recruiTECH k
ápr. 24
0:17
Újabb polgármestert veszít a DK: az Újpestet vezető Trippon Norbert függetlenként folytatja (444.hu)
A párt súlyos választási veresége után ő a második fővárosi polgármester, aki kilép a pártból.
ápr. 24
0:17
A részvényesek jóváhagyták a 111 milliárd dolláros Warner–Paramount-fúziót (444.hu)
Még egy lépéssel közelebb került egymáshoz két nagy hollywoodi stúdió.
ápr. 24
0:17
Bányafelügyeleti eljárás indult az Orbán család egyik cége ellen (444.hu)
A Hahót Tőzeg Kft.-ről van szó, amiben Orbán Viktor testvére és az édesanyjuk a tulajdonos.
ápr. 24
0:17
A Fegyverek rendezője toronymagasra emeli a tétet a következő horrorfilmjével (Igényesférfi.hu)
Zach Cregger, a Barbár és a Fegyverek sikeres rendezője, 2028-ban egy új, az Alien hangulatát idéző sci-fi horrorral tér vissza.
ápr. 24
0:17
Nem biztos, hogy a neked való pszichológushoz jársz, szakértő mondja el, mikor búcsúzz el azonnal (Glamour)
Komplett könyveket lehetne írni arról, milyen a jó kliens-pszichológus viszony. Sajnos nem ritka, hogy valaki hosszú ideig jár egy (számára) nem megfelelő szakemberhez, mert nem tudja biztosan, melyek azok a jelek, amik arra utalnak, váltania kellene. A cikkben röviden összefoglaltuk, mi az a minimum, ami elvárható egy rendben zajló tanácsadói vagy
ápr. 24
0:17
Nem akartam lenőtt hajú középkorú nő lenni. Elkezdtem hát "nemfesteni". (WMN)
A nyugodt őszülés még mindig a férfiak privilégiuma, tapasztalja meg olvasónk, aki úgy döntött, nem festi tovább a haját.
ápr. 24
0:17
Megtalálták Magyarország legjobb pontját, külföldön is bemutatták a nem mindennapi helyet (Promotions)
Ettől a látványtól téged is kiráz a hideg, nem akárhol van az ország egyik legjobb pontja.
ápr. 24
0:17
Vérbe borult egy pakisztáni bányatelep (Magyar Hírlap)
Több embert megöltek, egy külföldit pedig elraboltak a fegyveres támadók.
ápr. 24
0:17
Zöld innovációkkal erősít a Zwack (MMonline)
A Föld Napja alkalmából a Zwack Unicum Nyrt. mérleget vont az elmúlt 15 év környezetvédelmi törekvéseiről. A vállalat nem csupán szén-dioxid-kibocsátását felezte meg másfél évtized alatt, hanem olyan különleges, körforgásos megoldásokat is alkalmaz, mint a gyártási melléktermékek biogázként történő újrahasznosítása. Bár a Föld Napja világszerte a k
ápr. 24
0:17
Nem lenne baj, ha a Tisza szavazói minél hamarabb ráeszmélnének arra, hogy nagyon át vannak verve (Mandiner)
Ez lenne a kiút az ostobaság országából.
ápr. 24
0:17
Kína két tűz közé szorult (Forbes)
A vámháborút még átvészelték, de egyből utána jött egy újabb globális válság, az iráni háború, amelyet nem fognak ennyire könnyen kimozogni.
ápr. 24
0:17
Történelmi fordulópont: sikeresen támadtak az ukrán robotok, visszahódítottak egy területet, orosz foglyokat is ejtettek (Helló Magyar)
Nincs menekvés az ukrán robotok és drónok elől? Már a leggazdagabb államok vásárolják a forradalmi technológiát.
ápr. 24
0:17
"Minden poénomon nevetett" – így élte meg Kovácsovics Fruzsi a Friderikusz Sándorral való munkát (rtl.hu)
Kovácsovics Fruzsi számára egyszerre jelent szakmai fordulópontot, hogy gyerekkori ikonja, Friderikusz Sándor mellett társműsorvezetőként dolgozhat a Friderikusz TalkShow-ban. Az új szerep mellett a műsorban aktuális társadalmi kérdésekről is beszélgetnek, többek között arról, miért tűnhet úgy, hogy a fiatalok egyre boldogtalanabbak. A téma kapcsán
ápr. 24
0:17
Sofőrjét is kitüntette Pintér Sándor – a leköszönő belügyminiszter nemcsak rendészeti dolgozókat ismert el (rtl.hu)
A leköszönő belügyminiszter elismerte a sokat kritizált Országos Kórházi Főigazgatóság, a Klebelsberg Központ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjének munkáját is.
ápr. 24
0:17
Az iváncsai akkugyárban történt tűz miatt eljárást indított a kormányhivatal (Telex)
Senki nem sérült meg a gyárban, a katasztrófavédelem vizsgálja a tűzeset okait.
ápr. 24
0:17
Egyhangúlag elfogadták a 20. szankciócsomagot az uniós kormányok (Telex)
A magyar és a szlovák kormány az ukrán kőolajtranzit újraindulása miatt blokkolt, így csak két hónappal a tervezett határidő után tudták elfogadni az új büntetőintézkedéseket.
ápr. 24
0:17
A webáruház, aminek nem tudnak nemet mondani az autósok (Telex)
A Kovács Autóalkatrész az idei Ország Boltja versenyen nemcsak a jubileumi, tizedik szakmai díját hozta el, de a közönségszavazáson is az élre tört.
ápr. 24
0:17
Milliós licitek és megható történetek – így zárul A legjobb ajánlat (rtl.hu)
Milliós licitek, különleges tárgyak és személyes emlékek kísérték végig A legjobb ajánlat évadát, amely a fináléhoz érkezett. Volt, aki egy ritkaságért, más egy gyerekkori emlék miatt licitált, miközben a Felfedezők számára sokszor nem is az ár, hanem a történet jelentette a legnagyobb értéket. Idézd fel újra a műtárgy-felfedező műsor legemlékezete
ápr. 24
0:17
Ezek voltak 2025 legjobb magyar sajtófotói (Telex)
Halmozottan sérült, autizmussal élő kisgyerekről készült sorozat és az éneklő Magyar Péterről készült fotó is nyert az idei, sorban a 44. Sajtófotó Pályázaton, ahol a Telex fotósait is bőségesen díjazták.
ápr. 24
0:17
Megérkeztek az első kőolajszállítmányok az újraindított Barátság kőolajvezetéken (Telex)
Három hónapos szünet után.
ápr. 24
0:17
Tavaly több mellkisebbítő beavatkozást végeztek az Egyesült Királyságban, mint mellnagyobbítást (Telex)
Szakértők szerint a tendencia az elmozdulást tükrözi az aktívabb életmód felé.
ápr. 24
0:17
Közgyűlést szerveztek az SZFE hallgatói, az egyetem kamerán nézte vissza, ki rakott ki erről plakátokat (Telex)
Az egyetemi vezetés kifogásolta, hogy sem a plakátkihelyezésre nem kért senki engedélyt, sem az eseményre.
ápr. 24
0:17
Mit ültessünk a cukkini mellé áprilisban? Ezzel a kiskerti trükkel bőségesebb és egészségesebb lesz a termés (Hóvége)
A növénytársítás adta lehetőségekkel rengeteg munkát lehet megspórolni.
ápr. 24
0:17
Karácsony Gergely nekiment a Metropolnak: „el kell tűnnie Budapest köztereiről” (Médiapiac)
A Karácsony Gergely is megszólalt a Metropol utcai terjesztésének leállítása után, és élesen bírálta a lap tartalmát.
ápr. 24
0:17
Durva, ami a vöröshagymával történik: itt teljesen kifogyhatnak belőle (Agrárszektor)
Moldovában érezhető a hiány a vöröshagyma kínálatában. A belföldi készletek két-három héten belül elfogyhatnak, és az import minőségi problémák miatt nem képes megfékezni az áremelkedést.
ápr. 24
0:17
Agykarbantartó kvíz: 8 kérdés, amely még a rutinos játékosokat is próbára teszi (Kvízguru)
Megérkezett az agykarbantartó kvíz, amely 8 kérdésen keresztül még a rutinos játékosokat is próbára teszi. Itt nem elég a felszínes tudás, több területen is otthonosan kell mozognod, hogy jó eredményt érj el. Ha szereted az ilyen gondolkodtató feladatokat, ez a kvíz neked szól. A kérdések között szerepelnek biológiai alapfogalmak, történelmi esemén
ápr. 24
0:17
Rendszerváltást sürgetnek a képzőművészetben: a műkritikusok szerint át kell alakítani az intézményrendszert (Kontroll.hu)
Átfogó reformjavaslatot tett közzé a hazai kortárs képzőművészeti intézményrendszer átalakításáról az AICA Magyar Tagozata. A műkritikusok szakmai állásfoglalásukban több ponton is rendszerszintű változtatásokat sürgetnek, és egy új kulturális politika kialakításához ajánlják fel szakmai tudásukat.
ápr. 24
0:21
Időközi választást kell tartani Sárváron, ahol a független Magyar Péter is indult (Blikk)
Augusztus végén időközi önkormányzati választást tartanak Sárváron, hogy betöltsék Strompová Viktória megüresedett helyét. A hírt a város önkormányzata közölte a Facebook-oldalán.
ápr. 24
0:21
Inna ilyet? Szennyvízből készítettek sört (Blikk)
Elsőre szokatlannak és provokatívnak tűnik, mégis tudatosan megtervezett projekt a "Reuse Brew". A kezdeményezés nem egy új sörmárka megalkotását célozza, hanem azt bizonyítja, hogy a fejlett technológiájú víztisztításnak köszönhetően a szennyvíz olyan tiszta erőforrássá alakítható, amely akár élelmiszeripari célokat is szolgálhat.
ápr. 24
0:21
Szegedről hagyta elmenni az edző, a válogatottban viszont behívót küldött Jim Gottfridssonnak (Blikk)
A Szegedtől nemrégiben azonnali hatállyal elküldték, a svéd kézilabda-válogatottban azonban számítanak Jim Gottfridsson játékára. A helyzet érdekessége, hogy mindkét együttesnél Michael Apelgren dönt a 33 éves irányító szerepeltetéséről.
ápr. 24
0:21
Külföldi ügynökök buktak le Németországban (Infostart)
A német rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy egy rutinszerű közlekedési ellenőrzést követően őrizetbe vett egy lett és egy ukrán állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy külföldi szervezet számára folytattak ügynöki tevékenységet.
ápr. 24
0:21
Reagált a Wizz Air a drasztikusan emelkedő kerozinárakkal kapcsolatos aggodalmakra (Blikk)
A Wizz Air közleménye szerint a légitársaság hatékonyan védi magát a kerozinárak gyors változásaival szemben, köszönhetően korábban kötött opciós ügyleteinek, amelyekkel jelentős részben biztosította az üzemanyag-szükségletét.
ápr. 24
0:21
Közleményben üzent vissza a HUN-REN a főigazgatóknak (Infostart)
Meglepőnek nevezte a kutatóintézetek főigazgatóinak keddi nyilatkozatát a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat csütörtöki közleményében.
ápr. 24
0:21
Eldőlt a Nyíregyháza vezetőedzőjének sorsa (Infostart)
Bódog Tamás marad a labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.
ápr. 24
0:21
Kétféle embertípus választás előtt és után (Gondola)
A baloldal ma is azt csinálja, mint kommunista elődeik: azzal vádolnak minket, amit ők maguk csinálnak. Ezt mutatták meg a választások, és azóta az új fejlemények is.
ápr. 24
0:21
Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét (HR Portál)
A szervezet felháborítónak tartja az eljárást.
ápr. 24
0:21
A 10 legizgalmasabb megállapítás Gyurcsány Ferenc szépíró-filozófus választásokat értékelő fogalmazásából (444.hu)
Ha a tömeg dönt, akkor elmosódik a felelősség.

Keresés