A TikTok legújabb nyári kedvence a "diet coke körmök" lettek. A trendet nem lehet egyetlen példán keresztül bemutatni, hiszen a játékos, kólásdobozra emlékeztető mintákat és az egyszerű, mágneses lakkal készült manikűröket is ide sorolhatjuk.
Eleged van már abból, hogy a hétvégéd nagy része a térkövek közötti gazolással vagy a veteményesben való görnyedéssel telik? Én is pont így voltam vele. Úgy tűnik, a gaz az egyetlen dolog a kertben, ami akkor is vígan elvan, ha hetekig nem esik az eső, sőt, még a betonon is áttör, csak hogy bosszantson minket.
A tavaszi-nyári időszak közeledtével egyre többen vásárolnak napszemüveget. A fogyasztók egészségének és biztonságának védelme érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos piacfelügyeleti vizsgálatot indított az egyéni védőeszközök körében, különös tek
Az énekes körül nagy érdeklődés volt az elmúlt időben, mivel részletesen beszámolt drogbotrányáról. T. Danny már fél éve tiszta és az edzésre fókuszál, amiben személyi edzője segíti.
A parlamentből távozó képviselő szerint hiba lenne a Fideszre ellenzékként tekinteni. Úgy véli, a rendszerváltás csak akkor zárulhat le, ha megtörténik a széles körű jogi elszámoltatás.
A Rádió 1 műsorvezetője élő adásban elmélkedett arról, mihez kezdene, ha nem rádiózhatna többé. A gondolatkísérlet során Balázs elárulta, hogy eredetileg jogi pályára készült.
Ha valaki feldobja a királyi eseményeket, az biztosan Lajos herceg. A brit királyi család legkisebb tagja ma 8 éves lett és bizony már most legendásak a nyilvános "alakításai".
Mielőtt bejelentették, hogy az iráni háború és annak hatásai miatt törlik a bahreini és a szaúd-arábiai hétvégét, a legtöbb csapat a Bahreini Nagydíjra készült új fejlesztéseivel, a változással viszont ezek a május elején rendezendő miami viadalra csúsztak. Mivel az amerikai hétvége előtt a csapatok "időt nyertek" többen, köztük a Ferrari csapatve
Évek óta egy bizonyos baktériumot hoznak összefüggésbe a betegséggel, ami mindenki bélrendszerében ott él. Meglepő fordulat, hogy nem a baktérium a hibás, hanem a bélben trójai falóként rejtőző „potyautas”, egy vírus.
A paradicsom az egyik legnépszerűbb növény a házikertben, de igazán szép termést csak akkor ad, ha megfelelően gondozod. Szereti a napos, szélvédett helyeket, valamint a tápanyagban gazdag, enyhén nedves talajt. Mivel fogyasztásra termeszted, nem mindegy, mivel táplálod, sokan inkább a természetes, vegyszermentes megoldásokat keresik. Pl. én paradi
Az insetting, azaz a vállalati értéklánc mentén megvalósuló dekarbonizációs célú beavatkozások összessége, az értéklánc transzformatív jellegű átalakítását jelenti a hosszú távú fenntarthatósági szempontok mentén. A szakma sokáig adós volt a tevékenység megfelelő módszertani támogatásával, de most egyszerre és egymással összhangban több szabvány is
A HUN-REN hálózat kutatói visszatérnének a Magyar Tudományos Akadémia kötelékébe. Az intézmény visszafogadná az elcsatolt kutatóhálózatot, és biztosítaná a kutatás szabadságát.
Egy kétgyermekes családapát fogászati beavatkozás közben háromszor kellett újraéleszteni, miután összeomlott a keringése. Az ébredés után lebénult a jobb oldala, ráadásul csak angolul és franciául tudott megszólalni.
Eppel János, a Vosz elnöke a 2022-ben megújított stratégia eredményeiről és a további tervekről is beszámolt a budapesti vállalkozói fórumon. Marosi Lászlót újabb öt évre megválasztották a Bpvrsz elnök-küldöttének.
Imádom az állatokat, de azt hiszem, minden kerttulajdonos pontján elszakad a cérna, amikor a féltve őrzött virágágyás közepén vagy a bejárati ajtó lábtörlőjén találja meg a környék összes macskájának a nyomát. Aki érezte már a macskajelölés szagát a nyári melegben, az tudja, hogy elég bosszantó és büdös is. Sokáig tanácstalan voltam, mert bántani s
A közel-keleti háború olaj- és gázpiaci sokkja az energiaátállás fokozására kényszeríti az Európai Uniót: A konfliktus eszkalálódása óta az Európai Bizottság több új energiapolitikai tervet és csomagot jelentett be, hogy felgyorsítsa a közösség versenyképességét és biztonságát veszélyeztető fosszilis importfüggőség leépítését. Ezt elsősorban a tisz
Nem akármilyen búcsúztatásban volt része a leendő egészségügyi miniszternek. Munkatársai személyes ajándékkal is kedveskedtek neki a közös munka emlékére.
A 46 éves torreádor a negyedik bikával vívott küzdelme során sérült meg a hétfői viadalon. A több mint kétórás műtét során a végbélfalát és a súlyosan roncsolódott záróizmait is helyreállították.
Az 1 milliárd eurót is eléri azoknak a visszaéléseknek az összértéke, amelyek a jogosulatlanul felvett Eu-s agrártámogatásokkal kapcsolatosak Görögországban.
A sokak szemében megosztó Tron-alapító Justin Sun pert indított a Trump-család kriptós vállalkozása, a World Liberty Financial (WLFI) ellen, azzal vádolva céget, hogy illegálisan zárolta WLFI tokenjeit. A csak részben nyilvános perdokumentumok szerint Sun különböző szerződésszegésekkel, jogalap nélküli gazdagodással, félrevezetéssel és a 45 millió
Az elmúlt időszakban megszaporodtak az MVM Next nevével visszaélő, SMS-üzenetek útján elkövetett, adathalász csalási kísérletek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Idén 15. alakalommal hirdették meg a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de végül kiválasztották azt a hat tortát, amely közül majd augusztusban kihirdetik 2026 győztes cukormentes finomságát.