Richter, Mol, AutoWallis, Videoton Holding, Hold, Bosch, Accorde, Siemens Energy, EverestQuant, Kopint-Tárki, Egyensúly Intézet: együtt beszéljük át, hogyan indítható be újra a növekedés.
Olaszország tengerparti úti céljai közül nem könnyű választani, egy Rómában élő helyi azonban most elárulta, szerinte hol érdemes 2026-ban nyaralni. Laziótól Szardínián át Szicíliáig mutatunk néhány hangulatos olasz kisvárost, ahol meseszép strandok, bájos óvárosok és pazar kilátás várja a látogatókat.
Az iráni háború miatt akadozik az alumíniumdobozok utánpótlása az Öböl térségéből. Ez Indiában a Diet Coke hiányához vezetett, mivel a cukormentes üdítőt az országban kizárólag dobozos kiszerelésben forgalmazzák.
Az Orbán-család üzleti birodalmának egyik központi szereplőjéhez köthető vagyonkezelő jelentős nyereségre tett szert a Tisza Párt választási győzelmével. A cég ugyanis a 2025-ös választásokon a kormányváltásra fogadott a pénzügyi piacokon – derül ki a Bloomberg oknyomozó anyagából.
Az Afrikai Hadtest az orosz kormány irányítása alá tartozó félkatonai szervezet, amely számos afrikai országban, így a többi között Maliban, Egyenlítői Guineában és a Közép-afrikai Köztársaságban is jelen van.
A Canaccord Genuity elemzői szerint idén tartós hiány alakulhat ki a globális lítiumpiacon, amely akár 2035-ig is elhúzódhat. A bányászati beruházások elmaradása ugyanis egyre jobban visszaveti az elektromosautó-akkumulátorok kulcsfontosságú alapanyagának kínálatát - közölte a Mining.
A 48 éves műsorvezető hosszú ideje Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb rádiósa, de most ő maga is eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha egyik napról a másikra elveszítené a munkáját?
Aki arrogáns lesz, repülni fog; kisokost osztogatnak a friss képviselőknek; és már most attól tartanak, hogy eltévednek a Parlamentben. De a "rocksztár-életérzés" már megvan.
A Bika csillagjegy stabilitást és biztonságot keres, de vajon mennyire illenek hozzá a többi zodiákus jegy szülöttei? Nézzük meg, milyen kompatibilitási pontszámot érhetnek el különböző csillagjegyekkel.
Az Európai Unió a halászati politikájában biztosított kivételekkel próbálhatja csatlakozásra bírni Izlandot, mivel a bővítés az Arktisz térségében stratégiai jelentőségűvé vált – számolt be a Financial Times. A világ egyik leggazdagabb országa rövid időn belül beléphet az EU-ba, már a nyáron népszavazás lesz a kérdésről. A halászati kérdéseknél mut
Lamine Yamal miatt aggódnak a Barcelona szurkolói, sőt, egész Spanyolország. A sztárfutballista ugyanis – szinte bohózatba illően – a Celta Vigo ellen 1-0-ra megnyert bajnokin büntetőrúgás közben sérült meg. Persze neki és a szurkolóknak ez egyáltalán nem volt humoros, s sokan aggódnak amiatt, hogy akár a világbajnoki szereplése is kockán foroghat.
Az Európai Unió a halászati politikájában biztosított kivételekkel próbálhatja csatlakozásra bírni Izlandot, mivel a bővítés az Arktisz térségében stratégiai jelentőségűvé vált – számolt be a Financial Times. A világ egyik leggazdagabb országa rövid időn belül beléphet az EU-ba, már a nyáron népszavazás lesz a kérdésről. A halászati kérdéseknél mut
"Lefordítottam magyarra, és én ezt úgy hívom zsarolás" – fogalmazott Simor András. Mi történt? Simor András volt jegybankelnök arról beszélt az ATV-nek szerda este, hogy nyomásgyakorlás állhatott amögött, hogy 2024 januárjában lemondott az Erste Group felügyelőbizottsági tagságáról. Részletek. A volt jegybankelnököt 2020-ban választottak meg az Ers
Kapitány István szerint az számít, hogy az emberek adózás után mennyit visznek haza, és az a pénz valójában mennyit ér a mindennapi életben. A leendő gazdasági és energetikai miniszter bejelentette: a minimálbér után csak 9 százalék lesz a személyi jövedelemadó, így évente több mint 240 ezer forinttal több marad a kevesebbet keresők zsebében.
Szöllősi György lett az European Sport Media (ESM) szervezet vezetője, amely arról is döntött, hogy újraalkotja az Aranycipő-díj imázsát és koncepcióját – a jövőben azt nőknek is átadhatnák.
Az olasz adóhatóságok vizsgálatot indítottak a Forma–1-es világbajnokság versenyzői és csapatai ellen az olaszországi viadalokon szerzett jövedelmek utáni adóelkerülés gyanúja miatt.
Quentin Tarantino filmtörténeti idézetekkel teli, eredetileg két részletben a mozikba küldött bosszúfilmjének a teljes, négy órás változata a magyar mozikba is eljut - adta hírül az IGN. A Kill Bill - A teljes véres történet egy korábban nem látott extra jelenetet is tartalmaz, a teljes élmény május 14-től élhető át.
A Meta egy új, belső adatgyűjtő eszközt vezet be, amellyel a munkavállalók számítógépes tevékenységét rögzíti. A rendszer a billentyűleütéseket, az egérmozgásokat és a kattintásokat is monitorozza a mesterségesintelligencia-modellek betanítása céljából. Az eszköz több száz külső weboldalt és alkalmazást figyel meg, köztük a Google-t, a LinkedInt, a
A körtefa tavaszi metszése elengedhetetlen a jó terméshozamhoz és egészséges növekedéshez. Tudd meg, hogyan alakítsd ki az ideális koronát, és kerüld el a leggyakoribb hibákat!
Szűcs Kornél, a Vojvodina magyar válogatott játékosa az M1 aktuális csatornának elárulta, felépült a korábbi sérüléséből, s most mindent megtesz azért, hogy Marco Rossi a júniusi felkészülési mérkőzésekre is meghívót küldjön neki.
Az allergia a kutyáknál is „népbetegséggé” vált, csaknem minden tizedik kutyánál előfordul. Bár a csirkeallergia létező probléma, valójában csak a kutyák egy igen szűk csoportját érinti.
A szélsőséges hőség a globális élelmiszer-ellátó rendszereket fenyegeti, és több mint egymilliárd ember megélhetését, illetve egészségét veszélyezteti - figyelmeztet az Ensz élelmezésügyi és meteorológiai szervezetének közös jelentése.