Kék lufikkal telt meg a város a Szent István utca 36-tól a Vigadóig kedd késő délután. A Pánczél Imre Intézmény immár nyolcadik alkalommal szervezett programot az április másodikai autizmus világnapjához kapcsolódva. Az esemény csatlakozott a Ragyogj Kékben! kampányhoz is, melynek elsődleges célja az autizmussal élők támogatása és a társadalmi szem
„Ha lesz közvetlen köztársasági elnökválasztás, és a nép, aki lehet, hogy ti vagytok, lehet, hogy más, felkér, akkor én nagyon szívesen foglak titeket képviselni” – mondta Márki-Zay Péter szegedi egyetemistáknak egy beszélgetésen.
Az ügynökakták megnyitása, a vagyonvisszaszerzési hivatal felállítása, a riogató, megfélemlítő hirdetések kitiltása - többek között ezeket nevezte meg első feladatoknak Ruff Bálint, akit ma nevezett meg Magyar Péter mint Miniszterelnökséget vezető miniszterjelöltet. A Válasz Online-nak adott interjújában Ruff úgy fogalmazott, neki azzal van dolga,
A Lewy-testes betegség (Lewy body dementia (LBD)) a demencia egyik formája, mely tüneteiben hasonlóságot mutat az Alzheimer-, illetve a Parkinson-kórral. Ezen betegségek a szervezetünk fehérjéinek letöredezett darabkáiból képződött kóros aggregátumok lerakódásával kezdődnek.
Akkor, ha erre a nép felkéri – jelezte a hódmezővásárhelyi polgármester. Igaz, jelenleg a parlament választja a köztársasági elnököt, amely gyakorlat megtartásáról, vagy elvetéséről a városvezető szerint az új kormány dönthet.
Több évtizedes agrárszakmai múlttal és vállalatvezetői tapasztalattal került a kormányba Bóna Szabolcs, aki 2026-tól agrár- és élelmiszergazdasági miniszterként folytatja pályáját.
A mesterséges intelligenciából (AI) származó valós pénzügyi megtérülést csak egy szűk élmezőny szállítja. Az 1217 felsővezető megkérdezésén alapuló PwC AI Performance Study szerint az AI által teremtett gazdasági érték közel háromnegyedét (74 százalék) mindössze a vállalatok ötöde (20 százalék) realizálja. Az élenjárók az AI-t kétszer-háromszor gya
Egyelőre úgy látszik, a március végével kezdődő, a választás után meglóduló forinterő áprilisban is kitart. Az iráni konfliktus alakulása mellett egyértelműen a Tisza-kormányra figyel a magyar deviza piac, és közelről követi a legújabb gazdasági bejelentéseit. A megmaradt figyelem az amerikai jegybank következő elnökjelöltjére, Kevin Warshra és a v
Hatalmas feltűnést keltett Heidi Klum, mikor megérkezett Az ördög Pradát visel 2 New York-i premierjére. Az 52 éves modell egy légies, merészen kivágott ruhában lépett a vörös szőnyegre.
Az elektromos sütő egy olyan konyhai eszköz ami meglepően sok energiát fogyaszt el. Az air frayer-hez vagy a mikrohullámú sütőhöz hasonlítva akár a dupláját is fogyaszthatja, ami a villanyszámla összegét jelentős megdobhatja éves szinten. A mikrohullámú sütő fogyasztása Megnéztük ugyanis, hogy mekkora fogyasztása van egy mikrohullámú sütőnek és az
Az európai fejlesztési források nem a hiány pótlására, hanem a strukturális felzárkózásra valók. Az alulról és felülről egyaránt szervesülő, értékalapú területfejlesztési politika — amelynek mértéke a közjó — lehet az egyetlen fenntartható válasz a 2026 utáni évtized kihívásaira. A tét nem pusztán a források lehívása, hanem egy olyan intézményi és
Sokan azt hiszik, hogy a metszőollót csak tavasszal vagy ősszel szabad elővenni, pedig a nyári ritkítás pont olyan fontos, mint a reggeli kávé: ha kihagyod, az egész éved ráfizetés lehet. Én is sokáig féltem hozzányúlni a fákhoz a kánikulában, de miután egy szezon alatt tönkrement az összes őszibarackom a gombától, rájöttem, hogy a “nyári fazonigaz
A játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására rendkívüli ellenőrzést kér a szerencsejáték-felügyeleti hatóságtól a Szerencsejáték Zrt. a múlt heti 4 számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően. A társaság azért fordul a hatósághoz, hogy vizsgálatot kezdeményezzen a sorsolások folyamatának szabályossága, valamint a sorsolásokho
Sokáig csak irigykedve néztem a szomszédasszony kertjét, ahol a hortenziák akkorák voltak, mint a káposztafejek, és olyan élénk színekben pompáztak, mintha kifestették volna őket. Az én bokraim meg csak senyvedtek: a levelek ugyan nőttek, de a virágzás elmaradt, vagy csak satnya, fakó fejeket hoztak. Aztán egy öreg kertész ismerősöm elárulta, hogy
"Ez nem olyan Miniszterelnökség lesz, amit az Orbán-rendszerben megszoktunk, nem egy halálcsillagként működő, egyre hízó szervezet" – mondta Ruff Bálint, a leendő Tisza-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere. Szerinte a visszaélések feltárása és a felelősök megbüntetése elengedhetetlen ahhoz, hogy új lapot nyithassanak.
A Gorenje először vesz részt kiállítóként az EuroCucinán, ahol nem egyszerűen új konyhagépeket mutat be, hanem olyan fejlesztési irányt, amely szerint a jó technológia nem látványosan akar jelen lenni a konyhában, hanem észrevétlenül teszi könnyebbé a mindennapokat
Mindig is rajongtam az illatos, ehető virágokért, de a rózsa valahogy mindig közelebb állt hozzám, mint a többi. Amikor a kertben kibontják szirmaikat az első virágok, már előre tudom, hogy eljött az idő: készül a rózsaszörp. Nem csak a színe és az illata lenyűgöző, hanem az íze is igazán különleges. Ráadásul minél illatosabb rózsát választasz, […]
A vadszeder hazánk erdőiben, a mezők szélén és a kirándulóösvények mentén is megtalálható növény. A szúrós indái ennek a növénynek, kirándulás közben a ruhánkhoz tapadnak és van, hogy a bőrünket is felsértik. A azonban a vadszedernek még ezt is elnézzük, ugyanis egy fantasztikus gyógyhatású növény, amelynek levele és termése is felhasználható és al
A húsos, roppanós paprika a legfinomabb, nincs is jobb annál. De akkor még finomabb, ha saját kertünkből szedhetjük le és fogyaszthatjuk el. A Claudius paprika az egyik legjobb választás ehhez, mert nagyra nő, és a húsának az állaga is tökéletes. A sikeres terméshez azonban sok mindenre figyelni kell, ugyanis a paprika egy kimondottan kényes növény
A micellás víz igencsak nagy népszerűségnek örvend, hiszen nem csak gyorsan, de teljesen kíméletesen távolítja el az arcbőrről a sminket, valamint a szennyeződéseket is. Azonban, ezt a csodaszert nem csak a kozmetikában, hanem a háztartásban is szépen lehet alkalmazni. Mutatjuk, hogy hogyan! Miért jó a micellás víz a takarításban? Fehér sportcipők
A TUI Group, a világ vezető utazásszervezője szerdán lefelé módosította a folyó pénzügyi vonatkozó eredményelőrejelzését az iráni háború hatásai miatt.
Eloise szerelmi történetére még várni kell, de ez nem jelenti azt, hogy a karakter háttérbe szorulna A Bridgerton család ötödik évadában. Az előző szezon már jelezte, hogy változás jöhet: Eloise korábban elutasította a házasság gondolatát, most azonban már árnyaltabban látja a kérdést.
A kerozinválság következményeire reagálva a Lufthansa Group jelentős járattörléseket jelentett be. A döntés mintegy 20 ezer járatot érint, és a nyári menetrendet is módosítja.
A vadkomló (Humulus lupulus) egy nagyon ismert, és elterjedt növény Közép-Európában. Általában a nedves, folyó menti területeken, liget- és ártéri erdőkben él, ahol sűrű, nehezen átjárható indás növényként találhatunk rá. Ez egy évelő kúszónövény, ami nagyon gyorsan növekszik és indái akár több tíz méteresre is megnőnek. Tavasszal amikor elkezd haj
Amennyiben szereti a család a banánt , biztos vagyok benne, hogy van néhány banánhéj ami a végén a szemetesben landol. Pedig a banánhéj a kertben nagyon jó tápanyagforrást biztosít a növények számára. Egy egyszerű, házilag elkészíthető tápanyag, ami tavasszal nagy segítségedre lehet, ha szeretnéd a talaj minőségét feljavítani, vagy a kártevőket táv
A tavalyi tavaszi fagyok miatt kárt szenvedett gyümölcstermelők 4,2 milliárd forintos rendkívüli támogatást kapnak. A Mezőgazdasági Válságtartalékból származó forrást az Európai Bizottság hagyta jóvá több mint ötezer gazda számára. – írja az agroinform 5000 gazdálkodó kaphat segítséget A tavaly tavaszi fagykárok miatt kiesett termés enyhítésére mos
Budapest egyik legértékesebb műemléki épülete új funkcióval gazdagodva, prémium kategóriás szállodaként nyitotta meg kapuit – értesült róla a Spabook.net. Az áprilisi nyitás a belvárosi luxuskínálat bővülését, és egy ikonikus ingatlan…
Orbán Viktor „elgyurcsányosodásáról”, a Fidesz jövőjéről és a kormánypárt választási kampányának hibáiról beszélt Stefano Bottoni a Kontroll stúdiójában. A történész részletesen elemezte a Tisza Párt nemzetpolitikai kilátásait, a Visegrádi Együttműködés (V4) visszaerősödésének lehetőségeit, valamint a nagyhatalmi játszmák lehetséges kimeneteleit.
A DSV stratégiai együttműködést indított a Microsofttal, a United Airlinesszal és a Phillips 66-tal annak érdekében, hogy jelentősen bővüljön a fenntartható repülőgép-üzemanyag piaci felhasználása. A megállapodás keretében akár 11 millió gallon, azaz 41,6 millió liter SAF (Sustainable Aviation Fuel, azaz fenntartható repülőgép-üzemanyag) állhat ren
Nem örültek még úgy miniszternek, mint Ruff Bálintnak. A Partizán Vétójából ismert médiaszemélyiség, egykori tanácsadó Gulyás Gergelyt váltja a poszton, a Miniszterelnökséget fogja vezetni a Tisza-kormányban.