Sajtóértesülések szerint a Központi Nyomozó Főügyészség akár már ezen a héten elrendelheti a teljes körű vagyonlefoglalást Magyarországon és külföldön is. Mi történt? Matolcsy Ádám közeli barátjának cége, a Raw Development Kft. a választások után két nappal megszüntette az OTP Banknál és a Gránit Banknál vezetett számláit, és csak a Mészáros-féle M
Bács-Kiskun a rendszerváltás óta az egyik leginkább jobboldali megye volt, négy éve a Fidesz még minden körzetben tönkreverte az ellenzéket, most viszont a Tisza mindenhol fordítani tudott. A megyében működött a Tisza nemzeti retorikája, és olyanok dolgoztak tömegesen a Tiszának, akik korábban soha nem politizáltak. Ennek meg is lett az eredménye.
A micellás víz igencsak nagy népszerűségnek örvend, hiszen nem csak gyorsan, de teljesen kíméletesen távolítja el az arcbőrről a sminket, valamint a szennyeződéseket is. Azonban, ezt a csodaszert nem csak a kozmetikában, hanem a háztartásban is szépen lehet alkalmazni. Mutatjuk, hogy hogyan! Miért jó a micellás víz a takarításban? Fehér sportcipők
A választások hatására a 360 forintos szintet is megközelítette az euró, vagyis sokat erősödött a hazai fizetőeszköz, miközben egy éve még majdnem 50 forinttal drágábban lehetett euróhoz jutni. A money.hu cikke szerint ideális alkalom lehet ez a devizaváltáshoz és az eurós befektetéshez. A portál szakértője azonban azt is hangsúlyozza, hogy néhány
A nyári szezon előtt arra hívják fel a figyelmet, hogy a diákmunka nemcsak költséget takarít meg, hanem jelentősen csökkenti a vállalatok adminisztrációs terheit is – tájékoztatott az MTI.
Újabb fontos döntések jelentek meg a Magyar Közlönyben. Hivatalossá vált az Országgyűlés alakuló ülésének időpontja, emellett egy régóta vitatott népszavazási kérdés, a szentestét érintő kezdeményezés ismét zöld utat kapott.
A Kisalföldi Agrárszakképzési Centrumhoz jelenleg öt vármegyében összesen 11 intézmény tartozik, amelyek mellett egy ágazati képzőközpont és egy hamarosan önállóan működő vizsgaközpont is segíti a szakképzés hatékony működését.
Gyermekek százezrei élnek súlyos nélkülözésben Magyarországon, közülük rengetegen "láthatatlanok" a gyermekvédelmi rendszer számára - utóbbi helyzetének rendezése a Tisza kormány fontos vállalásai között is szerepel.
A tiszafa kedvelt örökzöld dísznövény a hazai kertekben, mégis kevesen vannak tisztában valódi veszélyeivel. Sűrű lombja és jó alakíthatósága miatt gyakran ültetik sövényként vagy formára nyírva.
"A jobboldali közösség hangosbeszélői" és "a legnagyobb jobboldali YouTube-csatorna" is nehezebb napokat élnek. Mi történt? Leépítések kezdődtek a leköszönő kormány két fő propagandagyáránál, a Patriótánál és a Megafonnál, írja a Magyar Hang. A portál több forrásból is értesült az elbocsátásokról, egy informátoruk pedig úgy fogalmazott: minden szin
Sulyok Tamás május 9-ére hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését, igazodva Magyar Péter kéréséhez, aki már aznap letenné a miniszterelnöki esküt. A tervek szerint az eskütételt követően a Tisza Párt ünnepi rendezvényt tart a Kossuth téren.
Közép-Európában az éghajlatváltozás nemcsak kevesebb csapadékot, hanem a felszín hűtéséhez szükséges víz hiányát is jelenti. A párolgási-párologtatási deficit növekedése okozza az aszályok és árvizek szélsőségesebbé válását. Kutatók szerint a vízgazdálkodásban tudatos beavatkozásokkal mérsékelhetőek ezek a hatások.
A Bitcoin árfolyamáról szóló piaci elemzés szerint a vezető kriptovaluta ismét ellenállási szintről fordult le, miközben több altcoin továbbra is szűk sávban mozog. Az értelmezés alapján egy újabb elutasítás a Bitcoin esetében 52 ezer és 56 ezer dollár közötti tartomány felé mutathat, az altcoinoknál pedig 20–50 százalékos visszaesés kockázatát vet
Országszerte változatos programokat rendeznek április 22-én szerdán a Föld napja alkalmából, köztük nemzetközi szakmai konferenciával, szemétszedéssel, élőnövényes installációval és könyvbemutatóval.
Nagy a bizonytalanság jelenleg a tőzsdéken, miután továbbra sem világos, hogy mi lesz az iráni helyzettel. Ugye eredetileg tegnap járt volna le a tűzszünet határideje, amelyet Donald Trump végül meghosszabbított, időt adva a tárgyalásoknak, de az iráni fél egyelőre nem akar újabb egyeztetésen részt venni és az amerikai alelnök pakisztáni útját is l
Nagy-Britannia egyik legvarázslatosabb hangulatú strandjaként emlegetik a Cornwallban található Pedn Voundert, mely még világviszonylatban is kiemelkedő szépségű, ezért is nagy kár, hogy ma már nem látogathatják a turisták.
Kisebbfajta felhördülést keltett az ellenzéki sajtóban, hogy az Orbán-kormány átalakította az újonnan bejegyezhető keresztnevek engedélyeztetési eljárását.
A gyomorpanaszok nem mindig a túl sok sav miatt alakulnak ki – előfordulhat, hogy éppen az ellenkezője a probléma. Mivel a tünetek hasonlóak, könnyű félreérteni a helyzetet.
Az egyszülős háztartások jelenleg is többféle támogatást vehetnek igénybe a családi pótléktól kezdve az adókedvezményeken át bizonyos lakáscélú támogatásokig, ugyanakkor a rendszer alapvetően nem rájuk szabott. A Tisza Párt ezen változtatna.
Az éghajlatváltozás hatásait Közép-Európában nem pusztán kevesebb csapadék vagy több hő formájában érezzük, hanem egy mélyebb, rejtettebb hiányon keresztül: egyre kevesebb víz áll rendelkezésre a felszín hűtésére. Ungvári Gábor, Kis András és Báder László, a Rekk.Aqua és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint a vízháztartá
A vadkomló (Humulus lupulus) egy nagyon ismert, és elterjedt növény Közép-Európában. Általában a nedves, folyó menti területeken, liget- és ártéri erdőkben él, ahol sűrű, nehezen átjárható indás növényként találhatunk rá. Ez egy évelő kúszónövény, ami nagyon gyorsan növekszik és indái akár több tíz méteresre is megnőnek. Tavasszal amikor elkezd haj
Az ügyészség arra kíváncsi, hogy valóban az Alkotmányvédelmi Hivatal nyomására tartottak-e házkutatást a két informatikusnál, ahogyan Szabó Bence állítja.
A röntgenképből készült átlátszó flexi kislemez lehet az idei Record Store Day egyik legizgalmasabb hazai kiadványa. Az eddig kiadatlan Slow Village dalt tartalmazó lemez ráadásul fontos társadalmi célt is szolgál.
Magyar Péter egy közép-európai blokk megszervezésével növelné Magyarország súlyát az Európai Unióban – írja a Politico. A leendő miniszterelnök Ausztriával és a régió országaival erősítené az együttműködést, részben az Osztrák–Magyar Monarchia történelmi és gazdasági örökségére építve. A cél az uniós források felszabadítása és egy összehangoltabb r
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1324-en lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A Speedmaraton ideje alatt 649 sofőrt mértek be a vármegyei rendőrök annak ellenére, hogy hetekkel korábban felhívták a figyelmet a sebességmérésre, illetve azokat a helyeket is megjelölték, ahol mérés várható. A szabálytalankodóknak legalább 5