Az Európai Bizottság delegációja pénteken Budapestre utazik, ahol "megkezdődnek az egyeztetések a leendő magyar kormánnyal" - közölte Paula Pinho a testület szóvivője csütörtökön.
Rettegnek a focisták, a futballklubok, mi lesz a több milliós fizetések, stadionok sorsa a kormányváltás után. Félnek a focisták, aggódnak, mi lesz a több milliós fizetések sorsa, mi lesz a stadionokkal, egyáltalán a sportággal a kormányváltás után. Hogyan alakul át a magyar futball a földrengésszerű politikai változások következtében? Várhatóak-e
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) óva intette az európai kormányokat az energiaárak túlzott kompenzálásától. A szervezet szerint ez a gyakorlat torzítja a piaci árjelzéseket, gátolja a fogyasztás csökkentését, és rendkívül megterhelő lehet a költségvetés számára.
137 mandátumnál jár a Tisza Párt, 56 képviselői helynél a Fidesz és 6-nál a Mi Hazánk, levél-, a külképviseleti és az átjelentkezéses szavazatok megszámolása szombatig befejeződik. A Tisza Párt vasárnap óta nagyon belekezdett a munkába. Tegnap már kiderült, hogy az új kormány négy alatt eurót szeretne, Magyar Péter leendő miniszterelnök a MOL vezet
A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség csütörtök délutáni állományértekezletén bejelentették, hogy a cég nem tudja tovább finanszírozni a munkavállalók jelentős részét.
A vágott virág gyönyörű, ám a legnagyobb sajnálatunkra csak nagyon rövid ideig. Épphogy vázába tesszük, gyönyörködünk benne egy vagy két napig és máris elhervad, dobhatjuk ki. Szerencsére azonban egy egyszerű házi praktikával kicsit meghosszabbíthatjuk az élettartamát.
A Tisza Párt elnöke ezt azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval és a MOL felső vezetésével. A leendő miniszterelnök a találkozó előtt azt közölte, elvárja, hogy a vállalat ne fizesse ki a 25 milliárdos osztalékot a Mathias Corvinus Collegiumnak.
A 2026-os választási földindulás óta furcsa idők járnak a korábbi kormánypárti politikusokra. Míg az elemzők még a bukás okait boncolgatják, az utcákon különös hóbort vette kezdetét: a Tisza Párt szimpatizánsai valóságos „ereklyevadászatba” kezdtek, és elkezdték begyűjteni a Fidesz-korszak végnapjait hirdető kampányeszközöket. Ironikus válasz a „pl
A Tisza Párt győzelme óta hatalmasat erősödött a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben. Eközben a közel-keleten továbbra sincs gyors megoldás, a hajóforgalom még mindig rendkivül alacsony. A reggeli órékban erősödik a forint, míg a dollár kismértékben gyengül. A Tisza Pártnak azonban mai sűrű napja lesz, így az egymás után érkező bejelentése
Mintegy harmadával nőtt a Tartós Befektetési Számlák száma egy év alatt, a Nyugdíj Előtakarékossági Számlák mennyisége pedig ismét átlépte a 100 ezret – derül ki az Mnb legfrissebb adatközléséből. A money.hu szakértői megnézték, miért választják ezeket egyre többen, és milyen előnyökkel járnak más befektetési formákkal szemben, miközben arra is fel
A BitMEX Research új javaslattal állt elő a bitcoin fejlesztői közösség számára, a sokat vitatott quantum freeze (azaz a kvantumfenyegetés miatti előzetes befagyasztás) helyett egy rugalmasabb, bizonyítékokra épülő megközelítést vetettek fel. Az úgynevezett „canary fund” modell lényege, hogy a rendszer csak akkor lépne életbe, ha a kvantumszámítógé
Egy saját kert olyan ajándék, amiről sokan csak álmodoznak – a kerti munkáknak azonban nem kell tönkretenniük ezt az álmot. A könnyen kezelhető kert titka nem csak abban rejlik, hogy milyen növényeket ültetsz, hanem abban is, hogyan tervezed meg őket.
Rejtélyes módon fagyálló került a szombathelyi Markusovszky Kórház sürgősségi tömbjének vízhálózatába, a rendőrség nyomoz. Nyomoz a rendőrség, mert a klímaberendezés karbantartása közben dietilén-glikol, azaz fagyálló jutott a szombathelyi kórház ivóvíz rendszerbe. Ezért az intézmény ideiglenesen felfüggesztette a vízszolgáltatást. A kórház csütört
Az új alakuló kormánynak adnának át több, előkészített egészségügyi jogszabály-javaslatot, amelyekről Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a kampányban azt sugallta, mintha már azokról lenne a kormánydöntés, kihirdetésük pedig bármely pillanatban megtörténhetne – írja a nepszava.hu.
Négy éven belül az új kormány megteremtheti az euróbevezetés feltételeit - ezt mondta az RTL-nek Kármán András, akit a csatorna a Tisza-kormány leendő pénzügyminisztereként mutatott be. A politikus a piactorzító beavatkozások megszüntetését is ígéri, ám az élelmiszerek árrésstopját szerinte még nem lehet kivezetni.
Nick Thorpe neve ismerősen csenghet azoknak, akik figyelemmel kísérik, mit írnak a külföldi sajtóban Magyarországról. Ő ugyanis a Bbc kelet-közép-európai tudósítója, aki ezúttal a Kárpátokról írt útikönyvet.
A sivatagi blues ikonikus zenekara, a Grammy-díjas Tinariwen 2026. április 26-án az Akvárium Klub színpadán idézi meg a Szahara lüktetését és a lázadás örök hangját. Hosszú sivatagi köpenyeikkel és jellegzetes tuareg turbánjaikkal, a shesh-sel, a formáció a Szahara lelkét hozza el Budapestre - zenéjükben a blues, a rock és a hagyományos tuareg ritm
Magyar Péter kérésének eleget téve lemondott tisztségéről a közmédia egyik kuratóriumi tagja. Silhavy Máté Tibor azt kéri a köztisztviselőktől, hogy ne dugják homokba a fejüket. Mi történt? A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának egyik tagja, Silhavy Máté Tibor lemondott a testületben betöltött tisztségéről – írta meg a Telex. Silhavy elmondta
A Magyar Tudományos Akadémia támogatja a Tisza Párt fő céljait, különösen a magyar kutatók európai uniós együttműködésekhez való hozzáférését és a hazai tudományos intézmények autonómiáját. Az MTA együttműködést kezdeményez a párt vezetőivel, és teljes tudásbázisával segíti az új kormányt a tudománypolitika kialakításában.
Jönnek a népszerű Piedone-sorozatotok A Duna április harmadik szombatjától műsorára tűzi a népszerű Piedone-sorozatot, tisztelegve a világhírű olasz színész, Bud Spencer emléke előtt, aki 2014-ben személyesen is támogatta a közmédia Jónak lenni jó! karitatív kampányát. A vetítéssorozat nyitódarabja a Piedone, a zsaru, amely április 18-án 19:40-től
Úgy tűnik, most tényleg rád találhat a szerencse! A szerencsepatkó energiái felerősödtek, és 4 csillagjegy életében látványos fordulat jöhet: pénzügyi lehetőségek, jó hírek és régóta várt boldogság kopogtathat az ajtón. Ha kíváncsi vagy, hogy te is azok között vagy-e, akiknek most beindul az élet, érdemes tovább olvasnod! Miért tűnik most erősebbne
A közel-keleti háború február végi kirobbanása óta többször is hangoztatta az amerikai elnök, hogy csalódott a NATO-ban. Legutóbb az elmúlt napokban immár felettébb ingataggá vált tűzszünet bejelentése után Mark Rutte főtitkár előtt fejtette ki Donald Trump, hogy a szövetségesektől több támogatást várt. Az érintett európai szövetségesek ennek nyom
Az RBC Capital Markets elemzői szerint az európai bankok közül azokat érintheti a legérzékenyebben a kriptovaluták terjedése, amelyek jelentős vállalati készpénzgazdálkodási (cash management) üzletággal rendelkeznek. Ilyen pénzintézet többek között a HSBC és a Deutsche Bank is.
Mára a fél országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt. A szombat még többnyire derült, száraz idővel telik, vasárnap délutántól viszont nyugat felől egyre jobban beborul az ég.
Magyar Péter Facebook bejegyzésében közölte: a Mol nem fizethet osztalékot az MCC-nek, erre 143 milliárd forintot bukott a cég. 143 milliárd forintot bukott a MOL Magyar Péter bejelentésére, miszerint a cég nem fizethet osztalékot a A Mathias Corvinus Collegium Alapítványnak (MCC). Az esés a Richter papírjaira is átterjedt, az árfolyam 12 990 forin
Lemondott a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának egyik tagja, dr. Silhavy Máté Tibor, aki szerint a vasárnapi választási eredmény egyértelmű üzenet: a magyar társadalom rendszerszintű változást követel, a közszolgálati média jelenlegi formájában pedig nem érdemes a magyar adófizetők támogatására. A távozó kuratóriumi tag a többi közjogi tiszt
Július 1-jétől gyökeresen átalakul a budapesti parkolás: a főváros minden parkolóautomatát megszüntet, így a díjfizetés döntően digitális útra terelődik, mobilalkalmazásokon keresztül. A lépés mögött kemény számok állnak: az automaták fenntartása elképesztő összegeket emészt fel, egyes kerületekben évente akár százmilliós nagyságrendben, miközben a
Az Európai Bizottság egységes fellépést sürget Kínával szemben. Ennek célja, hogy megvédje az uniós ipart az egyre erősödő kínai gazdasági térnyeréstől. A tagállamok eltérő érdekei azonban aláássák a közös stratégia kialakítását. Spanyolország ünnepli a kínai befektetéseket, Orbán Viktor távozásával a kormányfői beiktatására váró Magyar Péter eseté
Ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják a hangulatot a világ tőzsdéin, a hazai piacon pedig még mindig a vasárnapi választás és annak következményei vannak a befektetők fókuszában. A nemzetközi piacokon a befektetők egyre inkább abban bíznak, hogy az Egyesült Államok és Irán között közeledés jöhet, ami enyhítheti a közel-keleti háború gaz
Az amerikai kormányzat elérhetővé tenné az Anthropic Mythos nevű, élvonalbeli mesterségesintelligencia-modelljének egy módosított változatát a szövetségi ügynökségek számára. Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az eszköz jelentősen növelheti a kiberbiztonsági kockázatokat. Erről a témáról is szó lesz május 28-án a Portfolio Financial I
Az ukrán gázszektor több száz millió dolláros finanszírozásában állapodott meg Kijev az amerikai Exim Bankkal – közölte Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök a Telegramon.
A júliusi ankarai NATO-csúcstalálkozón Csehországot a miniszterelnök mellett a külügyminiszter és a védelmi tárca vezetője fogja képviselni – döntött róla a prágai kormány. A listán nem szerepel Petr Pavel államfő, aki részt akart venni a csúcstalálkozón.