Csütörtök este a Patrióta YouTube-csatornán értékelte a 2026-os országgyűlési választások eredményeit Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a jövőbeli tervekről, a Tisza Párt előretöréséről és a kormánypártok előtt álló feladatokról is részletesen beszélt, hangsúlyozva, hogy a mintegy két és fél millió rájuk szavazó embert semmilyen körülmények
A Tisza Párt 2030-ig megteremtené az euró bevezetésének feltételeit Magyarországon, és kedvező esetben akár ennél korábban is sor kerülhetne a közös európai valuta átvételére, erről beszélt Kármán András, a párt leendő pénzügyminisztere az RTL Híradónak. A politikus szerint az euró csökkentené a kamatokat, mérsékelné az inflációs várakozásokat és k
Orbán Viktor a Patriótának adott interjúban jelentette be, hogy a választási vereség után a Fidesznek és a teljes nemzeti oldalnak át kell alakulnia. A miniszterelnök szerint a mostani frakció egy győzelemre volt tervezve, ezért más képességű emberekre lesz szükség.
Az életközépi válság valójában lehet akár egy csendes újjászületés is. Ugyanis a tükör előtt állva nem biztos, hogy az ifjúságodat siratod, hanem inkább a maszkok nélküli, valódi arcodat próbálod felismerni. Sok nő számára ismerős az a pillanat, amikor a tükörbe nézve hirtelen felmerül a kérdés: „Ki ez?” Az életközép nemcsak a test változásairól sz
Aszályos nyarakon egy időre megfeledkezünk róluk, de amint kicsit több a csapadék, mindenki újult erővel kezdi kutatni a neten a csigák elleni házi praktikákat. Találtunk egy újabb "top 5 természetes módszer" gyűjteményt, amiben talán van újdonság.
A rendezvénypiacra káros monopólium miatt elmarasztalta egy amerikai esküdtszék a Live Nation globális szórakoztatóipari nagyvállalatot és a hozzá tartozó Ticketmaster jegyértékesítőt.
Orbán Viktor először adott interjút a választási vereség óta. A leköszönő miniszterelnök többek között elmondta, ki a felelős a csúfos eredményért, mit csinálna máshogy a kampányban, és milyen jövő elé néz a Fidesz.
Egy friss kutatás teljesen új megvilágításba helyezi a férfi test egyik legtöbbet vitatott pontját. Kiderült, hol található a férfiak G-pontja, és az eredmények alapjaiban írják át mindazt, amit eddig erről a témáról gondoltunk.
Nyilatkozatban állt ki csütörtökön Sarah Mullally, Canterbury érseke, az anglikán világegyház legfőbb vallási méltósága a katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa mellett, akit az utóbbi napokban tett erőteljes háborúellenes megnyilatkozásai miatt Donald Trump amerikai elnök többször is éles hangvételű bírálatokkal illetett. Sarah Mullally érsek – az an
A fogaink egészsége nemcsak a szép mosoly miatt fontos, hanem az egész szervezetünkre hatással lehet. Egyre több kutatás utal arra, hogy a szájhigiénia összefügghet azzal, hogy meddig élhetünk, ezért nem érdemes félvállról venni a rendszeres fogápolást. Mutatjuk, hogy mit tehetünk a mindennapokban.
Az előállított termékekből származó bevétel akár 15 százalékát is kitehetik a csúszásokból, nem tervezett leállásokból, utólagos javításokból, minőségi problémákból és az eszközök nem optimális használatából adódó veszteségek a Schneider Electric friss felmérése szerint. A „2026 Industrial AI in CPG Survey” című kutatás egyik fő megállapítása, hogy
A legutóbbi tornán bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott Montenegróval, Szlovéniával és Izlanddal került össze a decemberi Európa-bajnokság csoportkörének csütörtöki sorsolásán.
710 millió forint megnyerésének reményében játszottak a szerencsevadászok, ennyi volt a Hatoslottó várható főnyereménye. Mutatjuk a friss nyerőszámokat, és persze azt is, gazdára talált-e a nyeremény!
Luiz Inácio Lula da Silva szerint az amerikai elnök abból indul ki, hogy az USA gazdasági, katonai és technológiai hatalma határozza meg a játékszabályokat.
Az amerikai belügy- és energiaügyi miniszter csütörtökön telefonon egyeztetett az Exxon és a Chevron vezetőivel a kőolaj- és földgázkitermelés növelésének lehetőségeiről, írja a Reuters.
Így lesz nagyon finom és szép a fejes saláta a kertedben! Ráadásul azon túl, hogy finom, még a rákos megbetegedések megelőzésében is a segítségedre lehet.
A Nemzeti Választási Iroda lezárta a levélszavazatok számlálását. A Fidesz elvesztette korábbi szavazói egy részét, de így is taroltak a határon túlon.
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter közlése szerint az új kormány megalakulása után is fennmaradhat a kedvezményes üzemanyagár, miután a politikus a MOL vezetésével folytatott tárgyalást Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval. Magyar Péter arról is beszámolt, hogy egyeztetett a vállalat által az MCC-nek fizetendő osztalékról, valamint felszólította a k
A Fidesz nagymértékben elutasított a fiatal generációk számára, a "fiatalok lázadása" nagy szerepet játszott a Tisza Párt győzelmében az országgyűlési választáson - mondta Hann Endre, a Medián vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Melania Trump stílusa klasszikus, kifinomult és erősen luxusorientált – gyakran választ időtlen darabokat prémium divatházaktól. Íme egy átfogó kép arról, milyen márkákat, kiegészítőket és dizájnereket kedvel:
A hírekkel ébredünk, a mobilunkkal ebédelünk, és a vécén is a TikTokot görgetjük. Sokszor észre sem vesszük, mennyire összenőtt az életünk a képernyőkkel. Emma, Andrea és Zsuzsanna viszont egy ponton megálltak, és úgy döntöttek: kipróbálják, milyen az élet okostelefon és social média nélkül. De mit jelent ez a gyakorlatban? Hol csúszhat félre? És m
Mi történik egy országgal, amikor egyszer csak újra levegőhöz jut? Ez a személyes, szenvedélyes szöveg a felszabadulás, a közös katarzis és a szabadság visszanyerésének pillanatát próbálja megfogni.