Második végjátékkal folytatódik ma este a TV2 sikerműsora. Mivel az Exatlon Bajnokai az elsőt elvesztették, közülük került ki a biztos párbajozó, ami miatt Valkusz Máté kiborult, önmagát hibáztatja.
Svájc hegyi falvaira gyakran mondják, hogy mesébe illők, Wengen esetében azonban ez egyáltalán nem túlzás. A Lauterbrunnen-völgy fölé emelkedő, alig 1300 lakosú település inkább tűnik egy megrajzolt filmdíszletnek, mint hétköznapi falunak: faházak, virágos erkélyek, csendes utcák és a háttérben magasodó alpesi csúcsok együtt valóban felejthetetlen
A kínálati átlagár 5,61 millió forintra nőtt, miközben az olcsó, 2,5 millió forint alatti autók aránya egy év alatt 5,3 százalékponttal csökkent a használtautó piacon. Ezzel párhuzamosan a 2,5-10 millió forintos kategória erősödött, az elektromos és hibrid autók kínálata közel 25%-kal bővült, miközben az átlagáruk 9% körüli mértékben mérséklődött.
"Gátlástalanul dollármilliárdokat költenek a gyilkolásra és a pusztításra, miközben ezt a pénzt gyógyításra, oktatásra és újjáépítésre kellene fordítani" – közölte az egyhézfő.
Megbeszéléseket kezdeményez a Tisza Párt vezetőivel, szakértőivel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), amely egyetért a párt programjában megfogalmazott fő célokkal - olvasható az MTA honlapján csütörtökön megjelentetett közleményben.
Vannak helyek a városban, ahová az ember nemcsak enni jár, hanem visszatérni. Nekem évek óta ilyen a Padron Tapas Bar. Volt már itt születésnapi vacsi, randim, de ültem itt hosszú barátnős esték alatt, tapasokat csipegetve és vermutot kortyolva. Valahogy mindig működik. Egy igazi jolly joker hely a belvárosban.
A szórakoztató formátumok sokszínűségének köszönhetően az online játékosok új, élénk érzelmeket élvezhetnek, és szabadidejüket a lehető legérdekesebb módon tölthetik el.
A búcsúzók között jelen volt mások mellett Rudolf Péter, Rezes Judit és Csákányi Eszter színművészek, Kepes András újságíró, Nyáry Krisztián író, Tóth Krisztina költő és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.
Vilmos walesi herceg és felesége, Katalin több mint egy évtizede élnek kiegyensúlyozott házasságban, szerelmük kezdeti időszakát azonban rengeteg viharfelhő árnyékolta be.
Újabb sztár csatlakozott a közösségi média egyik legnagyobb platformjára. Sandra Bullock Instagram oldalával percek alatt milliós követőtáborra tett szert.
A Circle Internet Group vezérigazgatója, Jeremy Allaire, óriási lehetőséget lát a jüan-alapú stabilcoinokban, mivel a digitális valuták átalakítják a globális kereskedelmi tranzakciókat. Allaire ezt a megjegyzést egy Reuters-interjúban tette Hongkongban csütörtökön, megjósolva, hogy Kína három-öt éven belül bevezethet egy jüan-stabilcoint. A stabil
Csehországban éves összehasonlításban az első negyedévben 8,3 százalékkal 396 880-a nőtt az új autók gyártása , ami új rekordot jelent - közölte a Cseh Autóipari Szövetség csütörtökön Prágában.
A Mapei Kft. 2026 a visszafogott beruházási környezetben is növekedni tudott: az első negyedévében 8,8 milliárd forint belföldi árbevételt ért el, amely 13,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának értékét. Az exportértékesítés 36 százalékkal, 139 millió forintra nőtt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ha valaki a görög szigetek hangulatára vágyik, de elkerülné a tömeget, érdemes egy kevésbé ismert úti célt választani. Tínosz pontosan ilyen: mindössze 20 perces kompútra fekszik Míkonosztól, mégis egészen más élményt kínál. Itt nem a bulizás, hanem a nyugalom, a hagyományok és a természet közelsége kerül előtérbe.
Hobbikertészeknek, házikerti termesztőknek, őstermelőknek, kistermelőknek készített kiadványt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A Dísznövények és zöldségfélék növényvédelme című füzet közérthető módon, képekkel és ábrákkal gyakorlati segítséget nyújt, elősegítve az egészséges, jó minőségű termények előállítását.
Az elmúlt években látványos változás zajlott le a hazai munkaerőpiacon. Egyre többen döntenek úgy 30 éves koruk felett, hogy teljesen új szakmába vágnak bele, és nem ragaszkodnak ahhoz az úthoz, amit fiatalon választottak. Az ország egyik legnagyobb felnőttképző intézetének adatai szerint, a jelenség már nem egyedi esetek sorozata, hanem egyértelmű
A Bitcoin tőzsdékre való beáramlása több mint hat éve nem látott szintekre esett vissza, ami az új bull run első jele lehet. A legfrissebb on-chain adatok egy jelentős visszaesést mutatnak a $BTC kereskedési platformokra történő áthelyezésében, ami az eladási aktivitás lassulását jelzi, még akkor is, ha a kriptoipar jövője bizonytalan. Többéves mél
A barátságok élethosszig tartó kötelékek lehetnek, de mi történik, ha az útjaink elválnak? A hála és a lojalitás súlya alatt hogyan dönthetünk a kapcsolat jövőjéről?
A Szerencsejáték Zrt. tavaly új értékesítési formával, a lottózó-szigetekkel jelent meg üzletházakban, elsőként a zárt szigetekkel. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan teljesítenek az új formátumok, milyen szerepet kapnak a nyitott, 360 fokban körbejárható szigetek, valamint hogyan illeszkednek mindehhez a tavaly év végén debütált zárt szigetek és a mo
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők.
A Magyar Turizmus Akadémia és a VisitBalaton365 desztinációmenedzsment iroda ingyenes webináriumot szervez a Balaton térség szálláshely-szolgáltatói, vendéglátóhely- és turisztikai attrakciók üzemeltetői számára. Ha balatoni kisvállalkozást vezet, pontosan tudja: nincs idő órákat tölteni posztokkal, üzenetekkel, értékelések megválaszolásával – mikö
A legutóbbi tornán bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott Montenegróval, Szlovéniával és Izlanddal került össze a decemberi Európa-bajnokság csoportkörének csütörtöki sorsolásán.
Az egész világot lázban tartja a Beckham család viszálya. Egy interjúban Victoria Beckham is megszólalt: igaz, csak szűkszavúan, de annál beszédesebben.