Eredményesen szerepeltek a Pánczél Imre Intézmény tanulói két, a közelmúltban megrendezett országos verseny területi fordulóin. Az Országos Koncz Dezső tanulmányi versenyen középsúlyos értelmi fogyatékos gyerekek vehettek részt, itt bár kevésen múlt, de nem sikerült az országos döntőbe jutás. A Komplex Tanulmányi Versenyen pedig az enyhe értelmi fo
Manapság az utazás már rég nem csak útlevélről meg bőröndről szól. Gyakorlatilag az egész életünk ott van a zsebünkben, méghozzá a telefonunkban. És pont ez az, ami gondot okozhat, amikor átléped a határt, de persze erre senki nem is gondol. Viszont jó tudni róla, hogy egyre több országban a határellenőrzés nem áll meg az iratoknál. A
Egészen szokatlan hivatás felé nyitna a színésznő, amely szorosan kapcsolódik személyes veszteségéhez, nevezetesen édesanyja halálához. Nicole Kidman a haldoklók és szeretteik lelki támogatásával foglalkozna.
Kívül ropogós, belül puha sült krumpli. Elvileg egyszerű. A valóságban viszont legtöbbször, puha, olajos, vagy épp száraz. És a legtöbben ugyanazt a hibát követik el.
Versenyek nincsenek, tesztelés és lázas munka viszont annál inkább. George Russell reméli, az áprilisi szünetben a Mercedes a gyenge rajtjaira is kitalál valami megoldást
Kajdi Csaba éles hangú kommentben bírálta Ördög Nóra választás utáni posztját. A hozzászólás később eltűnt, de a modellügynök Instagramon újra közzétette az üzenetét.
Saras eső okozott bosszúságot az autósoknak, ráadásul még csütörtökön is számítani lehet rá. Jelentős csapadék sajnos továbbra sem enyhített a szárazságon, de jó pár helyen lettek koszosak a gépjárművek.
A paradicsomot a legtöbb ember kedveli, így nemcsak azok termesztik előszeretettel akik kerttel rendelkeznek, hanem már azok is akik csak terasszal vagy balkonnal rendelkeznek. A bő termés reményében azonban már az ültetéskor is sok mindenre figyelni kell. Az egyik ilyen a helyes ültetési technika, ugyanis ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a paradicsom
Más gyilkosságokról rántaná le a leplet Fehér János. A börtönből jutattott el egy levelet a nyilvánossághoz, amelyben jelezte: a tárgyaláson távmeghallgatással vesz részt, és olyan kijelentésekre készül, amelyek túlmutathatnak a jelenlegi ügyön. Till Tamás gyilkosa újabb figyelmet kapott.
Bár az év eleje hagyományosan a bérrendezések időszaka, idén a versenyszféra dolgozóinak kevesebb mint fele (48%) részesült emelésben. Akik kaptak is, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre –
A 2026. április 12-i országgyűlési választásokon a már rendelkezésre álló, 98 százalék feletti feldolgozottsági adatok alapján a Tisza Párt szerezte meg a mandátumok többségét, így hamarosan kormányt alakíthat. Az új kormány várhatóan számos kihívással szembesül majd, melyek közül az egyik a sokat kritizált magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlansá
Egy fiatal ügyvédnő életét vesztette, miután elvégezték rajta a rendkívül magas halálozási aránnyal rendelkező, kétes szépészeti beavatkozást. A Bbl-fenékplasztika már a sokadik áldozatát követelte.
A választások után és a folyamatos geopolitikai feszültségek közepette minden kis- és középvállalkozás számára kulcsfontosságú, mire számíthat az elkövetkezendő időszakban. A válaszokat a Portfolio rendezvénysorozata tartogatja, amely május 19-én Székesfehérvárra látogat. Profitabilitás, AI, innováció, kitörési pontok – rengeteg érdekfeszítő téma a
Hamarosan eldől, milyen lesz az európai agrárpolitika. Az új magyar kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy a hazai gazdálkodók mennyire lesznek áldozatai vagy haszonélvezői az új rendszernek.
Nemcsak a streaminglistákon, hanem a repülőjegy-keresésekben is tarol a BTS. A világhírű dél-koreai fiúcsapat 2026-os európai turnéja látványos utazási hullámot indított el Magyarországról. A Kiwi.com adatai alapján több mint tízszeresére nőtt az érdeklődés az érintett városok iránt a koncertdátumok környékén, miközben a foglalások száma is sokszor
Alig hangzanak el az utolsó mondatok, már rohanok is a Kristály Színpadhoz, ahol mondhatni (elő)ünnepi hangulat fogad: a jubileumi Margó mellett a májusban ötvenéves Grecsó Krisztiánt köszöntik a szervezők. – Kádár Fruzsina tudósítása Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna közös, valamint Grecsó Krisztián és Pion István egyéni kötetbemutatóiról a
Káel Csaba megbízatása a miniszterelnökével együtt szűnik meg. Az általa vezetett Nemzeti Filmintézet a kormányváltásra hivatkozva nem hoz új, hosszú távú pénzügyi döntéseket.
Az enciklopédia elvileg a világ rendszerezéséről szól. De mi történik, ha a szócikkekben nem országok és állatfajok jelennek meg, hanem főnixek, nem létező városok vagy éppen baljós égi jelenségek? Az alábbi 5 könyv ugyanazt a formát használja, mint egy klasszikus lexikon, mégis egészen más világot térképeznek fel – olyat, ahol a képzelet, a nyelv