Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője nagyon gyengének nevezte csapata pénteki, ETO FC elleni (1–4) teljesítményét – a szakember szerint három gólt is ajándékoztak az ellenfelüknek. A másik oldalon Borbély Balázs érthetően elégedett volt a játékosai teljesítményével.
Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint
Az almák frissességének megőrzése otthon sokakat foglalkoztat. Egy teszt során több népszerű tárolási módszert is összehasonlítottak, hogy kiderüljön, melyik a leghatékonyabb a gyümölcs minőségének megőrzésében.
A Tisza Párt elnöke nemrég azt állította, hallotta, hogy a Mi Hazánk több tucat képviselőjelöltje fog visszalépni a Fidesz javára. Toroczkai szerint ez nem jött be.
Szülés után sok nő számol be arról, hogy identitásuk szinte összezsugorodik. Mintha az anyaságuk mindent elnyelne: a testüket, az idejüket, a társas kapcsolataikat, az álmaikat. A világ hirtelen csak egyetlen szerepben ismeri fel őket – anyaként. E szerep mögött gyakran válik láthatatlanná egy nő, de vajon mi ennek a valódi oka, és van-e erre felol
Ganxsta Zolee egy sértő kommentre reagált Instagram-videóban, miután családját érte támadás. A rapper ezúttal nemcsak szókimondó, hanem személyes hangot is megütött, ami sokakat meglepett. A történet ráirányítja a figyelmet arra, hogyan kezelik a hazai sztárok az online kritikát. Megszólal többek között Miskovits Márton és Vásáry André is, akik sze
Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
A kiesőjelölt Dvtk ellen 45 percen át csak szenvedett a bajnoki címvédő, de a második félidőben a döbbenetes egyenlítő találat után minden megváltozott.
Miközben a szemünk előtt zajlik Nyugat-Európa morális összeomlása, addig sokan még mindig azt gondolják, hogy a "nyugati út" a Kánaánba vezet. Szabó Tímea írása.
Orbán Viktor reggeli üzenetében rámutatott, hogy a tiszások tüntetéseket és balhét szerveznek már most, mielőtt megszámolták volna a választók voksait.
Orbán Viktor személye sok mindenre garancia, ami eredmény a mögöttünk hagyott Fidesz-KDNP-kormányciklusokból: a rezsicsökkentés fennmaradására, az otthonteremtésre, a családtámogatásra, és arra is, hogy Magyarország a béke oldalán fog állni, kimarad bármilyen európai háborús törekvésből, a magyar adófizetők pénze itthon hasznosul, nem Ukrajnában –
A klímabarát megoldások az európai városok tömegközlekedésében is egyre fontosabbak. A Bosch nemrég mutatta be üzemanyagcellás áramtermelő moduljának (Fuel-Cell Power Module, FCPM) legújabb változatát, amely a fenntartható városi buszközlekedésben kínál lehetőségeket.
A 9-11. osztályosok számára frissen elkészült társadalomismeret-tankönyvekről van szó – jelentette be pénteken Olga Koludarova, a moszkvai oktatásügyi minisztérium helyettes vezetője.
A kormányfő úgy fogalmazott: a legjobb reményekkel várja a vasárnapi választást. Sosem lehet tudni persze, hogy mi lesz egy választás eredménye, de ha jól ismerjük magunkat, ha jól ismerjük a hazánkat, ha jól ismerjük Székesfehérvárt, ha jól ismerjük a saját népünket, "akkor azt kell mondanom, hogy a magyar emberek a biztonságra fognak szavazni vas
Az Artemis II küldetés a végéhez közeledik, a legénységre pedig a teljes út legveszélyesebb szakasza vár. Az Orion űrkapszula több mint 40 000 km/órás sebességgel lép be a légkörbe, miközben extrém hő és túlterhelés nehezíti a visszatérést. A kritikus percek alatt rádiócsend lesz, így a földi irányítás sem kap adatokat. A siker kulcsa a hőpajzs és
A humorista szerint aki nem a Tiszára szavaz, az Putyinra és Pócs Jánosra, Andi táskájára, Lázár János kastélyára, Deutsch Tamás gondolataira, Matolcsy fiára, a Bayer showra meg a hatvanpusztai vízilovakra szavaz.