A TikTokon hamar virálissá vált az egyéjszakás, görög joghurtba mártogatott Biscoff-kekszes desszert. Az édesség meglepően hasonlít ahhoz, amelyet Darren McGrady, II. Erzsébet egykori szakácsa is gyakran készített a királynő számára.
Miért torzítanak egyes közvélemény-kutatók? Mik lehetnek a valódi számok? Miért veszélyes az emberek felhergelése és megvezetése? Mindezekről beszélgettünk Giró-Szász Andrással.
Én holnapután hárommillió szavazatot szeretnék összegyűjteni, és az bőven elég lesz a többséghez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az ATV Mérleg című műsorának pénteken délután adott interjúban, amikor a választás utáni esetleges koalíciókötésről kérdezték. Szerintem lehet hárommillió olyan magyar, aki megértette, átgon
Egy új kutatás szerint a cukorfogyasztás megakadályozhatja a valódi ellazulást, még masszázs közben is. A test stresszállapotban marad, miközben az elme nyugodtnak érzi magát.
Sorsdöntő választás előtt áll az ország, ahol a háború és a béke kérdése a tét. Ebben a feszült helyzetben szólalt meg Bagi Iván, aki elárulta, miért tartja Orbán Viktort az egyetlen stabil vezetőnek a jelenlegi világválságban.
Aligha lehetne jobb és pontosabban fogalmazó dalt találni a magyar miniszterelnök országjárásának utolsó előtti állomásához, mint A szabadság vándorai című szerzemény, hiszen most valóban a patrióták azok, akik a szabadságért és a szuverenitásért küzdenek. Nem csoda, hogy a Székesfehérváron összegyűlt hatalmas tömeg az első hangtól az utolsóig együ
A Mol közgyűlése a 2025-ös nyereségének több mint 90 százalékát fizeti ki a részvényeseknek. A pénz legnagyobb haszonélvezője három, a kormányhoz szorosan köthető vagyonkezelő alapítvány.
Fotó: Porsche "Florian Laudan kommunikációs szakember, sokéves iparági ismeretekkel és széleskörű nemzetközi tapasztalattal. Magabiztosan vezeti a Porsche-t a jelenlegi átalakulási folyamaton keresztül" – mondja Dr. Michael Leiters, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke. Florian Laudan korábban számos vezetői pozíciót töltött be a Mercedes-Benz Ba
Első gyermekével várandós Aubrey Plaza, a humoristaként is ismertté vált amerikai színésznő. A világsztár 2025-ben veszítette el férjét, Jeff Baena rendező-forgatókönyvírót, napjainkban pedig Chris Abbott-tal alkot egy párt. Aubrey Plaza a People magazinnak erősítette meg, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt. A 41 esztendős amerikai komika – a
Ausztrália és Indonézia után ezúttal egy európai állam, Görögország állt elő a tervvel, amely megtiltaná a gyerekeknek a közösségi oldalak - Facebook, Instagram, TikTok és társai - használatát.
Hogyan lehet néhány év alatt lehúzni a Volánbusz-csoportot tízmilliárddal úgy, hogy mindenki megússza? Hogyan lehetséges az, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz, szobákat töltenek meg bizonyítékokkal, lezárják a nyomozást, de 4-5 éve még vádat sem emelnek azok ellen, akik kilopták a milliárdokat, majd megpróbálták tisztára mosni?
Kína Csangsha városában valóságos mérnöki csoda történt: egy technológiai vállalat mindössze 28 óra 45 perc alatt húzott fel egy tízemeletes lakóházat. A rekordidőt egy forradalmi megoldás tette lehetővé, amelynek köszönhetően az egyes emeleteket készen, vezetékekkel és ablakokkal együtt szállították a helyszínre, majd egyszerűen egymáshoz csavaroz
Lassulni fog a globális gazdasági növekedés az Irán elleni amerikai és izraeli katonai művelet miatt - mondta Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója az IMF és a Világbank jövő heti, tavaszi közös ülése előtt tartott beszédében.
A Mol közgyűlése a 2025-ös nyereségének több mint 90 százalékát fizeti ki a részvényeseknek. A pénz legnagyobb haszonélvezője három, a kormányhoz szorosan köthető vagyonkezelő alapítvány.
A World Liberty Financial, amely Donald Trump családjához köthető, saját WLFI tokenjét használta fedezetként a Dolomite hitelezési protokollon, hogy nagyjából 75 millió dollárnyi stabilcoint vegyen fel hitelként. A tranzakció külön érdekessége, hogy az infrastruktúra részben egy, a projekthez személyesen is kötődő szereplő által társalapított rends
Bár jelenleg Hollywood egyik legsikeresebb fiatal sztárja, Jenna Ortegát valójában sokáig komoly kételyek gyötörték saját karrierjét illetően – a Wednesday-t alakító színésznőben még a váltás is megfogalmazódott.
Tizenkilenc évi fegyházbüntetésre ítélte Pavel Popov volt védelmi miniszterhelyettest egy katonai bíróság különösen nagy értékű csalás, okirat-hamisítás, hivatali visszaélés és fegyverkereskedelem címén.
Jól mutatja, hogy tényleg hatalmas az április 12-ei választás tétje, hogy még a mindig vicceskedő roma showman sem vicceli el azt a videót, amiben részvételre buzdít mindenkit. Gáspár Győző és Gáspár Bea az utolsó pillanatokat is megragadták, hogy elmondják: Ez a vasárnap sorsdöntő!
Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző.
A politikus a választás előtti utolsó pénteken reagált Orbán Viktor bejelentésére. A Momentum alapítója szerint a kormányoldal ezzel a lépéssel egy "szánalmas öngólt" rúgott.
Vasárnap országgyűlési választást tartanak Magyarországon, ahol a 199 fős parlament összetételéről döntenek. A legfontosabb tudnivalókat Tihanyi Péter és Papp Gergő segítik összefoglalni, hogy mindenki könnyen átlássa a szavazás menetét és szabályait.
Második alkalommal szerveztek gyűjtést a szolnoki mentőcsapat számára a Provident Pénzügyi Zrt dolgozói. A pénzügyi szolgáltató munkatársai szavazással döntöttek arról, melyik fontos társadalmi munkát végző szervezet működését szeretnék segíteni adományukkal. A támogatást az Életjel Mentőcsoport nyerte el, az ünnepélyes átadón pedig két keresőkutya
Ha unod a megszokott köröket, és kipróbálnál valami újat, ez a három hely pont jó irányba visz: egy kis Közel-Kelet, egy jó pékség és egy olasz street food klasszikus.
Még a közel-keleti fegyverszünet bejelentése előtt rendelte el a gazdasági miniszter az úgynevezett 12-es szabályt, azaz a kutak tulajdonosainak, illetve az olajipar képviselőinek sajátos, a benzin és a dízelolaj árának emelésére vonatkozó korlátozását. A korlátot a korábbiakhoz képest az jelentette, hogy a kutaknál az árat naponta csak egyszer,
A Fidesz győzelmére számítok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az országgyűlési választásokkal kapcsolatban az ATV Mérleg című műsorának pénteken délután adott interjúban.