Nem mindig kell az Anfielden bizonyítania Szoboszlai Dominiknak ahhoz, hogy Liverpoolban róla beszéljenek. A vörösök középpályása ugyanis a magyar labdarúgó-válogatottal lépett pályára kedd este a Puskás Arénában Görögország együttese ellen felkészülési mérkőzésén. A 0-0-s döntetlen ellenére Marco Rossi tanítványainak több ígéretes lehetőségük is a
Az egymilliárd fölötti összeg nem tartalmazza az összes nemzetközi utazási költséget és a szállásköltségek teljességét sem, a fellépők esetleges tiszteletdíjait, a licencdíjakat vagy az amerikai szervező stábhoz kapcsolódó összes költséget.
Fontos, hogy kedvenced az ünnepek alatt is biztonságban legyen! Lehet, hogy nem gondolnád, de a húsvét is számos veszélyt rejt. Összegyűjtöttük, mire figyelj!
Fontos, hogy kedvenced az ünnepek alatt is biztonságban legyen! Lehet, hogy nem gondolnád, de a húsvét is számos veszélyt rejt. Összegyűjtöttük, mire figyelj!
Magyar nyelvű jelölés hiánya miatt több Milka csokoládét is visszahívnak a boltok polcairól - jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH)
Ezen a héten is összegyűjtöttünk tíz alkotást, melyek most kerülnek be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és melyekkel érdemes lesz tenni egy próbát.
Az OpenAI alig indította el a ChatGPT-ben futó hirdetéseit, máris rendkívüli bevételt termel: a pilot mindössze hat hét alatt átlépte az éves szinten számolt 100 millió dolláros szintet. A számok azt
A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium igazgatója egy levélben indokolta a filmvetítés letiltását. Erre a közleményre válaszolt Molnár Áron egy éles hangvételű, nyilvános írásban a közösségi oldalán.
A gyönyörű televíziós szívszorító helyzetbe került Dominikán. Az Exatlon műsorvezetője, Gelencsér Timi konkrétan úgy fogalmazott: "Sírhatnékom van, a szívem szakad meg"
Hosszú és kemény munka után egy több fordulós, összetett versenyen az ország negyedik legjobb pincér tanulója lett Vereska Tamara. A Göndöcs Benedek Katolikus Technikum diákja a Szakma Sztár Fesztivál országos döntőjében kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A döntőbe jutás egy alapos, és nem is éppen rövid felkészülés előzte meg, melynek az volt az a
Az elmúlt hetek időjárását jelentős szárazság jellemezte, amely komoly kihívások elé állította a mezőgazdaságot. A közel négy héten át tartó meleg, csapadékszegény időszakot végül egy frontrendszer zárta le, amely ugyan hozott esőt, de annak eloszlása területenként erősen eltérően alakult. A tartós szárazság következtében ugyanakkor a felszínközeli
Kellemetlen hibát vétett a közmédia egyik csatornája a költészet napja előtt. Az M2 Petőfi TV Facebook-oldalán egy Petőfi Sándor-idézetet tévesen József Attila nevével tettek közzé – számolt be a bakiról a Nap Híre.
A gyönyörű televíziós szívszorító helyzetbe került Dominikán. Az Exatlon műsorvezetője, Gelencsér Timi konkrétan úgy fogalmazott: "Sírhatnékom van, a szívem szakad meg"
A gyönyörű televíziós szívszorító helyzetbe került Dominikán. Az Exatlon műsorvezetője, Gelencsér Timi konkrétan úgy fogalmazott: "Sírhatnékom van, a szívem szakad meg"
A gyönyörű televíziós szívszorító helyzetbe került Dominikán. Az Exatlon műsorvezetője, Gelencsér Timi konkrétan úgy fogalmazott: "Sírhatnékom van, a szívem szakad meg"
A gyönyörű televíziós szívszorító helyzetbe került Dominikán. Az Exatlon műsorvezetője, Gelencsér Timi konkrétan úgy fogalmazott: "Sírhatnékom van, a szívem szakad meg"
A gyönyörű televíziós szívszorító helyzetbe került Dominikán. Az Exatlon műsorvezetője, Gelencsér Timi konkrétan úgy fogalmazott: "Sírhatnékom van, a szívem szakad meg"
Folytatja országjárását Lázár János. A Fidesz-KDNP választási kampányának egyik főszereplője mindenhol azzal érvel, hogy a Tisza ukránbarát kormányt alakítana és megszavazná Ukrajna uniós csatlakozását. Lázár János az egyik helyszínen 15 éves fiatalokkal szólalkozott össze.

122 milliárd dolláros, rekordméretű finanszírozási kört jelentett be a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI, amivel nagyobbá válhat a nyomás a cégen, mint valaha.
122 milliárd dolláros, rekordméretű finanszírozási kört jelentett be a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI, amivel nagyobbá válhat a nyomás a cégen, mint valaha.
Van, ahol már fizetési kérelemmel is rendezhető a biztosítási díj. A folyamat kényelmes, átlátható és biztonságos, ugyanakkor rugalmasságot is biztosít az ügyfeleknek: az ügyfél maga döntheti el, mikor hagyja jóvá a befizetést az érvényességi időn belül.
A Mondelez Hungária Kft. Milka Noisette 80g, valamint Milka Törtmogyorós 80g csokoládé termékek fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a vállalat megállapította, hogy az érintett gyártási tételek csomagolásán hiányzik a magyar nyelvű jelölés. Tekintve, hogy mindkét termék mogyorót tartalmaz, a termék fogyasztása arra érzékeny fogyasztók eset
2026. szeptember 8-án ismét megrendezzük a Portfolio Sustainable World konferenciát, amely már hagyományként a zöld gazdaság élvonalában tevékenykedő szakemberek, vállalatok találkozóhelye. Az esemény, amely az elmúlt hat évben a fenntarthatóság üzleti világbeli szerepének meghatározó fórumává nőtte ki magát, idén is a legaktuálisabb ESG-kérdések,