Orbán Viktor kudarcot vallott az ország függetlenségének garantálásában, ennek árát pedig a magyar emberek fizetik meg. Magyarországot vissza kell adni a magyarok kezébe, nem pedig egy szűk csoportnak, amely hatalma alatt tartja azt – mondta az Európai Demokrata Párt főtitkára. Sandro Gozi a csütörtökön Budapesten megrendezésre kerülő "Ruszkik, haz
A 19 éves fiúnak az volt a jóvátehetetlen bűne, hogy a Tisza alelnökével túrázott. P. Attilát Kubatov Gábor fideszes pártigazgató embere szúrta ki, aki azonnal jelezte a helyi koordinátornak, hogy azonnal tiltsák őt el Orbán további fellépéseitől. Radnai Márk szerint ez egy aljas, megfélemlítésre épülő rendszer, amiben semmi és senki sem az, aminek
A pártválasztók között 16 százalékpont a Tisza Párt előnye a 21 Kutatóközpont március végi felmérése szerint. Ez az intézet eddigi méréseit figyelve rekordmértékű előnynek számít.
Újabb sokk érheti az olajpiacot: Szaúd-Arábia jelentősen megemelheti az ázsiai vevőknek szánt nyersolaj árát. A közel-keleti konfliktus és a Hormuzi-szoros körüli harcok súlyos ellátási zavarokat okoznak, ami már most is drasztikus áremelkedéshez vezetett, írja a Portfolio a Reuters alapján.
Ha ma megkérdezünk valakit arról, mit jelent számára a húsvét, praktikus válaszokat kapunk, úgy mint a hosszú hétvége, a tavaszi kirándulás, egy családi ebéd, esetleg tojásfestés a gyerekekkel. A húsvét a naptárban még mindig kiemelt helyen áll, a jelentése viszont elhalványult. Egyre kevesebben tudják, hogy a keresztény kultúra egyik legmélyebb ün
Virágcsokrok, húsvéti készülődés és egy kimondatlan félelem: mi lesz, ha egyszer mégis haza kell menniük? Ez történt a Tv2 A mi történetünk 2. adásában!
A rajongók már most lázban égnek, hiszen hivatalosan is elindult az Az ördög Pradát visel 2. sajtókörútja. Ha a két főszereplő első megjelenéséből indulunk ki, a turné filmes és stílustörténeti eseménynek ígérkezik.
Egy szívbetegség, például szívelégtelenség diagnózisa vagy egy szív-érrendszeri esemény, akár szívinfarktus után a legtöbben megfogadják, ezentől jobban fognak figyelni magukra. Ahhoz azonban, hogy ez a figyelem eredményes legyen, a legfontosabbról néhány nyugalmasabb hónap után sem szabad megfeledkezni.
Akad hat csillagjegy, amelyről a mostani asztrológiai állások alapján az a hír járja, hogy anyagi szerencsében részesülhet a húsvéti hosszú hétvégén — legyen szó váratlan bevételről, előre nem látható segítségről vagy egy jól időzített üzleti lehetőségről.
Traumák és elfojtások. Kimondhatatlan és kimondatlan. Hogyan lehet kiírni magunkból a sorsunkat, hangot és szavakat találni annak, amiről a legtöbben hallgatunk? – A Petőfi Irodalmi Múzeum márciusban indult Sor(s)törés sorozatának második estjén, április 21-én Babarczy Eszter Apám meghal című regénye lesz a téma.
A közelgő húsvét alkalmából a Magyar Édességgyártók Szövetsége a tagcégek visszajelzései és a rendelkezésére álló adatok alapján áttekintést adott az elmúlt év fejleményeiről és az idei év várakozásairól.
Egy 38 éves nagymama és a 20 éves lánya olyan kísértetiesen hasonlítanak egymásra, hogy sokan ikreknek nézik őket. A páros gyakran kap meglepett reakciókat, amikor kiderül, hogy valójában anya és lánya. A történetük azonban nemcsak a külsejükről, hanem egy különleges családi életútról is szól.
A futballvilág már aludt arra egyet, hogy Olaszország zsinórban harmadszor nincs ott a labdarúgó-világbajnokságon, a mezőny harmada viszont papíron gyengébb Magyarországnál, tehát nem egy-két csapat. Mutatjuk a mezőnyt, és összevetjük a világranglistával!
A hazaárulást is relativizálta a huszadik század. Valószínűleg ennek elérése is egy befolyásolási művelet eredménye volt nemcsak nálunk, hanem egész Európában. Valakiknek érdekük volt, hogy az ellenségnek végzett kémkedés ne legyen ennyire kockázatos.
Nem feltétlenül a reklámszakma és a tartalomfogyasztás jut elsőre eszünkbe, ha ezekben a napokban meghalljuk a hatósági kutatás kifejezést, de egy ilyen eredményeit mutatta be az ÖRT és az NMHH.
A New York-i Federal Reserve Bank bejelentette, hogy Jane Frasert, a Citigroup vezérigazgatóját kinevezték a Fed Kormányzótanácsának tanácsadó testületébe. A cégvezető emellett egy ügyfeleknek küldött levélben fejtette ki véleményét a változó világrendről és az iparpolitika előretöréséről - számolt be a Reuters.
A gáz ára mintegy 70 százalékkal, az olajé pedig 60 százalékkal emelkedett az Európai Unióban a közel-keleti konfliktus kezdete óta; a konfliktus első 30 napja már 14 milliárd euróval növelte az unió fosszilisenergia-importjának költségeit – közölte kedden Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos.
Magyarországon eddigi legnagyobb nyereményjátékát indítja el a Heineken: az UEFA Bajnokok Ligája döntőjére összesen 50 nyertest sorsol ki és 100 embernek ad élményt a vállalat, a szerencsések pedig a budapesti Puskás Arénában szurkolhatják végig a mérkőzést, és szerezhetnek ezzel életre szóló élményt.A 2026. május 30-i finálé önmagában is történelm
Hétfőn érkezett Gyulára a Petőfi Irodalmi Múzeum tárlata. A PIM-200 Vándorkiállítás a művelődési központ első emeletén kapott helyet. A közgyűjtemény állandó kiállításához kapcsolódó, installációs elemekből kialakított tárlat látványos, a megszokottól eltérő grafikai megoldásaival átfogó képet ad Petőfi életművéről. 2023-ban ünnepeltük a költő szül
A BME spin-off cége, az aHead Photonics Kft. jelentős autóipari befektetést kapott az Innova-1 Járműipari Magántőkealaptól, hogy tovább fejlessze innovatív, szélvédőre vetített kijelzőjét. A prototípus 2027 nyarára készülhet el, és már a BMW is érdeklődik az új technológia iránt, amely a HUD-ok eddigi hibáit küszöböli ki.
Az állatról emberre terjedő betegségek megelőzése a járványügyi feladatokon kívül az állattartás, a környezet és a társadalmi viselkedés összetett kihívása is
Szerdától jegyezhető az új Magyar Állampapír Plusz, közölte az Államadósság Kezelő Központ. Az elsődleges piacon ezt is természetes személyek vásárolhatják meg. A kondíciókban van egy csavar.
Egy 25 évvel ezelőtti videoklipet gondolt újra Michel Gondry a Chanel legújabb kampányában: a Margot Robbie főszereplésével készült reklám nemcsak látványos, hanem tudatosan épít a nosztalgiára is.
Lengyelországban csökkenni kezdett a paradicsom ára. Az import viszont a háborús helyzet miatt jelentősen drágult, ami hosszabb távon is rányomhatja bélyegét a piacokra.
Hrabóczki Dániel, akit Gundalfként ismert meg az ország, a váci Piarista Gimnázium tanulójaként 2024-ben megnyerte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem „PolitikON” nevű vitaversenyét csapatával. A versenyen több mint ötven csapat vett részt.
A TV2 bejelentette az Ázsia Expressz hetedik évadában szereplő sztárok teljes listáját: izgalmas párosokkal és új helyszínekkel várja a nézőket a nagy kaland.
A műsorvezető a miniszterelnök felcsúti otthonába látogat el műsora legújabb adásában, amelynek már megjelent az előzetese. Hajdú Simicska Lajosról is faggatta Orbánt, aki elárulta, őt nem érte váratlanul, hogy tönkrement a barátságuk.
A nemzetközi sajtó ismét a magyar választási rendszeren rugózik, miközben a kormány szerint politikai narratívák sulykolása és alaptalan sugalmazások zajlanak a kampány hajrájában.
Sergio Ermotti, a UBS vezérigazgatója kedden megerősítette, hogy legalább 2027 áprilisáig a svájci nagybank élén marad. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ennél tovább is megtartja tisztségét - írja a Reuters.